Képzőművészet

 

 Kölüs Lajos

 

A legújabb megértésének vonzásában

 

Ideje van a visszatekintésnek. A kilencven év okán, de az életpálya összetettsége, belső logikája miatt is. …józanná nem tesz, csak a vénség.  – írta Szophoklész Antigoné című drámájában. Konok szophoklészi korba ért, ez a kor az időtlenség kora is. A bölcs be- és meglátásoké. Ultima realita, azaz utolsó valóság volt az egyik kiállításának címe (Aulich Art Galéria, 2010). Mintha Török Sophie versét (Foszlik a valóság, Nyugat, 1934, 19. szám) hallanám: …én vagyok az utolsó valóság! / Világos vagyok, akarat vagyok, / ember és út az elszakadt világhoz! Török Sophie a tépelődő, vívódó női lélek fájdalmait szólaltatja meg, szabadversei szélsőséges énképet sugároznak. Konok műveiben is megtaláljuk a lélek finom rezdüléseit, de énképében nincs sem önmegvetés, sem kritikátlan önimádat. Konok művészete is egy út az elszakadt világhoz, kitérőkkel, zsákutcákkal, felemelkedésekkel csúcsra járatva.

Egy nagyformátumú, intellektuális rendezettséggel bíró alkotóval kapcsolatban feltehetjük a kérdést, divatos festő-e Konok Tamás? Nem fest divatcentrikus, nagyvárosi élethelyzeteket, miniszoknyás nőket, a pop-art világa sem ragadta meg képzeletét. Hol a helye a geometrikus absztrakt irányzatok lázadó világában? Konok Tamás – hiába keresnénk – nincs ott a top 10 kortárs magyar képzőművész 2015-ös listáján, amelyet az Art Marketet szervező Edge Communications állított fel kortárs galériák, múzeumok vezetői, műgyűjtők és képzőművészeti szakfolyóiratok főszerkesztői által leadott szavazatok alapján, de ott van az ötven magyar kortárs képzőművész listáján. Az értelmező és mulandó, bizarr hazai piaci önkény távol áll Konok magabiztos önazonosságától és habitusától, nonfiguratív korszakában is az antikvitás szellemét képviseli. Ma is alkot, alkotókedve töretlen. Kiállít, jelen van.

Művei …Büszkén képviselik azt a magasabb rendű munkakultúrát, amely annyira hiányzik mifelénk, legyen szó egy csempézett fal fúgáinak kitöltéséről, egy törvényparagrafus megfogalmazásáról vagy egy vasúti menetrend megtartásáról. Az ő vonalai pontosan, szépen mennek. Ha nem is úgy, mint a csillag az égen, de mint a Retia vasút szerelvényei a szemetet sosem látott állomások között.az anyagi-alaki fantázia elvont képmását rögzítette.[1]

Lehet-e Konok életművéhez klasszikus antropológia (emberközpontúság) alapján közelíteni? Miközben divatját látjuk a poszthumán elméleteknek, amelyek középpontjában nem az ember áll, mivel az ember egyenrangú más élőlényekkel, nincs alá- vagy fölérendeltségről szó. Konok műveit nem lehet megfosztani emberi eszencialitásuktól, univerzalizmusuktól, bár a művek struktúrája teret ad a viszonylagosságnak, a mellérendelődésnek, azaz fókuszuk sohasem egy központú, hanem többirányú, rész-egész kapcsolódását megbontó és újra konstruáló tér-időt hordozó, kifejező, egyben a geometriai alapformák a mélység és a mozgás illúzióját is megteremtik. Műveinek kristályszerkezete a világ rétegződéseinek nem mond ellent, mert Konoknál a világ nem hullik darabokra, nem omlik össze, hanem mint egy épület – áll, akár egy templom. Konok – Heidegger szavaival élve – a létezőt a maga teljességében el-nem rejtetté teszi és abban megtartja, óvja, egyszerűen, tisztán, dísztelenül. Redukált, belső törvényszerűséget hordozó, a mozgás és a tér analízisére alapozott szeriális műveit nézve más létező dolgok is létezőbbé válnak számunkra.

