Farkas Wellmann Endre
A városálmodó
mint platán bőrét a nyárvégi villám
úgy járta át a legelső tekintet
pórusaim közt a szűk teret
melyet pókhálóval rég beszőtt a nincs
s benne a vágy volt az áldozat
sokszor egyenetlen rothadó
massza volt lelkemben
a vergődő arcok panoptikuma
de a magába hanyatló nyári délutánban
még felkínálta magát egy-egy képzet
egy teremtetlen világról
amelyet épp ezek az arcok laktak
csoportképre összegyűlt tétovák
s kép szélein patakba összefolyva
szemeikből a menekülő kékség
miközben óriási szárnyain a város
zuhanni kezdett a keselyű-torkú, híg alkonyatba
A költő, aki egy városról álmodik
„Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz."
Szabó Lőrinc
szétvert lakás vagy üres csatahely
magukba zárnak valamit a házak
arcokat s színteret hol az Egy álmai
egy vidámabb semmibe gravitálnak
az égő Róma régi vörösét
s ebből is csak azt mi emberi
s nem boldogít csak felveri
véredben a hemoglobint
halj bele
vagy örülj neki
valahonnan ismerem őket
nekik ígértem cirkuszt s kenyeret
míg tudtam én is lázadni vagy élni
de arcomat már hiába keresed
láttam a tömeget lábaim előtt
mint trágyalé folyt szét a városon
s ha enni kapott, mélyen hallgatott
vagy Vivat-ot ordított a plebsz
de képét agyamból kimosni nem tudom
tükröm eltörött
és fogytán a szesz
a város se a nép se csak a semmi
s fölötte hatalmam megmaradt
a cirkuszból s a népből soha többet
de kenyérből még kéne egy falat
túlélni végül is még adatik
akár naponta több silány alkalom
mégis csak álldogálok mint az idegen
mint üres pohár a kocsmaasztalon
Az idegen
hát hoztam nektek egy várost
a partraszállás örömét kifizettem
nem hódítottam s dicső hadvezére
sem vagyok hitvány seregemnek
idegen vagyok ez rangom s nevem
s hivatásom is ennyi
(a nincsből kilépő herceg a semmi felé
itt indul útra
általa álmodott sziklás partokon
az emlékezet sekélyes vizéből
köztetek itt lép ingoványra
itt néz keresztül rajtatok)
látjátok milyen otthonos a táj
pedig nem a mesék földje s a csodáké sem ez
szükségképpen nem régi sem új
a semmiből kreált halálos terep ez
a kéz legyint az ujj majd rád mutat
s miközben észre sem veszed
néhány unott és üres mozdulat
megragad s a téren átvezet
Megjelent a 2011/3-as Bárkában.