Finta Éva
Boldogok
boldogok kik együtt öregszenek
vagy otthagyják az élet felboncolt tetemét a másiknak
ott a sóvárgások hiányérzetek huzatos átjárók küszöbén
a két világ ütközési pontján
hogy feltámadjanak a másik eltűnt életéből
hogy megkeressék azt a régi petákot amit nem adtak volna az egészért
hogy belakhassák bútorozatlan jövőjét a hiány albérletének
hogy teremtsenek valamit az eltűnt időből és a szétesett tárgyak lelkek kontúrjaiból
az emlékekből
a tűzsszünet lélegzetszünet szívverésszünet kopár tiltakozásában
hogy boldoguljanak egyedül
boldogok
azok szeretnének lenni
a másik árnyékával a falon
Célvonal, célkereszt
Ki célba ért, honából visszaréved,
a távlatokban összenőtt etápok.
kontúrtalanná válnak mind a tények,
mi aranynak tűnt: vaslemez vagy bádog.
Rikácsolássá lett a fényes ének.
Lázálommá az elvarázsolt álmok.
Kísértet minden fájdalom, a lélek
hiányain gyűjthetsz száraz virágot.
Aranykeretben áll megannyi emlék.
Blondenbe fogva sok mihaszna vágy.
A legjavát már megtagadta elméd.
Már idegen lett asztal és az ágy.
Hiteltelen, poros színészi kellék.
Az Attraktor kezében: trágya-tárgy.
Hogy nincs halál
Még volt idő elhinni azt, hogy nincs halál,
úgy mentél el idő előtt, kit visszavár
család, otthon, a páciensek garmada,
a haláltáncról úgy vélted, hogy Lambada.
Hrabal után nyitottál éjjel ablakot,
és átléped, ha szobatársad is halott,
már nem fogtak falak, terek, jelen, jövő,
a végtelenbe olvadt be a létidő.
Még most sem tudjuk, mit miért tűrtünk veled,
vigyáztunk rád erőnk szerint, s ahogy lehet,
talán nem hitted, hogy ez itt mind egyszeri,
s ki távozik, pontot az i-re felteszi.
Még ott rezegsz fényben, homályban, és mozog
a meglendített tárgyakban az alkatod,
még enni kér a tányér, fazék, ostoba
játékot űz velünk múlásod otthona.
Közben a gyermekeink is nagyok,
felnőttek, pedig gyakran úgy tűnt, nem hagyod,
az ajtót zárod, vagy beállsz az út elé,
veled küzdünk ma is, bár nincs ki értené.
Néha te vagy az égből szálló angyal is,
a jótevőnk, a tiszta szív, a nem hamis,
a segítség, az elveszettségben ima,
s mindörökre ötvenkilenc év fintora.
Még volt idő elhinni azt, hogy nincs halál,
ha később tűnsz el, ez a hit meg nem talál,
hát ott rezegsz fényben, homályban, mint a füst,
és felragyogsz olykor, akár a holdezüst.
A versek a Bárka 2025/3-as számának élén jelentek meg,
közülük a Célvonal, célkereszt című a szerző kézírásában.
