Banner Zoltán
Kerekes György redivivus. Emlékkiállítás a Munkácsy Mihály Múzeumban*
Miután néhány évvel ezelőtt emléktáblával jelöltük meg műteremlakását, aztán egy rövid utcácskát is elneveztünk Róla, majd megjelent kismonográfiája, már csak az emlékkiállítás hiányzott, hogy Kerekes György érdemtelenül homályba vesző, szikár, kissé hajlott, kopott eleganciájú alakja újra megjelenjen közöttünk.
Így hát Mazán László tanár úr kiállítása után, most Kerekes György tanár úr kiállítása kínál alkalmat arra, hogy fejet hajtsunk a művészet értésére és szeretetére nevelő békéscsabai pedagógusok előtt – beleértve a most is közöttünk élőket; azok előtt, akik alkotó módon tanítanak és tanítva alkotnak, tehát kétszeresen avatnak bennünket alkalmassá a szépség keresésére és befogadására.
„Több mint félévszázad távlatából felidézve kedves lényét, – írja Fajó János egy hozzám intézett levelében – Kerekes tanár úr mindig úgy nézett ki, mintha skatulyából húzták volna elő. Frissen borotválva, elegáns angol öltönyben, csokornyakkendővel. (…) Szelíd, jóságos tekintetű, vékony, magas testalkattal, bitang-álló tanárként, sok-sok türelemmel és bölcsességgel. Finom, művelt, fanyar humorú, közvetlen, barátságos, fiatalos ember volt. Arisztokratikus, liberális, oxfordi szintű professzornak nézett ki… Mi, a fiúk – Gaburek Karcsi, Harmati Bandi, Knyihár Jancsi – akiket Ő hivatalosan is tanított, hamar összebarátkoztunk vele és óra után rendszeresen hazáig kísértük. Szeretett bennünket és ez a szeretet kölcsönös volt. Szimpatikus személyiségéért és nagy tudásáért felnéztünk rá, csodáltuk, miközben a legközvetlenebb atyai, férfiúi, baráti viszonyba kerültünk vele. Többször a Kishajó éjszakai bárban kötöttünk ki, ami nekünk, középiskolásoknak tilos volt, de hát tanári felügyelettel voltunk…”
Mit hozott Kerekes György festőileg Békéscsabára?
Különös, hogy földrajzilag bármennyire is messziről érkezett, a legrégebbi és legautentikusabb csabai (alföldi) hagyományvonulatba illeszkedett, vagyis a Munkácsy által elindított nemzeti romantikus szemléletet hozta vissza – Rudnay Gyula közvetítésével.
De éppen ez a lényeges elem, hiszen Rudnay a Munkácsy-féle népi-nemzeti romantikához hozzáadott egy kis „nagybányaiságot” s egy nagy adag alföldiséget, s Kerekes ezt a szellemet hangolta át a ’40-es, ’50-es, ’60-as évek rendkívül heterogén, eklektikus európai és magyarországi „festői széljárása” közepette a saját intim, álmodozó, lírai művészi mondanivalójává.
A múzsák némasága s egy retrográd történelmi korszak körülményei között nem volt könnyű példát, eszményt, távlatot találni; ezekben a közvetlenül a II. Világháború előtti és utáni évtizedekben, ugyanis az avantgárd első hullámának, a modernségnek már valamennyi áramlata lecsengett, viszont még alig kezdődött el (minálunk egyáltalán nem) az absztrakt expresszionizmussal megindult Nagy Bontási Művelet.
Ő nem a „széljárásokba” kapaszkodott, hanem a földbe, a csabai társadalom földjébe, amely befogadta, s amelyet végülis második szülőföldjének választott.
Visszatérve a fennebbi párhuzamhoz: Mazán László csabainak születve vált festővé – Kerekes György pedig festészetével vált csabaivá. A valóság, az emberek, tanítványai és a helyi értelmiség (előbb az Aurora Kör, majd a háború után is a legkiválóbb intellektusok, s például a szintén száműzetését töltő Féja Gézával szövődött meghitt barátság) avatták csabaivá. Az Árpád sori sétány, a Felső Körös sor kicsi házai, az Őszi pillanat az Élővíz-csatorna partján, a Téli Petőfi utca, a Csabai határ, a Boglyák, a Halász merítőhálóval, a nagy Köröspart, beszélgetők, járókelők, az alföldi nyár és az alföldi tél, a modellt ülő kisebb-nagyobb személyiségek, például a Bartoss udvar névadója, Bartoss Ferenc apátplébános, vagy Boza András vízhordó remekbe készült jellemrajza.
S mert a közönség szerette ezeket a hangulatokat, neki meg szüksége volt a pénzre, utolsó idejében egy kicsit talál túlságosan is a kereslethez idomította tudását; hogy annál emlékeztetőbben ragyogjanak fel igazi festői erényei egy-egy új környezetben, mondjuk a Mátrában vagy a Balaton partján eléje táruló tájélmények „tükröztetésében”.
Sokan és szívesen emlékeznek rá ma is, mint „jellegzetes csabai jelenségre”. Amikor a Csabai Mérlegben megjelent a felhívás, hogy Kerekes-képeket keresünk kiállításon történő bemutatás céljából, a tulajdonosok örömmel bocsátották a múzeum rendelkezésére féltve őrzött festményeiket. Gyarmati Gabriella művészettörténész kiváló rendezői ötletének köszönhetően pedig úgy érezhették magukat a látogatók a műfajok szerint csoportosított, de lazán, „családiasan”, akár több sorban felrakott képek között, mintha a Múzsák Termében egy óriási családi otthon szobái nyíltak volna meg számukra.
És éppen ennek az elrendezésnek, tehát az összképnek az otthonosságából derült ki, ez adja meg a választ arra, hogy valójában mit is hozott magával festőileg Kerekes György tanár úr: a művészet szeretetét – és a szeretet művészetét. Talán napjaink művészete, művészei számára sem elhanyagolandó szempont és távlatosság.
* 2013. május 31-én, a kiállítás megnyitóján elhangzott szöveg szerkesztett, kiegészített változata.
