Miklós Eszter Gerda
Párbeszédre várva
A salgótarjáni cigány festő-költő, Balázs János A nap szerelmese című festménye hangsúlyosan nem illusztrációként, hanem mottóként érthető Handó Péter Alvó konfliktusok mezején c. kötetének borítóján. Az erőteljes színek és lendületes vonalak két egymással szemben álló figurát és fölöttük két ellentétes irányba kanyargó kígyót rajzolnak ki. Ez a kétosztatúság akár a címben szereplő konfliktusok képi megformálására is utalhatna, de figyelmünket elsősorban a kép címe által is kiemelt, a két kígyó között ragyogó Nap vonja magára. A két figura közül az egyik az aranyló napkorongra emeli tekintetét, míg a másik a kettejük között burjánzó indákat figyeli. Handó Péter antropológus e két alak viselkedési mintáját egyesítve ír a Nógrád megyei Sóshartyán település cigány-magyar interkulturális kapcsolatainak múltjáról és jelenéről. A részt vevő megfigyelő pozíciójában a szerző nem csupán a két figurát elválasztó és ugyanakkor összekötő indák eredetét és rajzolatát tárja föl, hanem mögéjük és föléjük néz. A cím egyrészt előre bejelenti, hogy az adott helyzetben léteznek konfliktusok, másrészt az alvó jelző arra utal, hogy a jelen pillanatban ezen ellentétek alszanak, vagyis nyílt összecsapásokról még vagy már nincs szó.
Handó Péter író, költő, antropológus, a Palócföld folyóirat szerkesztője a Miskolci Egyetem Vizuális Kultúra és Antropológia Tanszékén írt diplomamunkájának kibővített változatát a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet adta ki 2008-ban a Palócföld Könyvek sorozat részeként, Nagy Csilla szerkesztésében. A magyar-cigány együtt- és egymás mellett élés tanulmányozásához elengedhetetlennek tűnt a két résztvevő fél meghatározása. A dichotómia csak akkor értelmezhető, ha mind általánosan, mind az adott helyzetre vonatkozóan definiáljuk a két oldalt - Sóshartyán település etnikai története tükrében azonban a definíció csak az egymáshoz viszonyítás szintjén működhet. Az azonosítás azonban mindig egy külső nézőpontot feltételez, mely látószög gyakorta kívül esik az azonosítottak valós társadalmi kontextusán, és ítélete nem tükrözi azokat a belső folyamatokat, melyeket egy közösség meg- és átélt. Handó Péter azonban előbb tagjává vált a közösségnek, és csak később vállalkozott a tudományos szempontú értelmezésre. Ez a szituáció számos előnnyel kecsegtet, hiszen össze sem hasonlíthatók Handó beható ismeretei a közösségről a pusztán terepmunkára érkező vendég-antropológusokéval. Mindemellett azonban hátrányt is jelent a túlzott ismeret, hiszen a tudással, a „belelátással" egyenes arányban nő a felelősség is, mely az értelmező vállát nyomja.
A kötet első, terjedelmesebb részében a szerző részletesen bemutatja Sóshartyán települést a megélhetési lehetőségek, a demográfiai jellemzők és a térszerkezet szempontjából. Mindhárom aspektus esetében a két etnikai csoport összehasonlítása áll az elemzés középpontjában. A XX. század első évtizedéig nyúló visszatekintés jól mutatja, hogy a magyar és a cigány etnikai csoport mindig is eltérő megélhetési stratégiákat követett: míg az előbbi a térség kedvezőtlen talajtani adottságai ellenére is a földművelésben látta biztosítva a megélhetést, addig az utóbbi elsősorban a vándorlással összefüggő mesterségeket részesítette előnyben. A sóshartyáni cigányok az 1950-es és 60-as években egyre inkább bekapcsolódtak a salgótarjáni ipari tevékenységekbe, mely folyamat kapcsán a szerző az integráció egyik lehetséges módját írja le. Fordulópontként tételeződik a rendszerváltás időszaka, amely eltérő módon érintette a két népességcsoportot: míg a magyarok jelentős része sikeresen vette a rendszerváltás akadályait, addig a cigányok tovább marginalizálódtak, és megélhetésüket immáron csak a közmunka és a jövedelempótló támogatás jelentette.
A nógrádi település demográfiai mutatói arra utalnak, hogy napjainkban kisebbségbe szorultak az elöregedő magyar lakosok, és a csökkenő gyermekvállalással, illetve a nagy arányú elvándorlással párhuzamosan a cigány lakosok többségbe kerültek. A felnövekvő cigány generációk sokkal kisebb arányban hagyják el a települést, mint magyar társaik, akik szinte kivétel nélkül már az általános iskolát is másik településen kezdik. Sóshartyán település az etnikai megosztottságnak megfelelően oszlik „telepre" és „falura", ezáltal a térszerkezet sokkal inkább a magyarság érdekeit tükrözi, mint a „telepre" kiszorult cigányokét.