 

2008_24_-_V__r__s_akcentus_-_1__szon.jpg 
Vörös akcentus

 

Mi ebben a provokatív elem? Egyrészt Konok ars poeticája, hogy az absztrakt teret plasztikai gondolatokból is építi, teszi létezővé, árnyékokat, fényt és a fény hiányát úgy jelöli, mintha szobrot alkotott volna. Másrészt saját víziójának és szenvedélyének hódolva a matematikai (síkmértani), ill. zenei világhoz való kötődését sem tagadja, ennek köszönhetően műveiben átlátszó rendszerek, lüktető ritmusok uralkodnak. Mint a természetben élő ember, Konok Tamás is a ritmusok világában él, valami ismétlődik, valami fogy és nő is, vonalai, négyzetei szelnek és vágnak, kihasítanak egy-egy részt a térből, megváltoztatják az arányokat, összekötnek, eloldanak, viszonylagossá tesznek látható és láthatatlan dolgokat. Vonalainak lendülete friss és eleven, a semmiből jönnek, a végtelenbe tartanak, de szemünk előtt elidőznek, mint a kitartott szárnyú albatrosz a kéklő tenger felett. Az éteri tisztaság, a szépség, a szabadság motívumait fedezem fel az alkotásokban, újra és újra. Nincs semmiféle misztikusság és babonás félelem a képi világban, csak épp egy csipetnyi: vezet valahová a lépcsősor, a piramis háromszöge nyitott marad, nyitott kapu, ki- és belépni lehet rajta, egyik világból a másik világba (2016, 55, Corpus Separatum).

Konoktól nem idegen a transzcendes megközelítési mód sem, azaz az emberen túli világ megidézése a finom vonalhálózatban, amelyben ott a teremtő és teremtett világának kérdése, az ember előtti világ és Szodoma és Gomora óta az ember utáni világ tapasztalata is. Konok művészete és alkotói gondolkodása befogadó, humánus felfogáson, megközelítéseken alapszik, idegen világban vált otthonossá, elismertté, megtapasztalva, az emberi-művészi kvalitások alapján is kiválhat az ember a tömegből, megőrizve identitását, szabadságát, ami hazai viszonyok közepette már önmagában is provokáció, mind a múltban, mind a jelenben. Ahogy Párizsban kivált a tömegből Rozsda, Hantai, Reigl, Fiedler, Sándorfi.

Hídember Konok Tamás, aki csak szemléli a világot és önmagát? Miközben nem jellemző rá a múlthoz ragaszkodás, de pontosan emlékszik a történtekre, az eseményekre, a meglepő élményekre, amelyek örökre bevésődtek tudatába. Párbeszédre kész alkotó, kevés olyan művészt találunk a kortársak között, aki másod-harmadmagával kiáll (kiül) a pódiumra diskurálni, a művészetről, a művekről, elméletekről, az Istenről. Angyali humora van, kívülről is képes látni és láttatni önmagát, másokat, a fonák helyzetet, a meg nem értés hiányát és következményeit.

Alkotói habitusa a megértésen alapul, egy pre- és apokaliptikus korban és évezredben. Túl a második világháborún, túl a holokauszton, túl a diktatúrán, saját belső logikáját követve teremtette meg művészetét, építette életpályáját. Nem lett belőle udvaronc festő, nem hódolt be semmiféle hatalomnak, de izmusnak sem. Független maradt, saját magától is, vagyis nem nehezedett rá saját művészetének sablonja, mindig képes volt az útkeresésre, ha úgy érezte, egy útnak, egy művészeti felfogásnak, formának – bármennyire is végtelenbe tartók, sőt kimeríthetetlennek tűnnek – ismétlése az üresség, a közhely jegyeit hordozzák. A változás igénye jellemzően belülről fakadt, de számos jel utal arra is, hogy a létező világ megértése inspirálta, sőt kényszerítette is, hogy változzon és változtasson, az otthonra találás kínzó vágyával és érzésével. Párizs után jött Zürich, majd a kilencvenes években jött Budapest. Sosem szakadt el a gyökerektől, emlékei megóvták attól, hogy úgy asszimilálódjon, hogy magyar identitását elveszítse.

