Szepes Hédi1
Hatások és ellenhatások itt és most. A XXXV. Alföldi Tárlatról2
Úgy érzem, ez a kétévente megrendezésre kerülő tárlat a kortárs hazai képzőművészet egy sajátos lenyomata. Jó alkalom arra, hogy felmérhető legyen egy régió, illetve most már az országos képzőművészet helyzete. Külön öröm számomra, hogy a „nagy öregek” mellett a fiatal művészgeneráció képviselői is jelen vannak.
Magyarországon, de talán a keleti blokkhoz tartozó országokban élő művészek körében általánosan elmondható, hogy az 1980-as években bekövetkezett az avantgárd trónfosztása. Egy szubjektív szemlélet vette kezdetét, melynek alaphangját a meggyökeresedett formai, morális kötöttségektől való megszabadulás adta. A képzőművészek zöme a szubjektivizmusban talált menedéket.
Ez a „felszabadulás” nem jelentette az avantgárd művészi értékeinek megtagadását, de a posztmodern művészettel való azonosulást sem.
Most, figyelve a nemzetközi és hazai képzőművészeti eseményeket, úgy érzem, hogy kortárs képzőművészeink újból az ÉN védekezése, az ÉN önpusztítása, az ÉN individuális mitológiája körül forognak, s ez jelenti számukra az új szubjektivitás művészi indítékait. Hisz hány gyermekien leegyszerűsített jelrendszert fedezhetünk fel az Alföldi Tárlaton is. Nézzék csak meg, hogy milyen sok alkotás foglalkozik az ősi vagy távoli kultúrák megidézésével, hány alkotás fejezi ki a primitív népek művészetéből vett motívumokkal a mondanivalóját, vagy hány alkotásban teljesedik ki egy mitikus-transzcendentális világ! Az előbbiek felidézése – mint a társadalmi hazugságok elől való kitérés egyik módja – a szubjektív idő megteremtésén túl a szubjektív tér megteremtésére is lehetőséget ad. A szubjektivitás rehabilitálja a látványt, az esztétikumot, az ideológiamentes narratívát, a humort, az erotikát és az iróniát.
A kortárs alkotóművészek zömének a tömegmédia vizuális nyelve és a számítógép használata már a mindennapi kommunikáció, a valóságot demisztifikáló képi megjelenítés természetes eszköze. Egy mű a szubjektív gondolat és a személyes életérzés olyan speciális hordozója lett, amelyben a világ „számunkra – adott – tárgyakból” és „magunkban – való – tárgyakból” szerelődik össze, ahol minden rész kiegészíthető, felcserélhető és más-más rendbe újból összerakható. Az Alföldi Tárlaton azonban még – hála Istennek – becsülete van az ecsetnek, a tollnak, a vésőnek.
Az itt kiállított munkák, (legyen az festmény, grafika, szobor vagy iparművészeti alkotás) egy része az emberi természettel, más része az időtlenséggel foglalkozik, a kettő pedig több esetben össze is kapcsolódik. A látszólag heterogén összkép mögött tulajdonképpen két, a modern művészetben lévő alapvető vonulat különíthető el. Az alkotásokat vizsgálva – legyenek azok ábrázoló avagy nonfiguratív hagyományokat felvállalók – a XXI. századi európai képzőművészet meghatározó döntéseihez jutunk el, és nemcsak a stiláris, formai kérdések tekintetében. Úgy látom, hogy szellemisége, tartalmi jellege szempontjából is két pólus fogja át a kiállított munkákat: az emberi természet profanitása és a világunkat „felülíró” transzcendens szakralitás.
A művekből „üzenetek” érkeznek felénk, bár az alkotók nem akarnak dörgedelmes erkölcsi ítéleteket vagy feltétlen érvényű szubjektív indulatokat megfogalmazni. Ennél szelídebb a helyzet, hisz művészeink nem a kívülállók fölényes, cinikus pozíciójából szólnak hozzánk. Inkább a türelmes, vizsgálódó, analitikus magatartás jellemző rájuk, de a rálátás, a bölcselkedő humor is ott van látómezejükben.
A XXXV. Alföldi Tárlat lehetőséget ad arra, hogy a szellemi látótávolságon belül élő művészek alkotásai közvetlen kontextusba kerüljenek egymással. A körültekintő, értő rendezésnek köszönhetően3 a munkák között párbeszédek alakulnak ki, még akkor is, ha egészen eltérő alkotói habitusok találkozásáról van szó. Vonzások, elutasítások, hatások és ellenhatások itt és most, egymásra vonatkoztatva nyerik el jelentőségüket.
Minden alkotás egy kicsit szabadságharc. Ismétlődő küzdelem valami maradandó megvalósításáért, a jelhagyás gesztusáért.
Az Arisztotelésztől eredő katarzis-elmélet szerint egy-egy műalkotás olyan élményben részesíthet bennünket, melynek eredményeképp megtisztulhatunk, megnyugodhatunk, érzelmeinket fokozottan élhetjük meg.
Ha rohanó világunkban jelentenek még valamit azok a régimódinak minősített fogalmak, mint őszinteség, humanitás, lélek, bizalom, akkor érthetjük meg igazán az Alföldi Tárlaton kiállító művészek üzenetét.
1 Szepes Hédi művészettörténész, az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető főtanácsosa.
2 Elhangzott a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága Munkácsy Mihály Múzeuma által szervezett, nyolcvannyolc alkotó részvételével és majd kétszáz műtárgy bemutatásával létrehozott kiállítás megnyitóján 2007. június 24-én, a Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum Békési Galériájában.
3 A tárlat szakrendezője Gyarmati Gabriella, a Munkácsy Múzeum művészettörténésze volt.
4 A XXXV. Alföldi Tárlat díjazottjai:
Hamilton International Tőzsdeügynökség Aulich Art Galériájának díja – Minya Mária keramikusművész
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díja – BMZ / Baji Miklós Zoltán intermediális művész
Békés Megye Önkormányzatának díja – Lestyán Goda János szobrászművész
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának díja – Szabó György szobrászművész
Békés Város Önkormányzatának díja – Nyisztor János / NEStor képzőművész
Békéstáji Művészeti Társaság díja – Lovas Gábor festőművész (A szerk.)
Ezt az oldalt a XXXV. Alföldi Tárlaton bemutatott alkotásokkal illusztráltuk
A lap tetején:
Nyisztor János (NEStor)
beolvasott_(szám, karakter, logikai, összetett) adattípus I-III.
(2005; számítógépes grafika, print, grafit, papír, kasírozva kartonra; 500 x 700 mm/db)
A mű Békés Város Önkormányzatának díját kapta a tárlaton.
A lap alján:
Minya Mária
Város I-II. (2006; fémsókkal színezett samott; 39 x 35 x 1 cm; 41 x 35 x1 cm)
A mű a Hamilton International Tőzsdeügynökség Rt. Aulich Art Galériája díját kapta a tárlaton.
