Kiss László
Állat mese
(kalandok, Attilával)
Mályvád
Ki kellett már menni, régen voltunk. Rókaszomj. Attila a Vukból idéz, fejből mondja a stáblistát.
A városhatárhoz érve a Taxidermiáról beszélgetünk. A híd után ómen, a rosszabbik fajtából: a vörösen villogó jelzőlámpák takarásából hirtelen előbukkan egy tompa fényű szempár, nyomában vonattest kígyózik, leharcolt moszkvai metrószerelvény, ehetetlen konzerv. Kísérlet járja be Békés megyét.
A nap (mór) hintaja bevégezte aznapi útját (kötelesség), a kocsiszínbe tér. Felkészül: a hold és a csillagok. Az ég alján ég, és messze is, ameddig a szem ellát. Éktelen távolságok.
A főút szeszélyesen kanyarog, akár a Le Mans-i pálya a Forma 1-es játékban. Nyuszi ül a fűben, mutogat lelkesen Attila. Szundikálni szundikál, de inkább tűnik részeg biciklisnek. Zúg az éji bogár, hisztérikusan csapkodjuk a műszerfalat.
A mályvádi erdő csalódás: sehol egy ravaszdi. Szarvasokkal vigasztalódunk. A szarvas éjszaka: fehér segg a gátoldalban.
Üldözőbe vesszük őket. Egyesek bélyegeket gyűjtenek, mások a járgányt bütykölik, mi szarvasokat hajkurászunk, ez a szórakozásunk.
(Piktúra: bár nyoma se a tél, messziről mégis úgy fest, a gáton túli reszketeg fák agancsai, akár a fagyott kutya lába, megkarcolják az éjszaka üstjét.)
Hülye állat a kakas
Falun-létünk utolsó perceit a baromfiudvarban töltjük. Nosztalgia rulez: a tyúkok bugyuta téblábolása, a kakas hisztérikus ordibálása, a nyulak éhes ropogtatása, a süldők kíváncsi röffenése, a kutya zavarodott nyargalása a vályú körül egytől egyig a régtől fogva ismert forgatókönyv szerint zajlik. Komfortérzésünk teljességén csorbít, hogy a helyszín nem Németváros, de ez mit sem von le a kakas teljesítményének értékéből. Peckesen lépdel a körbeszart udvaron, szégyenlősen iszkol a fehérnép. Eléggé pünkösdi királyság, de ha neki így jó.
Kiszámíthatatlan időközönként megáll, fölfújja mellkasát, és artikulálatlanul recseg az ég felé. Szemében, mely eleve kétoldalt helyezkedik el a fején, büszkeség tükröződik, pedig minősíthetetlen, amit képvisel. Jobb híján kapanyéllel hozzuk tudomására. A súlyos tárgy lendülésére pánikszerűen menekül. Eléggé pünkösdi királyság, de ha neki így jó.
Kedvencünk a lúd, amely békés sziesztázást mímel, de adódó alkalommal szemrebbenés nélkül csípi seggbe a fa tövében szimatoló tacskót. Lúd kutyának farkasa. Szégyellheti magát Nils Holgersson, hogy ilyenekkel szóba állt, őrjöng Attila, míg betuszkolom a kocsiba. És akkor a pulykáról, minthogy ilyet nem láttunk, még nem is szóltunk.
A napos oldal túlfele
Ahogy a mérőszalag nyelve, miután elengedte a büszke horgász, úgy csapódunk be Gyulára. A híd utáni táblán idegesen foszforeszkál a város neve. Buli van a várnál.
Horgászni voltunk. Az idei első fogás a mályvádi erdő szélén látott sütkérező róka. Mielőtt lefotóznánk, a csalitosba szökken. A Fekete-Körös ezüstös suhanás a béka segge alatt, visszatalált eredeti medrébe: némi bozótharc után homokos, vizes síkra érünk. Az év első csukája beképzelt kamasz: csökönyösen ráncigálja a zsinórt, végül kitépi a botot a tartóból. Bevágás után a damil dühös kígyózása árulkodik a jövevény kilétéről. A part szélébe terelve megszeppent kisiskolás. Megadón tűri, ahogy Attila visszahelyezi a lesoványodott Körösbe. Az esti törpeharcsa a vicc habja az aznap tortáján: kukoricára jön, fárasztás közben rázza magát, akár egy kivénhedt díva. Törpeharcsát joghurttal is lehetne fogni.
A várnál, odahaza, buli van – gondosan lecsengetjük a vizitdíjat, könnyű pálinkázás a juss. A zsírszagú sátor hullámzó deszkáján százak ropják delejesen, kifulladásig. A macabre ritmusa a Tragédia londoni színét idézi, egymás után esnek ki a játékból a delikvensek, a mércét deciben számítják. Merengve szétnézünk: vérgőzös tekintetek, tagolt beszéd. Mielőtt elsötétül, nyomunk egy escape-et.
Kapcsolódó:
Elek Tibor: Horgász irodalom
Erdész Ádám: Kolozsvártól Szegedig
Kiss Ottó: Nyári medveségek
Szabó Tibor: Fenekező angyalozás - eredményesen
Kiss László: A térképnek háttal
Grecsó Krisztián: Egy koldus adósa
Elek Tibor: Kívülállás vagy benne levés?
Gyarmati Gabriella: Bohus Zoltánról
Erdész Ádám: Majolenka
Kiss Ottó: A giliszta és a kígyó
Szabó Tibor: Tavaszi minden
Kiss László: Első síelés
Grecsó Krisztián: Kerthelyiségre fel!
Elek Tibor: Primum vivere
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Csabán és Colpachon
Erdész Ádám: Az ünnep színeváltozásai
Kiss Ottó: Matuzikné Amál berendezi
Szabó Tibor: Lőni a gépen a kékeket
Kiss László: Haza
Grecsó Krisztián: Farsangi kiskáté
Elek Tibor: Konkrét halál
Erdész Ádám: Derelye és suvikszos csizma
Kiss Ottó: Az elviselhetetlen könnyűségről
Szabó Tibor: Miért kell egyáltalán verset írni?
Kiss László - Trip
Grecsó Krisztián - Hazai ízek
Elek Tibor- Ablak a kortárs magyar irodalomra
Főlap
