Prózák

 

 Kontra_meret.jpg

 

Kontra Ferenc

 

A két fogoly

 

Nem értették, miért kellett elköltözniük. Fejüket behúzva jártak sokáig, mint az idegenek, a falhoz közel, egymás mögött, és sohasem egymás mellett, mintha így biztonságban lennének. Vukov I.-nek és Vukov II.-nek hívták őket, új barátaik idővel megszokták a tájszólásukat, nevükből csak a számok maradtak; illeszkedtek, de maradtak sarkaik, nem úgy fértek el, ahogyan a többiek.

Vukov I. sorban állt az anyjával kenyérért, és túl nagynak érezte magát hozzá. Kinőtte már, hogy őt küldözgessék mindenért. Késett a kamion. Megszámolta, hogy tizenheten vannak előttük. Kisebb beszélgető tömbökben csomósodott a sor fél óra múltán, mindennap ugyanarról volt szó: pénzváltás, segélycsomagok. Elunta, duzzogott, hogy később inkább visszajönne, de az anyja rászólt, hogy álljon türelmesen, mintha jól nevelt lenne, hármukra nem viheti egyedül az adagot. Az idős emberek szeretik a türelmes gyerekeket, látod?

Hogyne látnám, könyöradományokból élünk, a túszaik vagyunk.

Szakasztott olyanok, mint a sörösládák, csak nincsenek bennük rekeszek az üvegeknek. Ezekben hordták a kenyeret. Hátulról meglódult a sor, amikor megállt a kamion, egy asszony térdre esett, a többiek átléptek rajta. Két kék köpenyes férfi volt az elosztóember. Leakasztották hátul a ponyvát, adogatták a kezükbe a fejadagcédulákat: az ingyeneseknek két vekni jár! Halljátok, csak kettő! Ne marakodjatok!

Az útkereszteződésig állt a sor, nem fogyott, mert érkeztek folyamatosan. Egy sípoló hang az erejére panaszkodott, amely elfolyik, mint a zacskóból a tej. Az semmi. Felejtsd el, az régen volt, olyan tej nincs többé. Ez egy idegen város, itt minden másmilyen. Egy dadogós öregember ismételgetett valamit, de nem értette senki.

Másfél hónaposra nőtt a téli szünidő, olyan szépen domborodott, mint egy hóhegy, amelyről le lehet siklani a szánkóval. Csak kevés esett, és a szülők unták már a gyerekeket, kívánták az iskoláknak a tüzelőt. Hiányzott belőlük a láng, köhögtek a ködtől, magukra voltak utalva. A gyerekek büdösek voltak a sok szaladgálástól, és néha hánytak a tejportól. Hiányzott az ingük legfelső gombja. Senki sem törődött velük, néha egész nap nem is látták őket.

A négyzet alakú tömbház környéke ütemesen ismételte a ratatatatát. Mire I. odaért, már dúlt a háború Miljan és Titan között. Mert Titan tudott két behajlított ujjal a leghangosabban füttyenteni, és vezér csak az lehet, aki így tud szólni, ha veszély van. Meg azért volt tekintélye a többiek előtt, mert az apja dealer volt, a piactér egyik devizaüzére, és mindenki tudta, hogy hosszú kabátja alatt kétféle fegyvert hord.

A többi gyerek hol az egyik, hol a másik csapathoz csatlakozott, megszimatolva, melyik az erősebb éppen, hol lehet előnyökre szert tenni a flaszterra festett pályán vagy más játékoknál.

Veselin egy kibelezett gépkocsiból irányította a maga csapatát, oldalán a Vukov fivérekkel meg a Távcsöves fiával, akinek az apja nem lőtt, mióta megsüketült egy hangrobbanástól, más források szerint azonban kémkedett, és fogolycserével szabadult. Valamennyien menekült gyerekek voltak. Zsákmányoltak néhány nejlonpapucsot, vagyis gránátot, amivel rendszeresen gyakorlatoztak a kövesben, a folyóparton. Ratatatatatatata, add meg magad! Nem ér, nem beszéltük meg az indulást! Ha legyőznek, folyton okoskodsz. Ti vagytok többen.

