Tóth G. Péter

 

’W’endégségben Wenckheiméknél

Lokális legendák és glokális nézőpontok az ókígyósi Wenckheim-kastély megújulásához[1]

 

A közösség a társadalmi gyakorlat révén kiválasztja, megjelöli a kollektív emlékezet gyakorlatainak élménytereit. Az emlékezésre kijelölődő fókuszpontok lehetnek konkrét terek, utcák, de még inkább épületek, objektumok, melyek leginkább nevesítésükkel, megnevezésükkel lesznek, lehetnek a lokális emlékezet helyei, lásd: > emlékmű, > műemlék, > skanzen, > múzeum. A feliratokkal, emléktáblákkal való megjelölés, a fizikai tér konkrét pontjának nevesítése, megnevezése az első és legfontosabb lépés ebben a kijelölő folyamatban, ami a műemléki védelmet jelöli. Ehhez képest minőségi váltás a hely birtokbavétele, a műemlék skanzenizálása, majd múzeumi jellegű tartalmakkal, konkrét és helyhez kötődő műtárgyakkal való feltöltése. Az ókígyósi Wenckheim-kastély az építésekor még nem volt se skanzen, se muzealizált tárgyak gyűjtőhelye, bár rendelkezett műgyűjteménnyel, és olykor volt egy-egy falszakasz is a nyilvános terekben, ahol a család önmaga muzealizált „történeteinek” állított emléket.

1944 augusztusában, még a szovjet csapatok bevonulása előtt, a grófi család elmenekült.[2] A jószágállományt és a mozdítható javakat bevagonírozták. A vasúti szállítmány Bécsig jutott, ahol egy légitámadásban részben odaveszett, részben megsérült. A családtagok 1947-ig éltek a császárvárosban, ahol egy csokoládégyárban dolgoztak. 1947 és 1961 között Algériában laktak. Wenckheim József itt halt meg 1952-ben. Fia, Keresztély 1949-ben kötött házasságot, 1961-ben Franciaországba költöztek, majd 1964-ben Bonnba. József unokája, Friederic 1950-ben született, ma Bonnban és részben Újkígyóson él.[3]

A családi iratok sem maradtak a kastélyban, a legfontosabbakat a család magával vitte. Nagy részük ma is a leszármazottak birtokában van, de a történeti vonatkozásaiban jelentősebb iratok egy csekély része a Magyar Nemzeti Levéltárba és annak Békés Megyei Levéltárába is került.[4] A kastély üresen állt, kívülről szinte alig érte kár a háború alatt, az épületből azonban az összes rézkilincset és a villanyvezetéket szakszerűen leszerelték, a selyembrokát és az aranyozott, domborított műbőr tapétákat letépték a falakról. A bútorokból, berendezésből helyben semmi sem maradt. A kastély osztozott magyarországi társainak sorsában: a szabad rablás áldozata lett.[5] 1945. május 15-étől az Országos Földbirtokos rendező Tanács az államosított kastélyt, a parkot és a földterületet az 1921-től itt működő mezőgazdasági iskolának utalta ki. A grófi múlt eltörlése, a kollektív emlékezeti folyamatok drasztikus megváltozásának fontos állomása volt. Ókígyóst 1953-ban Szabadkígyóssá nevezték át, és ehhez a névhez a helyi közösség azóta is ragaszkodik.[6]

A kastély az 1945-ös funkcióváltással lett hosszú időre iskola, az 1960-as évek végén pillanatokra filmes díszlet, majd időről-időre és fokozatosan turisztikai látványosság. Az első valódi rekonstrukciók és az épület műemléki védelme csak 1956-tól indult meg. Ennek befejezéséről a kortársak emléktáblával is nyomot hagytak a bejárati lépcsőház falán.[7] A park azonban csak az 1980-as évek végétől kapott örökségvédelmet.[8] A funkcióváltás nem volt zökkenőmentes, volt benne a család kényszerű kiköltözése, a kastély spontán kifosztása, az épület államosítása, a „mentés másként” elve alapján a bútorok, tárgyak önös megőrzése éppúgy, mint tudatos múzeumi begyűjtés. A kortárs itt élők hol némi indulattal fordultak a kastély felé, a felejtést erősítve, hol meg némi büszkeséggel, a magukénak érezve annak falait, őriztek meg belőle több-kevesebb részletet. A pusztulás és a felejtés helyett azonban a múlt jó értelemben vett birtokbavétele inkább megmentette a kastélyt és olykor a tartozékait is, mintsem veszni hagyta azt.

Az épület újabb idejű muzealizálása fokozatos és kezdetben nem gyors ütemű volt. Az újabb funkcióváltás velünk kortárs események sora. 2011-ben megszűnik az iskolai működés, elkészül a műemléki értékleltár, az épület építészeti felmérése, a falak és a park régészeti, archívumi múltjának feltárása, majd a rekonstrukciós tervkészítés és a felújítás. Ennek része lett a termek és szobák új tartalommal való megtöltése, konkrétan egy tematikus kiállítás kivitelezése a folyamatok végén.[9]

A(z emlékező) közösség mindenkori feladata a társadalmi kötelezettségek betartása és a csoportidentitás megőrzése az önértelmezés tükrében. De az emlékezőcsoportok alkalmankénti vagy rendszeres interpretatív jellegű megerősítésére van szükség a hely mint emlékhely életben tartásához is. A közösség teremti meg az emlékezet társadalmi kereteit és alakítja az emlékezés médiumait. Ezért szükséges a hely emlékekkel való folyamatos „újratöltése”: életben tartása, majd pedig a hely közösségének, közönségének való átadása, „játszótérré” való átlényegítése. A kollektív emlékezet ilyen kitüntetett helye lehet a múzeum mint a tér már nevesített, „múzeum” felirattal ellátott objektuma. Éppúgy, mint egy műemlékként megújított kastély, amit az emlékezés (történetmesélés) mediatizált helyeként és/vagy a tárgyak rendezett otthonaként írunk le, lakunk be.

A kérdés ezt követően a „hogyan csináljuk”. Pontosabban, hogyan keressük meg a hely történeteit, mi legyen a tárgyakkal, miként történjen az emlékek „feltöltése”, milyen ütemben gondoskodjunk a kiüresített terek „újratöltéséről”. Ezek a kérdések természetesen összetettebbek annál, hogy egy rövid esszé kielégítő választ adjon rájuk. Az írás szándéka szerint csak problémafelvetés lesz, melyre csak esetileg kínál jobb-rosszabb, elfogadható vagy elutasítható válaszokat. Maga az esszé is egy újratöltés eredménye, mivel az itt vázolt szöveg majd minden gondolati íve magában a Wenckheim-kastélyban, pontosabban annak kiállítói térré átlényegített termeiben öltött testet, vagyis lassan már múlt idő.

 

1. Kastélytörténetek cérnaszálon

 

Minden muzeális intézmény igyekszik körülhatárolni az általa birtokba vehető teret. A tér birtokbavétele a gyűjtéssel valósul meg. A gyűjtéssel vagy spontán módon múzeumba érkező tárgyak, dokumentumok és ezek történetei, felfedezéstörténetei, ha átmennek a muzealizálás folyamatán, jobb esetben képviselhetik egy adott tér vagy egy adott hely emlékezetét. Ahogy ez a „gyűjtés” gyarapodik, a tárgyak, dokumentumok, történetek sokasága ennek megfelelően egyre nagyobb teret vesz, vehet birtokba, vagy egy adott tér idődimenziókkal kitágított mélyebb rétegeit érheti el. A történetek által birtokba vehető tér véletlenszerűségét és töredékességét, a múlt romjellegét élményszerűen tudják megjeleníteni a tárgyak, de a róluk készült fotók is.

De haladjunk sorban, induljunk el a családtörténeti cérnaszálak pókhálófonatán, majd haladjunk a tervezői dokumentumok kétdimenziós lapjain. A kortársak az ókígyósi Wenckheim-kastélyt a 19. század második felének legszebb kastélyai közé sorolták. Nem csoda: az építtető grófi pár nagy reményeket fűzött hozzá és nem sajnálta rá a pénzt. Miután 1872-es esküvőjük után sikertelen kísérletet tettek a gyulai várkastély megvásárlására, Wenckheim József Antal ősi tanyájára álmodták meg a vagyonukhoz méltó új vidéki otthont.[10] A terveket Ybl Miklós (1814–1891) készítette. Az előképek a művészettörténeti elemzés szerint a heidelbergi vár, a nürnbergi Pellerhaus és francia kastélyok lehettek.[11]

 

Wenckheim József Antal

 

Ybl sokoldalú és népszerű építész volt, tervezett templomot, kastélyt, magtárat, városi palotát és síremléket. A bárói és grófi ághoz tartozó Wenckheim-birtokokon már az 1850-es években is dolgozott. Ekkor már állt az ugyancsak Ybl-tervezte családi kripta a régi majorsági kúria szomszédságában.[12] A kastélyterveket Ybl abban a neoreneszánsz stílusban készítette, amelyben kiválóan érvényesült klasszikus építészeti tudása. Nemcsak igényes, de divatos és korszerű épületnek tervezte. A mester a kész mű egyik első látogatója volt, nevét 1879. július 22-én örökítette meg a kastély birtokbavételt is szimbolizáló vendégkönyv.[13]

Ókígyóson is tartottak alapkőletételi ünnepséget, melyre 1875 júniusának első napjaiban került sor. Az eseményt egy tragédia árnyékolta be. Az egyik meghívott vendég, a mindössze 27 éves gróf Szapáry Imréné Rudics Nella séta közben egy pincébe esett és sérüléseibe június 7-én belehalt.[14] Az építkezés hét évig tartott, ez alatt a grófi pár és gyermekeik az ókastélyban laktak.[15] Az utolsó három évben feltehetően már csak belső munkálatok voltak, hiszen a kastély vendégkönyvét már 1879 nyarán megnyitották. A vendégkönyv megkezdése szimbolikus nyitánya volt több családi eseménynek: jelentette a kastély birtokbavételét, az ifjú házasok házassági évfordulóját, a további gyermekek érkezését, és a vendégkör rajzolta emlékező közösség létrejöttét. A kastély ünnepélyes felavatására 1882. július 19-én került sor a Frigyes (július 18.) és a Krisztina (július 24.) névnapokhoz igazítva. De még ekkor sem készült el minden eleme. Az Ybl-féle építészműhelyben javában rajzolták egy családi kápolna terveit.[16] A kastély építésére fordított idő megfelelt a kor átlagának. Egy új épület nagyjából három év alatt készült el, de a különösen igényes belső terek kialakítása még legalább ennyi időt emésztett fel. Az építkezés költségeit a különböző források másfélmillió forint körül jelölik. A ráfordított összeg egy jelentősebb középület költségének felelt meg![17]

A kastély „ideje” (akár a napi, akár az éves ritmust, vagy a generációs időtartamokat tekintjük) szorosan összetartozik a család idejével. Ennek a családi eseményeket is magába sűrítő tárgyi lenyomata volt az az apró keresztelőkancsó is, melyet még 2018-ban sikerült Békéscsabán fellelnünk, majd pedig a kastély enteriőrjeinek kulcstárgyává avatnunk. Az 1883-ból származó Wenckheim-címeres ezüst edény minden bizonnyal a kastélykápolna egyik legfontosabb szertartási kelléke lehetett. Vele az épület mint „múzeum” is felavatódott, hiszen a visszaszármaztatott műtárgyakkal saját gyűjteményt, ezúttal muzeális kiállítóhelyi rangot is szerzett projektünknek köszönhetően.[18]

 

 
A keresztelőkancsó

 

Vendéglátónk, Wenckheim Frigyes gróf (1842–1912), a magyar mágnásvilág közismert férfiúja volt. Harminc esztendős korában vette feleségül közeli rokonát, Wenckheim Krisztinát. Ekkor már túl volt jogi tanulmányain és apja birtokain gazdálkodási tapasztalatokat is szerzett. Az országos és a helyi politikai életben fiatal kora óta részt vett, összességében 23 évet töltött el a képviselőházban. A kiterjedt Wenckheim-birtok ügyeit, gyarapítását személyesen irányította, halálakor 106 ezer hold földbirtokot hagyott örököseire! 1890-ben lett tulajdonosa a borossebesi vadászbirtoknak, melynek kastélyát a közeli hadgyakorlat miatt itt időző Ferenc József számára alakíttatta át.[19] Mind az országos, mind a helyi politikai élet szereplőit rendszeresen vendégül látta a kastélyban és a fővárosi palotájában. Közéleti szerepvállalása azonban nem zárta ki a család iránti elkötelezettségét sem.[20]

Frigyes apja, Wenckheim Károly gróf (1811−1891) egyben Krisztina unokatestvére volt, majd házassága révén az apósa lett. Egyike volt azoknak a rokonoknak, akiket a közvélemény azzal rágalmazott meg (minden bizonnyal alaptalanul), hogy Krisztina apjának, József Antal és alacsonyabb rangú ifjú arájának (Scherz Krisztina) esküvőjére annak idején koporsót küldött, kimutatva ellenszenvét e házassággal kapcsolatban.

 

 

Fia, Frigyes azonban egy negyedszázaddal később valóra váltotta az álmot: házasságával egyesítette a két grófi Wenckheim-vagyont és ezzel végleg lezárta az egykori ellenségeskedést, ha volt is ilyen a szóbeszéden vagy a rágalmazó pletykákon kívül. Gróf Wenckheim Károly 1838-ban Milánóban kötött házasságot Radetzky József tábornok lányával, Friderikával, aki még három gyermeknek adott életet.[21] Károly a Békés megyei birtokai közül Gerlát szemelte ki otthonául, amely ma Békéscsaba része. Itt épült fel 37 szobás kastélya 1860-ban.[22] A magyar érzelmű Wenckheim József Antal idősebb grófi ága és a császári kötődést nagyobb hangsúlyokkal megélő Wenckheim Károly ifjabb grófi ága Krisztina és Frigyes esküvőjén fonódott össze, mintegy szimbolizálva az ország dualizmust eredményező kiegyezését, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia 1867-től felívelő korszakának nyitányát.

Ebben a párhuzamban értékelhetjük a kastély és a birtok egyetlen örökösének számító Krisztina grófnő Erzsébet királyné (Sissy) személyével rokonítható lényét. Az ókígyósi kastély valódi vendéglátója, a család erős tengelye Wenckheim Krisztina grófnő (1849−1924) volt. Az ország egyik legnagyobb vagyonának várományosa háromévesen maradt egészen árván. Apja hozzá fűzött reményeit jól mutatja, hogy születésekor mindhárom feleségének keresztnevével felruházta (Krisztina; Anna Mária, Regina Rozália).[23] Krisztina gyámjai a birtokot is kezelő uradalmi főtisztek voltak, nevelését egy pap, Göndöcs Benedek irányította. Göndöcs ápolta, sőt valódi kultuszt teremtett a Wenckheim családnak.[24]

Krisztina életének meghatározó eseménye volt 1857-ben az uralkodópár köszöntése, amely biztosította számára Erzsébet királyné megbecsülését. Művelt, társasági hölggyé vált: hat nyelven beszélt és olvasott, tehetségesen énekelt és zongorázott. A magyar és európai szalonok világa mellett otthonosan mozgott a háztartási teendők között is. Hét gyermeket nevelt fel, irányította a hatalmas kastély napi ügyeit. Apja vagyonát tovább növelte rokonával, Wenckheim Frigyessel kötött házassága révén.[25] Egyszerre volt társasági és közéleti szereplő, ugyanakkor egy meghitt családi otthon lelke.[26]

 

2. Az anekdoták (fakenews) fonatától az irodalomig és vissza

 

Krisztina származása azonban csak apai oldalról volt erősen megtámogatva. Anyai ágról erős, a közvélemény meggyőzését segítő gesztusokra volt szükség, amiről az idős korú apa jó előre gondoskodott. Itt jön történetünkbe a Jókai által felingerelt hírlés, majd a Jókai regénye által támadt erős népszerűség kérdése, valamint mindezeknek a kastély falai közé való illesztése. Legenda és valóság? A kétszer is megözvegyült Wenckheim József Antal 67 évesen vette el harmadik feleségét, a 22 éves Scherz Krisztinát (A feleség anyja, Müller Katalin, a gróf kulcsárnője volt). Az esküvőt 1847. november 25-én tartották meg, örömükben azonban nem mindenki osztozott.[27] Különösen a gerlai kastélyban lakó Wenckheim Károlyról hírlett, hogy övé lett volna a hatalmas vagyon, ha a gróf örökös nélkül hal meg. Mindenki „tudni vélte” (vagy visszamenőleg akár Jókai regényének áthallásaira alapozva „tudta” is), hogy a hoppon maradt rokon dühében egy fekete koporsót küldött az esküvőre. Sőt az a hír is járta, hogy egy egész halottas hintó gördült be Ókígyósra. Utóbbi rosszízű hírlés valamilyen szövegvariánsa, már csak a szinte felfoghatatlanul nagy vagyon és a Wenckheim József Antal közhírű patriarchális életmódja miatti irigység okán is gyaníthatóan terjedőben volt, akár már az 1850-es években. Maga az anekdota azonban biztosan későbbi. Az Egy magyar nábob először a Pesti Naplóban jelent meg folytatásokban, az első rész 1853. július 1-jén. Vagyis csak fél évvel József Antal 1852. december 28-án bekövetkező halálát követően. Érdemes hangsúlyozni, hogy a gróf mindegyik esetben rangon alul házasodott, és a főúri rokonok vagy más mágnások sem az esküvőnél, sem a keresztelésnél, de később a vagyon gondozásánál sem kaptak szerepet.[28]

 

Scherz Krisztina

 

Hogy mi volt előbb, a Jókai által is hallott pletyka, vagy a regény által támasztott hírbehozás, valójában mindegy. A családra vetett árnyék foltja mindig is ott keringett a kastély körül.[29] Valójában már Jókai is az Egy magyar nábob regényének megírását egy lokális legenda glokális nézőpontú megismerésének köszönte. Az írót, saját bevallása szerint, egy „kortárs anekdota” ihlette, amit neje, a híres színésznő, Laborfalvy Róza (1817–1886) mesélt neki, míg Szolnoktól Nagyváradig utaztak postakocsin. Az utazás négy napig tartott. Ekkor idézte fel a személyes találkozás emlékét egy alföldi nemesi dinasztia fejével. Az anekdota alanyát „egész Magyarország” ismerte, az emlékezetében a „Józsa Gyuri” név ragadt meg. „Ez volt az első eszmecsíra, a miből én a »Magyar nábob«-ot megköltöttem” – vallotta a regény összkiadású bevezetőjében Jókai 1893-ban.^[30] Az irodalomtörténetírás a „nábob” és Wenckheim József Antal személyének direkt kapcsolatát azonban diszkréten kezelte. Elsőként H. Kiss Géza vetette fel 1935-ben, hogy a „nábob” nem a tiszafüredi középnemes, Józsa György, hanem Wenckheim József Antal kígyósi földesúr lehetett. Erről a lehetőségről azonban csupán egy röpke interjúból értesült a közvélemény, amelyet H. Kiss rádiófelolvasása alkalmával adott.[31] György Lajos volt az első, aki némileg hangosabban írta le 1940-ben, hogy Kárpáthy karaktere mögött egy Wenckheim gróf személye rejtezik.[32] A velünk kortárs irodalomtörténet azonban egyre meggyőzőbben mondja ki, hogy bár vitathatatlan Jókai fantáziájának szabadsága, mégis a legtöbb motívum a Wenckheim család irányába mutat.

A történet mai nézőpontú esszenciáját azonban nem egy anekdota, hanem egy globális platform téríti a lokális tartalmaktól további glokalitások felé. A Wikipédia mozgó-változó szócikke ekképp sűrítette össze a nagyregényt három mondatba: „A reformkorban játszódik. A mű olyan adomákra épül, mint a tékozlóan élő mágnás, vagy az idős főnemes fiatal polgárlánnyal kötött frigye, amivel semmirekellő rokonát kisemmizheti. A könyvet 1966-ban megfilmesítették.”[33] A Várkonyi Zoltán rendezésében készült filmek immár a 20. században is újraalkották a lokális múlt legendáit. Általuk pedig nem csak Jókai olvasótábora, de a történetmesélés szélesebb moziközönsége, ezáltal újabb és újabb generációk sora is megismerhette az ókígyósi kastély, egyúttal a Wenckheimek (j/)szellemét.[34]

Innentől „spoilerezzünk” a regény és a filmek világába. Az Egy magyar nábob című regényében a Wenckheim gróffal számos közös vonást mutató Kárpáthy János közelgő névnapját szeretné megünnepelni, ezért a vígasságra meghívja haragosát, Kárpáthy Abellinót is, aki azzal viszonozza a kedves gesztust, hogy egy koporsót küld ajándékba. A nábob szélütést kap, de pár nap alatt felépül. Nem értelmezhető kérdés, hogy Wenckheim József Antal hogyan reagált volna erre a morbid meglepetésre, az azonban tény, hogy – a regényalakhoz hasonlóan – ő sem sokáig élvezte a házaséletet, ugyanis miután felesége a gyermekágyban elhunyt, maga is betegségbe esett, majd rövid időn belül meghalt. Gazdag örökségét három éves lányára hagyta. Miként Jókai művében, úgy a filmben is hasonló sorsa jutnak a szereplők: Kárpáthy János szintén kései házasságot köt a nála jóval fiatalabb és rangban nem hozzá illő Fannyval, gyermekük születése miatt pedig Abellino elveszíti a jogot, hogy örököljön a nábob után. Kárpáthyné belehal a szülésbe, az öregúr pedig pár nappal később követi őt a sírba.[35]

 

 

Az összekuszálódó szálakat nehéz kibogozni. Amiről a Wenckheim család archívuma beszámol, éppúgy regényíró tollára való, tele tragédiával, szellemi nagyságokkal és mélységekkel. Erre lehetne példánk a közelmúltból Bauer Barbara lányregénye, „A leggazdagabb árva”, Wenckheim Krisztina életéről.[36] Már a család múltja is mesébe illő volt. Joggal tette fel mindenki már az eredendő kérdést is, hogyan jött létre ez a mesés vagyon, és hogyan kerülhetett egy grazi gyógyszerészcsalád Békés megyébe? A válasz elsőre nagyon egyszerű, például úgy, hogy a Wenckheimek beházasodtak egy linzi számvevőtiszt családjába, utóbbi volt a Harruckern dinasztia. Kicsit bonyolultabban a sikeresebb, vagyonba torkolló házasságok és a birodalmi terjeszkedés bizniszeiből való nyerészkedés lehetett a fő magyarázat az osztrák polgárcsaládnak a magyar mágnásvilágba való emelkedéséhez.[37] A „nábob” 1852. december 28-án halt meg Pesten, 72 éves korában. Holttestét két nap múlva pompás gyászmenet szállította Ókígyósra.[38] Temetésére 1853. január 4-én került sor.[39] A temetésre elköltött összegek az elhunyt örökül hagyott mérhetetlen gazdaságát tükrözték. A grófot az ókígyósi Szent Anna-kápolna alatti családi sírboltba temették, harmadik felesége, Scherz Krisztina mellé. A halálhírről és a temetésről a jelentősebb fővárosi lapok mindegyike beszámolt.[40]

A temetés híre további lokális legendák szájhagyományát alapozta meg egészen turbulens módon. Ahogy azt Dömötör Sándor folklorista a majd évszázadnyi szóbeszédet az 1970-es években, mint történeti mondákat felgyűjtötte, sokak által még ismert volt minden, a Wenckheimeket körüllengő mende-monda. Steib János plébános például 1975 nyarán a Wenckheim Krisztina esküvői ruhájából készült miseruhát a dobozi templomban konkrétan Kárpáthy Zoltán (!) egykori ruhájaként mutatta be. A nábob életregénye itt már a Wenckheim család múltbéli közéleti szerepléseit is felülírta.^[41] Sokan tudni vélték, hogy Wenckheim József Antal nem sokkal a halála előtt, egy vasárnap délután az uradalmi cselédeket a majorság központjába rendelte. A kápolna melletti tér közepére egy aranypénzzel teli edényt tett egy asztalra. A gróf az akkor három éves kis Krisztinát az aranyakkal teli edény mellé állította, majd minden cselédjének sorban egy-egy aranyat adott. Amikor a jelenlevők megkapták az ajándékot, Wenckheim jó hangosan így szólt: „Itt mondom előttetek, az isten szabad ege alatt, hogy ez a kisleány az én törvényes gyermekem. Gondoskodni fog rólatok, de ti is vigyázzatok reá!”[42]

Aztán az árván maradt gyermek további, újabb és újabb legenda-teremtő buborékba került. De nem csak az apja, hanem az őt nevelő személyeknek köszönhetően is. A gyámságra jelölt Göndöcs Benedek segédlelkészből lett nagyhírű gyulai apátplébános, múzeumalapító, akadémia-pártoló tudós és kísérletező méhészgazda, összefoglalva a Békés megyei értelmiségi körök origója. Mindössze 23 éves segédlelkész volt, amikor Wenckheim József Antal és Scherz Krisztina esketésén kapcsolatba került a családdal. Ez a kapcsolat egész életét végigkísérte, rendszeres látogatója volt a régi, majd az új kastélynak is. Ahogy a családban emlegették, a „pap bácsi” gondolkodásmódja nagy hatással volt a grófnő műveltségére és „honleányi” elkötelezettségére. Mire nevelt lánya férjhez ment, karrierje a zeniten volt: szentszéki ülnök és parlamenti képviselő volt együtt.[43]

Bizonyára árvaságában szerzett lelki tapasztalatai is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Wenckheim Krisztina otthonában a „főúri körök háziatlansága” – ahogyan akkoriban mondták – kevéssé vagy egyáltalán nem érvényesült. A róla szóló cikkek kivétel nélkül kiemelik, hogy a grófnő „jó anya”, aki „nyájas” és megértő gyermekeivel szemben. Ezt a meghitt viszony nem korlátozódott kizárólag gyermekeire, hanem kiterjedt unokáira, valamint az általa pártfogolt szegény sorsú gyermekekre is.[44] A sokat emlegetett Vendégkönyv ráerősít a Krisztina és Frigyes személyét körülölelő szeretettel teli társasági légkör méretére. Lépjünk most be, a Vendégkönyv által megrajzolható társadalmi körök szalonjába.[45]

 

3. A könyvtár és a Vendégkönyv sűrű szövésű hálója

 

A Wenckheim családot körülvevő társadalmi háló szoftvere mögött nagyteljesítményű hardverként beszélhetünk a kastélyépületről, a kastélyban lévő könyvtárról és a könyvtárban elhelyezett könyvekről. Legalább is annak alapján, ami ezekből a könyvekből és a könyvtárból a pusztulás és a kifosztás ellenére fennmaradt.[46]

Nem sok szoba maradt belülről érintetlen a kastély 1945-ben történt államosítását követően. A könyvtár volt az egyik. Megmaradt a kazettás mennyezet, valamint az összefüggő, a kandallót és az ajtók körüli kapuzatokat is magába foglaló könyvespolcrendszer. A szobáról enteriőr fénykép nem ismert.[47] A könyvtár polcain a közelmúltig csak olyan könyvek kaptak helyet, melyek az államosítás utáni iskolai működéshez kellettek. A kastély és a család egykori tudásbázisa az 1944 végén történt kiüresítésnek köszönhetően szétesett, a könyveket a helyi lakosság, olykor politikai agitátorok hordták szét vagy semmisítették meg. Ami maradt a könyvtárként már nehezen értelmezhető könyvsokaságból, azt Féja Géza írónak, könyvtárosnak, kultúramentőnek köszönhetjük.[48]

Féja Géza megyeszerte folytatott kutatómunkát az 1945–1948-as kommunista rendszerváltozás óta – sokszor eredménytelenül – eltűnt, gazdátlan, a háborúban vagy azt követően megsérült könyvgyűjtemények nyomait keresve.[49] Az elhagyott kastélyokból és különösen az ókígyósi kastélyból ugyanekkor összesen közel félszáz műtárgy került a békéscsabai múzeum épületébe is. A két közgyűjteményben ma is figyelemre méltó becses kéziratokat, régiségeket, első kiadásokat és pótolhatatlan helytörténeti műveket találunk.[50] Ma, amikor a kastély falai közé új, élő, bár múzeumi funkciót kerestünk, nem volt kérdés, hogy a könyvtár polcait könyvekkel, lehetőleg az egykori könyvtár köteteivel kell feltölteni, vagy ha a horror vacui oly nagy még ezt követően is, további Wenckheim-kastélyok családi kötődéssel ide irányítható könyveivel gazdagítsuk az épületet. A beépített szekrényekbe ezért is került vissza az egykori kígyósi Wenckheim-könyvtár megmaradt könyvállománya. Ebben a „mentett” könyvállományban önálló színpadképet kapott a család és a kastély Vendégkönyve.[51]

Mint a nagyobb kastélyokat általában, a kígyósit is nagyszámú vendég fogadására tervezték. Az emeleti harminc vendégszoba mellett jól mutatja ezt az elvárást a közösségi terek – szalonok, ebédlő, biliárdszoba – mérete és reprezentatív berendezése. 1879-ben, amikor a kastély elkészült, a grófi párnak már három gyermeke volt, s híresen családcentrikus gondolkodásuk révén méltán számíthattak rá, hogy ők felnőtt korukban is sűrűn hazalátogatnak majd. S valóban, az 1879-ben megnyitott vendégkönyv lapjain az 1890-es évektől kezdve gyakorta tűnik fel a már házas, hazulról elköltözött lányok neve, a vejek és az unokák neveivel együtt. A házasság révén rokonná váló Széchenyi, Nádasdy, Zichy családok több tagja korábban is megfordult a kastélyban, ha máskor nem, az októbertől esedékes januárig-februárig tartó vadászatok alkalmával. Vissza-visszatérő, állandó vendégnek számított Krisztina fogadott testvére és családja, a grófi pár mindkét tagja részéről rokon távolabbi és közelebbi Wenckheimek, valamint Frigyes gróf közelben élő testvérei és rokonai: az Almásyak és a Walterskirchen bárók.

Az állandó vendégek közé tartoztak az uradalomhoz tartozó plébániákon vagy a közelben szolgáló papok és a magasabb egyházi méltóságok, köztük a mindenkori váradi püspökök. Ismerve a grófi pár buzgó vallásosságát és egyháztámogató tevékenységét, a klérushoz köthető látogatók nagy száma nem meglepő. Az állandó vendégkörön kívül időről időre felbukkan a vendégnévsorban egy-egy híresség. Mindjárt ez első napokban látogatóba érkezett például Gyuláról Erkel Adele zongoraművésznő, Erkel Ferenc volt felesége. Nem Ybl volt a grófi pár egyetlen építész vendége az évtizedek alatt. Bizonyára az épület híre vonzotta ide a keszthelyi Festetich-kastély tervein dolgozó bécsi építészt, Rumpelmeyer Viktort.[52] A századfordulón néhány festőművészt is vendégül láttak a kastélyban, ők talán a két Krisztina grófnő (anya és lánya) művészetrajongása révén kerültek kapcsolatba a családdal, esetleg megrendeléseket teljesítettek.[53]

A látogatások másik része a grófi család hétköznapjainak normál üzemmenetébe illeszkedett: ügyvédek, orvosok, újságírók, az uradalmi tisztikar tagjai, a helyi plébános és tanító tartoztak ebbe körbe. Időről időre felbukkantak a családtól segítséget kérő vagy támogatásban részesült szervezetek képviselői is.[54] S hogy milyen lehetett a tervezett vagy spontán vendégségek protokollja? A vendégkönyv lapjai erről mélyen hallgatnak. Teleki Sándor azonban – akinek látogatását 1881. június 24−25-én rögzítették a vendégkönyvben – erről is érzékletes képet festett a Vasárnapi Újságban: Ott nem a ruhát, hanem az embert nézik – szólt az újságírói konyhabölcselet.[55]

 

4. Tértörténetek oda-vissza

 

A Vendégkönyv által megrajzolható virtuális körök mellett az analóg világ is figyelmünkre érdemes, értve ezen az épület falkutatásokkal vagy épp fényképelemzéssel feltárt fizikai tereit. Hogy milyen történetek rajzolódnak ki a térelemzésekből és ezek a történetek hogyan járultak hozzá a kiállítási tematikáinkhoz, vegyük most sorra azt a néhány enteriőrképet, amit Klösz György készített még az 1894 és 1901 közötti években. Mindössze négy teremről maradt fenn a kastély fénykorát jelentő időszakból a történetmesélést segítő fénykép. Csak a nagyebédlő, a nagyszalon, a házi kápolna és a grófi dolgozószoba kínálta magát, hogy képként megszólaljanak, majd a térbe fordítva őket képregényeket idéző olvasmányaink legyenek.

Klösz György (1844–1913) ismert felvételeinek száma négyezer, de az életmű egésze a kutatók szerint akár ennek többszöröse is lehetett.[56] Fényképeit a sajtóban publikálta, illetve az 1880-as évektől sokszorosítva árulta. Egyik legismertebb sorozata az a több száz felvétel, amelyet a századforduló vidéki kastélyairól készített.[57] Az ókígyósi kastélyról készült, pótolhatatlan dokumentációs értékű képeit az exkluzív Szalon Újság közölte.[58]

Hogy mit látunk Klösz ókígyósi képein? Vegyük sorra, elsőként menjünk a nagyszalonba. Bár a kastélyépület egésze a reprezentáció céljait szolgálta, ebben mégis kiemelkedő szerep jutott a nagyszalonnak, amely az épület „szívkamrája” volt. Érkezéskor itt fogadták a vendégeket, amíg az előcsarnokban hagyott poggyászokat a személyzet elhelyezte az emeleti vendégszobákban. Később, a vendégség ideje alatt itt zajlott a társasági események nagy része: zenehallgatás, felolvasás, beszélgetések. A szalon kialakítása, berendezése tehát egyfajta névjegy volt, amely a család világképét közvetítette a vendégek felé. Az ókígyósi nagyszalon 90 négyzetméter alapterületű terem, kényelmes bútorokkal zsúfolásig megtömve. Jelentősebb események idején a kastélyban egyidőben ötven vagy annál több vendéget is fogadhattak. A teljes telítettség persze soha nem volt cél, a kastélyban nagyobb bálokat, táncos mulatságokat nem rendeztek.

A bútorok száma az aktuális vendégsereg nélkül is világossá tette mindenki számára, hogy tekintélyes és népszerű család otthonában járunk. A bútorok a változó divatokat mutatták, melyek „azért vannak, hogy használják, a székre rá lehet ülni, a pamlagba be lehet fészkelődni, az asztalra rátehetem kalapomat” − foglalta össze a szalon erényeit a Vasárnapi Újság tudósítója. A család vagyoni helyzetéről informáló drága porcelánok, nehéz bársonyfüggönyök vagy a márványkandalló mellett fontos berendezési tárgy volt a család értékrendjét, a grófnő művészetek iránti közismert elkötelezettségét tükröző Bösendorfer-zongora és talán ifjabb Krisztina vagy a neves festő hírében álló Friderika grófnő néhány festménye.[59]

A nagyszalonban kiemelt helyen, kiállításszerű elrendezésben tárult a vendégek szeme elé az a képsorozat és az a festmény, amely a család és az uralkodó kapcsolatát mutatta be. Mindkettő felületet a Klösz fotón is látjuk. A családi „kiállítás” egyik részét az 1857-es császárlátogatás Békés vármegyei állomásait ábrázoló, és az ókígyósi fogadást is bemutató litográfiák alkották. A másik részét egy festmény képviselte, amit a zongora fölé akasztva láthatunk. Ez az 1893. szeptemberi borossebesi vadászkastélynál történt találkozást ábrázolja. Tudjuk, hogy ugyanígy a kastély egyik díszhelyén függesztették ki Ferenc József fiatalkori és időskori arcképeit is, valamint saját kezű köszönőlevelét az említett találkozási eseményről.[60] Az uralkodóval kapcsolatos képek hitvallásának különös színt kölcsönöz, ha tudjuk, hogy Wenckheim József Antal 1849 áprilisában még részt vett a debreceni országgyűlésen, és azon kevés magyar főrangú közé tartozott, aki aláírta a Habsburg-Lotaringiai-ház trónfosztását. Ehhez mérten fél évszázaddal később lánya és veje (egyben unokaöccse) fogadószalonjában kiállított kultikus képek jól tükrözik azt a fordulatot, amelyet az 1867-es koronázás és a kiegyezés jelentett az ország életében. Ebben a szalon-enteriőrben azonban ennél is fontosabb üzenet a két személyes találkozás családi tétje.

Európa birodalmaiban kevesen uralkodtak olyan hosszú ideig mint Ferenc József (1830−1916). Ez idő alatt szélsőségesen változott megítélése. Uralkodása első két évtizedében véreskezű hóhérként, a magyar függetlenség eltiprójaként tekintettek rá. A kiegyezést követően azonban, miután helyreállította a magyar alkotmányosságot, magyar királlyá koronázták. Sokat javított megítélésén a magyarokkal kezdettől fogva rokonszenvező felesége, Sissy, akit rajongó szeretet övezett. Ferenc József számos alkalommal járt Magyarországon. Ilyenkor főrangú családok vendége volt. Így vendégeskedett Wenckheim Krisztina ókígyósi kastélyában 1857-ben (27 évesen), majd Wenckheim Frigyes borossebesi kastélyában is 1893-ban (63 évesen).[61]

Ókígyósra eredetileg 1857. május 14-én kellett volna érkeznie az uralkodó párnak, de Gizella gyermekük betegsége miatt az utazást május 25-re halasztották. A fogadás helyszíne az orosházi határszél, vagyis a megyehatár volt. Kígyósra délután négykor érkeztek; a császárt és a császárnét a kastély előtt a nyolcéves Wenckheim Krisztina fogadta gyámjai és a tisztikar körében. Rövid pihenő után a császár és kísérete továbbindult Gyulára. Másnap bejárták Gyulát, Békéscsabát, elutaztak Dobozra, ott megtekintették az új Kettős-Körös medrének építését, majd gróf Wenckheim Rudolf dobozi kastélyában vendégül látta a császári párt. Ezzel zárult a Békés megyei látogatás.[62]

De menjünk tovább és nézzünk körül a Klösz György által megörökített ebédlőben is. A kastély három nagyobb enteriőrje közül az egyik legkarakteresebb terem volt a nagyebédlő. Jelenlegi állapotát a fényképeken látható berendezések szerint rekonstruáltuk. Az 1949-ben kezdődő iskolakorszakban tornateremként működött, falairól a díszes bőrtapéták ekkor már éppúgy hiányoztak, mint a kazettás borítás egy része.[63] A látogatók szemében az ebédlő a kastély egyik látványossága volt, amelynek magas tere, faragott oszlopokkal díszített faburkolata és az egyszerű bútorzat neoreneszánsz stílusa összhangban volt az épület külső megjelenésével.

A Klösz György által készített fényképeken a szőnyeggel burkolt ebédlő középén egy asztal állt hat székkel és a falak mentén további székek voltak. A bútorzatot egy kandalló, néhány kisebb tálalószekrény, egy tükör, valamint óra és néhány dísztárgy egészítette ki. Mint általában, a kígyósi kastélyban is úgy alakították ki az ebédlőt, hogy az ablakokból a park legelegánsabb részére, esetünkben a franciakertre lehessen látni. Az egykori látogatók dicsérték a bútorok kényelmét, tehát a kor átalakuló ízlésének megfelelően az előkelőség szempontjai mellé már a komfort követelményei is felsorakoztak. A „ruganyos székek”, amelyek egy 1820-as évekbeli angol szabadalom következtében fokozatosan hódítottak tért az európai kastélyokban, külön említést kaptak az 1882-ben ide látogató újságíró beszámolójában.

A Szalon Újságban került közzétételre a grófi dolgozószobát megörökítő fotó. A 19. századi kastélyok kötelező helyisége volt a dolgozószoba, még akkor is, ha az úr tényleges munkavégzése egy másik kastélyában, esetleg pesti palotájában folyt. Klösz György fennmaradt fényképe jól tükrözi a szoba hangulatát, amely a kötelező úri szenvedélyek (vadászat, lovaglás, kártya), a családszeretet (képek) és a felelősségteljes munkavégzés (gazdasági könyvek) terét sejteti. A vidéki kastélyok egyik legfontosabb funkciója − a gazdálkodás irányítása mellet − az évi egyszeri vagy többszöri vadászatok megrendezése volt. A vadászat presztízse a kastélyberendezésekben is érvényesült: a férfias helyiségeket, úri szobákat valamint a fogadótereket és folyósokat szinte kötelező jelleggel díszítették trófeák. A Wenckheim-kastély sem volt ez alól kivétel. „A gróf ur szobáiba mentünk. Nincs szerencsém személyesen ismerni a grófot, de szobáiról itélek jellemére, s tudom, hogy szenvedélyes gazda, nagy vadász, vendégszerető ember és ió magyar.”[64] Ehhez a meglátáshoz azonban nem is kellett elmenni a grófi lakosztályig: a vendéget már az előcsarnokban két nagy farkasbőr-trófea fogadta.[65]

Utolsóként térjünk be a kastély kápolnájába. A külső és belső bejárattal is rendelkező házikápolna egy kisebb előtérből és egy sekrestye-fülkéből áll. A kastélykápolna későbbi toldalék a kastélyon, 1884. október 23-án szentelte fel Nogáll János püspök.[66] A környék minden temploma kegyúri templom, amelyek a Wenckheim család adományaiból épültek meg.[67] A négyzetes alaprajzú, kupolával fedett kápolna bal oldalán három félköríves záródású ablak nyílik. Az apszisban fehérmárvány oltárépítmény, rajta a Koronás Madonna a kisdeddel állt, mellette három-három gyertyatartó. A kápolnában és a kastélyban a környék kisebb-nagyobb egyházfiai gyakori vendégei voltak a grófi párnak. A család életében fontos események − keresztelő, születésnap, névnap, eljegyzés, házassági évfordulók − alkalmával az ókígyósi Vendégkönyvben a kegyurasági papság tagjai is szerepeltek. A kápolnában eredeti berendezés a neoreneszánsz márványoltár, a fali szenteltvíztartók, a fapadok, a faragott gyóntatószék és az amerikai gyártmányú harmónium maradt. A márvány Madonna kivételével minden tartozékot ma is láthatunk a megújított kápolnában.

 

5. A képeskönyvtől a mozgóképig (glokális filmes hátterek)

 

Mivel több olyan termünk is akadt a kastélyban, melyekről eredeti képi forrás nem állt rendelkezésre, így ezek történetekkel való feltöltése, kiállítási élménytérként való megépítése dilemmát okozott. Erre a problémára kerestünk választ úgy, hogy ha tudunk, reflektáljunk is azokra a látogatóktól érkező glokális elvárásokra, melyek az ő igényeikhez igazítják az általunk még nem ismert tereket. Sajátos glokális élményt nyújtott az a felfedezés, hogy a kastély bizonyos tereit, melyekről olykor semmiféle bizonyosságunk nem volt, mások és előttünk mégis milyen elképzelésekkel tölthették meg. Amikor 1968-ban Sándor Pál filmrendező és stábja az ókígyósi kastély épületét és belső tereit egy több hetes filmforgatásra birtokba vette, hasonló dilemmával küzdött. A mozgókép, ami létrejött ekkor Vayer Tamás látványtervező díszleteiben és a színészi játéknak köszönhetően, úgy tűnik, megoldotta a mi kérdésünket is. Egyrészt élmény és emlékkép jött létre abban a térben, ahol ma a látogatók fizikailag is sétálnak, másrészt az egykori forgatási helyszín „eredetisége” össze tudta kapcsolni a fikciós történet moziélményét a látogatók mozgásával és elvárásaival.

Bár manapság nagyobb figyelemmel választjuk ki a helyünket mint régen, a hellyel kialakított kapcsolatunk ma arra hasonlít, amit Edward Relph egy kissé más környezetben „véletlen kívülállásnak” nevezett.[68] Minél jobban kötődik a tapasztalatunk a médián keresztül közvetített kapcsolatokhoz, annál inkább a fizikai helyünk és nem a teljes életterünk válik ezeknek a másfajta tapasztalatoknak a hátterévé. Ehhez fogható élményt kínálnak azok a „turisztikai” élmények, melyek sajátos hátteret biztosítanak a látogatónak, hogy a jelenlétüket, önképüket (selfie) az általuk megélt helyen megragadhassák vagy épp rögzíthessék.

Az „eredeti tér” és a fikciós moziélmény kapcsolódásait további eredeti, mindkét térben jelen lévő, abban szereplő tárgyi fókuszpontokkal is meg tudtuk erősíteni. Konkrétan olyan, a térhez kapcsolódó műtárgyakkal, berendezési tárgyakkal tudtunk most a kiállításban számolni, melyek éppúgy tartozhattak a kastély egykori tér-történetéhez, mind a filmes fikciók kép-történetéhez. Akadt példánk a könyvtárban egy nagyméretű, fekete páncélláda „személyében”, ami már csak súlya miatt sem sokat mozdulhatott az épületben. Ez a kinézetre is nagyméretű, belső fémfiókokkal, rejtett rekeszekkel ellátott vas levelesláda valójában a páncélszekrények őse volt. Valószínűleg a régi kastély tartozéka lehetett. A minden bizonnyal 18. századi kovácsmunka a fémpénz tárolása szolgált, de ebben tarthatták a család legfontosabb jogbiztosító, birtokgazdálkodási iratait, a kastélyleltárt és az adásvételi szerződéseket is. Részben tűzálló anyaga, részben tekintélyes súlya miatt − elrabolni ésszerűtlen lett volna! – a vasláda alapvetően biztonságos őrzési mód volt. A könyvtárban állhatott egykor. Utóbb, a 19. század második felében már ennél korszerűbb páncélszekrények honosodtak meg a kastélyokban is, így ez a vasláda „múzeumi” darab lett. A láda még az 1960-as években is a könyvtár tartozéka volt, így tűnik fel a kastélyban, amikor 1968-ban a Szeressétek Ódor Emíliát című mozifilmet (rendezte Sándor Pál) forgatták. Talán épp általa lett a filmbéli könyvtár és a kastély „eredeti” könyvtára, fikció és valóság „egy”.[69]

Ugyanígy tudtuk újraalkotni, élménytérként birtokba venni mind a kápolnát, mind a tornyot, de különösen a parkot, ahol a kameramozgások alkotta mozgóképek és térélmények sűrítve tudtak mesélni immár a film eredeti fikciós vonalvezetésétől függetlenül is a kastélyról és annak környezetéről. Az elektronikus kort megelőzően a helyet a fizikai és tapasztalati kötöttség jellemezte. A helyzeteket az határozta meg, hogy hol és mikor történtek meg és ki volt fizikailag jelen, valamint az, hogy hol és mikor nem történtek meg és ki nem volt fizikailag jelen a történtekkor. A helyzetek meghatározása segít telíteni, megtölteni egy idő és tér által meghatározott, vagy ha úgy alakul, egy korábban kiüresített környezetet.[70]

Sándor Pál filmje a Wenckheim család eredeti élettereit lakta be, és adott nekünk történetmesélésre alkalmas, a hézagokat kitöltő nyersanyagot a tér újraalkotásához. De ugyanilyen élményadalékok voltak Várkonyi Zoltán filmes regényadaptációi (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán) a családtörténet virtuális világának „kitöltéséhez”.

Minden tapasztalatunk lokális, mindent, amit látunk, hallunk, tapintunk, az érzékeink tapasztalata. Hacsak nem lettünk teljesen függők a virtualizálási technológiáktól, el kell fogadnunk, hogy önmagunk és a testünk elválaszthatatlan egymástól: „Mindig egy helyen vagyunk, és a hely mindig velünk van.” – írta Joshua Meyrowitz a „glokalitás hajnala” című esszéjében. Miközben napi feladatainkat elvégezzük, „függünk az adott hely természetétől”. Mi több, mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy mennyi időt vesz igénybe a mindenkori mozgásunk. Az utazási idő mindig valós, még akkor is, ha a virtuális térrel és a telekommunikációval dolgozunk vagy előadást tartunk, on-line kapcsolódunk másokhoz. Mindazonáltal a folyamatos helyi jelleg nem mond ellent a globalizáció realitásának sem. Mert bár a világot mindig egy lokális térben érzékeljük, az általunk érzékelt emberek és tárgyak nem kizárólag lokálisak: a különböző médiumok tágítják érzékelési mezőnket.[71]

Ma „glokalitásokban” élünk. Esetünkben a kastély lesz az a sajátos háttér, az a fizikailag és egyúttal virtuálisan is birtokba vehető hely, amely a látogatói élmény megszerzését eleve megteremti. Az ókígyósi kastélyba tervezett kiállításunk azért is vett elő a kastély tereit háttérként díszletező mozgóképeket, melyek erre a látogatói elvárásainkra is jól reflektálnak. Olyan „moziélményeket” értek ezen, melyek eredendően az ókígyósi kastélyt vagy annak történeteit használták háttérként, így ezek felidézése, a kastély tereibe való elhelyezése sajátos oda-vissza ható emlék-generálást és jelenlét élményt okozhattak.