Erdész Ádám
Visszatekintés száz évre
A trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója az emlékezés időszaka. Az emlékezésnek pedig része a múlt feltárása, még akkor is, ha a békeszerződéshez vezető folyamatokat már történész generációk sora vizsgálta. Az új könyvek között különös figyelem illeti meg azt a több darabból álló kiadványegyüttest, amely Trianon 100 címmel részben az Osiris Kiadó, és részben a Petőfi Irodalmi Múzeum kiadásában jelent meg.
Az elegáns dobozba illesztett kiadványok legizgalmasabb része az Emlékező Magyarország címet viselő két kötet – mintegy 1100 oldal –, amelyben Gyurgyák János a trianoni békeszerződéssel kapcsolatos irodalmi és társadalomtudományi írások legjellemzőbb darabjait gyűjtötte össze. A szerkesztő megfogalmazásában: „…eredeti célom olyan antológia összeállítása volt, amelyben kronologikus rendben és nagyobb ciklusokba sorolva egymás mellé kerülnek a trianoni békediktátumra és annak utóéletére vonatkozó irodalmi, történelmi, politikai, publicisztikai megnyilvánulások, kivéve az elsődleges történeti forrásokat.” A válogatáshoz egy térképösszeállítás is társul. Ehhez a szerves egységet képező szövegkorpuszhoz kissé lazábban kapcsolódik egy harmadik kötet, a Kosztolányi Dezső szerkesztésében 1920-ban megjelent Vérző Magyarország című összeállítás, amely a tragikus történelmi fordulatra adott első írói válaszokat tartalmazza. Ehhez a kötethez is Gyurgyák János írt utószót, de az eltérő színű borító is jelzi, hogy ez a gyűjtemény nem közvetlen része a száz év emlékezettörténetét áttekintő válogatásnak. A Kosztolányi által összeállított kötet jelent meg az Osiris és a PIM közös kiadásában. Megítélés dolga, hogy ki minek tekinti: a szisztematikus válogatás közvetlen előzményének vagy lazább öltésékkel odafércelt kiegészítésnek.
Ennek az írásnak az egyetlen célja a figyelemfelkeltés és egy-két közvetlen reflexió papírra vetése, hiszen a több mint ezeroldalnyi szövegből kiolvasható fontosabb tendenciák megfogalmazása tanulmány-terjedelmet igényelne. A szerkesztő a maga nagyon érdekes összegzését utószó formájában meg is tette. Ebben az utószóban olvashatjuk, Gyurgyák János azzal a meggyőződéssel vágott neki a többéves gyűjtőmunkának, hogy Trianon száz év távlatából a magyar múlt részévé vált. Bekerült a nemzeti emlékezet Mohácshoz hasonló tragikus kimenetelű fordulatai közé. Szerkesztés közben az előfeltevés ellenkezőjéről kellett meggyőződnie: „… a saját bőrömön kellett megtapasztalnom, hogy ez mennyire nincs így. Trianon még ma is kitüntetett terepe a politikai, értelmiségi és ideológiai háborúnak, amit botor módon és önpusztítóan immár egy évszázada vívunk.” Ki gondolná, hogy a válogatásból kimaradt egy publicisztikai és egy történeti közelítésű fejezet, mert a szerzők között akadt néhány, aki instruálta a szerkesztőt, arra nézve, „ki ne legyen a kötetben, kivel nem hajlandó együtt szerepelni”. Erre az a szóban forgó fejezeteket Gyurgyák János, a féloldalasság elkerülése végett, inkább elhagyta, de azt azért leírta, hogy kik azok, akik munkáinak fellapozását javasolja az olvasónak, ha a kimaradt látószöget is szeretné megismerni. A válogatásban a legszélsőbb ellentétes pólusok reprezentánsai is szerepelnek, hiszen a kötetek célja éppen a Trianonra adott válaszok és interpretációk teljességének bemutatása volt.
A Trianon-értelmezések időbeli változásai egy-egy tematikus fejezeten belül is nagyon érdekesek, a húszas években írt Kosztolányi-, Móricz- Juhász Gyula-szövegektől Csoóri Sándor, Ferenczes István, Darvasi László írásaiig fut a válogatás. Hasonlóan színes palettát mutat Az okokat és igazságot kereső Magyarország fejezet is, Jászi Oszkártól Jeszenszky Gézáig és Szarka Lászlóig. S ha azután megyünk tovább: elolvassuk az érzelmeket megpendítő, a közös fájdalom felidézésével közösségi kohéziót teremtő írások után a gazdasági, társadalmi külpolitikai tényezőket racionálisan soroló tanulmányokat, újabb kérdések támadnak. Vajon az érzelmekre, a közvetlen politikai haszonszerzésre törekvő közelítések okozták a sok fiaskót Trianon következményeinek kezelésében? Hogy ma sincsenek gondosan felépített intézményeink a száz évvel ezelőtt felvetődött kérdések – például kisebbségi, gazdasági, politikai, kulturális ügyek – megoldására. Hogy nincsenek kipróbált, a változó helyzethez alkalmazható bel- és külpolitikai receptjeink ismétlődő konfliktusok orvoslására.
Gyurgyák János az Emlékező Magyarország köteteiben elénk tette a jellegzetes Trianon-értelmezéseket, megoldási javaslatokat. Az utószóban még számozva fel is sorolja mindezeket – a legtöbb zsákutcának bizonyult. Érdemes végig járni ezeket, mert rendkívül érdekesek és még az sem zárható ki, hogy esetleg valaki talál valami használhatóbbat.