Nekivörösödve birkóztak a földön, I. a bejárati ajtónak nyomta Miljant, vitte őket a lendület a liftig. I. megnyomta a hívógombot. A liftaknában sötét lesz, és ott levágom a füledet!

Titan másnap ellopta a cipősdobozt, amibe az ellenség a töltényeit gyűjtötte, zsákmánynak tekintette, és a válságtörzsbe vitte, vagyis a romos zöldségesbódéba, melyben korábban számos kereskedő ment tönkre. Felette a környék egyetlen fáján egy elszabadult törülköző csattogtatta nedves szárnyát, mind a denevér.

Feléjük próbáltak közelíteni a parkoló autók között bujkálva, de felhangzott kórusban a bódéból a ratatatatatatata, tehát átpártoltak hozzájuk páran. Egyiküknek nem is volt semmi a kezében, se műanyag puska, se könyökcső, csak az ujjából formált pisztolyt és ravaszt.

Ekkor érkezett az udvarba a szemeteskocsi és a munkások és a csörömpölés és a kipufogófüst. Bádoggyomrában hörgött a lom bélműködése. Mindez kikényszerítette a harcosokat bódéjukból. Miljan megkerülte a szeméttárolót, hogy a betonfal mögött várja ki, amíg a munkások kiürítik a kukákat, és rendet tesznek és elül a kipufogófüst. Nem hallatszott a zajban a ratatatatata, sem a figyelmeztető fütty a két behajlított ujjal, már késő lett körülkémlelni, mert a Vukov fivérek közrefogták, nem engedték el: az volt a szerencséd, hogy volt égő a liftben, különben levágtam volna a füledet. Összefogták a hátán a karját, megkötötték egy derékszíjjal, melynek letört régen a csatja. Kiabált, hogy elfogták, siessenek, de mire társai felfedezték, hogy mi történt, már a Zastava hátsó ülésén ült, kiálltak a rugói, terepszínű konfekciókabátja pedig öntudatossá tette.

Hiányzott az autó volánja, Veselin mégis úgy lett, mintha behúzná a kéziféket, kiszállt a vezetőülésről, és nyugodt léptekkel indult az udvar közepe felé, ahol az aszfaltra festették a fejelőfoci kispályáját. Levette a sapkáját, azzal integetett a bódé felé, ahova már visszaszállingózott az ellenség. Csak erre a sapkára, a harctéri barettre néztek fel, minden egyéb mesebeszédnek számított ehhez képest – golyó ütötte lyukkal az oldalán: egy igazi halotté. Kicsit nagy volt ugyan a fejére, félrecsapva hordta, kicsúcsosítva jobbról, eltakarta a fél fülét, amely egyébként is elállt kissé, de hozzátartozott az árnyékához, amint állt elszántan az udvar közepén, az árnyéka tekintélyt parancsolt. Egy-egy szalagot kötött a karjára – mint Rambo –, hogy úgy tűnjön, a kabátja alatt domborodnak az izmai.

Az integetésre előjött a vezér a deszkabódéból, fegyverét a lábához engedte a földre. Veselin elkiáltotta magát, hogy fogolycsere!

Pancser vagy, válaszolta Titan, azt sem tudod, mi az a fogolycsere.

Erre visszatette a fejére a sapkáját: nagyon jól tudod, hogy mire gondolok: valamit valamiért: vagyis visszahozod, amit elloptál tőlünk – cserébe Miljanért. Tarapp-trapp, nem várok!

A dadogó öregember ment át az udvaron, hóna alatt két veknivel, és méltatlankodott, hogy sajog a lába, folyton várni kell valamire, várni, hogy eldördüljön a csend.

