Tamás Eszter
Lonovics László kiállítása elé
Schöffer Miklós, alias Nicolas Schöffer éppen 101 évvel ezelőtt, 1912. szeptember 6-án látta meg ebben a házban a napvilágot, így a hagyományoknak megfelelően ismét ünnepelni és emlékezni gyűltünk egybe. Az európai formátumú alkotót, – a művészet, a tudomány és a technika integrátoraként is számon tartott művészt, a kinetikus művészet géniuszát, a modern technika „forradalmárát”, az örök kísérletezőt és kutatót sokáig jobban ismerte és elismerte az „Öreg Kontinens”, mint hazája, aki munkásságával az egész vizuális kultúrát vette célba.
Itt, a szülőházában kialakított múzeumban már hagyomány, hogy időszaki kiállításokkal, a művész által is megalapozott és kiteljesített új művészetértelmezéshez kötődő tárlatokkal ápoljuk a „Schöfferi hagyatékot”, a mindig kísérletező és újat kereső művész szellemiségének megfelelően.
Ma, itt a szülőházában nyíló időszaki kiállításon Lonovics László grafikus, tervezőgrafikus, festő, főiskolai docens, többek között a Nemzetközi Kepes Társaság tagja, fénygrafikák, fényfestmények jeles művészének munkásságába nyerhetünk betekintést Fényintonációk című kiállításán.
E jeles napon, Schöffer-születésnapot is ünneplünk, a Fényintonációk című kiállítással, amellyel az ő emlékének is adózunk. Ennek apropójából engedjenek meg néhány gondolatot a házigazdától a fényről, amely Schöffert is élénken foglalkoztatta.
A fény, amely a létünk, mint az élet megújuló energiáinak forrása, fizikai valóságunk egyik fundamentuma. De századunkig a képzőművészetet inkább a fény teremtményei foglalkoztatták, s nem a fény közvetlen alakítása. Már Moholy-Nagy harsányan hirdette: a jövő legtöbb műve a „fényfestő” feladata lesz.
A fény, a tükröződés, a transzparencia és a színek változásának a jelensége Nicolas Schöffert is foglalkoztatta. Ő is vallotta, hogy a fény vezérelt használata a modern művészetben az egyik legrugalmasabb és legsokoldalúbb művészeti forma, amelynek mi más is lehetne az alapvető célja, mint hogy összekapcsolja, egybeolvassza a műtárgyakat és azok környezetét. Tulajdonságából adódóan elanyagtalanít, a befogadó számára a ragyogás mintegy az alkotásban lévő belső energiaként jelenik meg, s ezáltal érzelmileg is hatást fejt ki ránk. Tehát a fény – legyen az természetes vagy mesterséges – felerősíti az alkotás dinamizmusát, Lonovics László művészetében pedig úgyszólván az univerzum dinamikájának, villanásainak, kisüléseinek egyfajta szimbólumává vált – mintegy ráirányítja a figyelmünket az emberi lét kozmikus dimenzióira, olyan hatásokat keltve, amely a látáson túl hat az idegrendszerre és megváltoztatja a néző lelki világát.
Jóleső érzéssel lehet a XX. századi magyar művészet méltatásakor kinyilatkoztatni, hogy Moholy-Nagy László fotogramjaitól, Fény-tér-modulátorától kezdve, Kepes György, Schöffer Miklós életművén át, a nemzetközi Kepes Társaság működésén keresztül, milyen gazdag hagyományokra tekinthetnek vissza a fénnyel kapcsolatos kutatások, hogy a magyar alkotók milyen kiemelkedő szerepet játszottak a fény természetrajzának, a művészetben való alkalmazhatóságának a vizsgálatában, e kultúra gazdagabbá válásában.
Hölgyeim és Uraim! Mielőtt Lonovics László ide elhozott alkotásainak részletező méltatásába kezdenék, engedjék meg, hogy néhány gondolattal bemutassam Önöknek a retrospektív tárlatának egy fajsúlyos szeletét elhozó művészt. Lonovics László Békéscsabán született, 1976 óta kapcsolódott be a művészeti életbe, onnantól kezdve országos, helyi és nemzetközi kiállításokon is szerepel, miközben állandó résztvevője volt a Békéscsabán zajló grafikai, majd alkalmazott grafikai művésztelepnek.
A ’70-es évek második felétől a szitanyomásban is a kísérletezés, a grafikai motívumok különböző szín-és formavariációinak lehetőségét ismerte fel, majd a konstruktivista képalkotást a fotózás eszközeivel igyekezett új dimenziókkal gazdagítani. Az elmúlt bő másfél évtizedben leginkább a számítógép nyújtotta lehetőségeket igyekszik fel-és kihasználni. Elsősorban a fény kifejezési lehetőségei foglalkoztatják – a fény természetrajzának a megragadása a komputeres grafika eszközével. Az alkotások megkomponálása során azonban mindig is törekedett arra, hogy a kibernetika, a számítógép által készített munkáiban a rideg technikát úgymond humanizálja. Természetesen vallja, hogy minden technikai eljárás csupán eszköz, ez önmagában nem jelent minőséget, ám segítségükkel lehet olyan művészi, képi tartalmakat kifejezni, amelyek fontosak, üzenetértékűek. Művészi tevékenysége folyamatosan kapcsolatba hozható a hazai és a nemzetközi progresszív, újító képzőművészeti törekvésekkel, ugyanakkor pregnánsan sikerült egyéni stílusát is kialakítani.
Munkásságában a szitanyomatok, a ’80-82 között készült grafikák tisztasága, sajátos struktúrája már magában rejtette a néhány évvel később megszülető fénygrafikák, a fotó, a sokszorosított nyomat társításának a lehetőségét, majd újabb intervallum után a számítógép megjelenését.
Akárcsak Schöffernél, nála is szimbiózisban él a tudomány és a technika alkalmazása a művészet szolgálatában, a műalkotás megteremtésében. Az ő útkereséseiben, alkotói periódusainak egyes szakaszaiban tapinthatóan jelen volt a szitanyomás, az új sokszorosító technika alkalmazása. Elsősorban mint eszköz, nagyszerűen szolgálta a kísérletezés és az önkifejezés megvalósítását, hiszen lehetősége nyílt olyan experimentális sorozatok készítésére, ahol egy grafikai motívum más és más szín-és formavariációinak elkészítése ötvöződött alkotássá a tapasztalatszerzés, a felfedezés, játékos örömteli folyamata során.
Ezen kísérletezései során fordult a számítógép felé, amely az alkotómunka lehetőségeit egy más irányba, más dimenzió felé tágította. Itt fedezte fel a kibernetika kínálta lehetőségeket, innentől a programoknak köszönhetően a számítógép használata is alkotómunkája szerves segítőtársává vált. Ismét egy tapintható, közös kapcsolódási pont Schöffer munkássága és Lonovics László munkálkodása között, ahol a tudomány és a művészet, a technika által kel életre és válik alkotássá. Akárcsak Schöffer, ő is vallja, hogy a számítógép segítségével létrehozható vizuális illúzió egyre nagyobb szerepet játszik korunk művészetében és vizuális látásmódunk alakításában. Ez, már a szitanyomással ellentétben jóval nagyobb lehetőséget nyújt a kép megfogalmazásában, hiszen szinte korlátlanok a szín, forma, fény és minden más alakításának eszközei, de segítség a vázlatkészítés, a tervezés folyamatában is. Lonovics László művészetét az teszi igazán egyedivé, hogy a számítógéppel megalkotott képeiről is az emberi alkotás köszön vissza ránk, hiszen a technikai lehetőségekkel egy művész termet sajátos világot, ahol a megkapóan színes, variábilis motívumok nem látszanak egyhangúnak, mert átsüt rajtuk a festői hevület, a benső látomás. Ugyanis a számítógéppel végzett munka során is hasonló párbeszéd alakul ki a készülő kép és az alkotó között, mint például a hagyományos festéskor vagy rajzoláskor.
A mozgalmas vonalvezetésű fénygrafikái, a fényhullámok mozgalmas egymásutánisága olyan vizuális formát eredményez, amely e műveket esztétikumot hordozó művészetté avatja. A vonalak egymásmellettisége, a szín- és fényhatások formaegyüttesének azonos rend szerint szerveződő ritmusa, játéka az, ami különösen megkapó ezekben az alkotásaiban. Munkássága elismeréséül a Nemzetközi Kepes Társaság tagjai közé hívta, amelynek kiállításain már több mint két évtizede részt vesz.
Lonovics László 1991-től főiskolai oktató, jelenleg a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karának docense, vezető oktatóként számos tantárgyi program és képzés tematikájának a kidolgozója. A pedagógusképzés hagyományos tantárgyainak oktatásán túl, számítógépes grafika, digitális fotózás, vizuális kommunikáció, grafikai tervezés tanításával is foglalkozik. Legújabb művei összekapcsolják a festészet és a grafika tradicionális eszközeit a fotó, a számítógép kínálta lehetőségekkel. Képei harsányan hirdetik az anyagival szemben az anyagtalan elsőbbségét; a fény, a belső fény szépségét hangsúlyozzák.
Végezetül bátran kinyilatkoztathatjuk, hogy Lonovics László fénnyel kapcsolatos kutatásai és művei a kortárs magyar művészet újabb sajátos hozzájárulását jelentik az egyetemes művészethez.
Munkásságát, eddigi pályaívét, alkotói periódusainak egymásutániságát hűen igazolja a művészet egyik örökérvényű definiálása: „A művészet olyan, mint egy fa! Gyökereivel a múltba kapaszkodik, levelei a jövőt hirdetik!
Fényintonációk a falakon látható alkotások, ahogy a kiállítás meghívója is hirdeti. Olyan összehangolt szín- és fényhatások, olyan szín- és formaegyüttesek művészi kompozíciói, amelyek közvetítik a fény végtelenből érkező, a világ teljességébe bekapcsoló üzenetét a tér és az idő tágas dimenziói közé.
Hölgyeim és Uraim!
A mai napnak itt a Schöffer Gyűjteményben, amely egyben a művész születésnapja is, akár mottója is lehetne Pablo Picasso örökbecsű megállapítása: „ A művészet nem önmagától fejlődik; az emberek gondolatai változnak, s velük változik kifejezésmódjuk is”.
Lonovics László: Fényintonációk. Kiállítás; Kalocsa, Nicolas Schöffer Gyűjtemény, 2013. szeptember 6., 17 óra.
