Erdész Ádám
Akiknek a Kádár-rendszer túl puha volt
Képzeljünk magunk elé egy 1969 novemberében játszódó jelenetsort! A Keleti pályaudvarra befutó miskolci vonatról leszáll három férfi, csatlakozik hozzájuk egy Sajószentpéterről érkezett negyedik. Óvatosan elindulnak a Margit híd budai hídfőjéhez, a HÉV-megállója felé. Ott találkoznak az albán követség Gimitrij nevű, bizonytalan státusú munkatárásával. Van titkos azonosító jelük is, egy apró körbe rajzolt x, amelynek szárai nem futnak ki a kör széléig. Egyikőjük Gimitrijtől korábban már kapott magyar nyelvű brosúrákat, például Mehmet Sehu elvtárs Varsói Szerződésről tartott beszédét. A vérfagyasztóan izgalmas szöveget azután igyekeztek eljuttatni a diósgyőri munkásokhoz. Gimitrij a találkozást követően 10–15 méterről követi a négy férfit, akik egy presszóban kötnek ki. Ott aztán a borsodiak beszámolnak albán kapcsolatuknak arról, hogy decemberben koszorúzásra készülnek Miskolcon, a Hősök terén. Az emlékműhöz egy bekeretezett Sztálin-képet fognak letenni. Gimitrij elégedett, s elmondja, már Tiranának is jelezte, hogy Magyarországon is működnek kommunisták… Elválás előtt koccintanak az albán felszabadulás emlékére. Ezt követően ketten még beugranak a kínai nagykövetségre szóróanyagért, majd jó érzéssel szállnak fel a miskolci vonatra, hiszen sikeresen mélyítették a mozgalom nemzetközi kapcsolatait. A bizakodó hangulatban legutóbb csatlakozott társuknak – a közéjük beépített ügynöknek – még a mozgalom titkos köszöntését is elárulják. „Forradalmi egység” – így hangzott a bizalmas üdvözlés.
A jelenetsor nem tűnik túl valószerűnek, inkább egy közép-európai abszurd prózaszövegbe illik. Pedig a történet valóságos, részletesebb leírása Kis József Sztálinisták, maoisták az 1960-as években Borsodban címen megjelent írásában olvasható. A tanulmány Az árnyékos oldalon: Vidéki Magyarország a rövid hatvanas években című kötet záró darabja. A könyv az új kutatási irányt teremtő Magyar vidék a 20. században-sorozatnak az 5. kötete.
Korábban, ha maoistákról esett szó, mindig a hatvanas évek második felében színre lépett fiatal budapesti értelmiségi csoportra gondoltunk. Az 1968-ban felszámolt, úgynevezett maoista összeesküvés a ’60-as évek történetének erősen dokumentált epizódja. Dalos György, Révai Gábor visszaemlékezéseiben, Vámos Miklós regényében is olvashatunk róla. A mozgalom történetét felidéző interpretációkban van egy-két érdekes gondolat, Haraszti Miklós például a budapesti maoista szervezkedést nyugati gyökerű mozgalomnak minősítette. Ezen kissé elcsodálkoztunk, de aztán napirendre tértünk a dolog fölött.
Kis József a magyarországi maoizmus egy másik közegét és másik arcát mutatta meg. Kis József levéltáros a szocializmus történetének egyes jelenségeit széles levéltári kutatásra alapozott tanulmányokban teszi az olvasó elé. A Borsod megyei sztálinistákról és maoistákról szóló írása is ebbe a kategóriába tartozik. A történet ott indul, hogy az 1956-os forradalom utáni brutális megtorlásban résztvevő karhatalmisták egy része már az 1950-es évek vége felé elégedetlenkedni kezdett. A forradalom utáni erőszakos megtorlásra jók voltak, de egy részük még az akkori viszonyok között is alkalmatlannak bizonyult vezetői poszt betöltésére. Akadtak köztük olyanok, akik a munkások világába estek vissza, mások alacsonyabb vezetői státusokig csúsztak. Főként az utóbbiak soraiból rekrutálódott az a mag, amely annak ellenére, hogy az MSZMP-tagja maradt, elégedetlenkedni, majd szervezkedni kezdett.
Az egykori ÁVH-sok, a hatalom felsőbb köreiből abszolút alkalmatlanság vagy morális okok miatt kihullott pufajkások és más szélsőbaloldaliak között már 1963 körül észlelte a szervezkedést a politikai rendőrség. Az elégedetlenkedők úgy érezték, a műszakiak a fizikai munkások fölé kerekedtek, a régi kommunistákat félreállítják. Mindezért a magyar és végső soron a szovjet pártot tették felelőssé. Innen már csak egy lépés volt a Kína felé fordulás. Párhuzamosan jelent meg az új és igazi kommunista párt megszervezésének ötlete. Kis József komoly forrásanyag alapján, jól követhetően mutatja be az ’50-es években miskolci tanácselnöki posztot is betöltő vezető körül kialakult csoport megszerveződését és tevékenységét. A csoport számára végig nagy kísértést jelentett az új kommunista párt megalapítása, ám ez nagy kockázatot is jelentett. Azt végül a források sem árulták el, hogy sor került-e az MKP megalakítására, viszont arra talált bizonyítékot a szerző, hogy 1965 januárjában postára adtak 60 „Boldog Újévet Kíván az MKP Intéző Bizottsága” szövegű üdvözlőlapot.
Az egyik legizgalmasabb kérdés az, hogy a hatalom hogyan reagált a maoista szervezkedők mozgolódásira? A szolgálatok, a rendőrség meglehetősen pontosan ismerte a csoport összetételét és működését. Operatív nyomozást folytattak ellenük, „frakciósok” „sárgák”, „szalonnasütők” címen. A mozgalomba beépítettek besúgókat. Viszont igazán komoly ellenlépés évekig nem történt. Ha valakit egy kicsit meg akartak szorongatni, behívták a pártbizottságra, hiszen valamennyien párttagok voltak, és figyelmeztették. Pártfegyelmi eljárás is csak az 1969 decemberi nyilvános demonstráció tervezésekor kezdődött ellenük. A nyilvános koszorúzást megakadályozták, azonban a kínai és albán nagykövetséggel kapcsolatot tartó vezetők egyike ellen sem indult bírósági eljárás. Nyitva marad a kérdés, hogy azért bántak ilyen finoman a borsodi maoistákkal, mert nem látták őket veszélyesnek, vagy éppen azért, mert a hatalmon levők egy részé csöppet sem érezte távol magától a „sárgák” által megfogalmazott revizionizmus-kritikát.
Ezen a ponton merül fel az a kérdés, amelyet Szakolczay Attila az ’56-os források kapcsán tett fel. Manipulatív céllal készült forrásokból lehet-e rekonstruálni a múlt történéseit? Kis József egyik alapvető forrását a korabeli titkosszolgálati anyagok adják. Ügynök, tartótiszt, de olykor a megfigyelt is manipulált. Nem tudjuk, hogy a szervezők illegális pártsejtekre vonatkozó nyilatkozatai valósak-e, vagy a maguk erejét a ténylegesnél nagyobbnak mutató szövegek. Végképp nem derül ki, hogy a gyakran emlegetett – Komócsin Mihályig futó – felsőbb kapcsolatokból mennyi lehet igaz. Véglegesen homályban marad előttünk, hogy a rendőrséghez, munkásőrséghez vezető szálakról szóló utalások konfabulációk voltak-e, vagy ezeket a szálakat a fedett nyomozás során eltüntették. Kis József is pontosan érzékelhette ezt a dilemmát, és egy beszédes forrásrészlettel megosztotta olvasóival kételyeit. Az egyik „főkolompos” – egy volt ÁVH-s – a pártból való kizárások után a ráállított ügynöknek a következőt mondta: „azt hitték ezek, amikor Moravszkit kizárták a pártból, hogy ezzel a mozgalmat lefejezték, tévedtek, mert nem ő volt a vezető, a vezetőket nem is érintették, azok sokkal magasabb beosztásban vannak”. Nyitva marad a kérdés, hogy a borsodi vörös mezőben a sárga folt hajszálerei meddig nyúltak.