 

 Konok_portr__.jpg
Konok Tamás

 

Absztrakt festő lett, nem volt mindig az, figuratív festészetben is képes volt kifejezni önmagát, de elemében a vonalakban, átlókban, négyzetekben és színekben, a tér allúziójában érezte leginkább magát az alkotás folyamatában. Számára ez intellektuális kihívás is volt, különösen, hogy a zene mindig is vonzotta, a ritmus, a hang, az érzelemmel telített világ. Festménye néma film is, hangos a látványtól, az erőterek egymásnak feszülésétől. Nem szelídíti álommá sem a múltat, sem a jelent, de a jövőt sem. Lépcsőket (piramist) formáló műve felfelé vezet, de a háromszögnek nincs teteje, levágva, nincs csúcsa, ez a geometrikus forma végtelenségét, nyitottságát (az univerzum panorámáját) jelzi. Valami véget nem érőt jelent a látvány, a sosem elérhető célt, Isten elérhetetlenségét. Nem életfát látunk, nem a Magányos cédrus corpusát, hanem töredéket, a befejezhetetlenséget, a végesség tudatát, az örökös meg nem érkezést, az út végtelenségét (Csíkos piros piramis, 2010, 4, 200×180 cm; Csíkos kék piramis 2010, 5, 200×180 cm).

Konoknál a művészi technika, az architektúra (reliefszerű alakzatok), a fakturális megoldás sosem mellékes, sosem másodlagos tényező, a minőség kvinteszenciája. A pontosság, a kimértség, a rend és struktúra egymást feltételező szimmetriája és aszimmetriája, viszonya, másképpen szabadságfoka az, ami Konok kézjegyévé vált. Hol találjuk az embert ebben az absztrakt világban? Hol van az ember helye képmezőiben, vonaltesteiben? A képek sugallta szemléletben, gondolatokban, érzésekben, megközelítési módokban, kifejezési formákban. Ember által belakott tájakat, színpadokat látunk, amelyek nem mások, mint érzelmekkel teli gondolati képződmények, struktúrák, színek és formák kapcsolatában ábrázolva. Nem absztrakt masszát látunk, hanem éteri és finom hangolásokat, különbségeket, a tiszta érzés és gondolat harmonikus világát. Címei maguk is alkotások, zászlóvivők, tömörek, bibliai példázatok, mimikrik. Művei politikailag nem igen kódolhatók, a szabadság oldaláról igen, világosságot hordoznak, a másság, a különbségek megfogalmazásai a nyitottságon alapulnak, a megértésen, a gondolati-művészi szabadságon.

Innovatív, kreatív festő Konok Tamás? A kérdés önmagában is provokatív, hiszen a művészi alkotás maga is teremtés, létrehozás – korábban nem létező tárgy, dolog megalkotása. A művészet története során mindig is szembetalálkozott az újító szellemmel, gondolattal. Az elődök meghaladásával, a kísérletezéssel, ahogy írásom címe is jelzi: a legújabb megértésének kérdésével. A legújabb megértése mögött ott van – a világ megértésén túl – a művész saját magával szembeni megértés problémája, önmaga meghaladása, a megújhodásra való képesség.