Titan bement a bódéba a cipősdobozért. Útközben megzördültek benne a töltényhüvelyek. Szóltak, minden egyes lépéssel hangosabban. Hova tegyem?

Kicseréljük őket, úgy egyeztünk meg.

A Vukov fivérek kiengedték Miljant a veszteglő roncs hátsó ülésről. A következő pillanatban már loholt is a bódé felé. Aztán hirtelen a vezér felemelte a kartondobozt, hogy minél magasabbról potyogjanak alá a töltényhüvelyek, nagyot koppantak a karosszérián, amelyről gyorsabban pergett a festék, mint valaha, lövette az idő sortüze, ösztönösen behunyták a szemüket a zajtól, szétpattogtak a rézdarabok, mint a repeszek.

Ezzel fütyüljetek! Most fütyülhettek, kiáltotta Titan, aki nagyon büszke volt a tudományára, a behajlított ujjára.

Veselin elhatározta, hogy a barett mellé egy golyóálló mellényt is kikönyörög az apjától.

A járókelők megszokták a vezényszavakat a gyerekek szájából, csak a hideg rázta őket jobban az ürestöltény-csörömpölésnél, a megállóhoz siettek. A buszra vártak, de csak a szél jött.

Miljan úgy érezte, hogy lyuk lett a bátorságán, keresztüllőttek rajta. Vissza kellett szereznie a maga terét az udvaron, még el sem múlt a homlokán a kékség, amit I.-től kapott, máris hálával tartozott Titannak, amiért kimentette, tehát neki kell ellopnia a töltényt. Egyet az apjától, észre sem veszi, hiszen maga sem tudja, hányat lőtt ki újévkor. Meg lehet reszelni, kisebb darabokba osztani, az adagokat fém golyóstollbetétben tömíteni, és a hatást a konzervdoboz akusztikájával erősíteni; de még valami kell hozzá az alkoholozott kanócon kívül, és azt egyébként is csak Titan tudná megmondani, mert ő bütykölt ilyesmit. Visz mindjárt kettőt, hadd tátsák a szájukat a csellengő süvölvények, úgysem hallottak még ekkora durranást az udvaron.

Veselin kikönyökölt a szélvédőn, mert az nem volt az autóroncson, onnan figyelte, mit ügyködik az ellenség, minek a szardíniásdoboz, mit méricskélnek kiskanállal, és mindezt miért nézik olyan áhítattal a kislányok, akiket azelőtt nem szoktak komoly dolgok közelébe engedni.

Azt sem tudod, mi az a metamix, kiáltott oda neki Titan kajánul. Mossssssst! Szétfutottak, mint a zacskós tej, amikor leröpült a hatodik emeletről, csakhogy ez iszonyúan nagyot durrant, ekkorát még a legnagyobb petárda sem szólt, ez olyan hatalmas pukkanás volt, hogy Veselin beverte a fejét a rozsdás karosszériába, és elszaladt I.-hez és II.-höz, hogy mindjárt elmesélje, amit látott, mert akkor már a második robbantáshoz készültek, és ehhez már Miljan kapott engedélyt, hogy egyedül végezhesse el, és ő mondhassa ki felkattintott öngyújtóval a kezében, hogy mossssssst! És a szardíniásdoboz helyén csak egy fehér fröccsenés maradt, mint egy tejfolt.

Ez repítette ki a gyermekkorból, tapogatta a fejét, hogy mi történt vele a robbanáskor, elszállt belőle a gyávaság, vissza mert ütni, ha kérdezték, vissza mert köpni, ha válaszoltak, nem köszönt többet a liftben, és még két hétig tartott a szünidő. Addig felnőhet Titanhoz is.

Az anyjuk beosztást készített, hogy ne veszekedjenek, ki megy vele sorban állni, most természetesen II. következett, de amikor indulásra került volna a sor, hasmenésre panaszkodva magára zárta az ajtót. I. elhatározta, hogy megleckézteti az öccsét. Egészen belefáradt az ötletekbe, mire megérkezett a vekniskamion.

