Olvasónapló
Bene Zoltán
Vissza a történelembe!
Mario Vargas Llosa életművének kirajzolódni látszik egy markáns vonulata, amelybe a szerző történelmi-közéleti regényeit, esszéit sorolnám. Ezek középpontjába valamilyen kényes problémát (Izrael, Palesztina), diktatúrák tündöklését és bukását (A kecske ünnepe), vagy éppen a nem túl távoli múlt különleges történelmi személyiségeit, eseményeit (Mayta története, Háború a világ végén) helyezi a perui író. Ebbe a sorba illeszthető legújabb, spanyolul 2010-ben, magyarul 2011-ben megjelent regénye, A kelta álma.
A kelta álma Roger Casement története. Egyszersmind Kongó és Amazónia egy-egy korszaka, valamint az ír függetlenségi mozgalom és az 1916-os húsvéti felkelés regénye is. A regényszerkezet megfelel a négy fő cselekményszálnak: az első rész a Kongó, a második az Amazónia, az utolsó pedig az Írország címet viseli - míg a három alkotóelem közti habarcs Roger Casement alakja. Bár Vargas Llosa (rá jellemzően) ezúttal sem lineárisan meséli el a történetet, az idővel mégis többé-kevésbé hagyományosan bánik. Az előrevetítések és visszautalások hálózata nem jelent olyan erős szerkesztési és narratív alapot, mint néhány más regényében (pl. a Zöld Palota, vagy különösen a Négy óra a Catedralban esetében).
Roger Casement alakja nem véletlenül keltette föl Vargas Llosa érdeklődését, korábbi műveiben rendre felbukkannak a hozzá hasonló hősök. Casement volt az az ember, aki brit diplomataként leleplezte II. Lipót belga király és pribékjeinek minden képzeletet fölülmúló embertelenséggel végrehajtott gyarmati kizsákmányolását Kongóban, majd Amazóniában egy perui-brit cég ördögi gépezetéről rántotta le a leplet. Casement az emberi jogokért folytatott küzdelmek egyik első harcosa, aki bátran szállt szembe a gyarmatosító törekvésekkel előbb Kongóban, majd Amazóniában, végül Írországban. Az észak-ír családból származó, protestáns és koronahű neveltetésben részesülő, a civilizáció terjesztésének eszméjéért rajongó fiatalember kongói évei alatt szembesült azzal, hogy a nyugati fejlett világ milyen cinikusan, álságosan és velejéig romlott, lelkiismeretlen módon rabolja ki a gyarmatait. A regényben Vargas Llosa az idealizált, máig köztiszteletnek örvendő felfedező, Henry Morton Stanley valódi arcát is megmutatja: az olvasó elé állítja a homályos származású, maga köré legendákat építő, törtető amerikai újságírót mint II. Lipót fizetett emberét. Stanley a tudományt szolgáló felfedező expedíciónak álcázva rabolja el a kongói bennszülöttek otthonát és jövőjét, amikor üveggyöngyökért olyan szerződésekre vásárol „aláírásokat" az analfabéta törzsfőnököktől, amely szerződések gyakorlatilag a törzsek kimondhatatlan szenvedéseit, lassú kínhalálát eredményezik. Később ezen szerződések alapján követelik az európai sajtóban a rabszolgaság és a kannibalizmus ellen harcoló, a civilizáció vívmányainak meggyökereztetéséért és a jobb, emberhez méltó életért munkálkodó belga tisztviselők a kongói őslakosoktól az ingyenes munkát a kaucsukültetvényeken és a vasútépítéseknél. Ha pedig nem úgy teljesítenek „munkásaik", ahogyan „jótevőik" elvárják tőlük, a büntetés a korbács, a túszszedés, a csonkítás és a halál...
Roger Casement 1903-as kongói jelentése révén ismerhette meg az európai közvélemény a gyarmatosítás valódi mechanizmusait, melyekhez az Amazonas mentén folytatott vizsgálatai az első világháború előestéjén újabb adalékokat nyújtottak. Ekkorra azonban Casement egyre inkább saját népe, az írek ügye felé fordult. Felismerte, hogy Írországban, bár csalafintább és burkoltabb eszközökkel, de ugyanaz folyik, mint a Kongó vagy az Amazonas partjain: a gyarmattartók igyekeznek kiirtani az alávetett kultúrát, kiölni a bennszülöttek büszkeségét, végül engedelmes, gondolat nélküli alattvalókká nevelni őket. Casement, noha a korona nevében végzett diplomáciai szolgálataiért lovaggá ütik és számos kitüntetés birtokosa lesz, végérvényesen elkötelezi magát az ír ügy mellett, támogatja a Sinn Féint, a Clan na Gaelt, az Irish Republican Brothershipet és a többi ír hazafias szerveződést - nyugalomba vonulása után már nem csak óvatosan és titokban, de nyíltan is. Az első világháború idején Berlinben tárgyal, hogy német segítséggel szabadítsa föl elnyomott hazáját. S bár ő maga végül megérkezik a szigetre, a német támogatás nem. Az 1916-os húsvéti felkelés el is bukik. Casementet elfogják, és a felkelésben való részvételért bíróság elé állítják. Ebben az a groteszk, hogy ő éppen azért érkezett Írországba, hogy lebeszélje barátait a harcról, mert úgy vélte, német partraszállás nélkül csak fölösleges véráldozat a küzdelem. A regény egyik legemelkedettebb pillanata, amikor Joseph Plunkett, a költő és forradalmár hevesen cáfolja Casement racionális érveit: „Itt nem a győzelemről van szó. A csatát természetesen elveszítjük. Itt a kitartás a lényeg. Az ellenállás. Napokig, hetekig. És az, hogy úgy haljunk meg, hogy a halálunk és a vérünk megsokszorozza az írek hazaszeretetét, és legyőzhetetlen erővé tegye."
Roger Casementet a Brit Birodalom ellen elkövetett árulásért ítélik halálra és akasztják föl. Ír szemszögből nézve ez annyit jelentene, hogy Roger Casement nemzeti hős. Sokáig, nagyon sokáig mégsem válhat valódi hőssé. Az az ember, aki talán a legtöbbet tette a XX. század első negyedében az ír függetlenségi mozgalomért, aki pénzzel, kapcsolataival és diplomáciai tapasztalataival alighanem a legnagyobb támogatást nyújtotta Írországnak, hosszú ideig nem vonulhatott be az ír nemzeti hősök pantheonjába. Amikor ugyanis ügyvédjei kegyelmi kérvényt nyújtottak be az uralkodóhoz (amelyet számos neves közéleti személyiség, köztük az angolpárti ír drámaíró, G. B. Shaw, támogatott) a brit titkosszolgálat nyilvánosságra hozta Casement naplóit. Ezekből kiderült, hogy szerzőjük homoszexuális, ráadásul a pedofília vádjával is illethető. Máig nem tisztázott, hogy ezek az írások (a Black Diaries) valóban Roger Casementtől származnak-e, vagy a brit titkosszolgálat hamisítványai, amivel egyfelől Casement kegyelmi kérvényének sikerét hiúsították meg, másfelől megtépázták nimbuszát a zömében katolikus vallású republikánus írek szemében. A regényíró álláspontja szerint a naplók valódiak, tartalmuk azonban oroszlánrészt a fantázia szüleménye, és nem valós események leírása. Akárhogy is, Roger Casement 1916-ban kötél által halt, hóhérának későbbi visszaemlékezése alapján egyikeként a legbátrabbaknak.
Mario Vargas Llosa regényének nagy erénye, hogy közkinccsé teszi Roger Casement alakját, mintegy visszaírja a történelembe - ám ez a könyv távolról sem mindössze egy propagandamű, ellenkezőleg: vérbeli irodalom! Jóllehet a perui író közéleti indíttatású könyvei nem érik el A város és a kutyák vagy A Zöld Palota művészi színvonalát, egytől egyig értékes és élvezetes olvasmányok. Nem kivétel ez alól A kelta álma sem.
Mario Vargas Llosa: A kelta álma. Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna. Budapest, Európa, 2011
A kelta álma Roger Casement története. Egyszersmind Kongó és Amazónia egy-egy korszaka, valamint az ír függetlenségi mozgalom és az 1916-os húsvéti felkelés regénye is. A regényszerkezet megfelel a négy fő cselekményszálnak: az első rész a Kongó, a második az Amazónia, az utolsó pedig az Írország címet viseli - míg a három alkotóelem közti habarcs Roger Casement alakja. Bár Vargas Llosa (rá jellemzően) ezúttal sem lineárisan meséli el a történetet, az idővel mégis többé-kevésbé hagyományosan bánik. Az előrevetítések és visszautalások hálózata nem jelent olyan erős szerkesztési és narratív alapot, mint néhány más regényében (pl. a Zöld Palota, vagy különösen a Négy óra a Catedralban esetében).
Roger Casement alakja nem véletlenül keltette föl Vargas Llosa érdeklődését, korábbi műveiben rendre felbukkannak a hozzá hasonló hősök. Casement volt az az ember, aki brit diplomataként leleplezte II. Lipót belga király és pribékjeinek minden képzeletet fölülmúló embertelenséggel végrehajtott gyarmati kizsákmányolását Kongóban, majd Amazóniában egy perui-brit cég ördögi gépezetéről rántotta le a leplet. Casement az emberi jogokért folytatott küzdelmek egyik első harcosa, aki bátran szállt szembe a gyarmatosító törekvésekkel előbb Kongóban, majd Amazóniában, végül Írországban. Az észak-ír családból származó, protestáns és koronahű neveltetésben részesülő, a civilizáció terjesztésének eszméjéért rajongó fiatalember kongói évei alatt szembesült azzal, hogy a nyugati fejlett világ milyen cinikusan, álságosan és velejéig romlott, lelkiismeretlen módon rabolja ki a gyarmatait. A regényben Vargas Llosa az idealizált, máig köztiszteletnek örvendő felfedező, Henry Morton Stanley valódi arcát is megmutatja: az olvasó elé állítja a homályos származású, maga köré legendákat építő, törtető amerikai újságírót mint II. Lipót fizetett emberét. Stanley a tudományt szolgáló felfedező expedíciónak álcázva rabolja el a kongói bennszülöttek otthonát és jövőjét, amikor üveggyöngyökért olyan szerződésekre vásárol „aláírásokat" az analfabéta törzsfőnököktől, amely szerződések gyakorlatilag a törzsek kimondhatatlan szenvedéseit, lassú kínhalálát eredményezik. Később ezen szerződések alapján követelik az európai sajtóban a rabszolgaság és a kannibalizmus ellen harcoló, a civilizáció vívmányainak meggyökereztetéséért és a jobb, emberhez méltó életért munkálkodó belga tisztviselők a kongói őslakosoktól az ingyenes munkát a kaucsukültetvényeken és a vasútépítéseknél. Ha pedig nem úgy teljesítenek „munkásaik", ahogyan „jótevőik" elvárják tőlük, a büntetés a korbács, a túszszedés, a csonkítás és a halál...
