Szabó T. Anna

A látás erotikája

A hetvenötödik szonett gyönyörű szerelmes vers – férfi írta, és egy férfihez szól. Az imádott férfi leginkább a szépségével hódít, férfiak és nők egyaránt a lába előtt hevernek. Shakespeare szépségtől mámoros, erotikától átfűtött verseiben (és itt nemcsak a Szonettekről beszélek) a látvány táplálja a vágyat, ám annak, aki ennyire szép, csak nézői lehetünk, mert érinthetetlen, akár a festmény – és ezáltal a vágy örökké újjáéled. A csömör nélküli gyönyör egyszerre vágyott és gyötrő élménye az oka annak, hogy a Szonettek adoniszi szépségű ifjához a versek beszélője nem is akar más érzékkel hozzáférni, mint a szemével. A vágy „úr-úrnőjét”, akinek arcát „lánynak festette maga a Teremtés” (Huszadik szonett), teste a nőkhöz köti, szépsége és szíve azonban a versek beszélőjéhez. Shakespeare, aki elbeszélő költeményeiben kipróbálta már a frusztrált nő és a testiségtől megcsömörlött férfi szerepeit, a Szonettekben remek drámai érzékkel kettéválasztja a Fekete Hölgy képében megjelenő testi vágyat az Ifjú képében megjelenő szerelemtől. A Szonettek beszélője hol undort érez, hol frusztrációt: a szemet egyáltalán nem gyönyörködtető nő megelégíti vágyát, a szépségében elérhetetlen, festményszerű ifjú azonban folyamatosan táplálja.

A látás szerepe a legnagyobb az érzékiség felkeltésében. Amikor azonban az érzékiség már uralja a nézőt, akkor a szem mintha magával a bendővel lenne összekötve: ugyanolyan mohó, mint a gyomor. Nem véletlen a Tantalusz-hasonlat Shakespeare őrjöngően erotikus elbeszélő költeményében, a Vénusz és Adoniszban: a hideg ifjún csüggő Vénusznak is csak a szeme lakik jól. A szépség szemlélete, vagyis a gyönyör ígérete és a vágy beteljesíthetetlensége egyszerre okozza és fokozza az istennő kínjait. A látás hiába lakomázik, a többi érzék hoppon marad – ám amikor mégis a testi megtapasztalás győz (mint a Fekete Hölgyhöz szóló szonettekben vagy a Lucretia meggyalázásában), a vágy szenvedésbe fordul – a test jóllakott, de a lélek elveszett.

A hetvenötödik szonettben is a zabálásnak és a szem általi evésnek az ellentétét nézhetjük végig a hasonlatokon keresztül. A szöveg az evés képével indul, az étel és az élet hozza magával az ázó föld képzetét, majd átváltunk egy másik képre, amely voltaképpen az Ötvenkettedik szonett képét, a kincsét nézegetni járó gazdag ember hasonlatát fejti ki. A szép ifjú látása nem testi evés, hanem lelki felüdülés, szem általi töltekezés. Az evés mégis a bűn lesz, mert mértéktelen. A szonettben végigvonuló képekben a vallás szerinti halálos bűnök jelennek meg: a mohóság, a kapzsiság, az irigység és a kérkedés; sőt, a szonettet átitató erotikus vágy is bűn.

Szabó Lőrinc híres fordítása visszaadja ennek a kielégíthetetlen vágyakozásnak a hangulatát, de a képi egységet nem mindig tartja be. Huszonegy éves volt, amikor ezt a szonettet fordította, még alig tudott angolul, ezért már a kezdő sort is Stefan George német Shakespeare-jének hatására magyarította ilyen tömören (a német: „So bist du meinem sinn wie Brot dem Leibe”), és George hatására kerültek bele a részegséget és a szegénységet idéző sorok is, amelyek az evésről szólnak az eredetiben. Nagyon szeretem Szabó Lőrinc fordítását, de Shakespeare többértelmű és szójátékokban, paradoxonokban gondolkodó szonettjei nem hagynak nyugodni: majdnem húsz éve szöszölök velük. Ennek a szonettnek az általam fordított legutóbbi verzióját itt a Bárkán közlöm először; minden elemzésnél jobban mutatja az én értelmezésemet.

William Shakespeare

75. szonett

Te táplálsz, mint az élőket az étel,
vagy éhes földet édes záporok,
úgy bízom benned, hogy emészt a kétely,
mint zsugorit, ha pénzén kuporog:
örül és közben rettegésben él,
a tolvaj kortól félti birtokát;
arra vágyom, hogy csak velem legyél,
aztán, hogy látva lásson a világ;
felfallak szemmel, eltelek veled,
majd megint lesem pillantásodat,
nincs és nem is kell nagyobb élvezet,
csak az, amit a te látásod ad.
            Naponta gyötör étel s éhezés –
            hol a semmi sok, hol minden kevés.

Szabó T. Anna fordítása

Főoldal