II. közben eltökélte, hogy másképpen hasznosítja magát, ne gondolják, hogy neki mint legkisebbnek nincsenek ötletei, legfeljebb elles egyet-kettőt az ellenségtől, hogy azok ne vegyék észre, utánajárhat, hol lehet faszenet szerezni, amit kiskanállal mérnek bele a konzervdobozba a robbantáshoz.

Miljan azt gondolta, hogy senki sem látja, kint tartotta az erkélyen a régi játékait, a motort, amely elfért a tenyerében, és amiről a becenevét kapta, mert kisgyerekként így utánozta a motor hangját, és ráragadt, mint a kutyára a bogáncs. Elővette a dobozból a motort, és a mutatóujjával megpörgette a kerekeit, közben mondta hozzá, hogy miljaaaaaaan.

I. szélesre húzta a száját, kergetőztek a szeplők örömükben az arcán, hogy megtudott valamit, amit elmesélhet Veselinnek: miféle foglyot ejtett az ellenség.

Az elosztóemberek nem tudták feltartóztatni a várakozókat, a sor elindult befelé a kamionba, mintha utaznának, egymás hegyén-hátán próbáltak kenyérhez jutni.

Miljan lepillantott az erkélyről, és látta, hogy az udvaron keresztül két veknivel a hóna alatt igyekszik hazafelé a dadogós öregember. Eszébe jutott, milyen fogolynak lenni, akit kicserélhetnek egy doboz töltényért. Mérgében a kismotort a falhoz vágta, darabjaira esett szét, gurultak a kerekei a szeméttároló körül, mintha egymást kergetnék; olyan parányiak lettek, hogy Miljan végleg elveszítette őket a szeme elől.

Apám megint elment három hétre, és itthon hagyta a régi pisztolyát, és most itt van nálam. Hoztam egy kötelet is...

Azt sem tudod, hogy kell lőni vele, mondta Titan.

Ne nézz hülyének! Az én kezemben lesz végig, megértetted?

Csengetés és ajtónyitás, olyan olajozottan, mint a motor, a terv bevált, benn voltak a lakásban. Még mielőtt gyanút foghatott volna, vagy egyáltalán kérdezhetett volna valamit az öregember. Amikor Miljan a hátába nyomta a fegyver csövét, azt dadogta, hogy neki úgyis mindegy, felélte, amit lehetett. Titan belülről ráfordította a kulcsot.

Azt sem tudod, hogyan kell szabályosan felemelni a kezed!

Dadogott valami érthetetlent az öregember, hogy nem is tudja egyenesen tartani a karját már évek óta. A fegyver nem tágított erőszakosságából: a cső garatja szélesedett, befelé mélyült, és a szakadékban magát látta lefelé zuhanni. Tehát nem én kellek, nem az ölés nyújt nekik élvezetet, fordult meg a fejében, és fordult vele a teste is. Maga is meglepődött a saját kiegyensúlyozott hangján, melyen felajánlotta, hogy vigyék, amit csak akarnak.

Nem ilyen egyszerű, nyomta ezúttal a hasának a pisztolyt Miljan. Titan lehajolt, és átfogta a lábát a kötéllel, egyre szorosabbra, amíg hanyatt nem esett a szőnyegen. A kezét is összekötötték. Ott feküdt órákon át, egylépésnyire a fürdőszobától, kettőre a konyhától. Orra a futószőnyegbe nyomódott, aztán oldalra fordult, hogy lássa, mit csinálnak a gyerekek.

A könyvszekrénnyel elbarikádozták az erkélyajtót.

Leemelték a polcról a rádiót, és mint két műszerész, föléhajoltak. Lepattintották a műanyag hátlapját, fellebbent róla a por. Kiszedtek belőle egy kis piros alkatrészt, amit Titan a zsebébe tett. Visszarakták a készüléket a helyére.