 

2013_49_-_Microludium_-_16_x_1pap__r.jpg
Microludium

 

Konok mégis elsősorban önmagának akar megfelelni, autonóm művész, ez a törekvés lehetetlenné teszi számára, hogy csak a sablonok legyenek úrrá alkotásain. Nem reproduktív művész, hanem a reneszánsz művészet örököse és folytatója. A szeriális műveiben jelen lévő innovációs-kreatív gondolkodás lényege, hogy miként lehet másként, még jobban megvalósítani, még jobban megközelíteni egy-egy művészi gondolatot, témát, ötletet, újszerű formai motívumok, az anyagi-technikai eszközök progresszív, konvencióktól eltérő felhasználása révén, nem mondva le az értékteremtő megoldás kereséséről, kísérleteiről, sőt kudarcairól sem.

Konok Tamás életműve és pályája mintha cáfolná Freud felismerését, mely szerint az ember nemhogy nem gondolkodó lény, hanem önmagát sem ismeri. A tudat a lelki szerkezetnek csak egy kicsi része, a nagyobb a tudattalan, ahol az olyan ösztönök, vágyak működnek, amelyeket az ember önmagának sem vall be, hanem elfojtja. A művész szubjektuma tehát nem önazonos létező. Ha Konok művészeti váltásait, útjait szemléljük, a művész önazonosságának fordulataival szembesülhetünk, vagyis önmaga és a világ folytonos értelmezésével, amelyet nem lehet kikerülni, hiszen, ahogy Nietzsche állítja, a világ nem objektíven hozzáférhető létező, hanem mindig az értelmezésre van utalva. Konoknál a kép (szigorúan szerkesztett forma és expresszív szín) teremti az embert, és nem fordítva. Ennyiben Konok posztmodern festő is, képes megkérdőjelezni önazonosságát, azzal a belátással, hogy a világ többértelmű, heterogén, önellentmondásos úgy Párizsban, mint Budapesten.

Konok Tamás mintha mindig mérne valamit, távolságot hidalna át, távolságot kijelölve. Szögtartományai egységet képeznek, egységet sugallnak, a szögpárok szárai hol párhuzamosak, hol széttartók, ellentétes irányúak. A mozgás dinamikáját hordozzák, fejezik ki. Belső látásunkban felidézik a szimmetriát és statikát is, sőt – a rendezetlenség látszatával – a szimmetria-sértéseket is. Fent és lent viszonyát is kutatja, keresi, tónuskülönbségeket képez a vonalakban, az egyik intenzív, a másik halványabb színt hordoz, mintha egymás visszfényei lennének.

Mindegyik alkotása a táblakép reneszánsza, az állandósult mozgás hordozója. A távolságok kétkedések is, lehet-e valami nagyon messze, nagyon távol, azaz válhat-e valami láthatatlanná? Nem egyszerűsít, ha úgy is érzem, hogy igen, közel jár a semmihez. Holott bonyolult világot teremt a képein, amely világ tele van ellentmondással, talán jobb szó, hogy feszültséggel, dinamikával. Nyitott vonalai nem a valahová tartozással jelölik ki az útjukat, irányukat, hanem a lélegzetvétel csöndjével, természetességével. Ide tartok, oda megyek. Képeinek fókuszpontja is váratlan nézőpontot jelöl ki: a megszokottól eltérőt, a nézőt a kényelméből kibillentőt. A tágasság érzetét kelti fel bennem, holott az egymást metsző vonalak inkább a zártság felé terelnék a gondolatokat.

A Corpus separatum 55 (2016) kéklő vize, körfolyosós ház udvarának parányi égboltja, égbolt rése, a piros csőkanyarja, mint egy tilos zónáé, a függőleges és átlós sávok egy nagy N-betűt rajzolnak ki, amelyet baloldalról fekete sávok mint támasztó pillérek tartanak, a szürke felület megosztása, elválasztása, elcsúsztatása egy másik dimenziót is megnyit.

 

2016_55_-_Corpus_Separatum_-_1on__2_.jpg
Corpus separatum 55

 

A Ludium pigmentum (2016) téglavörösébe belehasít a fehér sáv, és a vörös. A térosztatok új és újabb dimenziókat jelölnek, a fókuszpont a kép harmada alá kerül. Alsó és felső világ? „Vonalhálók és terek finom, törékeny egyensúlya születik meg a képfelületeken, amelyek kialakításához felhasználja a zenei szerkesztőelveket is. Egy sajátos mikrovilágot teremtenek, ahol a természet legelvontabb eleme, a vonal a rendteremtő erő. Folytonosságot jelentenek a művészet történetében, időtlenné desztillálva a múlt tapasztalatait.”[2]

 

2016_41_-_Ludium_Pigmentum_-_6on__2_.jpgLudium pigmentum

 

Az Ultramarine 24 (2018) tüntet kékségével, feketeségével, fehérségével. A fehér szín ablak a világra, mintha ebben a világban az égbolt lenne a zárt, ismeretlen tér. Konok játszik is, homo ludens, a Yarm 21 (2017) egyszerre egy trolibusz villanyvezetéke, de lehet akár a libegő kosara, vezetéke. Sőt egy mese szála, vonala, döntő pillanata. A vonalak és színek teret zárnak és teret nyitnak. A fekete-fehér-piros vonalak egyben a mozdulatlanságot is kifejezik, mintha az idő megállt volna. Statikus. A Grey graphidion 14 (2018) a festőtábla stilizált formájára utal. Minden mozgásban van, holott az egymásban megjelenő téglalapok a mozdulatlanságot sugallják, de az átlósan futó párhuzamos fehér vonalak felülírják a mozdulatlanságot, dinamikát visznek a kompozícióba, ezt a dinamikát fokozza a ferdén lebegő fekete, hosszúkás sáv is.

A szerkezetekben rejlő energia, feszítő és korlátozó erő adja a képek dinamizmusát és csendjét. Kapcsolatokat épít, hidakat. Titkokat érzékelünk, amelyeket nem tudunk kimondani, csak értjük őket. Mintha a lélek mindig újra testet öltene. A művész újra és újra gyarapítja tudását, műről műre. A tudatlanság világából lép ki, és a halál utáni élet határáig merészkedik gondolatban. Félelem és félreértés nélkül tapasztalja meg a halandóságot, a halhatatlanság kísértését. Az isteni természet ideáját követi, a tökéletesedést. Az életet tárja elénk, ahogy a mindennapokban éljük. A művekből száműzött tárgyias vonatkozások révén alkotja meg saját ortodoxiáját, rendjét és egyensúlyát. A geometriai motívumok a közlés formái lesznek, ám bennük az önmaguk jelentésén túl mégis egyfajta pszichikai önkifejezéssel van dolgunk, saját belső világgal, annak szemléletmódjával.

Konok képeinek expresszivitása nem a használt alapanyagban gyökerezik, hanem abban a szellemben, melynek legfontosabb forrása a szabadság, mellyel a festőművész saját belső világában egyéni nyelvvé alakítja ezeket az alapanyagokat, az ösztönösség és a reflexió, a formai szabályok és az expresszivitás közötti határok átszelésével. Így lesz lelki rokona Kurtágnak.



[1] (https://konok.hu/p-szucs-julianna-konok-magabiztos-onazonossaga/)

[2] http://www.mucsarnok.hu/kiallitasok/kiallitasok

 

Megjelent a Bárka 2020/3-as számában.


Főoldal

2020. július 29.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiSzív Ernő tárcái
Versek
Mogyorósi László versei Győrei Zsolt: A járvány első napjaibólHalmai Tamás: Előfeledések CI–CV. Stankovics Marianna versei
Prózák
Légrádi Gergely novellái Géczi János: EzeregyéjszakaBenedek Szabolcs: Az Arany Alma héjaDarvasi László: Egy tehén halála
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA