Cs. Tóth János
Esszenciák egyensúlya
Joseph Kádár kiállítása Debrecenben
Vannak olyan történetek, amelyek izgalommal teli utat mutatnak meg, és néha találóbbak a példabeszédeknél. A világot bejárta az 1936-ban napvilágot látott Joseph Kádár, de műveit most találja leginkább otthon, hiszen a szülőházától alig száz méterre – a debreceni Darabos utca a Kölcsey Központtól ennyire található – rendezték meg a Grafika (40 év Párizsban) című tárlatát. A művészeti stúdiumok végeztével már egyszer visszatért Debrecenbe 1962-ben, de a még uralkodó szocreál stílus kényszerénél is nyomasztóbban hatott rá a helyi művészetirányítás despotizmusa. A naturalista felfogástól eltérő korai műveit nem tudta befogadni a helyi képzőművészeti közélet. Párizsba emigrált (akkor úgy mondták: disszidált), ahol szellemi izgalom és valódi alkotói szabadság várta. A művészi igénnyel készített szentföldi, indiai, itáliai és ibériai fotóit komoly szakmai elismerés fogadta. A mértékadónak számító, magyar származású kritikus Lucien Hervé elismerő méltatást írt ezekről a fotográfiákról. Itt jegyezzük meg, hogy a debrecenivel egyidőben Szentpéterváron a Fotó Múzeumban közel száz fotója látható a kiállítónak. Folyamatosan legalább 500 kortárs képzőművésszel van levelezésben Joseph Kádár, akik a világ minden tájáról verbuválódtak. Hihetetlen energiával hozott létre múzeumokat magángyűjteményéből Hajdúszoboszlón és Álmosdon. Alapított kiállításokat, működtet folyóiratokat, amelyekre a földgolyó jelentős könyvtárai előfizetnek.
Az úgynevezett periférikus műfajok (livres-objets, post-mail-art …) művelése közepette 1979-ben az elektrografikával kezdett foglakozni: fotóit, kollázsait tette művészete tárgyává. Ezeket zsugorította, nyújtotta, kísérletezett szabadon a technikával, hogy segítse fantáziáját a gép, ösztönözze rusztikusan létrejövő művek sorának komponálására. Az egyes képek és belőlük összeálló kollekciók a szürreális látomás leképezései voltak. Amint az egy kreatív, kísérletező elméhez, egy igazi művészhez illik, ezek után geometrikus, konstruktív szemléletű műveket alkotott, ellentétben a korábbi szabad asszociációk sorával. Akik látták Szegeden két éve a 14. Táblaképfestészeti Biennálén (ahol fődíjat kapott), illetve tavaly a Reök Palotában az ilyen térgeometriai felfogású műveit, betekintést nyerhettek munkásságának ebbe a szakaszába. Az utóbbi évtizedben az ellipszoid, a kör és a tér viszonylata foglalkozatta. Zsoldos Vanda, munkásságának avatott ismerője írja erről az időszakról: „Új fázisba kerültek Kádár kísérletezései, új tartalom lehetősége merült fel, melynek vizuális megjelenítése új kihívásokat jelentett számára: tér és sík egy felületen.”
Ha az ember Le K’dar, vagyis Párizsi Kádár József grafikai kiállítására megy és kizárólag a művekre koncentrál, bizton számíthat sokrétű élményre. Összetett intellektuális benyomásokat szerezhet, energikus és kristálytiszta kompozíciókat találhat a tárlaton, ugyanakkor eltéveszthetetlenül egyedi képi világ tárul a néző elé. Ugyanis Párizsi Kádár József komoly mértékben hozzájárult ahhoz, hogy friss szellemű művészeti folyamatok induljanak útra, amelyek az általa szervezett vagy saját műveiből rendezett kiállításokkal mára művészettörténeti jelentőségűvé váltak.
