Mészöly Ágnes
Konspirációs teóriák kezdőknek és haladóknak
Nálunk a gyerekeknek sosem volt bibis a kezük. Nem mentek csicsikálni, nem kaptak finom papit. Nem hülye, csak kicsi, négy szóval minden negédes néni kedvét elvettem az efféle beszédtől. Semmi pancsi, semmi paci. Az én fiamnak ne egye senki a szívét.
Semmi tündér bodaram.
Hogy ezek után egyáltalán kinyitottam Domonyi Rita könyvét, csupán előítéletességemet bizonyítja: a Csimota egész jó dolgokat adott ki mostanában, lehet, hogy ez a Tündérbodár sem egy prüntyögős vacak, gondoltam. Az előítéletesség nem jó dolog, jelen esetben azonban kifejezetten hasznos volt. Így nem maradtam le a legvidámabb nyári fesztiválról – és az egyik legjobb idei mesekönyvről.
Ha nem a legjobbról.
Magával ragadó, varázslatos mese kicsinek és nagynak, mondanám, ha nem borsózna a hátam a dagályos szövegektől. Igényes ember ilyet le nem ír; maradjunk annyiban, hogy kis családunkban a kötet érkezését követő huszonnégy órában az a gyerek, aki éppen nem válaszolt ismételt felszólításokra sem, az nagy valószínűséggel valamelyik eldugott sarokban Tündérbodarat olvasott csendben, esetleg harsányan kacagva. Majd az elkövetkező napokban alsó tagozatosok és komoly gimnazisták folytattak tudományos alaposságú vitákat arról, hogy mely szereplő a leghelyesebb a könyvben, illetve gyártottak összeesküvés-elméleteket* bizonyos nevek eredetét és titkos jelentését illetően.
Az osztatlan siker oka? Például a humor. A Tündérbodár úgy vicces, hogy nem poénos. Időnként kedvesen ironikus, néha gyilkosan groteszk. Tele van komikus helyzetekkel, ezek nem elég, hogy mókásak, bosszantóan mókásan vannak megírva is: Domonyi Rita zsonglőrként játszik a gyereknyelv leleményeivel, a mindennapi közhelyekkel, tudományos és áltudományos fordulatokkal. Dobálja, megforgatja, eltünteti, elővarázsolja: kicsit új, kicsit bizarr kontextusba helyez egy-egy kifejezést, és ezzel egyszerre karikírozza elkoptatott mondatainkat és adja vissza a méltóságot nekik.
Miközben a szerző bátran használ közhelyeket mind a szöveg, mind a történet szintjén, a mű a lehető legtávolabb van bármitől, ami a kortárs magyar gyermekirodalomban megszokottnak mondható. A főszereplők, Tündérbodár – akiről nem könnyű eldönteni, kislány-e, vagy kis bodár –, és Devevér – aki természetesen egy denevér – különlegesek és egyediek, de a többi karakternek – Lepke, a fékezhetetlen, Jalos bácsi, a bölcs agg, Tinó néni és Tinó bácsi, az idős pár, Zselátó mester, a melankolikus cukrász – bőven találhatunk előképet az utóbbi húsz év mesetermésében. Mégis, az olvasónak az első oldaltól az utolsóig az az érzése, hogy ilyet, ennyire frisset, ennyire bolondosat még nem, soha.
A könyv felidéz egy életérzést, amire a szerencsésebbek emlékezhetnek kisiskolás-korukból. Bölcs lélekbúvárok mesei kettős tudatnak nevezik: a gyerek tisztában van azzal, mi a realitás és mi a képzelet világa, de számára tökéletesen átjárható, kellemesen összeegyeztethető a kettő.
A cselekmény nem különösebben bonyolult, mégsem unalmas. Tündérbodár barátai segítségével nyári fesztivált szervez az Erdőben. Titkolóznak, meglepetéseket készítenek, verseket írnak, összeesküvést szőnek. Domonyi Ritának eszében sincs körömrágósan izgalmas, fordulatos sztorival kiszolgálni a közízlést, úgy gondolja, megengedheti magának, hogy hosszú bekezdéseken át írja le a falevél-, és bárányfelhő-nézegetés művészetét. És tényleg: a szellemes szöveg, melynek szinte minden mondata frappáns és könnyed, még a legunalmasabb eseményt is kalandnak mutatja.
Az illusztrációk Glaser Katalin fantáziáját és érzékenységét dicsérik. Visszafogott, szerény, kimért képek, tökéletesen kiegészítik az erős, néhol lehengerlő szöveget. Tolakodóbb rajzok rontottak volna az összhatáson, így azonban az sem zavaró, hogy helyenként (bizonyos, neve elhallgatását kérő rágcsáló műveihez hasonlóan) a szövegben is felbukkannak, mintegy a gyengébbek kedvéért, apró illusztrációk**.
A kiadó hat éves kortól ajánlja Domonyi Rita könyvét. Folytatásokban bátran felolvasható kisebbeknek is*** – legrosszabb esetben a mesefogyasztó gyerek nem tudja dekódolni a szövegben mélyebben elrejtett üzeneteket, utalásokat. Jó és legjobb esetben viszont e művel olyan olvasói attitűdöt alapozhatunk meg a mesehallgató ifjúság legkisebbjeiben, mely egyszerre nyitott a világ csodáira, a valódi, nem cukrozott érzelmekre és a féktelen humorra.
* Konteo1: Zselátó mester, a cukrász, bizonyos elmélet szerint egy vakond; neve egyszerre utal származására (olasz), foglalkozására (gelato: fagylalt), illetve a vakondnemzetség köztudottan gyenge vizuális képességeire (Zselátó; ejtsd: se-látó)
** Konteo2: Egyesek úgy gondolják, hogy ez az egybeesés nem lehet véletlen. Teóriájukat nehéz tényekkel bizonyítani, hiszen a módszer meglehetősen elterjedt, például az olvasókönyvek is előszeretettel használják. Ugyanakkor cáfolni sem könnyű, figyelembe véve a Tündérbodár időnként paródiába hajló hangvételét.
***Konteo3: Némelyek véleménye az, hogy a három év alatti korosztály elmebeli képességei egyáltalán nem rosszabbak idősebb társaikénál vagy a felnőttekénél (ezen elmélet „nem hülye, csak kicsi”-teóriaként közismert). Ezért ezt a korosztályt kitenni az ún. „gyerekkönyvek” (melyek rendkívül színesek, ám még véletlenül sem tartalmaznak többszörösen összetett mondatokat) hatásainak nemcsak ízlésromboló és káros, hanem egyszersmind az emberiség általános elbutítását célzó általános összeesküvés része.
(Domonyi Rita: Tündérbodár, illusztrálta: Glaser Katalin, Csimota Kiadó, 2013, 114 oldal, 2590 Ft)