Miljan összegyűrt egy újságoldalt, a tenyerében formázta, mint a hógolyót.

Úgysem kiáltok-tok, nem ár-ár-árullak el, b-b-bennetek-teket, könyörgött az öregember.

Ki kellett tátania a száját. Miljan belenyomta a papírgolyót. Titan pedig szigszalaggal leragasztotta.

Miljan ragaszkodott hozzá, hogy ő beszélje meg a fogolycsere részleteit, hiszen az egész az ő ötlete volt, I. csak kémkedett utána, és besúgta, hogy miféle foglyot ejtettek. Veselin levette a sapkáját, és hajlandó volt tárgyalni vele foglyaik kicseréléséről, akik minden szempontból megfeleltek a feltételeknek, ahogyan a tévében látták a hasonló eseteket. Titan az oszlop tövéből szemlélte, hogyan húzzák meg krétával átlósan az útvonalat az udvar felszikkadt betonján.

Sokan siettek szokás szerint a buszra, nem is gondoltak arra, hogy aki dadog, az máshogyan beszél; csak a szél fújt jobban, amikor a megállóba érkezett.

Veselin összekotort egy golyónak való havat a Zastava tetejéről: az lesz a jel, ha ezt odahajítom.

Azt sem tudod, hogy néz ki, mondta Titan.

Erre Veselin leoldotta mindkét karjáról a vörös rambós szalagot, és azt mondta, hogy ezeket a foglyok nyakába kell kötni, hogy meg lehessen őket ismerni messziről. Lassú lépésben, semmi csel, csakis a kijelölt útvonalon, a beszéd is tilos, a fegyvereket pedig elrejteni!

Mindenki feszülten figyelt.

Repült a golyó telibe az oszlopnak.

Fröccsent a jel.

A dadogós öregember elindult az udvaron át, ballonjába kapott a szél; fázott, mert könnyű kabátot adtak rá a gyerekek. Bizonytalan volt a lába, folyton hátramaradt a bal. Senkinek sem tűnt fel, hogy a száját leragasztották szigetelőszalaggal.

Szemből, a túlsó sarokból elindult a másik fogoly, egy hasonló korú asszony selyem pongyolában, arcát megnyújtotta a halálfélelem, az egyik hajfürtje egészen az orráig lógott, a többi a feje tetején össze volt kötve egy kockás zsebkendővel. Nem egyenletesen őszült meg, alul több volt a fehér szál. Nem mert kiáltani.

Az udvar közepén nem álltak meg, csak találkozott a lélegzetük, amit visszanyeltek. Összevillant a tekintetük egy pillanatra a bizonytalanságtól, de éppen akkor értették meg, hogy mi történik velük: csak játszanak velük. Aztán folytatták útjukat a krétavonalon valamivel lassabb léptekkel. Az öregember megállt egy pillanatra, és hátrafordult, de ezt a másik nem láthatta, mert közönyös arccal az oszlopnak tartott, nyakában a piros szalaggal.

 

Megjelent a Bárka 2018/6-os számában.


Főoldal

2018. december 14.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Költői és újságírói díjakat adott át a Magyar Írószövetség Ma van a magyar kultúra napjaSzvoren Edina kapta az idei Mészöly Miklós-díjatPályázható az Örkény István drámaírói ösztöndíj
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Becsy András: Egy napom otthonZsille Gábor verseiZalán Tibor: Repülés KínábaGyőrei Zsolt versei
Prózák
Hidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útjaSzil Ágnes: Gala. Dalí
Kritikák
Gyermekkor a szögesdróton túlTraumafeldolgozás az álom hídjánHova tovább? - Pejin Lea kötetéről Hamleti halogatás mint generációs sajátosság
Esszék, tanulmányok
Székely János, az író, az emberElek Tibor: A világértelmező Székely JánosLevél Grendel Lajosnak odaátraErdész Ádám: Fényben – homályban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA