Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

 Meseorsz__g_mindenki__.jpeg

 

Mészöly Ágnes

Amiről nem beszélünk

 

(Evidenciák pedig igenis vannak. Ezekről általában kevés szó esik, épp azért, mert evidenciák, kivéve kiélezett helyzetekben, amikor megkérdőjeleződnek alapvető értékek. Jelen sorok írója pillanatnyilag ellenállhatatlan vágyat érez, hogy itt és most felsoroljon néhány evidenciát, melyek mentén életét éli, megelőzendő bizonyos félreértéseket. Jelen sorok írója, valljuk be, aggódik. Mondhatni, fél. Úrrá lett rajta az egzisztenciális szorongás. Ilyenkor jut eszébe az a bizonyos Bibó-idézet. És nem magyarázkodik tovább.)

Mert persze, amiről beszélünk, az a Meseország mindenkié. Az antológia, ami megjelenése után pár nappal a sikerlisták élére ugrott, a mesegyűjtemény, amiről olyan emberek alkottak másodpercek alatt megalapozott, megdönthetetlen, vitán felül álló véleményt, akik kezében mesekönyv utoljára második osztályban volt (már amennyiben az Inci néni által kötelezőként kijelölt Kincskereső kisködmön mesekönyvnek tekinthető), és abból is csak arra emlékeznek, hogy szépre és jóra nevelte őket. Arra, mondjuk, már nem tudnának válaszolni, hogy mi is volt az a szép, az a jó, mert ha tudnának, akkor most nem alkotnának másodpercek alatt vitán felül álló véleményt, de ezt hagyjuk is. Jelen írás tárgya ugyanis nem a MM tematikája, illetve a körülötte kialakult skandalum kíván lenni, hanem a könyv maga, mint könyvtárgy és mint olvasnivaló, a benne lévő képekkel és szövegekkel, az újkönyvillattal.

(Jelen sorok szerzője nyilvánvalóan az ostobaságig idealista, és szereti a teljesíthetetlennek tűnő kihívásokat.)

A könyv egyszerűen csodaszép. Bölecz Lilla olyan borítót alkotott, ami a legkedvesebb klasszikus mesegyűjteményeinket idézi – a maga nemében ez is egy parafrázis, az Arany- és Ezüst mesekönyvek újragondolása. És ebben illeszkedik az antológia koncepciójához: a kötetben található szövegek ugyanis egytől-egyig parafrázisok.  Olvashatunk benne egykor Ovidius által megírt görög monda-átiratot (Molnár Krisztina Rita: Rubinpiros madár), Andersen-remake-et (Tóth B. Judit: A Jégkirály), Grimmek/Disneyk újraértelmezését, meg olyasmit is, amiről nehéz eldönteni, hogy a Jancsi és Juliska előzmény-spinoffja vagy Gregory Maguire A Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora című fantasy-jének erősen rövidített változata (Lakatos István: A boszorkány meséje). Ez a koncepció nem ismeretlen, nem is újdonság, még a magyar könyvpiacon sem, gondoljunk csak a Naphegy Kiadó Világvége Alsó című antológiájára. A műfaj buktatói és nehézségei már ott is megjelentek: egy antológiában szinte lehetetlen következetesen jó írásokat sorakoztatni, és ez, sajnos kedvezőtlenül befolyásolhatja az olvasási élményt.

A szövegek minőségi egyenetlensége tehát az antológiáknak, mondhatni, gyermekbetegsége (amit az antológiák valószínűleg ugyanúgy nem nőnek ki sosem, mint a kommunizmus a baloldaliságot). A MM azonban – a kiadói koncepció részeként, tehát nyilvánvalóan nem véletlenül, rá is erősít erre: a kötet szövegeinek csak durván a felét jegyzik ismert szerzők, a többi mesét egy nyitott pályázatra beérkezett, több mint száz írásból választotta ki a kiadó. És ez, ha alaposan átgondoljuk, egy nagyon szép gondolat: ha Meseország mindenkié, akkor az erről szóló könyvbe tényleg legyen szabad bejárása mindenkinek, ne csak azoknak, akik a kérdőíveken a „foglalkozása” rovatba azt írják (általában kissé pironkodva), hogy író.

És gondolatnak, ötletnek, koncepciónak tényleg nagyon szép ez.

Kár, hogy nem igazán működik.

Az íróság ugyanis, akármennyire van vagy nincs renoméja, egy szakma. Műveléséhez tehetség és rengeteg tanulás, munka, kitartás szükségeltetik. Mire egy szerző eljut az első kötetig (és most nem a kiadónak álcázott cégeknél vagy magánkiadásban megjelenő, könyvnek látszó tárgyakra gondolok), rengeteg próbálkozáson, javításon, kudarcon, újrakezdésen van túl. És eközben szert tesz valamire, amitől író lesz.

Ha egy átlag antológia szövegei olyan egyenetlenek, mint a Bakony szurdokai és hegyei, a Meseország mindenkiében, mintha a Kacsedzönga mellé toltuk volna a Marianna-árkot. Az Úgynevezett Írók közül sem alkotta meg mindenki pályája legfénylőbb ékkövét (bár jobbára korrekt, élvezhető meséket írtak), de a pályázaton bejutott amatőrök írásai többségükben érezhetően – amatőrök. A műkedvelő szövegek minden bájával, esetlenségével és jószándékával.

Ezen sokat javíthatott volna egy szigorú és alapos szerkesztési folyamat, egy műhelymunka, mely során a legjobbnak ítélt amatőr szövegek még jobbak lesznek, mely során a szerzők – mint leendő írók ‒ rengeteget tanulhattak volna, és mely során a mesék alkalmassá váltak volna arra, hogy az egyébként is nehezen olvasó alsós korosztálynak vagy a történeteket interpretáló felnőtteknek igazi irodalmi élményt jelentsenek. Ám ez a folyamat nyilvánvalóan elmaradt, a szövegek szerkesztetlennek tűnnek, és ennek következtében a mesék jó része kifejezetten nehezen olvasható, rettenetesen vontatott, túlírt, tele negédes jelzőkkel és felesleges ismétlésekkel. Állítmány híján értelmezhetetlen mondatok, az alany indokolatlan és alsós fogalmazásóra-jellegű ismétlése egy gondolati egységen belül, képzavarok, bosszantó logikátlanságok és tárgyi tévedések, direkt didaxis ‒ egy rakás pongyolaság, ami figyelmes szöveggondozással javítható lett volna. Így azonban a kötet áldozatul esett a kiadói koncepciónak.

És ez tényleg nagyon szomorú.

Ráadásul itt van még az a bosszantó kérdés, amiről már annyi vita folyt azokban a bizonyos irodalmi berkekben: hogy célja-e az irodalomnak, a mesének a direkt, primér oktatás és nevelés, hogy az irodalom – mely kétségkívül alkalmas arra, hogy megváltoztassa életünket – hogyan képes hatékonyan értéket közvetíteni. Hogy erre a célra azok a szövegek megfelelőek-e, melyek egyértelműen megfogalmazzák a követendő viselkedés-és gondolkodásmintát („Mert igen, Panna tudta, hogy még a legkisebbeknek is nagy fontosságuk van.”), vagy azok, amiket egyszerűen jó olvasni, mert örömöt okoznak, mert nem akarjuk, hogy végük legyen, mert átemelnek egy másik minőségbe, mert elvarázsolnak és meglepnek minket, mint például Gimesi Dóra vagy Csehy Zoltán remekművei (mert igen, remek művek is vannak ebben a kötetben), anélkül, hogy bekezdésenként elismételnénk nekünk, hogy… Ráadásul Csehy Zoltán verses meséje az, amin végre lehet nevetni is!

Jelen sorok szerzője szerint az utóbbi-féle szövegek: az élményadó, szórakoztató vagy fejbevágó típusba tartozók összehasonlíthatatlanul jobb hatásfokkal szolgálják az érzékenyítést. Ezen kívül jelen sorok szerzője, ki életvitelszerűen foglalkozik serdült és serdületlen gyermekekkel, akik a MM célközönségét alkotják, nagy tételben merne fogadni arra, hogy a megcélzott korosztály képviselői az amúgy fontos értékeket bemutató, széprejóra nevelő, ám unalmasan és vontatottan megírt, érdektelen szövegekre jobbára így reagálnának: „haggyukmá”.

És ez legfőképpen azért szomorú, mert a Meseország mindenkié antológia tényleg egy nagyon király ötlet. A világ tele van másmilyen emberekkel, és a klasszikus mesék parafrázisai kiválóan alkalmasak volnának arra, hogy bebizonyítsák: ez így volt kétezerötszáz éve, és így van ma is. Mindenki egyformán másmilyen, és mindenki másképp egyforma.

De nagy kétségbeesésre azért nincs ok. Született egy kötet, ami egy (inkább nem teszek ide jelzőt) politikai performance következtében akkora figyelmet kapott, amekkorát még gyerekirodalmi antológia sehol, soha. Benne van az Óriásölő Margaret, a Rubintpiros madár meg a Róza a bálban. És Bölecz Lilla tényleg fantasztikusakat rajzolt hozzá.

Örüljünk annak, amink van.

A többi meg: nicht vor den Kindern.


 

Főoldal

 

2020. október 30.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Lajtos Nóra: kórtermekGaraczi László: Cioran-dalokAczél Géza: (szino)líraFalcsik Mari versei
Prózák
Nagy-Laczkó Balázs: KékszínkörMurányi Sándor Olivér: Halak közöttBene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: Hű
Drámák
Maruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkája
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA