Dagmar Mária Anoca
Gyökerek és virágok
Kapitoly z minulosti a súčasnosti Slovákov v Békešskej Čabe / Fejezetek a békéscsabai szlovákok jelenéből és múltjából
A Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete társkiadóival és támogatóival karöltve egy megjelenésében impozáns, terjedelmét tekintve vaskos, kétkötetes, szlovák–magyar nyelvű tanulmánykötettel – Kapitoly z minulosti a súčasnosti Slovákov / Fejezetek a békéscsabai szlovákok jelenéből és múltjából – köszöntötte Békéscsaba szlovákok által való újratelepítésének háromszázadik évfordulóját. Az írásokhoz tudományos jegyzetek, mellékletek, ikonográfiai függelékek és angol nyelvű összefoglaló kapcsolódik. A kiadásért Tuska Tünde, a kutatóintézet igazgatónője felelt.
Ezt a nem mindennapi tanulmánykötetet egy recenzió keretében szinte lehetetlen mindenre kiterjedően bemutatni, így csupán a kiadvány véleményünk szerint leglényegesebb vonásait emeljük ki: tematikai sokszínűség, kiegyensúlyozott struktúra, történetiség, ünnepélyesség. A kötetben több mint 500 oldalon 31 szerző mutatkozik be, néhányan közülük több írással is, így számszerűleg (33) a repertoár gazdagabb a szerzők számánál. A szerzői kollektíva összetétele életkor, tapasztalat, szakmaiság, érdeklődési kör szempontjából is igen sokrétű. Egyaránt helyet kaptak benne szárnyaikat bontogató kutatók (Hornok Rita, Pluhár Tamás) és egészen magas presztízsű, olyan elismert szakemberek, mint például a magyarországi szlovákságtudomány nagyasszonya, Gyivicsán Anna vagy a sokak által idézett Zsilák Mária. A szerzők között találkozunk szlovákiai és magyarországi tudományos intézetek kutatóival és hazai, úgymond az adott témába „kiruccanó” tollforgatókkal is. A kötet témakínálata a kutatási területek szempontjából is rendkívül gazdag. Gondolunk itt olyan elméleti, szigorúan vett tudományos értekezésekre, mint például Gyivicsán Anna írása a békéscsabai szlovák kulturális modellről, Zsilák Mária tanulmányai a csabai evangélikusság szellemiségéről vagy Iveta Valentová elemzése a helyi lakosok vezetékneveiről. A tanulmánykötetben helyet kaptak olyan kérdéskörök is, amelyeket hajlamosak vagyunk „csak” résztémának tekinteni, holott ezek adják egy-egy entitás savát-borsát. Rajtuk keresztül értesülhetünk például arról, hogy az egyszerű csabai emberek számára milyen sokat jelentett az ismeretterjesztő és szórakoztató írásokat közlő, ma is népszerű Csabai kalendárium (Tuska Tünde), hogy milyen sajtótermékeket és egyéb kiadványokat olvastak a helyi szlovákok (Erika Brtáňová), milyen Csaba-kép él az emberek emlékezetében (Dana Hučková, Gabriela Hamranová), vagy milyen jelentős helyi személyiségek tevékenykedtek a városban (Kovács Anna).
Igen változatosak és sokrétűek a kutatási módszerek is. A bibliográfiai adatok pozitivista rendszerezésétől a strukturalista és szemiotikai tudományos elemzéseken (Ladislav Lenovský), interdiszciplináris megközelítésű eljárásokon (Jaroslav Čukan), posztmodern interpretációs módszereken (Maruzsné Sebó Katalin) és szintetizáló munkákon (Zsilák Mária) át, egészen a különböző résztémák jól megalapozott elemzéséig (Uhrin Erzsébet, Pecsenya Edit, Lászik Mihály, Miroslav Kmeť) váltakoznak a kutatási stratégiák.
A tematikailag szerteágazó írások fejezetekbe való sorolása bizonyára nem kis feladatot rótt a szerkesztőkre. Sokféle szempontot kellett mérlegelniük ahhoz, hogy az olvasók kezébe végül egy szerkezetileg kiegyensúlyozott, jól áttekinthető kötet kerülhessen. A kötet különböző tudományterületeket ölel fel, összesen kilenc fejezetben: 1) Bevezető tanulmányok; 2) Békéscsaba történelméből; 3) A békéscsabai szlovákok kulturális öröksége és kulturális potenciálja; 4) Irodalom és publicisztika; 5) A csabaiak identitásáról és nyelvhasználatáról; 6) Iskolák; 7) Gazdaság, táj; Források, dokumentumok és bibliográfiák; 8) Szervezetek és intézmények a szlovákok szolgálatában és érdekében; 9) Függelék.
A fejezetek közül a ma szemszögéből nagyon fontosak az oktatással foglalkozó témák és altémák, például a tanyasi iskolák problematikája (Lászik Mihály); a több oktatási egységet magába foglaló szlovák iskola helyzete (Lászik Mihály, Pecsenya Edit); a Slovenčinár kulturális–módszertani folyóirat bemutatása (Pecsenya Edit), és minden bizonnyal ide tartozik az Uhrin Erzsébet által jegyzett, a békéscsabai szlovák nyelvtanítás történetéről szóló tanulságos írás is.
A kötet kereteit a bevezető tanulmányok tudományossága és a záró gondolatok érzelmi telítettsége közötti harmonikus arány jelöli ki. A kötetet a Függelékek (Dokumentumok és fényképek; Rövidítések jegyzéke; A kiadvány előkészítésében közreműködők névsora; valamint a Névmutató) zárja.
A tanulmánykötet rendkívüli gondolatgazdagságának köszönhetően olvasók széles rétegeit képes megszólítani. Az írásokban sokféle kutatói attitűd, stratégia és perspektíva váltakozik, sőt még maguk a célkitűzések is eltérőek. Ami azonban közös bennük, az az ünnepélyesség, mely a 300 éves évfordulót megilleti. Az írások némelyikében mintha megelevenedne a barokkra jellemző magasztaló, dicsérő jellegű tónus.
Az emelkedettség főleg az előszóban és a záró textusban érhető tetten, amikor is a szerkesztők megköszönik a könyv elkészítésében bármilyen szerepet vállaló egyének segítségét. Az Ajánlásban a kötet összeállítói hasonló ünnepélyes hangnemben jelölik meg szándékaikat, céljaikat és a témához való viszonyulásukat: „A könyvet elsősorban Haan Lajosnak (1818–1891), a helytörténeti kutatások máig legjelentősebb képviselőjének ajánljuk, születésének 200. évfordulója alkalmából, aki megteremtette Békéscsaba és Békés megye tudományos-történeti kutatásának alapjait a legrégebbi időktől napjainkig, aki tevékenységével szimbolizálja a szlovák–magyar együttélést ebben a térségben. A kötetet továbbá ajánljuk valamennyi csabai lakosnak, legyen az szlovák, magyar, vagy más nemzetiségű és minden lokálpatriótának, aki érdeklődik saját történelme és kultúrája iránt, mely Békéscsabán szorosan összefonódik a város szlovák múltjával és jelenével.”
A tanulmányokat olvasva a recenzensben az a benyomás alakul ki, mintha a szövegekben megjelenő különböző mértékű és árnyalatú ünnepélyes hangnem (hangulat) átitatta volna azt az időszakot is, amikor a kiadvány körüli munkálatok folytak, és kitartott volna egészen a mű megjelenésének kivételes pillanatáig. Nem kevésbé lehetett kivételes az a pillanat sem, amikor sor került a könyv bemutatására, és az érdeklődők (olvasók) maguk is értesülhettek az elődök által 300 év alatt felhalmozott tapasztalat és tudás máig ható eredményeiről, részeseivé válhattak a közös örömnek, és eltölthette őket az elégedettség érzése. Olvasóként reflexióikkal bekerülhettek abba a kommunikációs láncolatba, melyben tágabb kontextusban, összekötő láncszemként működhetnek. Így válhatnak valóra Paľo Bohuš, az egyik legjelentősebb vajdasági szlovák költő szavai: „És mindazt, amit egymásnak adunk, valójában kölcsönbe kaptuk.”
