Versek

 

 14._Simon_Adri.jpg

 

Simon Adri

 

Szekszárd, július

 

Szekszárd, kőpad. Júliusi tavasz.
Domboldalba vájó keskeny út.
Hat után áramló fraktál az ég,
majd végigmar mindent az estelúg.

Öngyulladáspontjához közelít,
vörös és habzik az alkonyat,
mint egy léghólyag, kitágul a tér,
szabad szemmel látni a kvarkokat.

És szőlőtövek végtelen sorban,
völgybe vesző nadrágszíjtelkek.
Kertek alatt terjengő cefreszag,
diszkrét vidékiturizmus-jelleg.

 

Csöndbálák a dombról

 

Semmit se hall, csak a lélegzetét.
A hídvasak peremére víz dől,
földdarabok a lábujjai közt,
elrugaszkodik a sziklaszirttől,

két lélegzetvétel határán
a megrepedt támfalakra gondol.
A röpte íve rezzenéstelen.
Csöndbálák görögnek le a dombról.

Bekeríti lassan a bozóttűz,
húzza a föld, vállán törtfehér heg,
egyre a szirti sasokat látja,
egyre jobban fél, egyre merészebb,

tekintetének holtterében mint
zárlatos fényszóró, villan a Nap:
füstöl a kiégett tarló fölött,
ahogy rázza a szél a hídvasakat.

 

Megjelent a Bárka 2024/3-as számában.


Főoldal

2024. július 23.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png