Grafika (40 év Párizsban) című kiállításán a képzőművészetben használatos technikai újdonságok, valamint a XXI. századi művészi tükrözés sajátos kádári felfogásának lehetünk tanúi. Az 1969-es párizsi kollázsok az ottani metróból származó tépett anyagokból komponálódtak. A Bartók sorozat 1981-ből egy olyan mappává állt össze, amelyet a Francia Nemzeti Könyvtár is megvásárolt. Ezeken a cinknyomatokon minden esetben megtaláljuk Bartók profiljának leképezését a ritmust kifejező jel együttesek mögött. Három található a Bényi Teremben ebből a kollekcióból. Ugyancsak kompozíciókká állt össze Kassákról és Le Corbusierről egy-egy művészi album, amely 10-12 nyomatból áll. Néhány alkotás ezekből is megjelenik a tárlaton. A rusztikus főfalon található az 1987-96 között alkotott aranybarna dualista sorozat. Sárga papírra fénymásolt piros és fekete színekkel a kiállító, így hozott létre kompozíciókat ebben az alkotói korszakban. Az eredmény egy olyan aranybarna felület, amelyen figurák és formakombinációk ötvöződnek kollázzsá. Szitanyomatok, cinknyomatok, elektrografikák, post-mail-art művek és az általa francia szaknyelven meghonosított „Espace graphie”-k vagyis térgrafikák illetve monotípiák jelzik az alkotói fantázia és tehetség magasrendűségét. Ez a tárlat nagyszerű betekintést nyújt ebbe a precízen megformált kádári univerzumba. A kiállítás látogatójának el kell fogadnia, hogy míg az egyik grafika szellemi kihívást tartalmaz, addig a másik inkább technikai kutatásnak, erőpróbának tekinthető, a harmadik pedig esetleg arra törekszik, hogy a magyar kultúrtörténet egy-egy jeles személyiségének állítson emléket. Utóbbira kitűnő példa az említett Bartók Béla és Kassák Lajos alakjának ábrázolása grafikán vagy sajátos pénzeken. Most a Picassot ábrázoló pénzkollekció került kiállításra a gazdag életműből. Ezek a sajátos pénzek elsősorban vizuális szellemi termékek, amelyek emléket akarnak állítani jeles személyeknek. Ezekben az esetekben mintha kevesebb asszociációs feladatot róna ránk a kiállító, ám segít belehelyezkedni az ábrázolt személy művészi világába, munkásságába.
Párizsi Kádár József gazdag, már-már érzéki világban teljesíti ki mondandóját. Szűkszavú, feszes a fogalmazása: hol geometrikus térbe zárja a formát, hol széleken történnek dolgok, hol a grafika központi magvába helyezi a kompozíció lényegét. Egyszer nyugodt, kimért, egyensúlyt teremtő, máskor pedig szabdalja, tördeli a felületet, de mindig mértani pontossággal teszi mindezt. Frontálisan ütköztet, feleseltet egymásnak geometrikus tételeket, legyenek azok síkok, lapok vagy ezekből építkező testek vagy szürreális tételek. Ellipszist, négyzetet, téglalapot, hasábot, nyilakra emlékeztető háromszögeket nagyít, netán kicsinyít a térbe. Eltörli és újrafogalmazza a sík és a tér határait, filozofikus szabadsággal megengedi a nézőnek, hogy más-más aspektusból is nézhesse és értelmezze műalkotásait. A Párizsban eltöltött, több mint 40 év, meggyőzte arról „a művésznek a korát kell tükröznie” – ami formájában új, vagy más, mint az eddig látott, de tartalmában hordozza a kor változását, azt a folyamatot, amit fizikailag és szellemileg megélünk.
Párizsi Kádár József kiszámítottan szerkeszt, miközben érezni munkáin a könnyedséget, hogy esélyt ad a véletlennek, a művészi ösztön játékának. Ettől válnak grafikái tobzódóan mozgalmassá és ugyanakkor szűkszavúvá. Képei kiszakítanak bennünket a körülöttünk lévő világból, térből és időből, de ez az időtlenség egyfajta természetességet sugall, nevezetesen figyelmeztet arra, hogy a technikai civilizáció szerkesztett csodáit mégis az ember hozta – hozza létre. A képzőművészet szempontjából pedig az a hozadék, hogy sokféle modern eszközzel olyan műalkotásokat lehet létre hozni, amelyek el tudnak indítani belső folyamatokat a befogadóban.
A Prognosztikai formák című grafikai sorozatán érhetjük tetten Párizsi Kádár József bölcseleti tételét, mely szerint énünk és minden, ami körülöttünk van; különböző struktúrákból épül fel. Ezért van az, hogy a kiállító képalkotó programja valahol modellezi és egymásra rétegzi a struktúrákat. Ilyenkor belső késztetésnek enged, s a világ árnyalt rétegeit tárja fel, szövi át, fogja össze. A sorozat grafikáin mindeközben kialakuló feszültség azonban precízen kimért, művészileg megkomponált. Olyan grafikák ezek az opuszok, melyeken a felszínen kirajzolódó geometrikus alakzatok, szinte elemelkednek a felülettől. Az átgondolt komponálás eredményeként a feszültség nem olyan erős, hogy szétvesse a művek egészét, ellenkezőleg: összefogja azokat és talán némi lágyságot is kölcsönöz nekik. Kádár mester a következőket írja az e tematikában született kompozíciókról: „A prognosztika megelőzi a tervezést, arra hivatott, hogy kijelölje a prognosztika alapján kialakított célok elérésének útjait és módjait… A XX. és XXI. század elsősorban a tudomány és a technika százada, a képzőművészetnek is lépést kell tartani a változással, ha része akar lenni a jövő kultúrájának. A művész is a változó kor része, érzékenységével reagálnia kell arra.”
A teremtő-alkotó ember folyamatos küzdelmet folytat a világ megismeréséért. Labirintusok, hálózatok közepette, előre kiismerhetetlen furcsaságok mellett szabályosságok közepette éli mindennapjait. Ebben nem segít eligazodni a szépelgő, romantikus természetábrázolás. Kreatív párbeszédet kell folytatni az organikus természettel; benne a fény és árnyék, valamint az idő rétegeivel. A kiállító szándéka, hogy a belső énünket kifejező érzelmi és értelmi megnyilvánulásainkat mozgásba hozza. Természetesen mindenki szabadon használhatja a képzeletét, így saját lelkivilága alapján válaszolhat a látott grafikákra. Jó néhány évtizeden át készültek ezek a munkák, mégis elevenek, mondhatni esszenciális kompozíciók, amelyeken tetten érhetjük az inspirációjuk alapján létrejött olajképeket. Olyan grafikákkal találkozhat a közönség, amelyek rögzítenek egy gondolati effektust, s közben saját átváltozásaikat is bemutatják Az Időkollázs, Agresszív idő (XX) című alkotására karóralapot applikált, máshol a hologramot használja a mondandó kifejezésének fokozására (Kollage, 1997). Négy művet hozott erre a tárlatra a Fényvibrációk című elektrogafikákból és ugyanennyi látható az 1978-79-ben készült Térgrafikákból is
Néhány grafikáknak nincs címe, logikusan azért, mert a formákat jelölő szavak, a tárgyi ábrázoló világban születtek, nem alkalmasak az új átmeneti formák jelölésére. Feltűnő lehet, hogy a műalkotások alatt nem található felirat, meg az is, hogy a képek nem elvágólag kerültek a falakra, hanem szisztematikusan Joseph Kádár elképzelését tükrözve különböző magasságban. Így attraktívabb a tér, és a kiállító gyermekkorban tanult szépírásával, olvashatóan lehet birtokba venni információt címről, technikáról, évszámról, a többi, mintegy hetven kompozíció esetében.
A Rank Xerox 1005-ös típusú fénymásoló gépén 1988-ban kulcsfontosságú műveket hozott létre az egyetemes művészettörténet számára. Párizsi Kádár József szerint a technikai civilizáció termékei új világot hoztak az emberi szem számára: láthatóvá teszik a másként láthatatlant, így vezetve be a közönséget a táguló világba; egyben a művészet világába.
A tudósok szerint a homo sapiens fejlődése során elsősorban a vizuális kéreg fejlődött ki a legjobban, a szagló, vagy tapintásérzés agykérgi fejlettsége jelentősen elmarad a többi élőlénytől. Használjuk ki tehát ezt az emberi adottságunkat – a vizualitást – a kádári grafikák értelmezésénél!
Joseph Kadar kiállításának megnyitóját 2013. április 16-án 17 órától tartották a debreceni Kölcsey Központban, a tárlat május 12-ig látogatható.
