Helyszíni tudósítások

 

 

 

 

 

Fodor György


Májusi ifjak

Acsai Roland, Győrffy Ákos és Varga Zoltán Tamás estje



Acsai, Győrffy, Varga együtt még sohasem jártak Békéscsabán. Roland eddig Békésen, Ákos Szegeden ismerkedett a Viharsarok környéki tájjal, Varga Zoltán pedig a gyulai irodalmi humorfesztivál idején látogatott el a tótok magyar fővárosába (is). Születési helyük sem a Bárka szűk hazájához köthető. Roland Cegléden, Ákos Vácott, Zoltán Debrecenben látta meg a napvilágot. Mindegyikük kikerült az otthon védelméből. Jelenleg mindhárman kötődnek Budapesthez. Tagadhatatlan, hogy a főváros még mindig felszívja az értelmiséget. Ennek ellenére a vidéki szerzők lelke minduntalan visszatér vidékre, vagy pedig megmaradnak vidékinek (ahogy Oravecz Imre, akit mindhármuk szeretete övez). Összeköti őket egyfajta szubjektív panteizmus, amely még a gyermekkorban eresztett mély gyökeret az anyaföld táptalajába, jelezve, hogy a vidék-főváros szociokonfliktus sosem oldódik fel megnyugtatóan. A táj, a tér, a hely kezelése azonban nem egységes képet mutat e hármasnál. Felmerül a kérdés, mi a legfontosabb a környezet tudatformáló szerepében. A kérdéseket felváltva Darvasi Ferenc és Kiss László szerkesztők teszik fel.


Elsőként Acsai Roland természetszemléletét járjuk körbe. Ő úgy véli, hogy az egységes természetentitás mellett nem feledkezhetünk meg azokról a szubjektív lényekről, akik ebben az összességben léteznek, életterük természetszerűleg meghatározza szociális fejlődésüket. Költészetének meghatározó helyszíne Abony, tágabban a Kunság és a Jászság. A benne élő emberek egy letűnő parasztkultúra értékeinek hordozói. Ezáltal a tájszemlélet nem jelen idejű, hanem nosztalgikussá válik. Ehhez időközben hozzájárult egy másik ország másfajta tája, amelyben mégis találhatunk „rokonságot". Ez Finnország, később Norvégia. Acsai Roland 5 hónapot töltött (ösztöndíjjal) az előbbi, majd 2 hónapot (baráti „otthoncserével") a másik területen. Mindkét térben visszaköszönt a határtalan puszta szabadságélménye, ugyanakkor a tiszta formák a természetben elvezettek a tiszta költészethez, indukálták egyfajta minimalista formanyelv megteremtését. Különös összhangban a japán buddhizmussal és a magyar táj magyar ecsettel való megfestésével. Az utazás egy érzékeny lírikus életében elkerülhetetlen paradigmaváltás, tudatformáló többlet. Ugyanakkor a fjord-rénszarvas koncepcióból kiszűrődik egy holtág-dámvad tipikusan magyar, vizuális fikció is. Az itt az ott-tal keveredik, hazaivá, rokonná válik a táj. A finn nyugalom magyar tartalommal él bennünk tovább. A kezdetben ismeretlen ország tabula rasaként működik, majd a hófehér lap megtelik színekkel. Gyakran valóban „hóverseket" olvasunk, amelyek a finn hóba íródtak, amíg a fehér lap el nem lopta egyéniségüket. A versek mégis meg tudják őrizni egzotikumukat. Kemijärvi olyan volt Acsai számára, mint egy óriási dolgozószoba, Lappföld pedig terra incognita a világ, illetve a magyar költészet előtt. Immár a magyar tájlírának is felfedezett terület.


Győrffy Ákos hasonlóan „belenőtt a tájba", a hazai környezetbe, a Börzsöny erdő, mező, domb, fa, hegy, víz kontextusába. Fontos számára a szülőföld, az a vidék, amelyről spirituális lelkesültséggel, egyfajta hévvel beszél verseiben és megnyilatkozásaiban. Arra kíváncsi, hogyan oldódik fel a térben a szubjektum. Az oldódás líra és prózaforma közötti hibrid alkotásokat eredményez, amelyekben a tagolást a hagyományos versfelfogás ellenében a konvencionális észjárás és a szív ritmusa működteti. Versei nem szabadversek, hanem rapszodikus struktúrában lüktető megnyilatkozások. Bennük dobog a küldetéstudat. Ahogy Győrffy Ákos Carl Gustav Jung önéletrajzi kötetét felidézi, kiderül, hogy magát archaikus embernek tartja, egy történelmi embernek, aki időtlen idők óta része az univerzumnak, és jelen életében is az a feladata, hogy megragadja ezt a végtelenséget. Erre utalnak felolvasott művei: Isteni, Négy mondat a hegyről és a tóról, Ugyanannyira. Ezt hivatott jelezni a Havazás Amiens-ben borítóján látható 15. századi francia hóráskönyv februári képe: az idő. Győrffy költészetének értéke talán abban is rejlik, hogy ellentmondást nem ismerően igyekszik visszafoglalni a szavak eredeti jelentését. Valószínűleg ilyen magasságokba visz minket a készülő esszékötet is (amely a 2007-től, a Magyar Hírlap mellékletében megjelent írások gyűjteménye lesz). Remélhetőleg nem az utolsó, hiszen a költő bevallása szerint a zene kezd felerősödni az önkifejezési formák közül. A Bajdázó együttes ritmusszekciójában elektronikus folkot játszik.


Varga Zoltán Tamás igazi otthona Kelet-Magyarország. Noha a kálvinista Rómának is nevezett Cívisváros határozta meg gyermeki öntudatát, valódi hazája a Felső-Tisza-vidék, a Túr folyó környéke. Emellett fontos számára Veszprém, s a Bakony erdeje is szellemi tőkéjének járulékos eleme. Varga Zoltán szintén az embert nézi a tájban, elsődlegesen a természet pillanatainak kameraman általi megörökítése a cél - hasonlóan a Stalker miliőjéhez, vagy egy Hrabal-kocsma ventilátorának lelassult mozgásához: a világ részleteiben minden megfeszített idegszálunk munkájával dacolva mosódik el a szemünk előtt. Erre eszköz lehet akár egy kert (maga a Paradicsom, az Éden, vagy egy kölcsei kert), amely tele van élettel. A helynevek behatárolják a (mozgás)teret: Kölcse, a nagyszülők kertje. A szerző finom célzásokkal éri el, hogy ne érezzük túlzottan leterheltnek a kert metaforát (ha csak Arany, Csokonai, Vörösmarty, Ady kertjeit vesszük alapul). A kertben a mozgásokat csak 1-1 képkockában látjuk, egyben, illetve szimultán sohasem. Kérdés tehát, hogy befogható-e a világ egy szempillantással. Korrespondencia-tudatunk ezt diktálná, de a mindenhol egyszerre jelen levés képességének hiánya megakadályoz minket ebben. Nem játszhatjuk az Istent! Mégis az istenes versek irányába mozdul el a költészet akkor, amikor a legkisebb jelenségben is a kozmikus harmóniát keresi. Varga Zoltán mindent megélt, amiből vers született, konkrétak az emlékei, nem akart misztifikálni. A kötete óta elkészült verseiben tudatosan igyekszik eltávolítani magától a szubjektivitást. A mozgás beindul: Debrecen-Kölcse-Budapest-Veszprém négyszögében. Mindenhol otthon van, és sehol sincs otthon. Feloszlik a valóság egy fiktív keretben. Kölcse történetei dialógusba kezdenek, összeáll egy apa-, fiú-, helytörténet, felépül egy intertextuális háló Jókaitól Medve Zoltánig. Majd lebomlik, az eredeti koncepció feloldódik, hogy teret adjon egy másik elgondolásnak.


Három szerző, három kulcsszó: otthon, idő, Isten. Hol a kapocs? Bennük. Együtt!



Békéscsabai Jókai Színház, Jókai Szalon

Kortárs magyar írók sorozat

2012. május 4.

 


 

2012. május 07.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png