Mészáros Csilla
A bohócok hajója vitorlát bont
Hobo - Circus Hungaricus (Békés Megyei Jókai Színház - Csokonai Színház )
Vidnyánszky Attila rendező és Földes Hobo László nem először dolgoznak együtt. Értik, tudják egymás nyelvét. A 2009 őszén megjelent Circus Hungaricus című lemezből készült előadást bő fél éve játsszák a debreceni teátrumban, Vidnyánszky monodrámát rendezett belőle. A Jókai Színházzal való koprodukció viszont olyan nem mindennapi, valódi összművészeti előadást hívott életre, amely egyedülálló módon ötvözi a színházi eszközöket a komplett koncertélménnyel, ráadásul mindezt egy cirkuszi sátor terében, annak elengedhetetlen szereplőivel: bohócokkal, artistákkal, zsonglőrökkel.*
Kezdetben a káosz az úr. A színpad folyamatos pulzálásban, izzásban, egyszerre annyi miden történik, nem is tudja az ember hova figyeljen: nézze az artisták szemkápráztató légtornász, zsonglőr gyakorlatait, vagy igyekezzen tetten érni, mit is keres négy ember, civil ruhában a színpad egy látszólag elkülönített, elváló részében, és egyáltalán, ki az a lány, aki fel-alá rohan a pódium és a nézőtér között húzódó árokban? Mindeközben pedig Hobo mesél, anekdotázik, beavat. Nincsen irányított nézői figyelem, egy előre maghatározott pozíció, amelybe kényelmesen belesüppedhet, és onnan, mint kulcslyukon át leshet a közönség. Ha nem akar lemaradni, fel kell venni a ritmust, bele kell helyezkedni a káoszba, ami egyszerre izgalmas, vonzó és nyugtalanító. Hobó bohóc, és kéne neki egy világszám, de nem ez az igazi tétje az előadásnak. Az állandó kívülálló, 65 éves bohóc fityiszt mutat, nyelvet ölt és felkarol.
Federico Fellini - akinek a cirkuszhoz, bohócokhoz való esztétizmusát életre is hívja Vidnyánszky Attila rendezése -, így jellemezte a bohócot a Mesterségem, a film című önéletrajzi írásában: „Nos, a clown annak a fantasztikus lénynek a jellegzetességét testesíti meg, aki az ember irracionális oldalát, az ösztön összetevőjét, a felsőbb rend elleni lázadást és tagadást fejezi ki, amely valamennyire mindannyiunkban benne van. (...) A clown tükör, amelyben az ember magát groteszk, formátlan, nevetséges képben látja viszont."
Az előadás során, ahogy egyre inkább letisztul a kép, és ténylegesen élővé válnak a viszonyok, ahogy a megteremtett rendetlenségből (rendszerellenességből) fokozatosan halad egy illuzórikus, álomszerű, kivetített lebegéssé; Hobo felölti jelmezét, civil ruhájára bohóc maskarát húz, amely egyszerre eltávolít, és mégis hitelessé teszi. Nem véletlen, hogy több évszázada mindig a kvázi bolondnak, a bohócnak adatik meg az a kiváltság, hogy kimondja az igazságot. A clown ironikus eszközeivel eleve önmagát is kigúnyolja, ezért tapad hozzá olyan pozíció, hogy jóhiszeműen fejre olvashat, nevetség tárgyává tehet.
Vidnyánszky Attila bejátszatja az egész cirkuszi sátrat. Térkezelésének két kijelölt pontja a színpad két oldalán feszülő vetítő vászon, amely hármas funkciót lát el. Egyrészt illusztrálja a szituációkat és szöveghelyeket, melyeket klipszerű montázsokkal támaszt alá: az egykoron idilli családi fotóalbumban, az immár csupán emlékekben létező képekkel, valamint erősen utal a jelenkor média uralta sorozatkultuszára, a valóság és tóksók pöffeszkedő hatalmára bejátszásokkal. Egy másik rétege a kivetítő funkciójának a filmes etűdök felvillantása a cirkuszi világ két emblematikus alakjának megelevenítése, Hobo két mesterének játékba hozása: Charlie Chaplin némajátékainak és Federico Fellini Bohócok című filmje egyes taktusainak játékba hozatalával. A harmadik síkon pedig megtöbbszörözi a nézői tekintetet, ugyanis helyzetbe hoz egy kamerát, mely által hol Cippola lép ki a térből, és vág grimaszt nagytotálból a nézők arcába, hol pedig Pisti, a „lusta filmesztéta" igyekszik megörökíteni az olykor (rém)álomszerű forgatagot.
Az egész előadás a rombolás-építés motívuma körül forog. Hobo az első jelenetnél életműve egészét hozza magával, dobozokba rejtve, melyet egyenként, kigúnyolva saját magát a színpad közepén lévő csapóajtón át a süllyesztőbe hajít, akárcsak az előadás során előkerült összes emblémát: márkajeleket, televíziót, az életünk protézisává váló mankókat, hogy aztán egy lecsupaszított, nihili állapotban mindenki felszálljon a Bolondok hajójára. Ennek a szimbólumnak a felépítése is szerves része, egy önmagában álló performanssza az előadásnak. A vitorlán kifeszített felvarrt hétköznapi és bohóc ruhák várják a szelet.
A hajó pedig elindul oda, ahová a rendetlen, zűrzavarosnak látszó káoszból építkező cirkusszínházi forgatag íve fut. (Kérdés, hogy révbe ér-e?)
*A békéscsabai előadások után május 29-30-31-én Budapesten a Hősök tere mögötti Városi Műjégpályán látható még a Jókai Porondszínházban a Circus Hungaricus.
