Gőcze Klára

 

Novák Attila kiállításán jártam...[1]

 

Novák Attila kiállításán nem szabad végigrohanni. Aki nem szán rá elég időt, az inkább be se lépjen, felesleges lesz. Novák Attila él.

Egy élhetetlen világban mutatja meg a képeivel egy emberhez méltó élet 50 évét.

Egy arc vonul végig a képeken. Ugyanaz az arc, amiről azt hihetnénk, ha egyet láttunk, mindet láttuk, de a művész tükröt tart nekünk, amibe félünk belepillantani, mert ez egy igazi mesebeli, igazmondó csodatükör, amilyet már biztos mindenki legalább egyszer szeretett volna a magáénak tudni. Most megkaptuk. Nézzünk bele bátran, és merjük megkérdezni lelkünk legfájóbb, legtitkosabb vágyát: „Tükröm, tükröm mondd meg nékem, mi értelme az életemnek?"

És a tükör válaszolni fog.

Ismerősen fog ránk tekinteni a Jim Morrison, vagy Che Guevara utánérzésű Novák arc. Nem lesz felejthető az életnek tiszta szívvel és lobogva nekivágó, indián regények hősét idéző ifjú férfi szempár, ugyanúgy, ahogy a csapásokat átélt tekintet sem.

Egy idővonal ez, amire Novák Attila feltöltötte és megosztotta önmagát: a kis pálinkás üveget édesapja, a kis feles poharat nagyapja láthatatlan kézjegyével, az ikonografikus fényképet a boldog gyermekévekből és a napi 1 x-i adagban felírt quintszekvenciát, amelyek Cerberusként őrzik a halált és az életet.

 

 

A kiállítás címe: Úton… 5ven van.

Igen, ez van, tegyük hozzá sóhajtva. 50 van képből, 50 van nyílvesszőből, 18262 van vonalból, napból és sóhajból, könnyből megszámlálhatatlan.

Az alkotó mindenre figyelt. A képek elhelyezése lehetővé teszi, hogy szemtől szemben állva teremtsünk kapcsolatot vele.

Megválaszthatjuk, hogy a szemébe nézünk-e, vagy jó szokás szerint el.

Pedig egy kép szemébe nézni nem tart semeddig sem, nem fog kinevetni, nem fog elszaladni. A kezdeti arc is nyugodt, mondhatni kifejezéstelen, de így tud képről-képre új ruhát kapni, vagy lemeztelenedni.

Ha akarunk, akkor a bőre alá nézhetünk, ha merjük, észrevehetjük a szenvedését, és ha minderre képesek voltunk, akkor a végére jutva nézzünk bele ismét a tükörbe.

Nézzünk farkasszemet a hátulról ránk, belénk tekintő Novák Attilával, váljunk eggyé vele, és hátha sikerül felismerni és talán távozás után sem elfelejteni, hogy egyszer nagyon-nagyon régen, egy messzi-messzi „galaxisban” már birtokában voltunk annak a tudásnak, hogy mindannyian Egyek vagyunk.

A sor végén az 51. kép mi vagyunk, ha tetszik, ha nem, mert jobb szembenézni, mint hátat fordítani és jobb ma megtenni, mint holnap szaladni.

Ha nem sajnáljuk pénzünket, energiánkat terapeutára, jósra, spirituális válaszkeresésre, önostorozásra, de mégis időről-időre ugyanabban a folyóban találjuk magunkat, akkor Novák Attila Képes Önismereti Kalauza a rendelkezésünkre áll, Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeum Téglatermében, február 26-ig 10–18 óráig, napi, vagy havi 1 x-i adagban is hatásos gyógyír arra, hogy megkeressük a saját téglánkat és rátaláljunk a saját UTunkra, mert abból nem 5ven van, csak 1.

Sok bátorságot és erőt kívánok a szembenézéshez