Márai Sándor írja Füves könyvében: „Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtően, mint ahogyan az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerűtlenül, s mégis fényszerűen, mert látni és olvasni is lehet mellette. A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett, – s legyen még valami más is. Tündéri is legyen. S minden öntudatosság mellett önfeledt is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak „nagy", vagy „tökéletes" művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, csak az álom is benne van, a csillagok fénye, a tündéri."
       Mintha Gera Katalin szobrairól írta volna ezt századunk egyik magyar szellemóriása. Mintha látta volna ezeket a szobrokat. Pedig nem láthatta, mert amikor ezt írta, Gera Katalin még meg sem született. És mintha a szobrász is úgy alkotott volna, hogy már ismerte ezt az etalonnak is fölfogható esztétikai igényt, pedig nem ismerte, nem ismerhette, mert amikor ő a mesterséget tanulta, Márai Sándor már emigrált, és Magyarországon tiltott szerző volt. Mindez rávilágít arra is, hogy milyen korban élt, tanult és nevelkedett az Újkígyóson született, majd a Képzőművészeti Gimnáziumot és Képzőművészeti Főiskolát végző kislány. Ebben a térségben tovább tartott a sötétség korszaka. Az országban az ötvenhatos forradalmat eláruló és vérbefojtó kormány uralkodott. Tömeges kivégzések, koncepciós perek, majd teljes szellemi-lelki terror következett, és tartott egészen a nyolcvanas évek végéig. 
       Közben a kislányból felnőtt nő lett, feleség, anya, tanár és alkotó művész. Családostul lakott albérletekben, vándorolt városról városra, átélt drámai eseményeket, de mindvégig megőrizte hitét, szellemi tisztaságát.
       Gera Katalin a legnehezebb utat választotta: megtanulta a mesterséget – amiben elsősorban tanárai: Somogyi József és Szabó Iván segítették őt – : munkái természetelvűek, pontosak, okosak, céltudatosak, arányosak, gondosan megmunkáltak, hűségesen kivitelezettek, de soha nem elégedett meg a valóság másolásával, műveiben mindig jelen van az a „szürreális plusz": a tündéri, ami a művet a remekmű rangjára emelheti. De honnan ez az erő, hit és képesség? Ez titok. Titok most, és titok is marad. Persze lehet az okokat keresni a genetikában, lehet kutatni a gyökereket a falusi környezetben, ki lehet mutatni a mesterségbeli tudás alakulásában az iskolák szerepét, de mindez okoskodás volna, és a művészet nem tűri az okoskodást, a tehetség racionálisan nem körülírható: „a tündérit az Isten végzi el". 

                                                                                   Csernák Árpád