Csabay-Tóth Bálint
Nárciszos
„De most már, kedves Kosztolányi, végezzen a virágokkal és a szóvirágokkal, mert hosszura nyúlik.”
Kosztolányi Dezső: Zsivajgó természet
Így kellene élnünk nekünk is,
azt hazudva: évelünk, sokáig sarjadni
nem tudunk, de hagymánk egyre-egyre
lejjebb süllyed, mígnem elenyészik
a Föld gyomrában, örökbe semmisülve.
Így kellene élnünk nekünk is,
aztán a sokadik tavaszon is váratlanul
sarjadni ki, majd újra és újra, örülve,
hogy észrevétlen ragyoghatunk a nyers földre,
mert a tömbház tövén sarjadunk,
lábazati vakolattól sápadtan bederengve.
Így kellene élnünk nekünk is,
senki által észre nem véve,
évekig csak észrevétlenül önmagunkban
gyönyörködni egyedül,
egyre dagadtabb hagymákkal, a földbe szorulva,
gyökereinkkel odalent összefogódzva, örülni,
milyen szépek is vagyunk, a nagy időn kívül.
Így kellene élnünk nekünk is,
már hatalmas hagymákkal a földbe
dagadva, emberi fogyasztásra eleve
alkalmatlanul, csak tekintettel
fogyaszthatóan, gyomorkeserűen.
Így kellene élnünk nekünk is,
hogy aztán egyszerre csak észrevegyen
egy pár szem, mélyen magába hümmögve
ezeket sosem szedtük fel?
Megjelent a Bárka 2025/3-as számában.
