Kelemen Attila
Japán gyártmányú kinyitható, angyalleső zseblétra kapható!
Azon töprengek, vajon megfelelő csomagolásban eladható lenne-e mondjuk egy múzeum-shopban a kinyítható zseblétra vagy semmilátó szemüveg. A gyötrő kérdést Dániel András kötete kapcsán merült fel. Tudniillik Kicsibácsi néha felteszi ezt a szemüveget, akkor pihen, és előveszi a létrát, akkor angyalt les.
Szomorkás világ boldog szereplői Kicsibácsi, Kicsinéni és Imikém, aki egy kis fölhúzható bádognyúl. Hasonló boldog-szomorú felnött-gyerek világok sok félék lehetnek Láng Zsolt Pálcikaember-történeteitől Myazaki Vándorló palotájáig. Ami közös, hogy az elmélázás, a merengés, a nappali álom és a minden önmagán túli cél nélküli fantáziálás a hétköznapi metabolizmus természetes funkciója (1). Hogy végigkísér a lélekbúgás (2). Hogy olyan kattant lények népesítik be, mint amilyen itt a Közismert Mágus, akinek egyetlen trükkje sem sikerül, a Bagolybarát, aki földalatti bagoly közösségbe aspirál vagy az Összes ismert felhő című szakkönyv köztiszteletben álló szerzője, aki Kicsinéni fiatalkori szimpátiája volt. Ezek jó fejek lehetnek, még ha kevés közös témánk lenne velük.
Vajon melyik polcra kellene betuszakolni Dániel András könyvét? Gyerekkönyvek? Illusztrált könyvek? Zen irodalom? Talán a „nem elfelejteni értékelni ezeket a könyveket” polcra. Vagy a „könyvek, amelyektől szimpatikusabb leszel” polcra. Vagy a „könyvek, amelyek jók pingpongütőnek is, mert kemény a borítójuk, és nem veszik zokon, ha pingpongozol velük” polcra.
Kicsibácsi és Kicsinéni egy öreg dióban laknak. Házimadaruk Imikém, a felhúzható bádognyúl. Apró méretük ellenére tisztes polgári életet élnek, bevásárlás, moziba járás, kirándulás, szocializálódás, szelíd bolondozás. Van idejük magukra is, egymásra is. Szokásaik vannak, szépen berendezett, kiszámítható biztonságban élnek. De a diót, amelyben élnek néha felkapja a szél, és sosem tudni, hol teszi le őket. Ezt pedig nem értem pontosan, mármint, hogy a rutinos hétköznapokat és a Marco Polo életformát hogy lehet összeegyeztetni. Ez valószínűleg a könyv egyféle koncepcionális következetlensége. Dániel András nem egy nagy mesélő, egyperces történetei inkább kialakulnak, mint történnek. A szerző a szituációkban, parabolákban, paradoxonokban erős. Hogy az agy a könyvet mégis úgy rakja össze, mintha történet lenne, az nem pusztán fajunk epizáló készsége miatt van, hanem amiatt a többlet miatt, ahogy a szerző saját maga illusztrálja a szöveges anyagot.
Ha a szerző saját maga illusztrálja a szövegét, nem kell annyira aggódnia amiatt, hogy a textus kikerül a kontroll alól. Azok, akik maguk illusztrálják a könyveiket, kevésbé fegyelmezettek, mert több az eszközük – kockáztatom meg a hipotézist.
Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém), a szerző rajzaival, Pozsonyi Pagony, 2013, 64 oldal, 2500 Ft
