Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 __szaki_szajk__.jpg

 

Halmai Tamás

Köszönőviszonyban a mindenséggel

 

 

„Minden magányos farkas utolsó farkas.”

Bánki Éva: Hajnal, fél három

 

„Bármit teszel a látható világban, kölcsönhatásba lépsz a láthatatlannal.”

Kiss Judit Ágnes: Bűbájoskönyv

 

 

(1. Mágia, misztika, metafizika)

 

Vélelmezhető, hogy líratörténeti korszakváltások során nemcsak nyelvi-poétikai tényezők távolítanak el egy-egy életművet vagy stílusirányt a befogadói és alkotói közízléstől: szemléleti okai, világképi indítékai, eszméleti motívumai is lehetnek az oszcilláló idegenségérzetnek.

A metafizikus gondolati költészet (Babits), a népi mágia eredetvidéke (Nagy László), avagy a líranyelvi misztika (Pilinszky) a poszt-posztmodern „újkomolyság” közegében távolságával van jelen, másságuk azonosítja őket. Irodalmi korok letűnte gondolkodásformák újrarendeződésével is együtt jár.

 

(2. Isten kortársai)

 

A kortárs spiritualitás líranyelve mindazonáltal gazdag, sokszólamú beszédet intonál. Eleven eréllyel mutatja föl magát a katolicitás szellemi élményköre (Iancu Laura újcsángó imádságai, Lackfi János profán zsoltárköltészete, Sajgó Szabolcs lírai konfessziói stb.), a keresztény lelki műveltség más poétikai alakzatai (például Hegedűs Gyöngyinél, Visky Andrásnál), a zsidó hagyományszálak újraszövésének ambíciója (Balla Zsófia, Uri Asaf) s a felekezethez közvetlenül nem kötődő misztika vagy spiritualitás (Fodor Ákostól Szegedi-Szabó Béláig, Acsai Rolandtól Győrffy Ákosig).

 

(3. A leleményes látnok)

 

Acsai Roland költészetének több vonása – de együttállásuk különösen – megkülönböztető erényként nevesíthető. Ilyen jellegadó tulajdonságok a következők: természetmisztikai hangoltság; ökoérzékenység (emlékezetes ornitológiai betétekkel); keleti észjárás (tusrajzos finomsággal); a populáris kultúra ihlető-támogató jelenléte; családi optika (kivált az apa–lánya viszony fölfestésében s a szerelmes anyagú szövegekben).

Az Acsai-versek beszélője leleményes látnok. Nem a jövendőt, hanem a mostot látja – analógiásan, sőt holisztikusan. A jelenségeket metaforásan olvassa egymásra, képi kreativitása jobbadán egyetlen érzékelési találat köré épít diszkrét verskompozíciót. Csak néhány példa a költő legutóbbi verseskötetéből (Szellemkócsagok, 2017):

„A kunhalmokról az Orionig látni. // A Lófej-köd éjszakánként lehajol / Az űrből, hogy innen legeljen” – veszi szó szerint a csillagászati elnevezést A legelő című vers mitizáló fantáziája. Néhány sor alatt jutunk el jegesmedve és bocsa szívszorító horizontjától a Nagymedve és a Kismedve csillagkép távlatáig, tágasságáig (Az éjszaka olajszennyeződése). Ha a Föld címer a mindenség pajzsán, miért is ne lehetne egy kócsag „Tollforgó // A mindenség sisakján” (Heraldika)? A láthatatlan ősök látomása nem véletlenül lett a kötet címadó verse: „A lábuk nád, testük levegő, / És tolluk a szél” (A szellemkócsagok). A meggyűrűzött bolygó víziója egyszerre sci-fi és teológia: „Ha a Szaturnusz gyűrűjét / Közelebbről megnéznénk, / Talán leolvashatnánk róla / Gazdája nevét, // Mint befogott kószagalamb gyűrűjéről / A galambászét” (Kószagalamb). (A tudományos fantasztikum övezetében alapít hazát egy ars poetica is: „A vers űrhajója egyedül menekül […] A remény ütött-kopott locsolókanna / Egy magányos robot kezében” – „Néma menekülés”.) Nap, hold és csillagok létmódját értelmezi át – mítoszi eleganciával – a Régi, megfakult érmék invenciója: „Az ég rögeiből időnként / Régi, megfakult érmék / Fordulnak ki”. Gyermekversek lelkületét előlegezi a „medveorr” bájos félrehallása A meteor című versben; s állatok matérián túli méltóságára derít fényt több egyéb szöveghely: „Mert legszebben / Az emlékekkel keresztezett / Kanári dalol” (A kanári); „A koponyája templomában / Lakó isten / Csavarhúzóval a kezében / Minden nap húzott egyet / Csavart szarván – // Egyre mélyebbre csavarozta / A létezésbe” (A rackajuh); „…egy mocsári teknőst emeltem ki a vízből – / Élő lantot, hínárhúrokkal. // Mintha Orpheusz / Teknősbékapáncélból faragott lantját / Próbáltam volna visszaemelni / Kölyök-Zeuszként a helyére, / Ahonnan lezuhant: // A csillagképek közé” (A mocsári teknős). S elszakadhatnak-e „az összetartozás szálai”, ha „úgy kötnek / Össze veled, ahogy az esőcseppek // Sűrű öltései az eget a földdel” (Szerelmes vers)?

