Megkérdeztük a „karanténban”
Nádasdy Ádámot
Amikor beütött a vírus-krach, sokan azonnal valami járványtematikájú olvasmány után nyúltak: pestis, bezárkózás, világvége. Neked mi volt az első „könyves” reakciód, miket olvastál akkoriban?
Nekem ettől független könyvek jöttek: Fekete Vince verseskötete, a Vargaváros, és egy izraeli író, Etgar Keret novellái, a Hét jó esztendő.
Mások filmekkel, sorozatötletekkel jöttek, virtuális színházat, karanténkoncerteket ajánlottak, láthatóan felértékelődött a különféle médiaszolgáltatók szerepe is, özönlöttek a címek: mintha egy nagy mozivá alakult volna a világ. Tény, bőséges a kínálat, ha az ember tényleg ráér – te ráértél? Milyen jó sorozatba vagy filmbe futottál bele, milyen színházi produkciót, koncertet láttál, amelyet szívesen ajánlanál nekünk?
Keveset érek rá, mert hála Istennek így is van munka elég, meg Skype-on ki-be járnak az emberek a lakásban. De megnéztem két régi filmet, amelyeket – bármily furcsa – soha nem láttam: az egyik a Casablanca, a másik a Gyalog galopp. Tényleg jók!
Olvasni jó, filmet nézni se rossz, de talán írni a legjobb. Mit írtál vagy írsz ezekben a napokban-hetekben?
Tárcákat írtam a Népszavába Londonról (ahonnan nemrég jöttem Budapestre), bírálatot szakdolgozatról, és készre csiszoltam a novelláimat, melyek június elején jelennek meg a Magvetőnél. Nem újak, sok évből gyűjtöttem össze őket.
(Kérdezett: Kiss László)