A felvázolt törekvésekből főleg az a történelmi perspektíva bontakozik ki, mely azokra az időkre tekint vissza, amikor maga a tradíció formálódott, létrejött és gyökeret vert (Ján Jančovic), amikor virágzásnak indult (Miroslav Kmeť), és amikor beépült az elődök kultúrájába (Demmel József). A kötetben ugyanakkor jelen vannak a csabai szlovákság mai helyzetével foglalkozó, többek között a szlovákságtudat alakulását boncolgató írások (Jaroslav Čukan – Boris Michalík – Pluhár Tamás, Hornok Rita) mellett nyelvpolitikai és oktatáspolitikai (Uhrin Erzsébet, Pecsenya Edit, Lászik Mihály) elemzések, a város gazdaságát (Peter Mičko, Peter Chrastina), néprajzi hagyományait (Ando György) taglaló munkák, valamint bőséges dokumentációs anyag is (Zuzana Pavelcová, Renáta Ondrejková, Kunovacné Hulyás Zsuzsanna) segíti az egyes témákban való eligazodást. Végül nem hiányozhatnak azok a jövőre vonatkozó garanciák sem, melyek az embernek azt a természetes vágyát fejezik ki, hogy értékes nyomot hagyjon maga után az utókor számára (Lászik Mihály, Krajcsovics Hajnalka, Tuska Tünde, Jároli József – Somogyi Ilona, Lonovics Zsuzsanna).
A 300 év alatt, amióta Békéscsaba szlovákok általi újratelepítése lezajlott, számtalan, az itteniek életét nagyban befolyásoló esemény ment végbe, és több generáció egymásra épülő munkájából maradandó értékek születtek. Ide soroljuk az évforduló alkalmából megjelent nagyszabású kétnyelvű kötetet is, melynek létrehozói felé elismeréssel és köszönettel adózunk. Zárásként említsük meg azonban a kötetben érzékelhető, jövővel kapcsolatos pesszimista hangokat is, melyek egyes szerzőknél kiolvashatók a sorok közül. Ezek a szerzők minden tudományos objektivitásuk mellett rezignáltan tekintenek annak a szlovák közösségnek a jövőjére, melyről értekeznek. Ezt a borúlátó atmoszférát érzékeli az olvasó is. Még szerencse, hogy Pavol Žibrita frappáns záró gondolatai (Békéscsaba 300..., avagy tisztelgés a magyarországi szlovákok előtt, illetve elmélkedés az identitásról és őseink csontjairól) némileg oldják a komor hangulatot kiváltó tartalmakat.
Néhány írás azt az érzetet kelti, mintha a „gyökerek” siránkoznának afelett, hogy a belőlük fejlődő „virágok” már rég nem hasonlítanak eredeti önmagukra. Maradjunk azonban a realitás talaján, és hivatkozzunk az Ondrej Štefanko-díjjal kitüntetett Uhrin Erzsébetnek, a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete egykori igazgatónőjének a könyv bemutatója alkalmából elhangzott megállapítására: „a kötetből kiérződik az utódok büszkesége”, mely érzést Ondrej Štefanko, romániai szlovák költő A házunk előtt állok című verseskötetében metaforikusan így fogalmazza meg: „...a horizont tengelyén még egymásra leltünk”.
Kétségtelenül fáj a gyökérnek, hogy virága nem hasonlít rá. De azért mégis szép az a virág.
(Szlovák nyelvből fordította Maruzsné Sebó Katalin)
Miroslav Kmeť, Tünde Tušková / Tuska Tünde, Alžbeta Uhrinová / Uhrin Erzsébet et al. Békešská Čaba / Békéscsaba, Výskumný ústav Slovákov v Maďarsku / Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete, 2018. ISBN 978 615 5330 11 7, 516 o. (I. kötet, szlovák nyelvű változat)
A recenzió szerzője: Dagmar Mária Anoca (irodalomtörténész, költő, prózaíró), a Bukaresti Egyetem Szláv Intézetének docense.
Megjelent a Bárka 2020/3-as számában.
