Fekete Péter
Zalán Tibor
Kortárs magyar, nemzetközi és klasszikus
Második leülés Fekete Péterrel, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatójával
Két évvel ezelőtt ugyanitt, ugyanígy ültünk Fekete Péter igazgatóval. Persze, ez csak látszat. Ahogy a Körös partján ülve sem látjuk soha ugyanazt a vizet ugyanarról a partról. Sok minden történt a Békés Megyei Jókai Színházban az elmúlt két évben. Még az épület sem ugyanaz már, hiszen a Színházhoz hozzáépült - vagy a Színház épült hozzá? - az Ibsen Központhoz. Annak idején a magyar évad jelentett revelációt az intézmény életében, s bár mindketten tudtuk, nem minden kockázattól mentes vállalkozás kortárs drámaírók műveiből kiállítani egy teljes színházi évadot, az igazgató derűlátó volt és bízott a társulatában, magában, nem utolsó sorban a közönségében. Nos, így visszatekintve, ez esetben az nyert, aki mert - a bizalom jó befektetés volt. Nézzünk vissza erre az évadra, mint a megújulás radikális indítására!
A Körös partján ülve jutott eszembe, hogy adjunk egy egész évadot a kortárs magyar irodalomnak. A színház költségvetését felelősséggel kell költenem, a felelősségem a teljes magyar kultúra, így a kortárs irodalom felé is kötelez. Azt gondoltam gesztus értékű - és más színházak által is követendő példa lehet -, ha a színház a saját költségvetését úgy költi, hogy azzal a magyar kortárs irodalmat erősíti. Tizenegy mű, tizenegy kortárs szerző, tizenegyszer magyar szerzőnek kifizetett jogdíj. Elértük az irodalom művelői, képviselői elismerő odafigyelését, színháztörténeti döntés volt, soha előtte még senki nem mert ilyet bevállalni.
Féltem a közönség fogadtatásától. A kortárs szó gyakran félelmet vált ki a nézőkből. Lila, érthetetlen ködre gondol a publikum egy része a kortárs szó hallatán. Nem igazolódott a félelmem. Sikerült bebizonyítani a nézőinknek, hogy remek, érthető, szórakoztató és elgondolkodtató művek tucatjait tudja a kortárs irodalom felsorakoztatni.
A magyar évadot nemzetközi évad követte. Bár logikusan következik egymásból a kettő, mégsem teljesen kézenfekvő, hogy egy újabb, viszonylag szoros kötést vállaljon be a Jókai. Mennyire igazolta vissza a várakozásokat az újabb, sajátságosan izgalmasra tervezett évad? Egyáltalán, milyen várakozások mentén jött létre a környező országok többségi drámairodalmát bemutató, demonstráló tíz hónap? Arról se feledkezzünk meg, hogy az esztétikai felmutatáson túl fontos kulturális-diplomáciai helyzetbe hozta, hozhatta a program a színházat!
Ha igaz, hogy felszálló ágban van a Jókai Színház, azt mutassuk meg a megyén kívül is! Küldjük szét a színház jó hírnevét Európába, és hozzuk ide Európát. Ez volt a cél, amikor a 2009/2010-es idényre a Színházi Szomszédolás évadát hirdettük meg. Hogyan lehet ezt megvalósítani? Hiteles emberek segítségével! Több mint 200 európai hírű művészt invitáltunk a szomszédos országokból, akik személyiségükkel, munkásságukkal, személyiségformáló erejükkel építették a társulatot, ki egy hétig, ki egy-két hónapig. Elhozták hozzánk Európát, és vitték a jó hírünket szerte a világba. A hét nagykövetség hozta a sajtót, mozgósította a kulturdiplomáciát. Igazgatótársaim a „hű de kár, hogy ez nem nekem jutott eszembe!" - kommenttel fogadták az ötletet. A szomszédos országok a legjobb rendezőiket, szerzőiket, koreográfusaikat küldték el hozzánk, a közreműködésükkel létrehozott darabok fesztiválokat járnak azóta is, s a Jókai Színház, fennállása óta először, 6 művészeti díjat söpört be az évad végére!
A siker egyértelmű, a hét szomszédos ország anyagi, erkölcsi és szervezésbeli segítségével megvalósult évad a „kortárs magyar" mellé beírta magát a magyar színháztörténet sikerkönyvébe.
Lássuk a harmadik évadot! A mostani választás, klasszikus művek bemutatása egy éven keresztül, mintha a két kísérletező, kockázatot vállaló év után jutalomjáték lenne színház és nézője számára! Jelenti ez a mostani választás azt, hogy a színház vezetése úgy érzi, olyan fejlődési stádiumát érte el az intézmény, amikor ki tudja alakítani - rövid időn belül - az egészséges egyensúlyt a klasszicizálódott és a magát jelen időben felmutató drámairodalom között?
Az idei évadban a saját, tehát a Békés megyei, azon belül is, elsősorban, a bérletes közönségünkre kívánunk koncentrálni. Az elmúlt két év meghozta az országos és az európai elismertséget, de visszanézve nekem úgy tűnik, néha kettesével vettük a lépcsőfokokat. A hagyományos, elsősorban szórakoztató jellegű színjátszáshoz szokott bérletes nézőink kedvéért idén „lépcsőfokméret-ellenőrzést" kell tartanunk. Nem hagyhatjuk le, nem engedhetjük el a lassabban „lépcsőnjáró", amúgy pedig színházimádó közönségünket. A saját magunk által felállított szakmai mérce megtartása mellett elsősorban a bérletes nézőinknek kell klasszikus műveket, klasszikus rendezéssel, és remélhetőleg klasszikus sikerrel színpadra állítanunk. Bérleten kívül persze kísérletezhetünk új időknek új dalaival, de az idei évad a felzárkóztatásé. Képekhez, allegóriákhoz, átvitt jelentésekhez, elgondolkozáshoz nem szokott nézőink számára köztes lépcsőfokot kell ácsolnunk. Bár én azt vallom, a színházcsinálás csak kisebb részben szórakoztatás és nagyobb részben felelősség, valami fajta„népnevelés"-tükör, a bennünk szunnyadó érzelmek és gondolatok szintetizálásának tere, a személyiség számára hangulat- és érzelemösszegző, módosító, rádöbbentő - és akár életmódváltozásra-, változtatásra is lehetőséget adó - embernevelő tér, mégis azt kell leszögeznem, a kettő arányát patikamérlegen kell kipipettázni. Most egy nagy gyógyszerészi lapáttal ráteszünk a bizalomépítő porból a szórakoztató serpenyőbe.
Nem egy előadás-kritika fölemlíti, hogy a Jókai úgy emelte ki magát a vízből - a hajánál fogva, amolyan Münchhausen báróként -, hogy az igazgató nem küldött el senkit, nem szerződtetett ide évadokon átjáró sztárokat. Azzal a társulattal újította meg intézménye szemléletét, filozófiáját és gyakorlatát, amelyet átvett az előző vezetéstől. Adódik a kérdés, hol tart most a Békés Megyei Jókai Színház, előbbre lépett-e a magyar színházi palettán, megkapja-e már azt a figyelmet, amit ennyi munka és erőfeszítés jogosan megkövetelhet magának?
Hogy jövök én ahhoz, hogy anélkül, hogy lehetőséget adtam volna számukra, elküldjek, leváltsak, lecseréljek kollégákat, munkatársakat? Megteszek mindent, adok paripát, adok fegyvert, ha pénzt nem is adhatok túl sokat - ezzel az elhatározással döntöttem a meglévő emberanyaggal együttdolgozás mellett.
Keressük meg a kollégák képességeiben azt a szakmai részt, amihez ki-ki a legjobban ért, amiben ki-ki maradandót bír alkotni. Az első évet ezért a lehetőségek évének hívtam magamban. Meg kell mondanom, bejött! Sosem látott tartalékokat szabadított fel a bizalom a színészekben, színházi háttérmunkásokban. Mára elértük, hogy egyes igazgatói pályázatokban a békéscsabai példára hivatkoznak. A minap olvastam egy friss írásműben: „nem kívánom kisöpörni, lecserélni az elődömtől megörökölt csapatot, a békéscsabai példa bizonyítja, hogy a bizalom, a lehetőség megadása hitet és szárnyat ad, jó alapja az emberi és szakmai sikernek".
A te vezetési stílusodat az állandó kísérletezés, a váratlan ötletek váratlan megvalósítása, a megváltozhatatlanba bele ne törődés jellemzi. Két mozzanatra utalok a sok közül. Nem tudtad evidenciának tekinteni, hogy a vidéki színházak munkájának szemlézésére kevesebb figyelmet szentel a magyar színházi kritika, mint a fővárosiakéra, akár a divatba hozott intézményekére. Létre segítetted - békéscsabai szerkesztéssel - a Magyar Teátrum című havilapot, mely vidéki színházak összefogásával működik, nagy példányszámban jelenik meg, bulvár- és nem bulvár szinten jeleníti meg a magyar színház aktuálisan legizgalmasabb eseményeit.
Siránkoztunk vidéki igazgatók gyűlésein, hogy keveset foglalkozik velünk a média. Nyafogásellenzőnek tettekre, összefogásra buzdítottam, s létrehoztuk a saját sajtónkat.
Ma már 20.000 példányban az ország minden sarkában kapható a Magyar Teátrum, nem kérdés, hogy írnak e rólunk, írunk mi magunkról! Visszahoztuk a Film Színház Muzsika megszűnése óta a közönség és a szakma által is közkedvelt - és hiányolt - színházi, nívós, ugyanakkor bulvár-alapokon működő, egyben szakmai vitáknak is helyet adó havilapot.
A másik: sokszor hangzik el, Békéscsaba a világ végén van, oda leutazni külön kaland a nézők számára, s valljuk be, az az időszak, amelyik például harminc-negyven évvel ezelőtt a nézőket csapatostól szólította vidékre, egy-egy „lenti" produkció megnézésére a fővárosból, az ország minden részéből, talán örökre megszűnt. Ha nem jön a közönség, megy a színház - és kitaláltad a szlogenhez a mobil-színházat, mint formát, Magyarországon elsőként, s eddig talán egyedül. A Porondszínház beváltani látszik a hozzá fűzött várakozásokat, a közönség szereti, és már elindult, hogy bebarangolja, belakja az országot...
A közönséggel való személyes kapcsolataim legdinamikusabb, legmegrendítőbb, legmeghatározóbb emlékei a cirkuszsátorhoz kötődnek: a nyolcvanas évek közepén bűvészként álltam a Circus Atlas sátrában Münchenben és környékén. Ezer ember ült körbe, kétezer szempár szegeződött rám, s én ott álltam a manézs középpontjában. Három percem volt, hogy a kétezer felém irányuló vonalon keresztül üzenetet, gondolatot, érzelmet nyilazzak át a fenntartásaikat otthon hagyni tudó nézőknek.
Ez a tér, a cirkuszi aréna tere, a fűrészpor illata azóta is az orromban van...
Megálmodtunk hát egy színházi, cirkuszi, cirkusz-színházi teret, mely új lehetőségeket nyit a színjátszásban, és mint a csiga a házát, vihetjük magunkat magunkkal. Nem kell mostantól arra várni, hogy a valamely fesztiválra beférünk-e vagy sem, nem kell bekönyörögni magunkat egy másik színházba, egyszerűen odamegyünk, felverjük a sátrunkat és - játszunk. Kapolcs, a Hősök tere mutatta, a közönség nyitott erre az ötletre. Még keressük azokat a darabokat, melyek ebben a térben a legjobban játszatják magukat. Színház- és cirkuszművészet, élő zene és tánc egybegyúrva, ez a Porondszínház sajátos mixe. Egy nagy stúdiószínházban vagyunk, ahol kiterjed a tér, és 3 dimenzióban történnek az események.
A Színház nem csak előadásoknak, sokféle kulturális eseménynek ad helyet. Ennek a megszervezésében, közönségmozgatásában nyilván generátor-szerepet szán az intézmény a kebelében működő Bárka folyóiratnak (ahol ez az interjú is megjelenik). Beszéljünk az épület falai között egyre mindennapibbá váló irodalmi-, zenei-, kulturális megmozdulásokról is!
Mikor Békéscsabára érkeztem körülnéztem, kikkel is fogok én itt (együtt)alkotni. Hol összpontosul a szellemi tőke? Az irodalom, a kortárs irodalom képviselőit a Bárka körül, a Körös Irodalmi Társaságban találtam meg; de a bábszínház csapata, a szimfonikusok Somogyi Tóth Danival, a képző és fotóművészek... őket kellett becsalnom a színházba, stammtisch-t, törzsasztalt kellett kialakítanom a színészklubban, hogy a meglévő, sokféle szellemi közeg egy térben, egy intézményhez kötve, egy baráti-szakmai társaságba tömörítve hasson vissza egymásra. Én azóta is ebből táplálkozom, bele-bele szippantok ebbe a levegőbe - és tanácsért, jó szóért, hozzájuk szaladok.
