Kritikák

 

 Lepkefog__-Kontra-Ferenc.jpg

 

Beke Ottó

 

„Az impresszionizmus szabadsága”

Kontra Ferenc Lepkefogó című novelláskötetéről

 

Kontra Ferenc legújabb, Lepkefogó című 2020-as kötete a Magyar Napló és az Írott Szó Alapítvány gondozásában jelent meg Budapesten. A három csoportba, illetve füzérbe rendezett tizenhét szöveg összetartozását különböző tematikai és prózapoétikai, történetmondási sajátosságok biztosítják; e tekintetben fontosak továbbá a köteten belüli, a prózaritmus megteremtéséhez hozzájáruló szisztematikus előre- és visszautalások, önidézetek, tudatos ismétlések, valamint meghatározó a megjelenített környezeti elemek, tevékenységi formák és tapasztalatok behatárolható egységessége.

A történetek szereplői különböző nemzedéki, társadalmi és foglalkozási csoportokból érkeznek. Eltérő hátterűek, habitusúak. Akadnak köztük gyümölcstermesztők, kamionsofőrök, háborúsdit játszó menekült gyermekek, apák és fiúk, házaspárok, de a történetekben szerepel tanár, gyermekét elvesztett szülő, kisemmizett félárva örökbefogadott fiú, külföldre szakadt fiatalember, krematológus, órásmester különc öltözködésű és életvitelű özvegye. Eltérőek céljaik, törekvéseik. Közös vonásuk, hogy mindőjük traumák, lelki sebek, megrázkódtatások feldolgoz(hat)atlan és fájdalmas nyomait hordozzák magukban, és azoknak adnak hangot egy-egy történet, dialógus, megnyilatkozás formájában.

A novellagyűjtemény olvasói tájékozódási pontokat jelölve ki és egyben képzettársításokat teremtve, átfogó kulturális keretbe helyez – a képviselt stílusok, művészeti ágak és korok szempontjából – egymástól nemritkán meglehetősen eltérő alkotókat, irodalmi és zeneműveket. A történetekben felcsendül Richard Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című művének egy a német zeneszerző által átírt részlete, a Mária mennybemenetele, Claude Debussytől az Egy faun délutánja, a Queentől a Bohemian Rhapsody, Tom Waitstől a Yesterday Is Here, a Sex Pistols punk zenekartól a Pretty Vacant, valamint Mr. Presidenttől a Coco Jambo. A felsorolás, illetve a „repertoár” sokszínűsége nyomban szembetűnő, azonban közel sem teljes. A Boldog karácsony című szövegben ugyanis a szereplők – az alkalomhoz illően – karácsonyi dalokat énekelnek és hallgatnak. Feltűnik továbbá a kötetben egy Coldplay-póló, és megszólal az ex-jugoszláv Bijelo dugme zenekar egy dala is. A novellákban a dalszövegekből származó hosszabb-rövidebb idézetek is előfordulnak – angolul, magyarul és szerbül. Könnyű- és komolyzenei darabok tehát egyaránt helyet kapnak a kötet igencsak szélesre tárt, integratív kulturális termében. A novellák által felidézett zenei elemek, kompozíciók sajátságos hangulatteremtő erővel bírnak, továbbá a történetmondásban is aktívan részt vesznek.

A mozgósított irodalmi hagyomány szintén sokszínű és szerteágazó. Érdemes megemlíteni Csáth Géza hivatkozott és baljós hangulatában is rendre megidézett novellisztikáját, továbbá Edgar Allan Poe Lee Annácska című, magyar nyelven Babits Mihály fordításában olvasható versét. Ez utóbbi költemény az azonos címet viselő novella történetszövésének alapjául szolgál, a kompozicionális megalkotottságon túl pedig a címszereplő jellemábrázolásához is hozzájárul. Említésre kerül J. D. Salinger, Walter Scott-tól az Ivanhoe, továbbá Andersen mesevilága. A Kontra-kötet Redőny című nyitó darabja pedig – önmagába záruló, klausztrofobikus hatást keltő térhasználata által – José Saramago Tetőablak című regényét, továbbá az Amerikai szépséget, Sam Mendes filmjét, valamint Alfred Hitchcock alkotását, a Hátsó ablakot is felidézi. A Boldog karácsony című novella a Bates Hotel említése által közvetlenül is utal a horrorfilm műfajának megteremtőjére. (98.)

A különböző tematikai, prózapoétikai és játékos szövegközi eszközök igénybevétele által megelevenített gazdag kulturális kavalkád az impresszionizmusnak A faun és a feketerigó című novella cselekményében is meghatározó szerephez jutó szabadságában (45.) oldódik fel, és egyben válik összefüggő, érthető és egyben átélhető szerves egésszé. Nem véletlen, hogy a könyv Szita Barnabás által készített fedőlapjának alapjául Paul Delvaux posztimpresszionista festő műve, a Látkép kandeláberekkel szolgált. A novellákban ugyanis benyomásokon, hirtelen megjelenő és nyomban tovatűnő érzéseken, váratlan élményeken keresztül szűrődnek át a cselekmények. A kötet fentebb tárgyalt látszólagos művészet(történet)i-kulturális és nyelvi eklekticizmusa szintén az impresszionizmus illékony öntőformáiban oldódik fel. Ezek a novellák a kulturális és a valós, földrajzi, fizikai térben tapasztalható otthontalanságot, a folyamatos vándorlást kifejező pillanatfelvételek.

A Lepkefogó történetei a mindennapi életek nyomban tovatűnő érzéki benyomásait, emberi sorsok lenyomatait rögzítik. Jelentős részük megszakadt baráti és családi kapcsolatok emlékeit, emlékfoszlányait fogalmazza meg. Ily módon a Lepkefogó (is) egyfajta, impressziók, valamint élmények megfogalmazásán alapuló traumafeldolgozás. A nyelvi formába öntött impressziók pedig olyanok, mint a pillanatokat megörökítő fényképek, amelyek arra jók, hogy „elárulják, megörökítsék, mi is történt abban a pillanatban valójában, ki mit érzett.” (70.) Ezek a szövegek szó szerint és átvitt értelemben is pillanatfelvételek. Mindez természetesen „impresszionista érzékcsalódás” (58.), a novellák azonban éppen arról tanúskodnak, hogy az életben nem is szerezhető több, illetve megbízhatóbb, állandónak bizonyuló tapasztalat a puszta benyomásoknál, pillanatnyi élményeknél. Minden csupán „a lét halvány lenyomata”. (106.) Ami megtapasztalható, átélhető, majd pedig megfogalmazható, az „a soha vissza nem térés folyója”. (117.)

Mindennek megfelelően az elmúlás kérdésköre és ezzel összefüggésben az emlékek elhalványulásának folyamata kitüntetett jelentőségre tesz szert a kötetben. A névtelenségbe torkolló halált ugyanis „a legnehezebb felfogni. Hogy az emberek, akik körülvesznek, akik berendezkedtek az életedbe, egyszer csak köddé válnak, és soha többé nem látod őket.” (137.) A Névtelenek rozettája című novella közvetlenül a halál, a testi pusztulás témakörét dolgozza fel; nem véletlen, hogy éppen ez a szöveg idézi fel a rémálmoknak „a horrorfilmek megszámlálhatatlan sokasága” (139.) által életre keltett ikonográfiáját, sem pedig az, hogy fontos és emblematikus szereplője „a Hádészből lett krematológus” (138.), akinek feladata „az élet halálba csomagolása”. (139.) A szemléletesen és egyben realisztikusan megjelenített testi megsemmisülés, miként a novella címe és története is sejteti, szükségszerűen a felejtést vonja maga után. Az író csontjai című történet több részlete hasonló keretben értelmezhető.

A címadó novellában a Lepkefogó társasjáték is a véletlenszerűség, az esetlegesség, illetve a kiszámíthatatlanság jelentőségét juttatja kifejezésre. A pillangó testetlen könnyedség érzetét keltő szálldosása, légiessége által is a tovatűnő és megragadhatatlan pillanatnyiságra irányítja a figyelmet, ami egyúttal az emlékek és az impressziók éltető közege. A kötet főcíme Lepkefogó, alcíme viszont egyéb csapdákra utal. Egy ilyen egyéb csapda a Névtelenek rozettája szakrális közegében megjelenített lélekfogó, illetve lélekcsapda, amely arra való, hogy „tűre szúrják, és vizsgálat tárgyává tegyék a lelked, ahogyan a pillangót, amit a hálóval befogtak.” (143.) A Kontra-szöveg leírásai a lepkefogót és a lélekfogót, illetve -csapdát egymáshoz közelítik, ily módon egyaránt az emlékek, érzéki benyomások jelentőségét hangsúlyozzák. Az illékonyság természetrajza jellemzi a novellákban hangsúlyos szerephez jutó kötetlen beszélgetések, dialógusok irodalmi igényességgel, nyelvi-stilisztikai gazdagsággal történt megszövegezését is.

A szerző gazdag életművében kiemelt jelentőségű Arnold Böcklin A faun és a feketerigó című festménye. Az alkotás reprodukciója az Idegen cím alatt megjelent 2013-as regénytrilógiájának középső darabjában, az első alkalommal 2003-ban kiadott Farkasok órájában az állandó, szakadatlan vándorlást jelentő odüsszeuszi létformát[1] fejezi ki: „Az erdők űzött vadjaként és a mezők szellemeként ismert faun a regény három főhőséhez hasonlóan az idegen, de mégis mindenütt otthon lévő ember identitásának vizuális kifejezése.”[2] A festmény a trilógia borítóján is látható, ezáltal téve egyértelművé a szimbolikus és a narratív térben egyaránt betöltött jelentőségét. Böcklin festménye a Lepkefogóban tágabb művészettörténeti összefüggéseiben is tetten érhető, ugyanis Stéphane Mallarmé Egy faun délutánja című eklogája mellett ez a kép ihlette az impresszionista Claude Debussyt fentebb említett prelűdjének megírására. A Kontra-szöveg ki is tér a mitológiai történet recepciótörténeti hatásaira, magát a történetet pedig a következőképpen foglalja össze: „a faun kicsúfolja, eltorzítja a feketerigó avítt dalolászását. A madár hiú, és azt gondolta, hogy senki felül nem múlhatja fenséges énekét, erre itt hever a fa alatt ez a senkiházi, de nála virtuózabb a faun, és úgy fütyül a pánsípján, hogy ezzel teljesen kihozza sodrából a madarat, ami dühösen elrepül.” (44.) A faun és a feketerigó történetének eme értelmezése mintegy a kötet ars poeticájaként szolgál. A faun alakjának jelentőségét pedig a Névtelenek rozettája tovább erősíti azáltal, hogy Guillermo del Toro filmjének, A faun labirintusának tetoválás formájában való megjelenítését említi.

A Lepkefogó novellái, hasonlóképpen, mint Csáth nevezetes írásai, „rosszul végződnek”. E tekintetben különösképpen árulkodó mozzanat, hogy a kötet Elátkozottak című szövege Csáth Géza emlékére íródott (19.), a novellista által megteremtett, hátborzongató hagyomány viszont a kötet több írására is erőteljes hatást gyakorolt. A tragédiákat okozó emberi gonoszság, rosszakarat, önzés, őszintétlenség, kicsinyesség és számítás süt át az új Kontra-kötet novelláin, aminek következtében „mindenki megérzi a közeledtét annak, ami a végén várja.” (99.) A szövegek által rögzített, a kötet gomolygó impresszionizmusát tápláló pillanatok valóban a mennyországból származnak (99.), ez azonban már nem más, mint a kiürült, a boldogságától megfosztott, „megvakult mennyország semmije”, „a feketeség világtalan boncterme”. (129.)

 

Kontra Ferenc: Lepkefogó (és egyéb csapdák). Magyar Napló–Írott Szó Alapítvány, Budapest, 2020.



[1] Bence Erika: Kontra Ferenc Idegen trilógiájának (vajdasági) irodalmi kontextusa. In: Rózsássy Barbara–Erős Kinga (szerk.). Kilátással a tengerre. Esszék, tanulmányok Kontra Ferenc műveiről. Arany János Alapítvány, Budapest, 2018, 136.

[2] Mudriczki Judit. Kontra Ferenc: Idegen (szócikk). A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének (MMKI) lexikonja, https://www.mmalexikon.hu/kategoria/irodalom/idegen

 

Megjelent a Bárka 2020/6-os számában.


Főoldal

2020. december 22.
Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Múltbéli járványokrólErdész Ádám: Oly távol vagy, hazám…
Húsvét utáni tormaság A múzeumok új barátja (III.)
Nádasdy Ádám verseiDrávucz Zsolt: Képeslapok Győri László verseiSimon Adri–Zsille Gábor: Rollertime
Molnár Lajos: Jó KaresznekKötter Tamás: Fair játék Légrádi Gergely novelláiDöme Barbara: Angyal a pincéből
Zalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonásMaruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA