Esszék, tanulmányok

Esszék, tanulmányok
Közjáték: az ember halála
„tekinthetjük-e a költő személyes élet-búcsújának, lírai végrendeletének az Öregek könyvét, vagy a kései versek közt leginkább ezt tekinthetjük-e annak? Szilágyi Domokosnak nem ez a válasza az életre...
Bogdán László Vaszilij Bogdanov-verseiről
„Mondhatni, Fernando Pessoa a felelőtlen azért, hogy míg a tárgyalt kötetek bemutatóin sorban az említett, sepsiszentgyörgyi illetőségű költő, újságíró, Bogdán László jelent meg, a borítókon...
Karácsonyváró
Közelegnek az ünnepek – mindannyian különböző módokon készülünk rájuk, s életünk legváltozatosabb szakaszaiban talál ránk a karácsony, majd az év vége. A Bárka néhány szerzőjét arról kérdeztük, hogy...
Halkítsd le
„Lehalkítani a sírást. Tompítani, elsimítani. A görbét egyenessé tenni. Enni adni, meleget csinálni, óvni, segíteni.” Nagygéci Kovács József karácsonyi szöszölése egy félrehallás körül. 
Gáli József életei, halálai
„Eörsi István, Gáli barátja, „a Kádár János nevével fémjelzett rendszer” „legfantasztikusabb  vívmánya”-ként a kollektív felejtést jelölte meg. Úgy látszik, túl sokat örököltünk ebből. Gáli József...
Nagy Gáspár és 1956
„A közös történelmi, kulturális emlékezet része az is, hogy rátaláljunk arra a versre, arra a gondolatra, amelyből erőt meríthetünk, ki-ki a rá szabott feladathoz, apró-cseprő ügyekhez vagy egyszerűen...
Okszerűség és fatalitás – 1956 apropóján
„Vajon valóban van olyan összefüggés a forradalmak »kitörése« és a megelőző krízis-szituációk között, mint ahogy azt mifelénk sokáig tanították?” Gyarmati György tanulmánya a Bárkából. 
Ratkó József és 1956
„Ratkó József élete, munkássága és 1956 kapcsolatának rövid értelmezése azért lehet tanulságos, mert benne egy egész generációnak: a Heteknek, a Kilenceknek s még legalább két tucatnyi alkotónak az...
Emlékezés – Hatvan éve történt…
„Nekem úgy tűnik, mintha csak tegnap történt volna. Az emlékezés ’56-ra véleményem szerint különösen időszerű, hiszen ez sokunk életében elementáris változást hozott.” Gyula város 1956-os...
Szabadság... rabság... szerelem
„60 év múltán is nehéz megfogalmazni, mi volt annyira szép azokban a veszélyes napokban. Volt a levegőben valami tisztaság, a lélekben valami megtisztulás-érzés. Volt valami ősbizalom egymás iránt.”...
< >
Elek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Szokolay Domokos verseiDávid Ádám verseiSzeder Réka verseiGyőri László versei
Grecsó Krisztián: Apám üzentGrecsó Krisztián: Apám üzentBanner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: Készülődés
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png