Intermezzo (2009; olaj, vászon; 70×70 cm)
P. Szabó Ernő
Metafizika, nagyítás, álomfejtés
Összefüggések - Arnóti András kiállítása
Három évtized terméséből ad válogatást Összefüggések című kiállításának műveivel Arnóti András festőművész. Három teremnyi kép a nyolcvanas évektől kezdődően máig - hihetnénk, hogy időrendi sorrendben haladva lépésről lépésre kerülhetünk közelebb művészi világához, azokhoz a festői és emberi, esztétikai és etikai, egyéni és közösségi problémákhoz, amelyek foglalkoztatják. Hihetnénk, de nem így van. Már a művekkel való első találkozás jelzi, hogy a kronológia itt nem sokat segít, hiszen a bejáratnál a Közel című, 2006-os festmény fogadja a látogatót. Mellette azt állítja a másik mű címe, hogy Azok is vagyunk, amiket elveszítettünk, s mindjárt egy olyan személy bukkan föl a harmadik, az idén festett képen, aki éppenséggel egész életében azért dolgozott, hogy az a bizonyos veszteség a lehető legkisebb legyen emberi életekben és érzésekben, vágyakban és hitekben: Teréza anya.
Nem az idő könyörtelen logikája, hanem a művészi teremtés természetrajza szabja meg tehát a művek egymás mellé helyezését, a különböző termekbe került festmények kapcsolatát. Egy zöld kalap részlete tűnik föl az Emlék és varázslat című 2009-es képen, a mellette lévőkön pedig olyan motívumok, amelyek a hiedelem szerint minden mást árasztanak magukból, csak nem varázslatot, nem költészetet: Tűzoltó utcai vagy éppen józsefvárosi részletek.
Különös módon azonban a prózainak tűnő vagy inkább annak hitt motívumok is átlényegülnek. A múltat eleven élettel tölti meg a festésben rejlő sűrítő-tömörítő erőnek köszönhetően. Így nem az ezernyi gonddal küzdő nagyváros már-már végleg lepusztult utcái jutnak az eszünkbe, hanem azok az időben-térben talán messze vezető Összefüggések, ahogyan a kiállítás címe mondja, amelyek nélkül értelmezhetetlen a pillanatnyi látvány, s amelyeket a maguk teljességében sem a tudomány, sem az ideológia, sem a hétköznapi élet logikája, sem a nagypolitika nem tárhat fel, hanem csak a művészet. A KÉP, csupa nagybetűvel, amelyen minden, a művészet nélkül értelmezhetetlen részlet a helyére kerül. Pontos jelentést és értelmet kap - miközben értelmet ad maga is, hiszen létezésével tesz arról tanúságot, hogy az élet, az emberi létezés nem az anyagi értékek összességétől, hanem attól a többlettől nyeri el értelmét, amelyet az emberi kultúra létrehoz.
De lehetséges-e képet teremteni abban a korban, amelyben képeknek nevezett villanások végtelen sora követi egymást, amelyben egyre kevesebb az idő, az energia, hogy egy-egy pillanatra megállítsuk, kimerevítsük a szó valóságos és átvitt értelmében pergő képek sorát? Van-e erőnk ahhoz, hogy azokra a rejtett összefüggésekre figyeljünk, amelyek a mű különböző összetevői, az anyag és a szellem, a mesterség és művészet, az egyéni invenció és a közösségi alkotóerő között kialakulnak? Nem egyszer föltette magának ezt a kérdést Arnóti András is, aki művészeti íróként, művészetpedagógusként is újra és újra megfogalmazza sejtéseit, felismeréseit saját műveivel és a művészet egészének a hivatásával kapcsolatban. Ő éppen festőművészi munkájával, újabb és újabb képek megalkotásával válaszol arra a kihívásra, amelyet a kortárs művészet egyre gyorsuló változásai, a kiszámíthatatlanul, vagy éppen a műkereskedelem szeszélyeitől függően változó trendek jelentenek, amelyek számára a belső művészi logika, az öntörvényűen formálódó életművek egyre kevésbé kezelhetők.
A '90-es évek közepétől a Gerzson Pál és Makovecz Benjamin által létrehozott szarvasi főiskola művészeti karán folytatott oktatói munkáján már látható volt az a törekvése, hogy a festészeti gondolkodást erősen integrálja a filozófiai gondolkodással, majd később, a Budapesti Műszaki Egyetemen, az építészhallgatók számára tartott workshopjain, a különböző térértelmezések nyomán, az építészeti gondolkodással.
Csaroda I. (2009; olaj, vászon; 90×90 cm)
Eddigi munkássága tanúbizonyság arra, hogy, ahogyan maga fogalmaz, a kortárs magyar művészet igenis létrehozhat olyan értékeket, amelyeknek köszönhetően elhisszük: Magyarország szellemi életének hátterében vannak olyan készségek, amelyek veszik, értik és szűrik a nemzetközi történéseket, ugyanakkor újra formálják a maguk sajátos - semmi mással nem helyettesíthető, cserélhető - hangját. Azt a hangot, amelyet egykor Nagybánya jelentett a képzőművészetben, Bartók a zenében, a Nyugat nemzedékei az irodalomban és a gazdag közéletben, Brauer Marcell a formatervezésben vagy Róth Miksa az iparművészetben. Mindegyik egyedi érték és valamilyen módon mégis organikusan kapcsolható egy általánosabb érvényűhöz.
Ha az Arnóti András művészetének formálódását meghatározó logikát keressük, akkor elsősorban azok az összefüggések tűnnek lényegesnek, amelyek a figyelmet a látható világ elemeitől a felszín mögötti jelenségek, folyamatok felé vezetik. A „befelé látók" közé tartozik, ahogyan maga fogalmaz, azok közé, akik szabadon mozognak idő és tér koordinátái között, a különböző kultúrkörök, mitológiák, vallások világában, megmerülnek a történelem, a művészettörténet mélyében, hogy olyan kincseket hozzanak a felszínre, amelyek létezéséről a „kifelé látóknak" sejtelmük sincsen. Látomásos alkotók, Giorgio de Chirico, Hermann Hesse, Csontváry Kosztka Tivadar előtt tisztelgett első korszakának műveivel. Abban a korszakban, 1987 és 1993 között, amelyet ő maga a Kint szóval jellemez, de amelyben már József és Mária kapcsolatának misztériuma foglalkoztatta, a kultúrák rétegei, a tudat, az érzések, az álmok összefüggése az „ébredés előtti állapotban." Ezután a Bent korszak következett, s a kiállítás a Prágai Anzixszal, az Allegro Barbaróval innentől követi igazán festői útját, hogy azután a harmadik, a Fent elnevezésű korszakba, amelyben „igyekszik a dolgokat, jelenségeket felülről látni, és ez néha sikerül is neki", a márványra festett Metafizika, Nagyítás, Álomfejtés vezesse át a látogatót.
Metafizika, Nagyítás, Álomfejtés - a három képcím akár három kulcsszava is lehetne Arnóti András művészetének, ahogyan vannak olyan műegyüttesei is, amelyek szinte mérnöki pontossággal kijelölik azokat a hivatkozási pontokat, amelyek érvényesek, szóljanak bármiről is. Toszkán tájat idéző ciklusa a harmadik teremben akár önmagában azért is fontos lehetne, mert olyan tájat idéz meg, ahol az ember és a természet, a táji és az épített környezet olyan harmóniában él együtt, mint kevés helyen a világban. Mégsem csak ezért fontos, hanem annak a tömörítő, elvonatkoztató folyamatnak a tükrözőjeként is, amelynek során a látvány elemei a lényegükre egyszerűsödnek, hogy a külső, a felszín helyett egyre inkább a belső értékekre helyeződjön a hangsúly. A Csaroda című sorozat a magyar történelem, népi építőművészet sokszor szinte névtelen remekeire hívja föl a figyelmet, az ismeretlen mesterek által faragott templomberendezés részletein keresztül, a romló anyagban is az emberi lélek, hit romolhatatlan szépségét mutatva meg. A felületen megjelenő és más művein is felfedezhető arany révén az időhöz kötött jelenséget Arnóti András az időtlenség világába emeli át.
Látszólag talán egészen más világ inspirálta a Bejegyzések Jozef K. naplójába című sorozatot, valójában azonban ez is a múltunkhoz, az európai kultúrához és a kulturális örökséggel való sáfárkodáshoz kötődik, miközben az egyre arctalanabbá váló világban élő, egyre kiszolgáltatottabbá váló egyén léthelyzetét villantja föl. Honnan jövünk, kik vagyunk, hová megyünk? Fogalmazza újra a kérdést, amelyet Paul Gaugin is feltett, amikor új, az európainál romlatlanabbnak hitt kultúrára találásban reménykedett az egzotikus tájakon. Újra és újra a festő, a festészet, s ezen túlmenően az ember helyét keresi a világban, ahogyan legújabb képeinek a címe is mondja: Helyünk kitöltése egy lehetséges térben, A tér megtartása, Tér többféle időben. Keres, és újra csak keres. „Merthogy baj van a viszonyainkkal. Nem általában. Konkrétan is. Túlbeszéltünk egymás határain, elveszítettük azt a védőhálót a szavaink mögött, amelyet hallgatásunk jelenthetett volna... Ez most nem a harc ideje. Ez az idő a hallgatásé" - mondja. S miközben ezt mondja, újabb és újabb festményt tesz elénk. Talán mert a festmények csöndje a legbeszédesebb.
Megjelent a 2012/1-es Bárkában.
