Megkérdeztük a „karanténban”
Molnár Krisztina Ritát
Amikor beütött a vírus-krach, sokan azonnal valami járványtematikájú olvasmány után nyúltak: pestis, bezárkózás, világvége. Neked mi volt az első „könyves” reakciód, miket olvastál akkoriban?
Az egyik egyetemista fiam nálam tölti a kijárási korlátozással járó időszakot. Mivel a családunkban szokás együtt olvasni – párhuzamosan mindenki magánolvasmányával –, gondoltuk, kezdjük egy klasszikussal a járvány-irodalmat. Így Defoe A londoni pestis című munkáját vettük elő, de bevallom, nem sokáig haladtunk benne, ugyanis ez az időszak mindenkit elöntött nem várt teendőkkel, és akárhogy osztjuk be az időnket, kevés marad az együtt olvasásra. Ebben a műfajban egyébként töretlenül hiszek, meggyőződésem, hogy felnőtteknek is nagy élmény együtt befogadni egy regényt vagy egy novellát. Most viszont, ha maradt idő a nap végén, inkább sétáltunk egyet, vagy a kertben tettünk-vettünk – azt hiszem, igazán hálát adhatok azért, hogy nem egy emeletes házban ért a járványveszély bennünket. Egy kertben mindig rengeteg a teendő, ha csak a kerttel foglalkozna az ember, semmi mással, akkor sem lenne rá elég ideje. Defoe műve egyébként meglepően friss, emberi tapasztalatai nem sokban térnek el saját tapasztalatainktól. Pontosabban arra gondolok, hogy határhelyzetekben elképesztő, hogy mennyire hamar nyilvánul meg az emberek zsigeri működése. A negatív tulajdonságok éppúgy, mint a segítőkészség és a szolidaritás.
Mások filmekkel, sorozatötletekkel jöttek, virtuális színházat, karanténkoncerteket ajánlottak, láthatóan felértékelődött a különféle médiaszolgáltatók szerepe is, özönlöttek a címek: mintha egy nagy mozivá alakult volna a világ. Tény, bőséges a kínálat, ha az ember tényleg ráér – te ráértél? Milyen jó sorozatba vagy filmbe futottál bele, milyen színházi produkciót, koncertet láttál, amelyet szívesen ajánlanál nekünk?
Az igazság az, hogy bár láttam a rendkívüli kínálatot, csak kevés időm maradt virtuális örömökre. Az írás miatt rengeteget ülök számítógép előtt, ráadásul áprilisban egy váratlan kultúrtörténeti fordítással töltöttem egy hetet – szintén a monitor előtt ülve, most pedig a hétfőnként tartott versíró-köröm, a Szószövő Műhely is átkerült a virtuális térbe, ahogy néhány tanítványom órái is. Ha végre kikapcsolódom, akkor inkább papíralapú könyveket vagy folyóiratokat olvasok. De egyik este megnéztem a Bob, az utcamacska című, igaz történetet feldolgozó 2016-os angol filmet, amelyet Roger Spottiswoode rendezett. Jó történet szerethető karakterekkel – gyógyír karantén-deprimáltságra. Giuseppe Tornatore klasszikusa, a Cinema Paradiso is sorra került egyik este. Ezenkívül örömmel hallgattam az ELTE BTK Bibliatudományi specializációja által szervezett Az Írás arcai: a Biblia ókori értelmezései című előadássorozatot hétfő esténként, amely az egyetem teréből átkerült a Facebookra. Ennek kifejezetten örültem, mivel ha az egyetemen lett volna a sorozat megtartva, biztos, hogy egyikre sem jutottam volna el, mert nem értem volna oda időben a Szószövő Műhelyből. Tehát vannak a virtuális létezésnek praktikus előnyei is. Frölich Róbert főrabbi, Gábor György egyetemi tanár és Dési János izgalmas kultúrtörténeti beszélgetéssorozatát is meg kell említenem az eRabbi blogon. Ezek a felvételek bármikor visszahallgathatók, és tényleg jó szívvel ajánlom, mert a könnyed beszélgetések hallgatója elképesztő mennyiségű ismerettel gazdagodhat. Főzés közben pedig – ez az igazi agypihentetés – Agatha Christie hangoskönyveit szoktam hallgatni a YouTube-on.
Olvasni jó, filmet nézni se rossz, de talán írni a legjobb. Mit írtál vagy írsz ezekben a napokban-hetekben?
Az elmúlt két hónapban csupa olyasmit írtam, amit eredetileg nem terveztem – bár mihamarabb szeretnék visszatérni a Gombosdoboz című regény írásához. A járvány számos feladatot, közönségtalálkozókat, a költészetnapi és más könyves rendezvényeket, Lyukasóra-alkalmakat meghiúsított, illetve áthelyezett az internetre. Így például nekünk, szerzőknek is bele kellett tanulnunk a videós vers- és mesefelolvasásba, a Zoom-szobából közvetített beszélgetésekbe – de váratlan írnivalókat is hozott. A szemünk láttára bontakozik ki a sajtótörténet új műfaja, a karanténinterjú. A járvány elején a Naphegy Kiadó keresett meg kérdéseivel, aztán a Dunaújvárosi József Attila Könyvtár egyik kedves gyerekkönyvtárosa. (Érdekes visszagondolni, hogy márciusban még mennyivel bizakodóbbak voltunk a járvány várható időtartamát illetően.) Új-Zélandról is érkezett felkérés: a Dunedin UNESCO City of Literature Possibilities nemzetközi projektjébe kérték a szerzőktől egy Wisława Szymborska-vers angol nyelvű parafrázisát. A vers angolul és magyarul is elérhető.(https://hail.to/dunedin-unesco-city-of-literature/article/jK51CSf?fbclid=IwAR26o0SSfCt-mf8p47JvcGeaXIhtJAywVHPnzhH0KDNMuVXn1wOVdU6AKEE) Ezenkívül a Litera Mese járvány idején címmel indított sorozata számára írtam egy novellát (https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/mese-jarvany-idejen-xv.html). A Bárka Ütőér rovatába is épp ebben az időszakban kezdtem el írni, és lassan már a harmadikhoz kell látnom, ha nem akarok kicsúszni a határidőből.
(Kérdezett: Kiss László)