A fönti jellemzők a költő első gyerekverskötetét is átjárják, megnemesítik. S mint Acsai egyéb munkáiban: itt is a bizalmas derű s a bizakodó szeretet az értelmes lét szervezőelve.

 

 Halmai_Tam__s.JPG

Halmai Tamás

 

(4. Lebeg egy levél)

 

A gyermek- és ifjúsági irodalmi érdeklődés nem friss hóbort Acsai Roland művészetében: tekintélyes műfordítói korpusza mellett saját meséket, sőt operameséket is találunk, s több epikus vagy drámai műve hozza játékba a fantasy és az anime műfaji kódjait.

Az Északi szajkó versvilága (s ebben Buzási Viktória káprázatosan érzékeny borítóképe is hangulatot alapozóan méltó társ) elmélyült, egységes anyagot bocsát elénk. A fülszöveg Zsófi- és Johanna-ciklust nevesít, az apaságélményt emeli ki, s távoli tájakon kalandozást ígér – olyan témákra is utalva, mint a kistestvér születése, a külföldre költözés, a válás és az elszakadás. Pontos információkkal szolgál ez a paratextus, mégsem mond – mert nem mondhat – semmit a versek valódi természetéről: költői, irodalmi erejükről-gyöngédségükről.

A köznapi élethelyzetek a versek látószögében beavatás alkalmait nyújtják: nemcsak a kislányok kerülnek mind közelebbi ismeretségbe állattal, növénnyel, kozmosszal, de a szülők szülői tudását is elmélyíti mindahány találkozás a gyermeki létérzékeléssel. Egymást neveli ember és kő, fény és sötét, szülő és gyermek.

A nézőpont- és beszédhelyzet-módosulások (többnyire az apa, de néhol a gyermek beszél verset az olvasó hasába) az érzelmi regisztereket is kedvezően változatossá teszik. A komoly, a szentimentális és a humoros-ironikus végpontok közt képződik meg a kötet öt nagyobb egysége.

Az elefánt a világgal ismerkedő emberlény mindennapjaiba enged bepillantanunk; oly módon, hogy a realitást megalapozó mesei tudatba magunk is könnyűszerrel visszahelyezkedhessünk. Az ilyen lélek a tényekre még mint csodákra tekint: „Hajszárítónk mágikus / Erővel rendelkezik” (A hajszárító); „…párásítót kapcsolok, / És a szoba esőerdővé változott” (A jaguárkölyök); „Félúton közöttük / Lebeg egy levél / A tavon, hol / Bölcsességük összeér” (Zsófi és a teknősbéka); „Most már tudjuk azt is, hogy / A pocsolya vize / Mitől olyan fekete: // Mert a rigók a tollukat / Áztatják bele!” (A feketerigók és a pocsolya).

A második ciklus (A lapp gyerek Pesten) egy lapp (számi) gyerek szavaiból-csöndjeiből olvassa ki a földrajzi zónák s kultúrkörök közti idegenség tapasztalatát – és a bizonyságot, hogy minden idegenséget felülírhat a megértés misztériuma. („– Talán te én vagyok! / De ezt döntsék el a nagyok!” – Zsófi beszélgetése a számi gyerekkel.)

Fjordok, hegyek, bálnák északi ontológiájához, a tisztaság Európán túlra mutató mítoszaihoz invitál közelebb a harmadik verssorozat (A bálnafigyelő). („Egy nagy templom ez a völgy is, / Eső hull át égi palán, / Sziklák falán, erdők falán / Van egy kulcslyuk talán, talán. // Azon által leskelődik, / Ki a hegy-völgyeket őrzi” – A régi fatemplomnál.)

A Testvér ciklus darabjai családi versek s Johanna-hommage-ok. Emlékezetes olvasói tapasztalat szembesülni például azzal, hogy az emberség pátosza miképp fordul át intim tanításba: „Én, az X-generációhoz tartozó / nomád, arra tanítalak, / hogyan kell lapos kaviccsal kacsázni. / Hogyan lebegjen a kő a víz felett, / mint Isten lelke a teremtés előtt. / Hogyan ugráljon a víztükrön / anélkül, hogy betörné” (Z-generáció). Szép gesztus a Petőfi-kultusz ars poetica érvényű újraírása is – mely a „nála volt fegyvere, a vers” sovány tézisét helyezi diadalmas fénytörésbe: „»Nem csoda, hogy meghalt«, / mondta erre az egyik barátom, / és én erre azt feleltem: / »Nem csoda, hogy örökké él«” (1848). Jellegzetes Acsai-megoldás a növényi létmódba szakrális szimbolikát vetíteni: „Az út mellett mindennapi / szentségimádás: / a napraforgók egy növényként / fordulnak az égen lógó ostya felé” (Az autóban). Ugyanitt olvasható a könyv egyik legszebb s legmaradóbb verse, a császármetszés aktusát transzcendens eseménynek látó Víz és vér: „A számban édes lett a sós is, / és mindenről tudtam, mit jelent. / Az a heg azóta látszódik, / néha megérintem: »ugye, szent?«” (Az öt hónapos Johanna első könnycseppjeinek is keresztényi trópussal állít emléket a megilletődöttség, a szomszédos költeményben: „…mindössze két kis átlátszó / üveggyöngy gurult ki belőlük, // de olyan váratlanul, / mintha könnyezni / kezdett volna // egy Mária-szobor” – Két üveggyöngy. A „kék szemek apró tavai” metaforája és az üveggyöngymotívum a Mária-szobros hasonlattal komplex költői képrendszert alkot, ami ugyancsak igen jellemző Acsai lírájára.) Érdemes idézni végül a ciklus főhősét, Johannát bemutató sorokat – minthogy e szellemtani személyleírás alkalmasint általában is illik e költészet szereplőire s beszélőire: „Köszönőviszonyban van a / gesztenyével, és az éggel, / amivel mi régen voltunk, / vagy sosem: a mindenséggel” (Köszönőviszony).

Az utolsó szövegsor (A hihető hihetetlen) hősei-megszólítottjai: Zsófi (Sophie) és Amszterdam. A szülők elváltak, a kislány eggyé hasadt: „Elengedtem, szálljon! / Bármilyen messze vagyunk egymástól, / mindig egyszerre lépünk. / Ő a láb, és én vagyok a lábnyom” (Első lányom születésnapjára); „Két szívem van, / Az egyik apáéknál, / A másik anyáéknál” (Két karácsony). Kozmikus rendekbe vetett bizalomra van szükség, hogy apa és kötet zárszava ez lehessen: „… és mégis minden rendben. / Hihető. Hihetetlen” (A hihető hihetetlen).

Megindítóan bensőséges tónus suttogja végig a kötet lapjait, a féltés és büszkeség ikercsillagai óvják a szöveguniverzum lényeit. Ne mondókákra számítson az olvasó – inkább a „svéd gyerekversek” paradigmájával érintkező bölcs és érzelmes szólamrendre.

Versek gyerekeknek és gyerekekről – szól az alcím. Nem csak nekik, nem csak róluk – tehetjük hozzá. Hiszen, mint minden érvényes gyermekirodalmi alkotás, az Északi szajkó is végső soron a lélekhez szól. Annak pedig nincsen kora.

 

(5. Ínségből a világosságba)

 

„Ínségben vagyok. Várakozom. De már nem vagyok hajlandó befogadni mást, csak a legmagasabbat” – írja Hamvas Béla. „A legmagasabb rendű információ a vezetett állapotban megjelenő világosság. […] A megérzés csatorna a Mezőhöz” – mondja Sárvári György.

Mit fűzhetnénk mindehhez?

A gyerekeknek is jogos jussuk a legmagasabb. Az Északi szajkó – talán mert nemcsak a tudáshoz, de az esendőséghez is mersze van – elsőrangú csatornának és világosságnak kínálkozik, számukra is.

 

Acsai Roland: Északi szajkó, Kalota Művészeti Alapítvány, 2020.

 


 

Főoldal

2020. december 11.
Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Múltbéli járványokrólErdész Ádám: Oly távol vagy, hazám…
Húsvét utáni tormaság A múzeumok új barátja (III.)
Nádasdy Ádám verseiDrávucz Zsolt: Képeslapok Győri László verseiSimon Adri–Zsille Gábor: Rollertime
Molnár Lajos: Jó KaresznekKötter Tamás: Fair játék Légrádi Gergely novelláiDöme Barbara: Angyal a pincéből
Zalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonásMaruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA