Kritikák

 

dicsoseges.jpg 

 

Kovács Újszászy Péter

 

Zsánertetoválások kontinense

 Horváth Benji: A dicsőséges Európa

 

Mikor az olvasó kézbe veszi Horváth Benji kötetét, egy irodalmi tetoválószalonba lép általa. A kötet nyitóművében felbukkanó versbeszélő egy tetoválómester, aki a szakma öregjeként ismeri a varratással járó összes kockázatot, és figyelmezteti a jelöltet arra, hogy saját felelősségére adja át magát a zsánertetoválások univerzumában, Európában uralkodó törvényeknek. A versbeszélői szólam mintha óvná a kíváncsiskodót. Ódzkodik attól, hogy az érdeklődőt az elmúlás rejtelmeibe beavassa. Ez a féltés fakadhat abból, hogy a szemlélődő csalódik, esetleg megriad a halál afféle portretizálásától, amit a tetoválómester megalkotott, de az sem kizárt, hogy a mester azt szeretné, hogy a kíváncsiskodó önállóan tapasztalja meg, hogyan kapaszkodik az emberre az elmúlás: „én nem akartam feltétlenül / képet rajzolni neked a halálról”. Az alkotás első részében a szemlélődő ráeszmélhet a csonkítások gyakoriságára, ami a külvilág által felállított korlátok metaforája: „felzabálják / szegik és szelik / hántják a szárnyakat /porciózzák a porciót”. A vers második fele ezzel szemben retrospektív jellegű. A versbeszélő a csontok sajgásába való befásultságról vall, hogy miként emésztette fel az a szellemi és fizikai értelemben vett éhezés, amely a porciók kiporciózottságából fakad a zsánertetoválások által megrajzolt Európában: „túl sokszor elhittem én hiú / hogy ennek se annak se vagyok elég jó”. A második szakasz a megfelelni akarást illusztrálja. Azt a fajta teljesítménykényszert, amely sokszor azért fullad kudarcba, mert az individuum mindenki elváráshalmazának megpróbál eleget tenni, és így az önbizalom is elsorvad, mert elhiszi, hogy kizárólag az elrettentő példává „emelkedés” küldetése hárul rá. A fogyatkozó magabiztosságból fakadó hanyatlást egy újabb szárnymetaforával reprezentálja Horváth, ami átnyúlik az emberfölötti erőkbe vetett hit elvesztésébe is: „túl sokat akartam hallani a templomokban / kétszer annyi szárnyat le is vágtam / csak mert meg akartam fogni”. Az utolsó két versszakban ismét visszatér a tapasztalat szólama, amely arra tanítja a megismerni vágyót, hogy legyen bátorsága megszólítani önmagát, gyűjtse össze minden erejét a visszaforduláshoz, mert egy fáradt mosoly kíséretében csak így mondhatja majd ki: „játszd újra Sam”. A mesterként értelmezett versbeszélő egyúttal arra is figyelmezteti a kíváncsiskodót, hogy szentté válni manapság értelmetlen: „de nem vagyunk felszentelve / és túlzás minden áldozat / mert nem vagyunk freskó”. A versbeszélő a Trionfo della Morte című freskóra hivatkozik arról értekezve, hogy az elmúlás tulajdonképpen nem is olyan mindenható, mert ez idáig csak a halál részleges győzelmét tapasztalta: „a Halál sem magától uralkodik / és ő is csak az egyik / és soha nem láttam Palermót”.

A kötetbe foglalt zsánertetoválásokat igen érdekes kettősség jellemzi. Egyszer tiszták és szabályosak, míg máskor elfertőződnek. Ez a fertőzés történhet tudatosan (értsd: a komfortzónán túli, kényelmetlen vagy egyenesen zavaró tényezők végigélése, megtapasztalása egy versen belül) vagy tudattalanul (olyan eszközök használata által, amelyek egy-egy költemény minőségének, értelmezhetőségének a rovására mennek). A versek tagoltsága, a soráthajlások alkalmazása például nagyon ingatag. Néhol tudatosságról árulkodik, míg egyéb esetekben törést eredményez. Az alkotó nem mindig zárja le a sorok végén a gondolategységet. Bár az új gondolategységet nagybetűvel jelöli a szerző, a soráthajlások alkalmi rendszertelensége zavaróan hat a verseket értelmezni vágyó olvasóra. A költő nemegyszer függőben hagy egy már elkezdett gondolatsort: „a tengerek között eltelt / éveket Egy cigizőfülkében repülés előtt”. A Soha egy város című versből átvett idézetben például a többes számú főnevet (éveket) hasznosabb lenne a múlt idejű ige (eltelt) után beékelni, a sortörést megelőzően. Ugyanebben a költeményben viszont oly módon is képes a soráthajlás technikáját alkalmazni a szerző, hogy az testet, többletjelentést is adjon a soroknak. Az alkotás második versszakának nyitógondolata például lekerekítettsége és tömörsége által válik nemcsak hatásos, hanem olyan értékes sorrá, amelyen elgondolkodhat az olvasó: „Oszlik a bűnbocsátás füstje” (Soha egy város).

Verseibe a költő úgy olvasztja bele a biblikus utalásokat, valamint a tömör, sokatmondóan súlyos kijelentések halmazát, hogy azok hihetővé válnak egy-egy szövegen belül. Sem az olvasó, sem pedig a kritikus nem sütheti rájuk a modorosság, nagyot mondani vágyás káinbélyegét: „Ide a halottak hazatérnek (…) / A civilizáció halott (…) /Az olvasókon túl nincsenek írók (…) / Senki nincs a pusztában / Nincs hova kivonulni (…) / Már föld volnék / Pipák gőze (…) / Európában nem tudják mi a Szerelem”. (Soha egy város)

Horváth Benji poétikájában igen figyelemreméltó, hogy egyetlen hosszabb vers hatókörében mennyire markánsan váltakozik a megélt érzelmek és gondolatok kifejezésmódjának színvonala. Míg az imént felszínre hozott rövid állítások rendíthetetlenek, addig a műalkotás közepe táján felbukkanó sorok elvesztik esztétikumukat. Érzelgőssé válnak, a lehangoltságot megpróbálják az olvasóra erőltetni, és felüti a fejét a közhelyek használata. A költő pedig úgy alkalmazza e sorokat, hogy az általa megtapasztalt szomorúság nem képes áttelepedni a kötetet vizsgáló egyénre. A kijelentések üresek maradnak: „Aki már látott halált az sehol nincs egyedül / Aki cserélte már el szívét / azt szíve mindig emlékeztetni fogja erre”. (Soha egy város)

A Soha egy város tizenötödik szakaszában, a tizennegyedikben felötlő ürességgel ellentétben, Horváth újra teret ad az eredetiségnek, és a biblikus motívumokat használó felsorolásba nagyon frappáns csattanót csempész: „van aki a pusztában hal meg / Van aki Egyiptomban és van / aki a kocsma padlatán”.

A zsánertetoválótűk szúrásai gyulladásba hozzák a bőrt. Az Európa nevű láz pedig eluralkodik a testen. A kötet második ciklusa, a Begyűlnek a legyek éppen egy betegségreprezentációval indít. A Lázas című alkotás nem meglepő módon a lázzal fertőzött ember foszladozását járja körül lépésről lépésre. A versben újra szerepet kap a szárnymotívum, de ezúttal nem a megfelelési kényszer, hanem a betegség ereje teszi mozgásképtelenné az Európa nevű lázzal fertőzött egyént: „szárnyai vannak, ketrecben tartja őket. / a sarokban, nekitámasztva a hideg csőnek.” A legyengült immunrendszer lázálmot idéz elő. Ezáltal a test a nem emberi dimenziókba vándorol át, de miután a betegség ott sem kerüli el, gyakorlatilag kivándorol önmagából. Az utolsó három versszakban azokba a tárgyakba is beköltözik a láz, amelyek a szarvassá alakult emberi testet körülveszik: „megváltozott minden, lázas. elvágyódik, / növény lesz, vagy szarvas, elhagyja folyóvizét, (…) / benne van az aszfaltban a láza. Benne / az alkonyati szélben, megfeszülve. a város / lázas”. A betegség bemutatása hiteles. Eredeti módon ragadott meg egy olyan témát, amelyet már többen feldolgoztak. Az evilági szférát szinte teljesen elkerüli, és a költő gondolati, pszichikai regiszterbe transzponálja át a szenvedést. A hőemelkedés okozta módosult tudatállapotot a nonhumán és emberi szférák közötti áthajlások teszik hitelessé anélkül, hogy a vers kaotikussá vagy semmitmondóvá változna.

 

Libri Kiadó, Budapest, 2018.


Főoldal

2019. július 12.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Fehér Boldizsár kapta az idei Margó-díjat Két irodalmi Nobel-díjat jelentettek beMa kezdődik a Margó FesztiválSzabó T. Anna díjátadós estje Békéscsabán
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Végh Attila versei Végh Attila versei Vári Fábián László: Fogyó holdBíró József versei
Prózák
Temesi Ferenc: Méretségi vizslaKötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasság
Kritikák
A tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott föld
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA