Kritikák

 

Fazekas_S__ndor_bor__t__.jpg 

 

Fazekas Sándor

 

A fürdővendég hite

Szálinger Balázs: Koncentráció

 

Kicsi, sárga kötet, apró betűvel, a szerző saját kiadásában. Érdekes és úttörő vállalkozása igyekszik saját utat találni (törni) magának a kiadók és a terjesztők által felhúzott koordináta-rendszerben. Alig több, mint 80 sűrűn szedett oldal, de minden forintot megér. Szerintem a tavalyi év egyik legjobb költői teljesítménye. Nézzük, miért!

Nemzedékéből talán Szálinger Balázs az, aki a legszervesebb egységben látja a régi magyar irodalom és történelem (Zrínyi, Mikes) világát és a mai történéseket. Valahogy mintha szaktudósok belügye lenne sok minden, aminek mégis közvetlen köze van ahhoz, ami ma történik, azonban kevés ember képes egységes rendszerbe foglalni a különböző történéseket. Szálingernél ez a legtermészetesebben egyetlen folyamatot képez, és segít az olvasónak is megképezni ezt az egységet; ha ez az egység illúzió, akkor is jólesik, hogy reményvesztett fragmentáltság helyett szintetizáló látásmódot kapunk. Elburjánzott a konteó, az áltudomány, a paranoia: mindezekkel szemben tiszta és elfogulatlanul elemző tekintettel nézi a dolgokat. Ritka kincs ez manapság; józansága könnyen átragadhat az olvasóra.

A kötetben újra és újra felbukkan a mai politikai élet rajza („Itt minden tönkretéve lett. Majd újjáépítés helyett máshová huzalozva”, összegez például a Műsor című versben). Nem pártok mentén, nem egyetlen érdekcsoportra vagy emberre hárítva a felelősséget, visszatérő mintázatokat lát, amelyek – tetszik, nem tetszik – meghatározzák az életünket. Neveket persze szükségtelen sorolni, ő sem teszi: jó érzékkel tapint egyszerre kortárs közösségi médiában és politikában is tapasztalható jelenségekre (Kommentmezei táncok). Az ország állapotáról értekező vívómester persze egy picit mindannyiunk metaforája is: magához formált bennünket a közösségi média, és bizony volt már, hogy én is azon kaptam magam: egy igencsak szerteágazó és bonyolult kérdésről teszek könnyű kézzel nyilatkozatot. A dolgot persze vaskosan ráérthetjük politikusainkra – de hát egy szint fölött nem megyünk egy szint alá, még akkor sem, ha mi nem vagyunk főnökök, ahogy az Esterházynál áll. Egy-egy oldalvágásból kiderül: igencsak sarkos véleménye van bizonyos dolgokról: „Krisztus se több már, Mint egy Nők Lapja-dupla, tele remek irodalommal.” (Kiemelés tőle: SzB, Haldokló csillag, óriásira nő). Alig egy-két sorral korábban ugyanakkor egy erősen önkritikus megjegyzés árnyalja a képet: „nem tudok nem divatos lenni.” A cím egy új metaforikával gazdagítja, mélyíti a szöveget: a pusztulása előtt felfúvódó szupernova a kereszténység (és az irodalom, sőt, talán megengedhető az általánosítás: az egész kultúra) kommercializálódásának metaforája. Bár a rendszert nem szokta nyíltan kárhoztatni (hiszen ebben élünk), mégis, mintha éppen ez ellenében állt volna könyvkiadásban is saját lábára, elfogadott és ismert költőtől kivételes merészséggel.

A Jánosnapon című vers megidézi Pilinszky egyik legszebb művét, a Harmadnapont. „Felkelt a nap, és az ezzel járó fele / Lősséget elutasítók közt egyre-másra / Újabb élethosszok kerülnek kiosztásra.” Világképe enigmatikus amalgám: itt mintha a buddhizmus hatását is magán viselné, a szöveg azonban kellőképpen többértelmű ahhoz, hogy ne lehessen beskatulyázni. Annyit talán mondhatunk, hogy a modern vallássosság problematikája nagyon erősen foglalkoztatja az alkotót: különböző problematikus aspektusait nagyon érzékenyen és nagy láttató erővel jeleníti meg. Nem éri be készen kapott és leegyszerűsítő válaszokkal; hasonlóan problematikus és izgalmasan őszinte a szeretethez való viszonya (Öleléstan). Eszetlenül mennybe emelni soha és / Semmit. De vizsgálódni nem bűn, / Nézd félős bizalommal, / A szemed sarkából, / Tudományosan.” (Boldogságérzet hajnalonta).

A kötet ugyanakkor mérhetetlenül szelíd: nem hibáztat. Biológiai, ökológiai hasonlatokkal írja le gyakran, ami történik (lásd: Agrársivatagok Békés megyében), és ettől a téma (’a magyar ugar’-hasonlat továbbírása, újraértelmezése) újszerű megvilágításba kerül. Egyfelől elveszíti a mára már igencsak közhelyessé és leegyszerűsítővé vált, sötét nyomort leíró, reményvesztett tematikát; másfelől pedig az ökológiai gondolkodást beemeli a költészetbe, izgalmas és újszerű módon. A televény is ökoszisztéma, annak is megvannak az élőlényei, amelyet azonban az emberi faj nem kultivál, meglehet, hogy a teljes rendszer szempontjából helytelenül. Az ember nézőpontja ugyanakkor menthetetlenül megváltoztatta a Föld arculatát – a feltöretlen földnek is megvan a maga funkciója a globális egyensúly fenntartásában. Ez társadalmunk problémáira úgy értelmezhető, hogy egyik bajunk a sok között, hogy nyugat-európai szemmel nézünk magunkra, akik, hát pedig, nem vagyunk azok. A másik baj az, hogy időnként elfelejtünk törekedni a nyugatias értékek követésére – mert jó nekünk az a langymeleg valami, ami van. Erre is utal a kötet: „De hát mikor is voltunk átütők / Utoljára? Ugyan már, mikor voltunk / Több, mint kedves jelenség?” (A beszédes Az akció lefújva című, kötetkezdő versből). Sok szöveg alapélménye a folyamatos értékvesztés: deszakralizálódás, a múlt javainak pusztulása, pusztítása (mint például a Kegyhelykilökődésben). Más versek azonban egy saját belső értékrendet szegeznek szembe ezzel. Ennek fontos összetevője Szálinger iróniája, amely szeszélyes és változó amplitúdójú. Szálinger arra is képes, hogy az irónia végtelen árnyalataiból kiválasszon egyet, amely egyedi és összetéveszthetetlen. Ad segítséget az olvasáshoz, Mélyelgő című versében: „Ne bosszantson, ha bármi meztelen, / De válassz gyorsan fanyarsági szintet. / És jó lesz.” Van, ahol éppen csak érezhető ez az irónia, és van, ahol maró intenzitású.

Ennek megállapítása szubjektív, hiszen az iróniának nincs írott jele – az az olvasóban képződik meg, izgalmas játékba vonva be társként a kötetet lapozgatókat. Van olyan verse, amely irónia nélkül egyenesen érthetetlen, már a címe is az: Krisztus védi a hatalmaskodókat, itt már a tolerancia és az empátia saját paródiájába csap át.

Ahány vers, annyi ötlet, számos tűpontos metafora; a versek a ma eseményeit tükrözik, múltbeli visszfényekkel. Az egyik legeltaláltabb motívum a trianoni veszteséget mint fantomfájdalmat jeleníti meg (Vegyesvárosiakkal verődtem társaságba). Így kerülhet a címlapra még csak jelzésszerűen, a hátlapra pedig jól kivehetően, eresen egy kar, test és kézfej nélkül. A fák című versben például megfordítja az ereklyekultuszt – nem az emberek által tapogatott fadarabok, hanem maguk az emberek hordozzák a szentséget. Ha ateistaként nézzük, akkor is szent – csak akkor nem attól, hogy Krisztus vére van benne, hanem attól, hogy nyolcszáz éve a hívők szentként tisztelik.

Formája egyedi, időnként merészen rímel, a rímdefiníciók határait feszegetve, de nem mindig cseng és bong. Persze gondolatritmusa mindenképpen van, örömömre azonban folytatja az életmű formacentrikus irányvonalát: akadnak klasszikus formájú szonettek is, a shakespeare-i fajtából (több ilyen is van, például a Mikes Kelement megbántják, de ez mindennapos). „Átkunk, néném, hogy senki sem akárki, / s többek vagyunk, mint Isten állatkái.” Majdnem középkorias allúziókat keltő couplet (verszáró sorpár a shakespeare-i szonettben). Az Akárki a középkori moralitások embere volt – akkor, amikor az individualizmus még nem vette át az uralmat az emberkép felett. Ma már senki sem akárki – a szó mai értelmében: azaz, mi mindnyájan egyéniségek vagyunk („Én nem”, kiálthatjuk közbe a Monthy Python csoporttal). Bár ez uralkodó nézet, lehet ennek árnyoldala is. Sőt: van. A második sor mégis az emberi lét méltóságát hangsúlyozza a középkori felfogással szemben, amely Isten uralma alá hajtotta az embert. Mindenki dönthet, hogyan érti és dolgozza fel magában ezt a feloldhatatlannak tűnő ellentmondást. Tény, ami tény: „Régen egy nagy úthoz/ Még térkép se kellett. / Elég volt csak a sereg után menni” (Zrínyiújvári dal). Feladatunk úgy is metaforizálható, hogy alkossunk magunkban egy térképet – képezze le két dimenzióba a 3D-s világot. Az embernek legyen egy vázlata, amely alapján tájékozódik – még akkor is, ha az többé-kevésbé téves, pontatlan. „Még a hibás térkép is létezik.” (Okfejtés a térképről). Felszabadító üzenet ez a középponttalanság, a fragmentáltság és a mindenhonnan ömlő dezinformáció, és az agyunktól idegen algoritmusokkal irányító GPS-ek korában. Kényelmes a központokból ömlő, előemésztett helyzetjelzésre hagyatkozni – csak éppen nem juthatunk el velük sehová.

A fürdővendég-metafora különösen kedves volt számomra a kötetből, hiszen Shakespeare Szonettjeinek utolsó két darabja a beszélőt mint fürdővendéget jeleníti meg, aki egy gyógyfürdőben igyekszik megszabadulni a szerelem tüzétől; véletlen lehet, hogy itt is éppen a kötetzáró versben kerül elő (Kék, kék, kék), hiszen más összefüggést nem találtam: Szálinger munkája a sorozat meditatív, szemlélődő lezárását adja, az élet szépségeinek felvillantásával. Mikes Kelemen figurája mellett ez a vendég-motívum is azt a munkahipotézist veti föl, hogy sosem szabad beállni teljes szívből sehova (ugyanakkor az említett Zrínyiújvári dalban mintha mégis ezt a fajta beleállást hiányolná – ami ma már talán lehetetlen is). A dolgok persze nem egyértelműek.

Reményteli költészetté teszi ezt a versanyagot szelídsége és empátiája, és az az értékcentrikus látásmód, amellyel odafordul a legkisebb jelenségek felé is. Picit érzek benne a Kosztolányi-féle esztétizálásból, de tényleg csak szemernyit. Felfénylik valami, ami nagy hiánycikk a kortárs költészetben: a legkevésbé sem sajnálja magát, de érzi és érti a többi embert. Kevesebb önsajnálat, több együttérzés és empátia: ha valami, ez talán segíthet. Úgy gondolom, a teljes kötetre érvényes az utolsó vers megjegyzése: „A szívig ér, nem a fogyasztóig.” (Kék, kék, kék).

 

Magánkiadás, 2022.

 

Megjelent a Bárka 2023/1-es számában.


 Főoldal

2023. április 03.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png