Képzőművészet
Szilágyi András
A hídon túli művészet*
holó Hóbel László békéscsabai festőművész kiállítása a Gyulai Várszínház Kamagalériájában
Arra az esetleges kérdésre, hogy holó Hóbel László mit fest, a játékos válaszoló a „szellem ösztönét" felelné. De az biztos, s amit az alkotó megél hozzá, abban az „ösztön szelleme" nyilvánul meg. Vagyis egy önmagával brutálisan szembenéző alkotó műveivel szembesülhetünk. A világ korunkban olyan „képzavarrá"vált, amelyben nemcsak a képek, hanem az azt leképező fogalmak tartalmának kiürülése is megtapasztalható. Sőt. A kultúrát összetartó céltételezések morális ereje is gyengülni látszik. Értékválság vagy átalakulás - mondhatnánk. A gyanútlan látogató nem is jár olyan messze az igazságtól. Hiszen a mi békéstáji világunk horizontján is felsejlik, feldereng e változó kép, amelyben a művészet is átkerül egy új időszámításba. Ebben az új időszámításban a képzőművészet úgy éli túl önmagát, hogy nem csupán maga a művészet, hanem a szép, illetve a csúf esztétikai mineműsége is változik. Az „ártatlanság korán" túl nem marad más, mint a hitelesség. Hiszen mindennapi tapasztalattá válik az álképzőművészet, az esztétikai értelemben vett semmi, a kiürült tartalom, az üresség. A képzőművészet történetét is újra és újra kell tehát értelmeznünk, hiszen ki ne tudná, „mégis mozog a föld"! S bizony a hazai globalizálódó szabad-versenyes kapitalizmus uralmi viszonyai a regionális képzőművészetet is dezorganizálták. Így megkerülhetetlen holó Hóbel László művészetének megértéséhez a kortárs békéstáji képzőművészet áramlataihoz való kapcsolódása, amelyben az egyes életművek különbözősége ellenére is kimutatható a jellegadó párhuzamosság.
Ennek a szabad, expresszív szenvedélynek különös esztétikai értéke, éppen rokonítható szabálytalanságában, illetve jellegadó nyers voltában rejlik. holó Hóbel László festészete tehát olyan rendhagyó, önkiteljesedő, szabad művészeti folyamattá vált az idők folyamán, amely nem csupán a helyi társadalmi kiszorítottság kíméletlen korlátait, nem csupán a képi kifejezési eszközök keresetlenségét, hanem a funkciójukat vesztett anyagok elszegényített jellegét is képes volt művészetté transzponálni. holó Hóbel László vad, erőteljes műveit látva akár fel is kiálthatunk: KITÖLTÖTT LETT AZ ÜRESSÉG. Pedig visszatekintve a megtett hosszú útra - nehezen tudott megérkezni.
holó Hóbel László 1943-ban született Békéscsabán. Az ötvenes évek végén - gimnáziumi diák évei alatt - a legendás Mokos József szabadiskolájába járt festészetet tanulni. A hatvanas évek közepén megismerkedett Gaburek Károly békéscsabai festőművésszel, aki emberileg és szakmailag is támogatta és felkészítette az Iparművészeti Főiskola felvételi követelményeinek teljesítésére. A háromszori sikertelen próbálkozás után azonban a befelé fordulás évei következtek. Biztos volt abban, hogy nem a képességei szerint ítélik meg, hanem az egész lényéből, viselkedéséből, hajviseletéből és ruházatából sugárzott protestálás szerint. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert holó Hóbel László festőművész szemléletét egy bizonyos ellenkulturális magatartás határozta meg. Ezért művészetének megértéséhez a fentiekben vázolt szűkebb és tágabb kulturális háttér is elengedhetetlen feltétel. A Békés megyei képzőművészet eddig számon nem tartott történetéhez tartozik, hogy 1968-ban, az új gazdasági mechanizmus bevezetésével, már a központi kultúrpolitika irányelveiben is érzékelhetőek voltak az oldódás jelei. Az abszolutisztikus elvek változását viszont a helyi, „viharsarki" gyakorlat nem követte. Betiltott, illetve nem engedélyezett kiállítások után 1968-ban Lantos Jantyik László (Jatya) tehetséges avantgárd képzőművész barátjával nyugatra kívántak meneküli. A szabad élet, szabad képzőművészet kifejezésének lehetőségét kereső alkotó politikailag megbízhatatlan lett, rendszert el nem fogadó - lázadó. Az őt ért rendőrségi megfigyelések után is megmaradt kívülállónak, bizalmat kereső alternatívnak. Az elfogadható foglalkozást is megtalálta, beteghordó lett a városi kórházban, majd a vérállomáson asszisztens. Mindeközben a lakótelepi szűk konyhában rajzolt és festett. Kínkeservesen teltek számára a Kádár-kor szürke és színtelen évei, de a rendszerváltás megszólaltatta benne a vészcsengőt. holó Hóbel László absztrakt expresszionista művészete némi eligazítást ad számunkra a békebeli mozgósítás időszakáról is. Műveiben a folytonosság, mint egy valamikor elvesztett ráció és egy újra megtalált érzékiség éled fel, amelyben nem kreál magának semmiféle ideológiát. Felszabadultan az irracionálist, az ösztönös uralmát éli meg.
Ennek a szabad, expresszív szenvedélynek különös esztétikai értéke, éppen rokonítható szabálytalanságában, illetve jellegadó nyers voltában rejlik. holó Hóbel László festészete tehát olyan rendhagyó, önkiteljesedő, szabad művészeti folyamattá vált az idők folyamán, amely nem csupán a helyi társadalmi kiszorítottság kíméletlen korlátait, nem csupán a képi kifejezési eszközök keresetlenségét, hanem a funkciójukat vesztett anyagok elszegényített jellegét is képes volt művészetté transzponálni. holó Hóbel László vad, erőteljes műveit látva akár fel is kiálthatunk: KITÖLTÖTT LETT AZ ÜRESSÉG. Pedig visszatekintve a megtett hosszú útra - nehezen tudott megérkezni.
holó Hóbel László 1943-ban született Békéscsabán. Az ötvenes évek végén - gimnáziumi diák évei alatt - a legendás Mokos József szabadiskolájába járt festészetet tanulni. A hatvanas évek közepén megismerkedett Gaburek Károly békéscsabai festőművésszel, aki emberileg és szakmailag is támogatta és felkészítette az Iparművészeti Főiskola felvételi követelményeinek teljesítésére. A háromszori sikertelen próbálkozás után azonban a befelé fordulás évei következtek. Biztos volt abban, hogy nem a képességei szerint ítélik meg, hanem az egész lényéből, viselkedéséből, hajviseletéből és ruházatából sugárzott protestálás szerint. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert holó Hóbel László festőművész szemléletét egy bizonyos ellenkulturális magatartás határozta meg. Ezért művészetének megértéséhez a fentiekben vázolt szűkebb és tágabb kulturális háttér is elengedhetetlen feltétel. A Békés megyei képzőművészet eddig számon nem tartott történetéhez tartozik, hogy 1968-ban, az új gazdasági mechanizmus bevezetésével, már a központi kultúrpolitika irányelveiben is érzékelhetőek voltak az oldódás jelei. Az abszolutisztikus elvek változását viszont a helyi, „viharsarki" gyakorlat nem követte. Betiltott, illetve nem engedélyezett kiállítások után 1968-ban Lantos Jantyik László (Jatya) tehetséges avantgárd képzőművész barátjával nyugatra kívántak meneküli. A szabad élet, szabad képzőművészet kifejezésének lehetőségét kereső alkotó politikailag megbízhatatlan lett, rendszert el nem fogadó - lázadó. Az őt ért rendőrségi megfigyelések után is megmaradt kívülállónak, bizalmat kereső alternatívnak. Az elfogadható foglalkozást is megtalálta, beteghordó lett a városi kórházban, majd a vérállomáson asszisztens. Mindeközben a lakótelepi szűk konyhában rajzolt és festett. Kínkeservesen teltek számára a Kádár-kor szürke és színtelen évei, de a rendszerváltás megszólaltatta benne a vészcsengőt. holó Hóbel László absztrakt expresszionista művészete némi eligazítást ad számunkra a békebeli mozgósítás időszakáról is. Műveiben a folytonosság, mint egy valamikor elvesztett ráció és egy újra megtalált érzékiség éled fel, amelyben nem kreál magának semmiféle ideológiát. Felszabadultan az irracionálist, az ösztönös uralmát éli meg.
Az elmúlt évben a Szentendrei Vajda Lajos Stúdióban megrendezett nagysikerű kiállítása után már levonható a következtetés, hogy szakmailag elismert, következetes alkotómunka, és nem a hivatalosnak minősített intézményes képzési formák alapján tekinthetjük őt alkotóművésznek. Az utóbbi évek alatt végbement illúziót vesztető társadalmi történések, események meggyőzték arról, hogy a művészet nemcsak képek létrehozását jelenti, hanem önfegyelmező lélekutazás, belső élet. Hosszú út volt ez önmagától önmagáig.
Ebben az alkotóküzdelemben a figyelemreméltó fordulat éppen az, hogy személyes élete lesz a legfontosabb gyökere a művészetének. Őszinte akar lenni, őszinte próbál lenni! Valójában itt már olyan elhagyott érdekek érvényesülnek, amelyek érvényre juttatják a mindenkori szabályok árnyékát: a kaotikust, a sokszor démonit. Most éppen itt a kiállításon: az alkotó saját szabadságának gyötrelmét. De a látszólagos rendezetlenség ellenére sem fenyegetőek, hanem felszabadult módon szépek.
Persze, ha a képek mögé nézünk, akkor önkéntelen láthatóvá válik a megélt módon artikulált vadság és önerő. Képein viszontláthatjuk azt, amely nem megfogható a megfoghatóban, ami kontrollja a belsőnek. Igazi értéke azon a határon túl kezdődik, ahol személyisége átér a személytelenbe, ahol a kultúra fragmentumaiból új minőségű élet, új minőségű létezésmód születhet. holó Hóbel Lászlónak van bátorsága magáénak vallani az esetlegest, a véletlent. Műtárgyként értelmezve, maga a kiállítás is olyan művé válik, amely látni engedi azt az árnyékot, amely az éppen aktuális rendre vetül. Látszólag alig van a két dolognak köze egymáshoz, de holó Hóbel Lászlónak nincs olyan művészi gesztusa, amely ne ezt az árnyékot festené. A falfirkák absztrakciói, a fallikus nyíltság, a jelszerűséget kiemelő vadság, az egymásra rakódó gesztusok expresszív áthatásai felerősítik az absztrakt expresszionizmus vezérelvét: nincs olyan szabály, amely korlátlanul érvényes lenne. Ebben nem csupán arról az észlelésről van szó, amely a tudat tartományában megjelenik, vagy aminek jelentőséget tulajdonítunk. holó Hóbel alkotói viszonyában éppen a nem tudatosan szabályozott, a véletlen „törvényszerűsége" érhető tetten. Elegendő egy-két órát eltölteni a művek által újraéledő térben, és kiderül: ez a köröttünk lévő szétesettség is olyan rend, amelyet hajlamosak vagyunk nem megkérdőjelezni.
holó Hóbel egy olyan világot keres, amely tökéletes áttetsző, amelynek nincs árnyéka. Keresi, még akkor is, ha ilyen nem létezett és vélhetőleg nem is fog. Ez az illúzió élteti, ami az uralmi viszonyok szabálya szerint, a kitágított határok miatt veszélyes. Szabad, de veszélyes, hiszen a felszabadult (tudatosan alig ellenőrzött) a semmibe tévelyedhet, akár a kimerevített messzeségig is. Közelebbről megfigyelhetjük a gesztusszerű vonalfutamokat, a lírai, expresszív lendületű látomásokat, ahol fel-felsejlenek a figurák újraéledő körvonalai, a természeti múlandóság. Nem egyértelműen, de festői módon kódolja: minden elbomlik, felszívódik, a rendezetlenségbe tart.
Ez a megfestett valóság az, amely a kép dimenziójában összeér. Ennek mélyén a meghatározásokra törekvő emberi értelem és a meghatározatlan ösztön együttesen működik. A csak rá jellemző festői erő képes olyan színformát létrehozni, amelyben éppen a formateremtő erő az, amely a roncsolás, a rombolás után épít, illetve alkot. Korunkban éppen az előképek alól felszabadult nyers művészet őrzi még számunkra az archaikusat, az eredethez való teremtő ragaszkodást.
* A fenti szöveg a 2012. március 6-tól 31-ig látogatható kiállítás megnyitó szövegének szerkesztett változata. (A szerk.)
holó Hóbel Lászlóról a BárkaOnline-on itt olvashat még:
2012. március 12.
