Rácz I. Péter:
Bestiárium
„Az Arany Iránytűt követve: Pullman fantasztikuma a jelen ontológiai változás tükrében (2005)” – akár egy diplomamunka címe is lehetne, még a nyelvtani zavarosság ellenére(?) is, de nem az, hanem fiktív hivatkozás egy fiktív dokumentumfilmre. Ugyanakkor valós, explicit utalás arra a nyilvánvaló kapocsra, ami a dél-afrikai írónő regénye és a méltán világhírű His Dark Materials-trilógia között fennáll. Philip Pullman regényének alternatív világában az embereket metafizikai kötelék fűzi egy-egy állathoz, akik amolyan manifesztálódott lélekszerűségek, nagyon is evilági paraméterekkel, attitűdökkel. Lauren Beukes elbeszélésében Zinzi December, a huszonéves volt újságíró nő egy Lajhárt kénytelen cipelni a hátán. Ember(sors)társainak sokaságához hasonlóan ő is súlyos bűnök (drog, gyilkosság) elkövetője, akinek a Földön (újra) föltűnő mágia révén állatként testesül meg a lelkiismeret-furdalása, a bűntudata nagyon is valós teherként nehezül rá – az ekként urban fantasy(vá avanzsált) társadalmi krimi nyomokban már Pat Bateman-i vagy videojátékok inspirálta horrorba (így akár paródiába) hajlik a végén. A cselekmény a könyv megírásának jelenétől (2009-2010) egy hajszálra lévő jövőben játszódik a Dél-afrikai Köztársaságban, adva van annak minden társadalmi, történeti, gazdasági, globális és lokális vonatkozása – kicsit talán stilizálva, kicsit gibsonian cyberpunkosítva, de mégis, nagyon élesen, valósan, akár a mai hírekből igazolhatóan. A regény legnagyobb erényei közé tartozik, hogy közérthetően, izgalmasan-igényesen, olvasmányos módon tud olyan társadalmi, emberi visszaélésekről, problémákról szólni, ami non-fictionként prezentálva kevésbé lenne hatékony.
A mágia jelenléte egy afrikai/posztkolonista regényben persze nem kirívó, sőt, de ilyesfajta kötődése a fantasy elbeszélésekhez nagyon ötletes – nélküle (már amennyire lefejthető lenne) kevésbé lenne komplex a johannesburgi (joburgi) történet, amely a popkultúra (számunkra csak részben ismert) világából éppúgy használ föl elemeket, mint a kongói, ugandai tömegmészárlások riportázsaiból, történelmi visszhangjaiból, a helyi politikai korrupció, csalások, testi-lelki kizsákmányolás (számunkra egyáltalán nem ismert) jelenéből, a rasszizmus mindennapjaiból…
A regény nem gyermekkönyv, nem ifjúsági regény, de zsánerét (fantasy, urban fantasy, krimi, cyberpunk, thriller), popkulturális utalásrendszerét (Zinzi, különleges, mágikus képességére alapozva egy tizenéves iker popduó lánytagjának felkutatására kap megbízást) tekintve bőven számíthat tizennégy pluszos olvasókra. Akiknek ugyanúgy érdekességet, idegenséget, egzotikumot jelenthetnek azok a nyelvi kifejezésmódok, melyek a térségre jellemző sok-, többnyelvűségéből táplálkoznak: az angol/„magyar” mellett számos afrikai nyelv és e nyelvek beszélt változatának szlengszavai épülnek be az elbeszélésbe – magától értetődő módon.
A Zoo City – mágiáját zárójelbe téve – egy frissen szabadult, poszttraumás beteg sziszifuszi végtelenségű kompenzációja bűneiért egy olyan társadalomban, amelynek nem része a megbocsájtás, sőt, eleve az intoleranciára, kirekesztésre épít. Őrületes szakadék tátong a különféle gazdagságú, társadalmi pozíciójú rétegek között – az elállatosulásnak csak egyik „kézzel fogható” formája a mágia által egyesekre mért büntetés. (Az idegenségnek, a gettósításnak ezt a fokát a szintén dél-afrikai rendező, Neill Blomkamp District 9 című, Johannesburgban játszódó „sci-fi”-je (2009) viszi még meggyőzően színre; vélelmezhetően jelöletlenül is hatással lévén a Zoo Cityre…)
A szerző a könyvben köszönetét nyilvánítja a regény borítói készítőinek, mi sem mehetünk el a magyar kiadás címlapja mellett – s ezt szó szerint kell érteni. Sánta Kira munkája az egyik legjobb figyelemfelkeltő „cégére” a tavaly debütált kiadónak. S hogy ezt mások is így gondolják, az bizonyítja, hogy már előjegyezhető a szerzőnek a Zoo City előtt írt, második, 2008-ban megjelent könyve: a Moxyland, amelynek terepe szintén Dél-Afrika.
(Lauren Beukes: Zoo City, ford. Körmendi Ágnes, Ad Astra Kiadó, Budapest, 2012, 356 oldal, 2990 Ft)
