Szilágyi András
Az otthonosság határtalan képei.
Szatmári Ágnes festőművész kiállítása a békéscsabai Jankay Galériában
Sokan valljuk: a magyar kultúra, magyar képzőművészet minden különbözősége ellenére: egységes egész. De nem tagadható, a kulturális otthonosság ebbéli tágas képszemléletéből egész generációk maradtak ki. A Trianon utáni erdélyi magyar képzőművészet ZÁRTSÁGÁNAK NYITOTT KÖLCSÖNHATÁSÁBAN kimutatható egy sajátosan rokon jelleg. Ebben az értelemben a békéscsabai Jankay Kortárs Galériában Szatmári Ágnes festőművész önálló kiállítása nem csupán bemutatkozó, hanem hiánypótló is. Az Erdélyben található Szatmárnémetiből 2003-ban Gyulára áttelepedett Szatmári Ágnes festőművész képi gondolkodása éppen ebben a tágas kölcsönhatás otthonosságában teljesedik. A művésznő 2012-ben ünnepelte 80. születésnapját, de ennek ellenére alkotásaiban egy megújulásában feltárulkozó festőművész természete válik érzékelhetővé számunkra.
Szatmári Ágnes a Kolozsvári Magyar Művészeti Intézet festészeti karán 1950-ben kezdte tanulmányait, ami fél év elteltével már a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet[1] elnevezést kapta. Abodi Nagy Béla és Miklóssy Gábor voltak mesterei, akik szigorúan megkövetelték a magas fokú mesterségbeli tudást, a szakmai komolyságot.
A főiskola elvégzését követően szülővárosába, Szatmárnémetibe került, majd 1957-től nyugdíjazásáig, a Szatmárnémeti Városi Színház díszlet- és jelmeztervezőjeként dolgozott. A magyar színjátszást megújító Harag György által vezetett társulatnak, díszlet-és jelmeztervek alkotása mellett, színházi nyomtatványok, plakátok, és műsorfűzetek százait készítette el. Mindeközben állandó kiállítója volt a szülővárosában évente megrendezett megyei tárlatoknak.
Szatmári Ágnes vizuális szemléletében a Cézanne-i posztimpresszionizmus perspektívát felbontó szerkezeti rendje és fegyelme, valamint a nagybányai iskola plein-air dekoratív látásmódja az olajtechnikával festett tájak, városképek, csendéletek és portrék megfestésében ötvöződött.
A vonzások és választások viszonylatában Miklóssy mester színszemlélete mindmáig meghatározó erővel van jelen munkáiban, de nem hagyható figyelmen kívül az ugyancsak szatmári Mohy Sándor festőművész kemény, rajzos, síkszerű festőiségének hatása sem. Műveiben mintha a nagy mesterek elhivatottsága és a kifejezés áhítata rejtekezne. Ennek eredménye a Gyulán megújult alkotói szakaszban is nyomon követhető, különösen a városképek realizmusában, illetve a Körös-vidéki táj természeti állapotaiban. Az utóbbi évtizedben készült munkáit már a rajzosabb motívumok jellemzik. A képszerkezet és a fényjelenségek egységbe komponálásában egy rá jellemző szelíd konstruktivizmus is nyomon követhető, bár ennek festőisége mindvégig a posztimpresszionista, illetve Nagybánya utáni hagyományok szellemterében marad. Szatmári Ágnes festészetében a természeti körforgás, az egyes évszakok színköltészete úgy érvényesül, hogy az elénk táruló látvány mindvégig megőrzi a „körbezáródó” formák letisztultságát.
Művészetében valóságos sóhajként szólalnak meg a színek. Eufemisztikus túlzással – Szatmári Ágnes sóhajtása lélek-színképet jelöl. A természet körforgása szerint a nyárnak már vége, de a közelgő ősz nem csupán a fák levelein, hanem az emberek lelkében is tükröződik. Pompázatos a színváltás, de a kiállított műveken az ellentétek a fontosabbak, ami az alkotó saját csöndjének centrumában gyökerezik. Ez a csend szellemi, s a néző-befogadó előtt láthatatlan. Éppen ezt a szellemi csendet próbálja láthatóvá tenni a művésznő, de ez teljességgel sohasem sikerül. Szatmári Ágnes zöldjei a tavasz kezdetét, a növekedést, a megújulásban bízó természeti gazdagságot szimbolizálják. Megfigyelhetjük, ahogyan a kiállított csendéleteken a sárga, fehér és a piros szín ritmikus dinamikája túlmutat önmagán, hiszen ragyogásuk valósággal szétfeszíti a képteret. A Szatmári Ágnes által használt piros, valamint a sárga variációik a megfegyelmezett energiát és elfojtott szenvedélyt is sugározzák. Szatmári Ágnes tehát a „természet látó szellemét”, s a benne újramodulált színformákat festi. Biztatnék minden kedves érdeklődőt – győződjön meg róla!
