Mohay Orsolya

 

A kispesti gránitgyár

háztartási árui (1923–1942)

 

A köznyelven „Kispesti kőedénygyár” vagy „Gránit gyár” – az egyszerűség kedvéért a továbbiakban mi is így hivatkozunk rá –, „1923–24-ben épült azzal a céllal, hogy az országban hiányzó kőedényipart meghonosítsa, és az akkori elgondolás szerint – a hazai alsóbb néposztály háztartási-edény szükségletét belföldi gyártmánnyal ellássa.” – olvashatjuk a gyár vegyészmérnökének 1942-es visszaemlékezésében[1]. A kezdetekor Porcellán-, Kőedény- és Kályhagyár Rt., majd 1938-tól Gránit-, Porcelán- és Kőedényárugyár Rt. 2003 óta egyik fő kutatási területe a Kispesti Helytörténeti Gyűjteménynek.

 

Több kiállításon igyekeztünk bemutatni történetének főbb állomásait, a gyári életet, a gyár termékpalettáját, ideértve a nagyon jelentős szaniteráru-gyártást is, de a legnagyobb hangsúlyt ismertebb tervezőinek bemutatására, díszműáruira tettük minden alkalommal.

 

 

Mindig mostohán bántunk a háztartási edényáruk bemutatásával, megismertetésével, pedig darabszámra, szinte biztos, hogy azt állított elő a legtöbbet, sőt napjainkig tartó népszerűségét is ezeknek a tárgyaknak köszönheti. A hétköznapi konyhai edények, az egyszerűbb asztali terítékek világa jól mutatja egy korszak tárgykészletének kívánalmait, a gyári tervezés során kialakított formák, dekorok pedig a viszonylag olcsón beszerezhető esztétikumot jelentették a háztartások számára. Korszakunkat tekintve a Gránit gyár termékein túl, viszonylag jelentős mennyiségben maradt fenn a Zsolnay, a hollóházi vagy a városlődi üzem edényáru kínálata is.

A XX. századi magyar polgári háztartások, a nők szerepének változásait taglaló tudományos munkák (disszertációk, tanulmányok, könyvek)[2] hívták fel első körben a figyelmünket arra, hogy a téma igenis érdekes lehet számunkra, hiszen komoly adalékkal szolgálhat például ahhoz, hogy hogyan is képzeljünk el egy konyhát, melybe ezeket a tárgyakat tervezték. A sokszor 6–8–10 különböző méretben gyártott, egymásba illeszkedő tálsorozatok már nem a tágas úri-polgári konyhák méreteit tükrözik, sokkal inkább a kisebb, szellősebb, praktikusabb lakásokhoz igazodó, bútorgyári konyhaszekrény méreteit. A korszak gazdasági nehézségei és a modernizáció első hallásra ellentételezik egymást, mégis kéz a kézben jártak. A gazdasági nehézségek arra késztették a tehetősebbeket, hogy praktikusabb életre, kisebb személyzetre rendezkedjenek be, és e jelenségek több szempontból változtatták meg a magyar városi kispolgári, polgári élet hétköznapjait. Az 1920-as, 1930-as évek Európa szerte nagy változásokat hoztak a mindennapi élet területén is. A régi, lassú, nehézkes úri életet felváltja a gyorsuló világ. A nagy, selyemfüggönyös kávéházakat az eszpresszók, a nehéz szivarfüstös beszélgetéseket a piknikek, többé nem úri hóbort a sport, szinte minden néposztály sportolni kezd, divattá válik az egészségmegőrzés, általánossá válik a gyümölcs-fogyasztás. A tömeges munkaerőt egyre modernebb gépek segítik, akár kiszorítva is őket. A régi szabász szalonokat felváltja az áruházi konfekció, az áruházak szinte mindent kínálnak, ami csak szükséges lehet egy úriember, egy úrhölgy és gyermekeik számára, sőt, amire csak szükségük lehet lakásuk összes helységeiben. Kínálatuk megszabja a divatot, mai szóval, az aktuális trendeket. Általánossá válik a villany, a gáz, a telefon. Háztartási gépek lepik el a polgári otthonokat. Egyre több autó jár az utakon, hatalmas neonreklámok világítanak az üzletek, mozik, lokálok portáljain. És egyre népszerűbbé válik egy aprócska szó: „modern”. A „modern”, „újszerű”, „valami más”, „valami érdekes”, amire mindenki vágyik, amilyen mindenki lenni akar.[3]

A Gránit gyár vezetősége felvette a kor fordulatszámát, nyilvánvaló volt, hogy legalábbis határainkon belül, megkerülhetetlen gazdasági tényezővé akarnak válni. Már 1923-ban megalkották a gyár logóját, megegyezve abban, hogy a „Granit” szót, mely akkor még nem szerepelt a gyár nevében, teszik meg védjegyévé. A Granit szó, mely később, még egyértelműbben, „GRANITE-ként”[4] jelenik meg az Angliába és Hollandiába szánt exporttárgyakon, egyértelműen jelezte, hogy kőedénygyártásban[5] gondolkodnak, mely éppen nagy fellendülésben volt Európa szerte, de főképp Németországban.

Az üzem főmérnökének Basch Lipótot nevezik ki. Basch Lipót[6] csehországi szakember volt, számos munkaerőt hozott magával, akik biztosították a gyári munka szakszerűségét. 

Első gyártmányaik, a korban általánosan használt edényáruk. Bögrék, teás- és kávéscsészék, kakaós csészék, tányérok, főzőedények, tálak, vizeskorsók, zsíros- és lekváros bödönök, levesestálak, fűszertartók, szószos tálak, tojástartók, valamint a háztartásokban használt tálaló edények. Ezek a tárgyak, az általános használati edények stílusának jellemzőit viselik magukon, melyek egész Európában általánosan ismertek és használatosak voltak. Anyagában félrelief domború kalász mintázattal ellátott tányérjaik, vagy kétfülű, hasas zsírosbödönjeik semmiben nem különböznek a Zsolnay háztartási árujától, fedeles edényeik, sótaróik pedig megtalálhatók minden európai kőedénygyártó cég kínálatában.

Két tervezőt ismerünk a Gránit gyár korai korszakából. Egyikük Koncz Imre keramikus[7], akivel megkezdték a gyártási kísérleteket 1923-ban. Meg kell említenünk, hogy 1925–1926-ban a gyárban dolgozott Stricker-Polányi Éva, a később világhírűvé vált Eva Zeisel[8]. Az ekkor még a pályája elején tartó fiatal nő legalább 15 tárgyat tervezett a gyárnak, főképp vázákat. Ezek a tárgyak a Gránit korai időszakának legszebbjei.

A gyár kezdeti időszaka 1923/24-től 1934-ig tartott. Ebben az időszakban a Gránit megjelent az országos iparvásárokon, nevét és termékeit bevezette és ismertté tette a belföldi piacokon, valamint meghódította a dél-kelet európai piacokat.

 

 

Az 1925-ös párizsi világkiállítás után nyilvánvalóvá vált, hogy egy új stíluskorszak következik. Ez a mindent átható, az építészettől a plakátokig, a szobrászattól a tipográfiáig ható irányzat, az art deco. A stílus elterjedése és gyáripari megjelenése Magyarországon is divatot teremtett. A kispesti gyár, úgy tűnik, nagyjából az 1930-as évektől kezdi gyártani azokat a főként tea-, és kávészervizeket, a tálaláshoz szükséges asztalneműket, melyek e stílus jegyében készültek. Mind formavilágát tekintve, mind dekorukban megfelelnek az art deco kívánalmainak, melynek egyik fontos tényezője az attraktivitás, a letisztult formavilág. A gránit termékek e körét, szinte biztos, hogy iparművészekkel terveztették, egy-két név fel is merül, ám erre megbízható forrás még nem áll rendelkezésünkre. Érdekes tény, hogy a kispesti gyár 1931-ben megállapodik Kozma Lajossal[9], az akkori kor egyik legjelentősebb tervezőjével, hogy dísztárgyakat és dekorációs termékeket tervezzen a gyárnak.^[i] Egyelőre nem tudjuk, hogy ténylegesen tervezett-e, és ha igen, milyen darabokat. Ám Kozma személyének felbukkanása a gyári iratokban mindenképp elgondolkodtató. Hiszen Kozma Lajos a korszak legnagyobb élharcosa a gyári tervezés fontosságának területén. Az általa propagált Magyar Műhely Szövetség egy évvel később, 1932 áprilisában alakul meg, melyet rengeteg neves iparművész ír alá, és ami szintén fontos, több gyáros is. „Azért alakult, hogy a legkiválóbb tervezők, gyárosok és iparosok közös és együttmunkájának szervezésével, széles körű propagandával és oktató-felvilágosító munkával a hétköznapi élet használati tárgyainak, az ipari munkának megnemesítését elérje. […]”[10]

A „Gránit” modernebb, art deco jellegű készleteire is jellemző az egyszerű vonalvezetésű, geometrikus formaalkotás, dekorban pedig a folyatott mázakkal elért hatások, illetve a festékszóró-pisztolyokkal felvitt dekorok, melyek a futurizmus jegyeit is mutatják. A háztartási áruk szintjén a forma nem, jellemzően csak a dekor változik. A dekor itt nem valami konkrét minta, vagy ha igen, akkor is jellegzetesen elmosódó vonalai erőteljes dinamizmust sugallnak, optikailag erőteljes hatást keltenek, rendkívül látványosak.

Marco Deluchi A futurizmus lenyomata a magyar iparművészetben című tanulmányában[11] hívta fel először a figyelmet ezekre a dekorokra a hazai háztartási árukon. Szerinte az erőteljes olasz futurizmus hatott a magyar iparművészetre, azokon a képzőművészeken keresztül, akik egyrészt kapcsolatban álltak a futurizmussal, másrészt pedig iparművészeti tevékenységet (is) folytattak. Ám sokkal valószínűbb, hogy ez a hatás sokkal inkább a németországi kőedénygyárak kínálatából került át a magyar kőedénygyártásba. A németül spritzdecor (angol airbrush) technika absztrakt, geometrikus formákkal operál, melynek egyszerű, gyors megvalósíthatóságát Arthur Henning expresszionista festő alkotta meg 1926-ban a bunzlaui felsőbb kerámiaiskola részére, stencilt és festékszórópisztolyt alkalmazva (a hagyományos kézifestés helyett). Az ötlet, mivel egyszerű, gyorsan és könnyen kivitelezhető volt. Hamar megtetszett a gyáraknak, ahol igen keresettek lettek Henning tanítványai. Ezek a dekorok megállíthatatlan sikertörténetté váltak, hiszen a világot átható új esztétizmusok, a modernség igénye hatással voltak az emberekre. A háziasszonyok előszeretettel vették, hiszen igen olcsón, igazán modern darabok tulajdonosai lehettek. A trend a lipcsei vásárról indult 1929-ben, ahol 90 gyár mutatta be termékeit, s mely árumintavásár a legjelentősebbek között foglalt helyet Németország kerámiaiparában. Rohamos terjedése Németországban kezdődött, Csehszlovákiában folytatódott, és divatja igen gyorsan elérte Magyarországot is. A kispesti Gránit gyár előszeretettel alkalmazta ezt a technikát, bár jóval visszafogottabb kivitelben.[12] 

 

 

Sulczer Vilmos, aki 1932-ben, főmérnökként kerül a gyárba, ilyen minőségében, szinte évente jár külföldi tanulmányutakra a nagy európai gyárakba, üzemekbe; a lipcsei, prágai iparvásárokra, a párizsi világkiállításra. Erről írott jelentései 1933 és 1937 között a kortárs szemével rögzítik a jelent, a tendenciákat. Beszámolói, gyárlátogatásai, úti jelentései a gyár gyártmányaira vonatkozó legfőbb forrásunk. Jelentései a Gránit kiterjedt nyugat-európai kapcsolatairól árulkodnak, főként a Carstens Konszern egyes üzemeivel. Az 1930-as évek vége felé, szinte egyik évről a másikra véget ér a Spritzdekorok divatja. Az absztrakt, kubista, futurista hatásokat mutató mintavilág eltűnik a gyárak kínálatából, és újra felerősödnek a hagyományos minták, jellemzően a virágminták, csokrok. Ekkor jönnek létre a modern, art deco formákon (teás- és kávéskannák, vajtartó, bonboniere etc.) a stílusidegen matricák, a kis virágcsokrok, majd kicsit később, az erőltetetten magyaros témák, a mézeskalács, magyaros ruhában megjelenő szerelmespár, kis galambokkal, sokszor nemzeti színű szélfestésekkel a tárgyakon.

A Gránit gyár háztartási árui, a fűszertartók, olaj- és ecettartók, tálak, korsók, kancsók, bögrék, csészék, lekváros- és zsírosbödönök, torta- és gyümölcstálak, húslapok, kávé- és teakészletek, szendvics-készletek, étkészletek; valamint a különféle, más iparágakat kiszolgáló konzervtégelyek, tartók; a reklámcikkek mutatják az ipari gyártás mennyiségi, ám mégis, minőségre és némiképp egyediségre is törekvő hódítását. A formák sokfélesége mellett a minták naprakészségének, modernségének bemutatása volt elsődleges célunk. A korai, máz alatti díszítés, a sablon segítségével fújt festékszórós díszítmények elterjedése, később pedig a máz feletti dekorálás sokféle ízlést hívatott kiszolgálni. Akár a modern, újonnan épült lakások tárgyaivá váltak, akár a vidéki otthonok, konyhák szükségleteit kellett figyelembe venni, a Gránit mindenkor igyekezett a magas minőséget és árait egyensúlyban tartani. Fontosnak tarom megjegyezni, hogy az ipari termelésben egyszerre működött és működik ma is az innováció és a hagyomány. A gyárak egyszerre igyekeztek mindenkor kielégíteni az egyszerűbb, hagyományosabb ízlésvilágú és a modernebb, a kor kihívásaira azonnal reagálni képes, trendekre érzékeny közeget. Az 1940-es évekre az art deco érzékeny, finom világa is eltűnik. Az izgalmas spritzdekorok helyett visszatérnek a hagyományos minták, a fehérre égetett mázon jól mutató, ritkásan elhelyezett, összerendezett virágminták. A háború évei megakasztották Magyarországon azokat a folyamatokat, melyek a gyáripari termelés és a művészet innovatív együttműködését tovább szorgalmazták volna. Újabb felvirágzása majd csak az 1960-as években kezdődhet meg.