Ez a szellemi központ innentől megnyílhat a közönség felé is. Egymás munkáját integrálva létrejöhet irodalmi est színészekkel és zenével, drámaíró verseny drámaírókkal és rendezőkkel, vita- és fórumrendezvény a szakma kiválóságaival, színesíthetik munkánkat és pihenésünket filmestek.
A színház épülete nem csupán egy megmutatkozó-hely, de legalább annyira szellemi alkotóműhely, ki merem jelenteni, egyben a megye legjelentősebb alkotóműhelyévé is váltunk.
Ibsen Központ. Benne egy új, rendkívül jó paraméterekkel rendelkező magyar stúdiószínház. Megújulni látszó színházi oktatás. Mire ez a beszélgetés megjelenik, talán már több látszik a nézők, illetve a békéscsabai járókelők számára ebből, mint egy felújított, szép épület, közvetlenül a színház szomszédságában. Mit jelent a hatalmas kulturális centrumnak a felbukkanása a színház mellett - a színház életében? Alá-fölérendeltség, szimbiózis, jószomszédság?
Magyarország egyetlen, technikával ellátott stúdiószínházát alkotta meg a megye. Kész van, megvalósult egy álom. Ennek az üzemeltetése, szakmai programokkal való megtöltése komoly kihívás, felelősség, Erre Békés megyében a színháznak van szakembergárdája, felhatalmazása, törvényi, jogszabályi háttere. Az épület gondnokságát a Békés Megyei Szolgáltató és Ellátó Szervezet fogja biztosítani, mint az a nevében is benne foglaltatik. Szakmailag a Napsugár Bábszínházzal közösen, testvériesen töltjük meg a színháztermet. A bábszínházzal három éve zökkenő- és vitamentesen dolgozunk együtt, mint a valóban jó testvérek. Hangsúlyoztam az évadnyitó ülésen, nekünk (a Jókai Színháznak) van más játékterünk is, nekik (Bábszínház) ez az otthonuk. Olyan testvérségről van szó tehát, ahol előbb az ő érdekeiket kell néznünk, azután, ehhez igazodva töltjük fel a színházi tér szabad kapacitását stúdiószínházi produkciókkal, nyaranta szabadtéri játékokkal. Ennek a színházi térnek az egyik fala ugyanis kinyílik, s a stúdió szabadtéri színházzá alakul.
Több funkciót is vállaltál, töltesz be a magyar színházi életben - nyilván annak megreformálása, modernizálása érdekében. Új színházi törvény mentén formálódik ez a sok ágra szétbomló, esetenként -szakadó élet. Megszorítási kényszerek, támogatások elmaradás, petíciók megjelenése - az egyszerű néző egyelőre ennyit lát a megújulásból, a változásból. Hogyan látod mindezt Te - belülről? Kirajzolódnak-e már a távlatok, ha vannak? Nyerő, vesztő, vagy veszteglő pozícióban van ma a színház a magyar kulturális életben?
A Jókai színház szakmai munkájára ma már odafigyelnek országosan is. Az én pozícióim nyilvánvalóan ennek a színház sikernek a folyományai.
Ez nagy felelősség, annál is inkább, mert a módosítás előtt álló színházi törvény és a készülő új közoktatási törvény jobbításának lehetősége a kezünkben van. Figyelnek és hallgatnak ránk! Hosszú évekre meghatározhatjuk, akár törvényi szinten is, milyen legyen az oktatási rendszer és a színházi intézményrendszer viszonya. Ez nagy szó!
Ha el tudjuk érni, hogy egyetlen általános iskolás gyerek se fejezhesse be úgy az alsó tagozatot, hogy nem járt színházban, ha a pedagógusok óráját kifizetik majd, ha az osztályokat színházba kísérik, ha az állami támogatású színházak nem állíthatják össze az évadtervüket anélkül, hogy legalább egy színdarab évente ne kapcsolódjék konkrétan az iskolai anyaghoz, ha a nemzeti kánon megjelenik majd a színházak programjában is - akkor jól sáfárkodtunk a kivívott szakmai bizalommal.
Megjelent a 2010/5-ös Bárkában.
