Deák Csillag

 

Az érem harmadik oldala

 

Kiss György Munkácsy-díjas képzőművész Szerves egységben című grafikai és éremkiállításának a megnyitójára a Fővárosi Román Önkormányzat, a Belváros-Lipótváros Román Önkormányzata és a Budapesti Román Egyesület támogatásával, összefogásával a Belváros-Lipótvárosi Nemzetiségek Házában került sor. Talán nem véletlen, hogy így történt.

Kedvenc városáról, Gyuláról mondja a művész: polgári város volt, jelentős múlttal, komoly kulturális, művészeti hagyományokkal. Egy hangulattal, egy olyan közeggel, ami kitermelte az igényes, nyitott, érdeklődő embereket. Mindehhez tartozott egy toleráns közösség, hiszen nagyon sok nemzetiségből, nagyon sokféle emberből, románból, magyarból, németből, szlovákból, zsidóból tevődött össze az, amit Gyulának hívunk.[1]

 

A népes közönség előtt megnyitott kiállítás anyagát szemlélve Borges írása, A korong jut az eszembe. Száműzetésben bolyongok, de még mindig én vagyok a király, mert nálam van a korong. Ez az Odin korongja. Csak egy oldala van. A földön nincsen semmi más, aminek csak egy oldala volna. Amíg a kezemben van, én vagyok a király.[2] A kisplasztikákat nézve elmondhatom, hogy Kiss György is tenyerében hordozza Odin korongját, csak az ő korongjának nem egy, nem kettő, hanem három oldala van. A gyulai várról készített érmével kapcsolatban mondta: És talán inkább az a nagy kitalálásom szólt mellette, hogy az érme két oldalára én három várat biggyesztettem oda – hát kinek jutna ilyen az eszébe?

 

 

Munkái, vert és mintázott érmei és változatai, kiállított festményei egyaránt arról vallanak, hogy az ember nem áll a természet fölött, hanem annak csak része. A természeti erők harca, a széthullás drámája, a sziklákat összetartó erők, a kövekből alkotott ókori csodák, a középkor katedrálisai, a világ fölülről látható rendje, a lent megélt kuszaság, az emberi indulatok összecsapása és megbékélése — számomra ez a világ. Ennek megjelenítésére törekszem. (Kiss György 1991.)[3]

 

Alkotásai a visszaállított egység (lélek és test, tudat és anyag) mozgalmasságát, megtapasztalt érthetetlenségét mutatják fel, legyenek akár figurálisak vagy non-figuratívak. A művész olyan természetességgel és könnyedséggel lépi át a műfajhatárokat, mint egy reneszánsz ember, akiben fel sem merül, hogy a világ nem egységes, és a reménytelenség érzése nem egy életre szól, hanem csak órákra. A melankólia nem lesz mintázattá sem a bazalttömböket ábrázoló, sem a hideg (vizes) kékkel festett képeken (Fertőrákosi emlék bányában, 1974; Bazaltbánya, 1980; Alagút, 1980; Jeges emlékezet, 1980).

 

A festményeken nincsenek emberi alakok, de látjuk az emberi érzelmeket, a sziklákat, hasadékokat, sötét vermeket, labirintusokat és alagutakat. Látjuk a Tűzvirág-ot, az égő pirosat. A hegy magas, mégsem takarja el a kilátásunkat. A kékségben elmerülünk, legyen az tenger vagy égbolt. Egyszerre modern és egyszerre kötődik a hagyományhoz, őrzi meg annak őszinteségét, világra való rácsodálkozását és hitét, hogy amit képvisel, segít a fönnmaradásban, mert képes befogadni a világban zajló változásokat.

 

Tűzvirág

 

A hiány egyedüllét, magára maradás, elhagyás, kihagyás, felhagyás, megtörés, mozdulatlanság. A hiány tűzzé, levegővé, vízzé és földdé lesz. Az ógörög Hérakleitosz ősanyaga (arché) a tűz, s ebből keletkezik a levegő, a víz és a föld. Az egymással kölcsönviszonyban levő ellentétek felszín alatti egysége és egymásrautaltsága mélyén a logosz (ige, gondolat, értelem) harmóniája munkálkodik.[4] Kiss György a logosz embere. Csendben, zaj nélkül az. Nincs kiáltás, csak kiállás. Elvárható-e a mai világunkban, hogy valaki összekapcsolja az élők és az istenek világát? Olyan érmeket alkot, amelyekben az egyéniség és világ drámai kapcsolata a tét, legyen szó az Alföld- és Napkorong sorozatról, a Kohán éremről, Liszt, Ferenczy Béni, Csontváry sorozatáról. …ha egy asztalsarkom van, akkor is lehet dolgozni, ha van mit mondjon az ember a világról, teljesen mindegy, hogy rajzolok, rézkarcot készítek, festek vagy mintázok.[5] A festményekben megidézett bányák a kisplasztikáiban, érmeiben is ott vannak, a föld mélyéből nyert érc által.

Borges egy interjúban úgy fogalmazott, nem tudja, definiálható-e a valóság és a képzelet. Ez megoldásra váró metafizikai kérdés. Kiss György alkotásait nézve, úgy gondolom, hogy korongjai, plakettjei, érméi, festményei olyan tárgyat, titkot jelölnek, melyet a vele kapcsolatba kerülő személy nem tud kiverni a fejéből. A végtelenül tömör, rövid és lényegre törő kisplasztikák arra késztetik a látogatót, hogy saját maga értelmezze a látványt, még akkor is, ha értelmezése során nem jut eredményre, elakad, megakad. A kisplasztika is tömör, akárcsak a bazalttömb. Olyan, mint az irodalomban a novella. De az értelmezés szabadsága lehetővé teszi, hogy a néző felismerje, ha zsákutcában jár, és onnan kijőve, találhat egy utat, bármennyire is keskeny utat, amelyen elindulva eljuthat a mű szerzője által megfogalmazott és a műbe rejtett gondolatokhoz. Mintha a kezében tartaná az érmet. Nem tudni, hány oldala van.

 

 

Kölüs Lajos

 

A szívünkkel érzett idő

 

Az idő megfogalmazhatatlan, rejtélyes paradoxon. Aurelius Augustinus szerint: De mi az idő?, kérdezte. Ha tőlem kérdezik, tudom. Ha meg akarom magyarázni a kérdezőnek, nem tudom. Valahogy így vagyok én is Kiss György grafikáival, festményeivel és kisplasztikáival.

Mi a kisplasztika? Ha tőlem kérdezik, tudom. Ha meg akarom magyarázni, nem tudom. Kiss György így vall erről: Blaskó Jancsi is ott lakott azokban a műtermekben, neki mondtam: adjál nekem valami gyurmát. Másnap megcsináltam az első plakettjeimet: Bezárva, Kint és bent, Festőasztal. Megmutattam neki, megnézte és azt mondta: nagy hiba volt neked ezt a kezedbe adni. Tulajdonképpen ezek a plakettek ma is a legszeretettebb munkáim közé tartoznak. Én nem tanultam érmészetet, azt se tudtam, hogy Magyarországon éremművészet létezik.[6]

 

Létezik-e út a titok, a csábítás, a mágia nem esztétikai, radikális illúziója felé? A totális láthatóság, a virtualitás határán van-e még helye a képnek, megformált anyagnak? A rejtélynek? Az illúzió erejének, a formák és a látszat igazi stratégiájának? – kérdezi Jean Baudrillard A művészet összeesküvése című elmegyakorlatában. Kiss György tárlatán egyben látni a műveket és az időt, amelyben megszülettek. Igyekszem megszabadulni az olvasás, értelmezés, a megfejtés gondjáról, megfeledkezni az értelmes és értelmetlen merev ellentétéről, hogy a dolgok metamorfózisát érzékeljem és felfogjam.

Bazaltbánya, 1980

 

A kiállított képek a hetvenes-nyolcvanas években születtek: Fehér falak, 1973, Kőfejtő, 1973, Kompozíció, I. 1973, Fertőrákosi emlék barnában, 1974, Keletkezés, 1975, Táj, 1976, Máglyaköz 2. IV. em., 1976, Tűzvirág I. 1976, Svájci utazás, 1979-1980, Bazaltbánya, 1980, Alagút, 1980, Hegyoldal, 1980, Jeges emlékezet, 1980. A természetben a kő az fantasztikus élmény! Monumentális, rávilágít az ember törpeségére, s van egy látható, de nem érthető rendje, ami az emberek életében soha nem volt meg, az enyémben különösen nem, mert én elég szertelen ember voltam. És ott láttam egy olyan rendet, amit megpróbáltam előbb magamban kialakítani, majd a festészetemben is. Jóval később nagy élmény volt a repülés, amikor felülről ez a rendezetlen világ nagyon rendezettnek tűnt, s az ember csodálkozott, amikor leszállt. Mert a rend a világban igenis létezik. Csak elég magasra kell szállni hozzá.[7]

A festmények színvilága egységes, a tájhoz, a természet formáihoz kötött, a formák non-figuratívak, belső feszültségektől terhesek, egymásra dőlnek, keresztezik egymást, de nincs összeomlás, csak alagút. Nem érzem az üresség illúzióját, tömör falat látok, amin nem hatol át a tekintet és a fény. Két kép ragad meg igazán, a Máglyaköz és a Tűzvirág. Az előbbi letisztult formáival és színeivel hat, az utóbbi robban, vöröslik, kész vulkán, közel a megsemmisülés, vagy már benne is vagyunk. Hová vezet innen az út? A hideg és kifakuló kékhez, egy jeges világba? Ami addig kedves volt a művész számára, az megtagadtatik. „A feketét és a fehéret nem volt erőm feketén és fehéren letenni. Elvittek a színek" – mondja erről a korszakról szólva. De végül a színek és a szerkezet, az esetlegesség és a rend harcából a szerkezet, a rend kerül ki győztesen.[8] Elmondása szerint egy 17 forintos pengével készítette egész életművét. [9]…én alkatilag expresszív vagyok, és egy idő után az ember érezte, hogy valahol a tapinthatóság is, az ujjak is részt kell vegyenek ebben a folyamatban. Nem volt elég a kép két dimenziója, egyszerűen olyan vastagon vakoltam már a képeket, hogy az egy kis dombormű lett.[10]

 

Kiss György 1983 óta kizárólag plasztikával foglalkozik. Bataille mondja, hogy a „rajtunk kívülire”, a rajtunk kívüli másra, másikra, azaz a folytonosságra vágyunk. Ez a saját létünk határait meghaladni kívánó „túlzás” nem csupán „a szeretett lényre” való vágyakozás, de minden vallásos érzés, a „végtelenre”, a „határtalanra” vágyó „szentség” paradoxona is. Vagyis a lehetetlen megkísértése, hiszen ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a kontinuitás egységéhez, hogy túllépjünk a megszakítottságon, saját létezésünket, létezésünk alapfeltételét – a diszkontinuitást – kellene legyőznünk, ami csak és kizárólag a megsemmisüléssel lehet egyenlő számunkra.[11]

 

Korong, négyzet, téglalap, három- és sokszög alakú plakett, lapos-, fél- és magasdomborművek, mélydomborművek sorakoznak, háromdimenziós térben. Visszaköszönnek a bazaltbánya struktúrái, az anyag rétegződései. A rend uralkodik, a természet rendje. Az egyik érme (Gyulai Vár) lett 2009-ben a világ legszebb érméje az internetes szavazásban.

 

 

Az asztali tárlókban a kicsiny, tenyérnyi vagy annál is kisebb alkotások (Koncsek Pali 80 éves, Bokros Zsigmond, Ferenczy Noémi-díj, Bibó István, Knoll József). A bronz igézete, veretessége, formálhatósága, barna színe. Több mint önmaga. Önmaga ellentéte lesz. Alvó szegek a jéghideg homokban.

 

Kiss György Pál – Szerves egységben című kiállítása

2013. május 31. – 2013. június 14.

Belváros-Lipótvárosi Nemzetiségek Háza

1052 Budapest, Vármegye utca 13.