Gyarmati Gabriella

 

Szegedi 7[1]

 

A Szegedi 7: szegedi képzőművészek szakmai és baráti alapú szimpátiacsoportosulása. Nem kötik őket szervezeti és érdekkötöttségek, bár többen a Szög-Art Művészeti Egyesület tagjai. Darázs József, a tárlat kurátora szerint nekik, hetüknek egyszerűen jó együtt kiállítani, így, hétfős bemutatkozásaikon kívül gyakran mozog együtt anyaguk országos és nemzetközi tárlatokon is. Közelebbi példával aligha élhetnék, mint a Munkácsy Múzeum néhány évvel ezelőtt kényszerűen megszüntetett Alföldi Tárlata, amelyen többen és többször is részt vettek. A közös szereplés természetesen feltételez közös nevezőt a hét alkotó között. Ezek a következők: szellemiségbeli rokonság és minőségorientáltság.

Amikor egy kiállításban nézelődöm, vagy alkotókkal beszélgetek, eljátszom néha a gondolattal, hogy milyen elvárásokat fogalmazhatnak meg, miközben munkáikat a „köz elé” bocsátják. Sorolom az ezzel kapcsolatos alapvető kérdéseket:

• Milyen viszony alakulhat ki az alkotó és a néző között: társak vagy ellenfelek lesznek, amikor találkoznak?
• Joggal vár el az alkotó teljes odaadást, teljes nyitottságot, bizonyos esetekben akár áhítatot?
• Elvárhatja az alkotó a befogadótól, az utca emberétől, hogy hétköznapi gondolatmenetéből és monoton cselekvéssorozatából – a művészet hívó szavát követve – teljes személyiségével kiszakadjon?

Mindez csak hajlandóság és szokás kérdése. Igen, ezt a fajta odaadást a közönségnek tanulni és gyakorolni kell. Természetesen nem fog azonnal menni a kódfejtés. Sokat kell figyelni és látni, és sokat kell hozzáolvasni, tanulni. De fáradságunkért elnyerjük jutalmunkat. Feltételezem, most is ezért jöttünk…

 

Aranyi Sándor figurális festő és nonfiguratív fotós, aki szerint e két beszédmód között csupán látásmód- vagy megközelítésbeli a különbség: zoom kérdése az egész… Festményein gyakran dolgozik fotósokat jellemző szemlélettel, míg fotói esetében a festészetben nyert tapasztalatait hasznosítja. E kettősséget megelőlegezi, hogy még a főiskola festő szakán töltött évek alatt kezd fényképezni, „a minimál art ellenében, amely akkoriban meglehetősen bosszantja”. Már ekkor a makro felvételek izgatják, célja, hogy minél közelebb menjen a kép tárgyához.

 

 

Fotómunkáit fényfestményeknek nevezi, melyek legfőbb jellemzője az erősen hangulat centrikus színhasználat és kompozíció. Mert a színhasználat nem csak a festészetben fontos, hanem a fotóban is. Aranyi Sándor nagymértékben alapoz a színek keltette színérzetekre. A majdnem geometrikus kompozíción, eltekintve az ábrázolás egyébként felismerhető konkrét tárgyától, a színöröm jelenségével találkozunk. Bár a színpreferencia olyannyira szubjektív, mondhatni magánügy, hogy nem tudom, érdemes-e erről nyilvánosan beszélni. Olykor szándékoltan festészeti irányzatokat is megjelenít a fotókon, mint – többek között – az impresszionizmus és a kubizmus.

 

Darázs József több művének alapgondolatát a lágy anyatermészet motívumai és az épített környezet riasztó fragmentumainak ütköztetése adja. E stilizált ábrázolásokon a Paradicsomból egy, biztonságát és méltóságát vesztett, valós vagy képzelt félelmekkel, veszélyekkel teli másik világba kerülünk. A Néma város és a Vízió láttán azt találgatjuk, hogy hol is lehet ez a hely? Miféle világ lényei és építményei ezek? Megrémüljünk tőlük, vagy fontoljuk meg, hogy szóba tudunk-e állni velük? Ez az idegenség azt jelzi, hogy az ember még mindig nem tudja legyőzni a létet jellemző alapvető bizonytalanságot.

 

 

Az Esők jöttek című kép az alkotó szerint melankóliát sugároz. Mielőtt ezt elmondta volna, úgy véltem, hogy ezen a képen az élet pulzálását látjuk, az élet sokféleségével együtt. Növényeket, amelyek hol állattá, hol emberré változnak. Kis realitás és kis irrealitás együtt. Darázs József szerinte „ezek egy folyamatábra fázisai is lehetnek”. Egy folyamaté, amelynek nem happy end lett a vége a Homo sapiens sapiens megjelenésével?

 

Henn László kiállított anyagának legfőbb jellemzője, az általa ábrázolt békés, csendes, lírainak is mondható világ. A Saját táj című képpáron nincs valóság, de nincs eszményített látvány sem. Ez egy belső táj, amelyet az alkotó saját logikája, saját szabályai szerint épít fel. A képeknek a néző valóságán túli jellegét az arany háttér alkalmazása csak erősíti. Ez egy színekből, formákból, felületekből mívesen konstruált és alakított, festett harmóniaország. És hogy mivel éri ezt el? (Hogy önmagában mivel éri el, arra csak ő tud válaszolni.) Amit a néző lát: javarészt azonos színskálába tartozó színekkel dolgozik, ez adja a kép egészének harmóniáját, s tulajdonképpen e műcsoport szinte zavartalan egységét. Ennek kiegészítéseképpen a színek közötti finom tónuskülönbségeket használja fel. Felületalakításában olykor Kondor Béla és Bálint Endre műveit idézi.

 

 

A Tea hajnali négykor és a Völgyben alvó melankólia a színek hatáskülönbségén alapulva segíti az előbbiekben megkezdett cselekmény nélküli történetmesélés folytatásában az alkotót.

 

Huszár Imre Monoton című sorozatának három eleme, mint egy stilizált Rorschach-teszt triptichon jelenik meg. És ahogyan a tintafolt teszttel, úgy a kiállított művel is a személyiség struktúráját, jellemzőit fedi fel előttünk az alkotó, az ember. E lapokon Huszár Imre hagyományos grafikai technikákat imitál 2D-s számítógépes grafikai eszközökkel, így biztosítva számunkra kapcsolódási pontokat.

 

 

A sorozat elemei lehetnek variációk egy témára. De milyen témára? Akár lehetnek a mulandóság szimbolikus címerpajzsainak variánsai is. Meg tudjuk válaszolni azt az egyszerűnek látszó kérdést, hogy mi van a képen, vagy csupán tapogatózunk, és elegendő, ha beérjük az egy-egy lap keltette érzelmi reakcióval és a spontán módon ébredő asszociációval?

 

Sejben Lajos[2] művészkönyvekkel és festményekkel egyaránt szerepel most. Kérdéses azonban, hogy művei művészkönyvek vagy könyvtárgyak? Inkább az utóbbi, vagy még pontosabban a könyvek világára utalni kívánó szuverén plasztikák, amelyeken sérülékeny és könnyen romló anyagot ágyaz fém hordozóba. A korábbiakban ennél is tartósabb anyagot használt művei kereteként, akár több száz millió éves bazaltkockákat. Most beéri fémlemezekkel és vas lábakkal, amelyek, egyik művén tíz lépcsőt tartanak. Melyik tizet? A teljességben feloldódó üdvözülés receptjeként is használható Weöres Sándor-versben szereplő Tíz lépcsőt.

 

 

A Tíz lépcső és a Tipográfushoz című munkában is a könyv, mint szimbólum szerepel, s nem mint norma. Nem mint napi norma. Mint kenyérből és vízből a napi adag.

 

Pataki Ferenc Aranyi Sándor, Henn László és Sejben Lajos mellett a Békés megyei közönség számára az Alföldi Tárlatról lehet ismerős. Mind a négy kiállított munkája az utóbbi évek, a 2012-es és a 2013-as esztendő termése. A Megbillent táj és az Öko-ház erőteljesebb színeket felhasználó kompozíció. A Megbillent tájon valóságunkat egy négyzet fehér vonalrajzával billenti ki „normál” helyzetéből. Az Éjszaka ablaka visszafogott színtartományban tartott, sötét színekkel felépített kép, amelyen vörös foltok adnak életjelet. A Zárt és nyitott tér című képen még kevesebb színt használ, az ábrázolás ridegségét azonban a faktúrával tovább fokozza.

 

 

A plasztikáiban hol organikus, hol feszes geometrikus jellegű műveket létrehozó Popovics Lőrinc szintén két, ellentétes tulajdonságú anyag együttes jelenlétével fogalmaz, gránitot és üveget használ fel. Két, nagyon is különböző anyag: átlátszó és átlátszatlan, kemény és törékeny. Ám mindkettő érintése hűvös.

A tükröző felület, a csiszolt gránit, mint az Ünnep és az Üzenet című műveken, és az üveg, azaz az átlátszó felület egyidejű alkalmazását még érdekesebbé teszi az üvegrészeken megfigyelhető szórt visszaverődés. A gránitot egyes esetekben érdes, tompa, szürke felületként hagyja, olykor megőrizve a hasítás nyomát, máskor a rusztikus megmunkálás egyszerűségét, ahogyan a Felhőtartő című munkán is.

 

 

 

Az üvegrészeket ragasztott síküvegből építi, mely eljárást már ismerik a békéscsabaiak Bohus Zoltán üvegplasztikáiról. Ezen üvegfelületek kialakításának fáradságos módját azonban csak az ismeri, aki már csinálta.

E plasztikáknak az üvegbetétek adják a legtitkosabb, a fantáziát leginkább magával ragadó részét, hisz melyikünk ne vágyódna ebbe a rejtelmes, zárt, gyönyörű belső világba, az üveghegy titkos magjába.

 

Lezárásképpen vegyük számba, miféle dolgokkal veszi magát körül az ember a hétköznapokban. Gondolatokkal, vallással, eszmékkel, zenével, amelyek burokként védenek bennünket e világ túl erőteljes valóságosságától. És tárgyakkal. Mindenféle tárggyal: igényes és igénytelen, szükséges és szükségtelen, értékes és értéktelen, egyedi és tömeggyártásból kikerült tárgyakkal. És műtárgyakkal. A műtárgyak is bizonyítottan képesek effajta gondolatébresztő védőburokként működni. Használjuk hát ki a lehetőséget!