Szekeres Szabolcs
Az élet sűrűje
Csender Levente: Fordított zuhanás
A könyv borítójára, egy kicsire méretezett, szürreális képen egymás hegyére-hátára csúszott jeleneteket tervezett Zách Eszter. Az egymás mellett elhelyezett történetcsírák között van mosolyra, sőt nevetésre ingerlő és meghatóan könnyfakasztó is. A grafika azért telitalálat, mert sokféleségével hű tükörképe Csender Levente Fordított zuhanás címmel, a Magyar Napló gondozásában megjelent novelláskötetének.
Láthatunk itt, többek között, daru által levegőbe emelt Toi-Toi mobilvécét, amelyben egy újságot olvasó alak üldögél, Londonból ismerős, kétemeletes omnibuszt, két nőt, akik egy kerekesszékben ülő embert tolnak, azért, hogy az utóbbi megnézhesse a tűzijátékot; kivehető egy levegőben bukdácsoló női figura szélesre tárt angyalszárnyakkal, nem sokkal mellette egy nyitott Biblia, amint a föld felé zuhan. Persze mindez a kötet elolvasása után lesz igazán értelmezhető a befogadó számára.
Csender Levente szociográfiai igénnyel megírt harmadik novelláskötete az előzőekhez hasonlóan a megalázottak és a megszomorítottak világáról tudósít. A szerző írásainak központi témája a „már nem" és a „még nem" között húzódó határvonal. A szereplők megpróbálnak a romániai magyar falu nyomasztó gondjai (alkohol, nyomor, munkanélküliség) elől menekülni, de önhibájukon kívül nem tudnak beilleszkedni a városi életbe sem. Nagy reményekkel vágnak neki az anyaországbeli mindennapoknak, de vágyaikat, reményeiket hamarosan meghiúsítják az otthontalanság, a kitaszítottság testet és lelket egyaránt gyötrő könyörtelen szorongattatásai.
Az előző kötetek legjobb darabjai balladát idéző szenvtelen szűkszavúságukkal, szorongató atmoszférájukkal hatottak. Csender nem történetet mesél elsősorban, sokkal inkább érzékelteti és sejteti a körvonalakat, amelyeket az olvasónak kell majd kiegészítenie.
A 10 novellát tartalmazó, legutóbbi kötet, a Fordított zuhanás folytatja ezt a hagyományt, de az is érzékelhető, hogy az író új kifejezési formákat keres. Például a humoros hangütés, illetve a hangulati tónusok váltogatása eddig kevésbé volt jellemző a szerzőre.
A fenti állítás igazolására a legjobb példa a London. A fanyar humorral előadott történet a képügynökként, konyhásfiúként dolgozó pesti bölcsészhallgató angliai hányattatásait beszéli el. A novella tematikáját, stílusát tekintve Szakmány György Apu nem megy sehová című kötetében olvasható írásokhoz hasonlatos.
Kellemes meglepetés a címadó elbeszélés is. A valamikori tanítónő az őt sok-sok év után felkereső egykori diákjának meséli el zsákutcába jutott életét. Visszaemlékezése szerint előbb az alkoholba menekült, majd az ismétlődő öngyilkossági kísérletek után nagy nehezen talpra állt. A látogatás befejezése után, a fiatalember az utcára érve látja, ahogy a nő kiveti magát az emeletes ház ablakából.
„A tanítónő zuhanása lelassult, majd azt láttam, hogy meglengeti szárnyait, és emelkedni kezd. Pihekönnyűnek tűnt, nála volt a kosár is, gyógyítani megy, gondoltam, követni próbáltam a szememmel, de belesütött a lemenő nap. " (47.)
A valóság ütköztetése az irracionálissal, a túlélést segítő remény felcsillantása szintén nem volt hangsúlyos eddig a Csender-írásokban.
A Fordított zuhanás azonban nem egyenletes színvonalú kötet, hiszen néhány szöveg, különböző okok miatt, csalódást kelt.
A Debilek kétségtelen szociográfiai megalapozottsága, valóságábrázoló hevülete nem bírja el a betegségek, a fogyatékosságok ilyen arányú halmozását. Van itt minden: agyvérzés következtében megbénult férj, a „debileket" fejlesztő, a szinte embertelen megterheléstől trombózist kapó feleség, szenilis szülő, a barátnő kerekesszékes férje - mindez annyira direkten az élet sötét oldalát van hivatva ábrázolni, hogy néhol éppen a fentiek miatt a hihetőség határát súrolja a sztori. Ebben az esetben az élményanyagot nem sikerült művészi szintre emelni.
Szintén csalódás a Retúrjegy, ami a 2003-ban megjelent Zsírnak való című kötetben található Síró asszony után túl sok újdonságot nem jelent.
Ezek az írások rontják ugyan az összképet, de a Fordított zuhanás egy tehetséges szerző könyve.
A kötet legszebb novellája a Tranzitváró. A főhős nem tud hazarepülni a Ferihegyről Marosvásárhelyre, a nagypapa temetésére. Túl sűrű a köd, nem lenne biztonságos a leszállás Romániában, legalábbis ezzel indokolják a késlekedést, majd a járat törlését. Az író naplószerűen, szinte óráról-órára kommentálja a balszerencsés nap eseményeit. Mindketten tranzitban vannak: a nagypapa már nem ezen a világon várja, hogy végleg megnyugvásra találjon, és a lelke elváljon porhüvelyétől, míg az unoka a hétköznapok taposómalmában őrlődik.
„Tudom, nagyapa, neked nem kellenek serkentő szerek, a te lelked frissen mosdott, éber és üde, meggyóntatott a pap az utolsó óráidban, hogy tisztán menj át, de nekem kell ez a fekete lé, hogy kinyissam a szemem, hogy öntudatra ébredjek, nekem másképp nem megy." (136.)
A spirituális tisztaság, a metafizikai magasság emelkedett líraisága, és az objektív tárgyilagosság nagyszerűen egészíti ki egymást.
A kötet másik kiemelkedő írása az 1989-es romániai forradalomról és a rendszerváltás visszásságairól szóló A forradalom hőse. Az író szembeállítja egymással a Ceausescu-diktatúrát és az Iliescu nevével fémjelzett, demokratikusnak hívott rendszert. A szöveg magabiztosan kerüli el a zsurnalisztika eszköztárát, holott a téma egy oknyomozó újságíró tollára is kívánkozhatna.
A forradalom hőse két központi szereplő körül bonyolódik. Az egyik a magyar Előd, a forradalom eseményeivel sodródó, többre hivatott fiatalember, a másik Liviu, a brutális milíciaparancsnok, akit a feldühödött tömeg agyonver. Előd később börtönbe kerül, azzal gyanúsítják, hogy többedmagával végzett Liviuval. Az új, demokratikus Romániában koncepciós per áldozata lesz, megalázó, állandó terrorban töltött börtönévek következnek. A fiatal férfi szabadulása után megpróbálja pótolni az elvesztegetett éveket, egy nap azonban gyanús körülmények között öngyilkos lesz. Elődöt a történelem és a politika közös fogaskereke zúzza össze, a többi szövegben ennyire direkten nem hangsúlyos e két tényező. A könyörtelen valóság abszurditását idéző pokoljárás azt sugallja, hogy a kommunista diktatúra és a demokratikus, esélyegyenlőségre épülő társadalom nincs is annyira távol egymástól.
A kötet novelláinak legjellegzetesebb vonása a befejezetlenség. Mi, az olvasók belesünk egy nyitva hagyott ajtón, így belelátunk félrecsúszott életekbe, feldolgozhatatlan traumákba, ám ezt az ajtót nem csukják be előttünk. Csender nyugtalanító írásai a folyamatos jelenben játszódnak, nincs befejezés, illetve csak érzékelteti a szöveg, hogy vélhetően mi lesz a végkifejlet. Így szippantja be és tartja fogva a befogadót a novellák világa, hiszen szinte a szereplővel együtt várjuk, hogy megtörténjen az, aminek nem szabadna bekövetkeznie. Vagy ha mégis, akkor ezek a megroggyant térdű, kiegyenesedésre már nem képes figurák újabb pofonokat kapnak az élettől, amiket nem biztos, hogy ki fognak tudni heverni. Itt elég csak a Görcs Klári nénijére utalni, aki rettegve várja, hogy a zárt osztályon kezelt fia egyszer csak megjelenjen az ajtóban.
„Klári néni az ingával együtt számolta a másodperceket, és a kakukkal együtt megkönnyebbülve engedte ki ökölbe szorított kezét, mikor az óra a delet elverte, és még mindig nem szólalt meg a csengő. Ha eddig nem érkezett meg, gondolta, ma nem is fog. A zárt osztályról csak délelőtt engednek ki pácienseket." (69.)
Hasonló a felépítése a Debilek és a Barbárok vagytok, emberek! című írásoknak is.
Nem szívderítő élmény a Fordított zuhanás darabjait olvasni, hiszen a kínos témák feszegetése közben az író nem sok esélyt ad olvasójának elrugaszkodni a körülöttünk mindennap tapasztalható valóságtól. Az első pillantásra inkább a szociológia tárgykörébe tartozó témáival Csender Levente a 21. század elejének olyan világszeletéről tudósít, amelyről sokan legszívesebben tudomást sem vennének, mert úgy gondolják, hogy minderről beszélni nem feltétlenül az irodalom feladata. Holott szükség van a létminimum alatt tengődők, a társadalom perifériáján vegetálók mindennapjait kutató írói szándékra is.
A szerző számára továbbfejlődést jelenthet a London dickensi hagyományba illeszkedő, paródiába hajló pikareszkje, vagy az olyan a valóságimitáló realizmushoz szokott olvasói stratégiáinkat erősen megkérdőjelező és egyben átértelmező írás, mint amilyen a Fordított zuhanás és a Sanyi utazása.
Jelen sorok írója az életmű eddigi alakulása, a szerző kvalitásai, és hatalmas élményanyaga alapján talán joggal bizakodik abban, hogy előbb vagy utóbb Csender Levente regényét is a kezünkbe vehetjük.
Megjelent a 2011/3-as Bárkában.