Roger Casement 1903-as kongói jelentése révén ismerhette meg az európai közvélemény a gyarmatosítás valódi mechanizmusait, melyekhez az Amazonas mentén folytatott vizsgálatai az első világháború előestéjén újabb adalékokat nyújtottak. Ekkorra azonban Casement egyre inkább saját népe, az írek ügye felé fordult. Felismerte, hogy Írországban, bár csalafintább és burkoltabb eszközökkel, de ugyanaz folyik, mint a Kongó vagy az Amazonas partjain: a gyarmattartók igyekeznek kiirtani az alávetett kultúrát, kiölni a bennszülöttek büszkeségét, végül engedelmes, gondolat nélküli alattvalókká nevelni őket. Casement, noha a korona nevében végzett diplomáciai szolgálataiért lovaggá ütik és számos kitüntetés birtokosa lesz, végérvényesen elkötelezi magát az ír ügy mellett, támogatja a Sinn Féint, a Clan na Gaelt, az Irish Republican Brothershipet és a többi ír hazafias szerveződést - nyugalomba vonulása után már nem csak óvatosan és titokban, de nyíltan is. Az első világháború idején Berlinben tárgyal, hogy német segítséggel szabadítsa föl elnyomott hazáját. S bár ő maga végül megérkezik a szigetre, a német támogatás nem. Az 1916-os húsvéti felkelés el is bukik. Casementet elfogják, és a felkelésben való részvételért bíróság elé állítják. Ebben az a groteszk, hogy ő éppen azért érkezett Írországba, hogy lebeszélje barátait a harcról, mert úgy vélte, német partraszállás nélkül csak fölösleges véráldozat a küzdelem. A regény egyik legemelkedettebb pillanata, amikor Joseph Plunkett, a költő és forradalmár hevesen cáfolja Casement racionális érveit: „Itt nem a győzelemről van szó. A csatát természetesen elveszítjük. Itt a kitartás a lényeg. Az ellenállás. Napokig, hetekig. És az, hogy úgy haljunk meg, hogy a halálunk és a vérünk megsokszorozza az írek hazaszeretetét, és legyőzhetetlen erővé tegye."
Roger Casementet a Brit Birodalom ellen elkövetett árulásért ítélik halálra és akasztják föl. Ír szemszögből nézve ez annyit jelentene, hogy Roger Casement nemzeti hős. Sokáig, nagyon sokáig mégsem válhat valódi hőssé. Az az ember, aki talán a legtöbbet tette a XX. század első negyedében az ír függetlenségi mozgalomért, aki pénzzel, kapcsolataival és diplomáciai tapasztalataival alighanem a legnagyobb támogatást nyújtotta Írországnak, hosszú ideig nem vonulhatott be az ír nemzeti hősök pantheonjába. Amikor ugyanis ügyvédjei kegyelmi kérvényt nyújtottak be az uralkodóhoz (amelyet számos neves közéleti személyiség, köztük az angolpárti ír drámaíró, G. B. Shaw, támogatott) a brit titkosszolgálat nyilvánosságra hozta Casement naplóit. Ezekből kiderült, hogy szerzőjük homoszexuális, ráadásul a pedofília vádjával is illethető. Máig nem tisztázott, hogy ezek az írások (a Black Diaries) valóban Roger Casementtől származnak-e, vagy a brit titkosszolgálat hamisítványai, amivel egyfelől Casement kegyelmi kérvényének sikerét hiúsították meg, másfelől megtépázták nimbuszát a zömében katolikus vallású republikánus írek szemében. A regényíró álláspontja szerint a naplók valódiak, tartalmuk azonban oroszlánrészt a fantázia szüleménye, és nem valós események leírása. Akárhogy is, Roger Casement 1916-ban kötél által halt, hóhérának későbbi visszaemlékezése alapján egyikeként a legbátrabbaknak.
Mario Vargas Llosa regényének nagy erénye, hogy közkinccsé teszi Roger Casement alakját, mintegy visszaírja a történelembe - ám ez a könyv távolról sem mindössze egy propagandamű, ellenkezőleg: vérbeli irodalom! Jóllehet a perui író közéleti indíttatású könyvei nem érik el A város és a kutyák vagy A Zöld Palota művészi színvonalát, egytől egyig értékes és élvezetes olvasmányok. Nem kivétel ez alól A kelta álma sem.
Mario Vargas Llosa: A kelta álma. Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna. Budapest, Európa, 2011
2009. január 19.