A település jellemzését követően a kötet központi részében Handó Péter a cigány-magyar érintkezési felületeket vizsgálja, melyek között kiemelt helyet szán az oktatásnak, a gazdasági kapcsolatoknak és a vallási tereknek. A sóshartyáni általános iskola sanyarú sorsát vizsgáló fejezet fő eleme a magyar tanulók migrációja más települések iskolájába. Ebből a szempontból 1996 tekinthető fordulópontnak, amikor a szeptemberi iskolakezdésre egyetlen magyar tanuló sem iratkozott vissza a települési tanintézménybe. A meginterjúvolt szülők elsősorban a fizikai és lelki fenyegetettséget nevezték meg az iskolaváltás elsődleges okának, mely helyzetet a szerző összefüggésbe helyezi a cigány szülők rendszerváltást követő frusztrációjával. Az 1996-os év azonban nem csupán egy konfliktussorozat lezárásaként értelmezhető, hanem újabb konfliktusok eredőpontjaként is, hiszen ettől kezdve az általános iskola pedagógiai vezetése fokozatosan visszaesett. Egyrészt a pedagógusok gyakran félévente cserélődnek az intézményben, másrészt az ide jelentkező oktatók felkészültsége messze elmarad a kívánttól.
Az oktatást követően, mely a fent leírtak értelmében egyre kevésbé tekinthető interkulturális kapcsolatok terének, a gazdasági érintkezéseket elemzi a következő fejezet. Handó vizsgálatai azt mutatják, hogy a cigány-magyar gazdasági kapcsolatok mögött jórészt a XX. század első felére visszanyúló keresztszülői viszonyok állnak. A keresztszülőnek választott magyar földtulajdonos, majd annak leszármazottjai kötelezve érezték magukat, hogy áruhitelezéssel vagy pénzkölcsönzéssel segítsék a szorult helyzetben lévő cigány családot. A komaság intézménye ily módon alapot biztosított egy folyamatos érintkezésnek a két népességcsoport között, mely kapcsolat csak az 1980-as, 1990-es évekre szűnt meg.
Az érdekérvényesítő gyakorlatok, melyek alatt a szerző elsősorban a törvény érvényesítését érti, a gazdasági kapcsolatokhoz hasonlóan egy olyan érintkezési felületet jelentenek, amelyen az egymás szemben álló felek rögzült pozícióból vesznek részt. A törvénysértések elemzése azonban azt mutatja, hogy a legritkább esetben kerül sor valódi büntetésre, mivel a törvény (kizárólag magyar etnikumú) képviselőinek különböző okokból nem áll érdekében a többségében cigány bűnelkövető felelősségre vonása.
A kötet a történeti-elméleti fejezetektől az egyre szélesebb spektrumú esettanulmányokig ível. Az utolsó rész egy egyes szám első személyű történet, melyben a szerző törekvéseit kísérhetjük figyelemmel egy ifjúsági klub létrehozására. Az esetleírás a kezdeti biztató jelektől a kudarcig vezet, melynek valódi oka a szerző szerint az, hogy a település vezetője - ígéretével ellentétben - nem biztosította a klub működtetéséhez elengedhetetlen erkölcsi támogatását. Az esetleírásokban érhető tetten Handó Péter munkájának valódi érdeme: nem pusztán szociografikus elemzést vagy néprajzi leírásokat kapunk a sóshartyáni közösség(ek) mindennapjairól - kultúrájukról, hitvilágukról, gazdasági helyzetükről, oktatási-nevelési lehetőségeikről, szexuális szokásaikról -, hanem a résztvevő megfigyelés eredményeképpen történeteket olvashatunk. A történetek nem személytelenek: nem puszta demográfiai adatok, de nem is bulvárhírek - emberek történetei, amelyek révén az etnikumok és kultúrák közötti kapcsolatok is emberiként mutatkoznak meg. A gyakori stílustörések és regiszterváltások is a tudományos igényű megszólalás és a belehelyezkedés kettősségéből, a külső és belső nézőpont együttes működtetéséből fakadnak, melyeket bár észlelünk az olvasás során, nem feltétlenül értelmezünk hibaként. Handó Péter könyve leginkább odafordulásról és megértésről szól - sajnos nem a vizsgált népességcsoportok között, hanem szerző és témája kapcsolatában. A szerző tudatában van az általa vállalt felelősségnek, és ez a legtöbb, amit jelen helyzetben elvárhatunk tőle.
Handó Péter: Alvó konfliktusok mezején. Interkulturális kapcsolatok Sóshartyánban. Palócföld Könyvek, Salgótarján, 2008
