Prózák

 

 Oravecz_Imre_m__ret.jpg

 

Oravecz Imre

 

Alkonynapló

 

(Részrehajlás) Legjobban a Covid-19-től félek, és eszelősen próbálom óvni magam a fertőzéstől, holott más is végezhet velem: rák, szívinfarktus, sztrók, tüdőembólia, diabétesz, Alzheimer, demencia stb. Széles a választék.

(Megalkuvás) Van egy bejegyzésem arról, hogy egy írótársam egy egyesületi tagság érdekében tisztességtelen módon próbált nálam lobbizni. Nem nevezem meg benne, csak vezetéknevének kezdőbetűjét használom. A folyóirat szerkesztője, amely más bejegyzésekkel együtt meg akarja jelentetni, azt javasolja, hogy hagyjam el azt a kezdőbetűt, és legyen csak Egy írótársam, hogy ne lehessen a kollégát azonosítani. Jó, legyen, felelem.

(Alsó- és Külső Rácfalu) Két völgy Darnó északi faránál. A név alapján valaha szerbek lakhatták. Valami forrásból talán kideríthető, mikor és hogyan kerültek ide. Az 50-es években az Alsóbeli földek számítottak a szajlai határban a legmagasabb aranykoronaértékűeknek. Ma mindkettő parlag, dudva. Száraz időszakban a közeli horgásztóhoz tartva átmegy rajtuk egy-egy autó. Különben csend van, nagy csend, olyan, amilyen csak egy kivégzés vagy eltűnt falu helyén lehet.

(Baton Rouge) Ma reggel, mialatt a nadrágomat cibáltam magamra, ez jutott eszembe: Baton Rouge. Baton Rouge Louisiana fővárosa, ahol sosem jártam. Előtte, az alsónadrágomnál O.-ra, egykori barátnőmre gondoltam, akivel az éjjel álmodtam. Szeretett, noha annak idején rútul elhagyott. De miért Baton Rouge? Mi az összefüggés a francia nevű amerikai város és O. között?

(Rongálás) Újraolvasom a The Man in the Sycamore Tree-t, Az ember a platánfában-t is, amelyet a barát Edward Rice írt Mertonről. A lapokon minduntalan körmöm nyomával találkozom, amelyet könyvjelzőként használtam. A mester vonzódott a keleti vallásokhoz, kivált a zen-buddhizmushoz. A könyv ezzel is foglalkozik. Nem szokásom olvasás közben a könyvbe firkálni, és most megrökönyödve látom, hogy ezt tettem, rongáltam, azaz abban a részben számos szót, mondatot aláhúztam ceruzával, jeléül annak, hogy nagyon érdekelt a dolog. Mit nagyon érdekelt?! Emlékszem rá, felajzott, valósággal tűzbe hozott. Olyannyira, hogy aztán Mertonnek több ilyen tárgyú könyvét beszereztem, köztük a zen előfutárának tekintett kínai filozófusról, Csuang Csouról szólót is. Most pedig azt tapasztalom, hogy bár a keleti gondolat most sem hagy egészen hidegen, kissé értetlenül állok az aláhúzások, azaz 80-as évekbeli önmagam előtt, aki szentül hittem, hogy a világmagyarázatokban, bölcseletekben, szavakban van, amit keresek.

(Bátor 2) A kuvasz várható élettartama a szakirodalom szerint 10-12 év. Bátor idén tölti be a 11-et. Tehát már jócskán benne van ebben az időintervallumban. Ideje kutyabeszerzés gondolatával foglalkoznom. Annál is inkább, mert testvére elvesztése nemcsak megviselte, de felgyorsította öregedése folyamatát is. Étvágya jórészt visszatért, olykor már ugat is, de aktivitása jelentősen csökkent, nem igazán érdekli már, mi történik körötte. Elmebeli képességei mindig szerények voltak, de felfogása tovább tompult, a megszokott parancsszavakat nem mindig érti. Romlott a látása és a hallása is. Mikor megjelenek az ételével a karámkapuban, néz felém a házából, de mintha nem látna. És a nevére sem reagál, mikor szólítom. Csak akkor mozdul meg, tápászkodik talpra, és jön oda végre, mikor leteszem az öntöttvas lábast, és a betonjárdalapon ide-oda húzogatva zajt csapok vele.

(A határ másolhatatlansága) Egy rendező filmet akar csinálni az Ondrok gödréből. Azon túlmenően, hogy vajon van-e hozzá igazi affinitása, ez a kérdés foglalkoztat: honnan veszi majd a határt? A ház, a porta, sőt, a falu mása felépíthető, de a határé nem.

(Csapás) Mertonnek mint embernek áldás volt a szerzetesség, de mint írónak csapás. Az engedelmességi fogalom értelmében csak olyasmit jelentethetett meg, amit a rend cenzorai jóváhagytak.

(Évszak az évszakban) Megszűntek a hajnali fagyok, fakad a fű, rügyeznek a fák, fészket épít a kerti rozsdafarkú, megjött és énekel a mezei pacsirta, a barátposzáta, előbújtak a suszterbogarak. Minden megújul vagy készül a megújulásra. E tavaszból kilóg az ősz, az én őszöm.

(Őzek) Mertonnek régi álma válik valóra azzal, hogy a kentuckyi Gethsemani Apátság területén, de rendtársaitól távol végre félig-meddig remeteéletet élhet. Mégis, amikor a Vow of Conversation egyik bejegyzésének tanúsága szerint a kis laka melletti bozótosban egy nap őzek fekvőhelyére bukkan, végtelenül megörül, hogy ezek az állatok éjszakánként a közelében alszanak, ágyától harminc-negyven yardnyira.

(Felszólítás) Légy őszinte! Ne hivatkozz mindig M.L.-re! A fűszálak, a kakukkfű illata, a barátposzáta éneke, az alkony sárgája, az őszi kikerics, Okoska, Berzsenyi, Kosztolányi miatt is kell, és érdemes még élni.

(Hétlépcsős hegy) A trappista rend cenzorai Mertonnel kidobatták, illetve átíratták a nagyhatású mű harmadát. De egyikük éretlennek tartván az egészet, még így sem javasolta a kiadását, mi több, azt tanácsolta a szerzőnek, hogy levelezőként végezzen el egy angol nyelvtan-tanfolyamot.

(Megbánás) Bátor kedélyállapota tovább javult, nőtt az érdeklődése a környezete iránt, étvágya ugyan nem a régi, de rendesen eszik, mióta több figyelmet szentelek neki. Nemcsak minden nap órákra kiengedem az udvarba, megsimogatom a fejét is. Ezt Harcos halála előtt nem tettem. Nehezteltem rá a butasága és az összeférhetetlensége miatt, és elhanyagoltam. Ez helytelen volt, megbántam, és most próbálom jóvátenni.

(Szerződés) Lehet, hogy a pandémia miatt soha többé nem jutok el Olaszországba, és kissé bele is fáradtam már az olaszba, nem mindennapos rendszerességgel ugyan, de mégis tanulom, mert elkezdtem, és ily módon szerződtem vele.

(Igyekezet) Minden erőmmel azon vagyok, hogy óvjam, nyújtsam az életem, és megérjem M.L. ifjúkorát, amikor megint szüksége lesz rám, holott lehet, hogy csak áltatom magam.

(Kíváncsiság) Apai nagyapámat nem ismertem. Parasztemberként kezdte, és gyári munkásként végezte. Anyai nagyapám erdész volt. Hároméves lehettem, amikor meghalt. Találkoztam vele, de nem emlékszem rá. Mindig foglalkoztattak, különösen az apai, de mostanában még gyakrabban gondolok rájuk. Főként azt próbálom elképzelni, mit szólnának, ha tudnák, mire adtam a fejem, és miért maradtam végül magamra. Rosszallóan csóválnák a fejüket, vagy együttérzően szánnának?

(Hívatás) Merton több helyt is elmélkedik a hívatásról. Hívatáson, persze, mint szerzetes nem szakmát, foglalkozást ért. Jómagam is másra, valami magasabb cél követésére gondolok, amikor azt kérdem: mi az én hívatásom, most már, így öregen? Óvni az egészségemet, és minél tovább élni? Távolról figyelni a világ folyását? Tovább hozni-vinni M.L.-et? Pénzt gyűjteni, és felnőtt korára lakást venni neki? Írni ezt a naplót? Egyik sem látszik hívatásnak.

(Napló) Napok óta nem jegyeztem be semmit. Ez nyugtalanít. Mintha mulasztást követnék el, mintha lemaradnék valamiről. Mi volna az?

(Védőoltás) Végre megkaptam első adagját, de lehet, hogy egyúttal a vírust is. Az történt ugyanis, hogy feltehetően kényelmi okból legalább száz regisztráltat egyazon időpontra hívtak be a körzeti rendelőbe. Csakhogy a vakcinát igénylők jó magyar szokás szerint nem álltak sorba, hanem némi méltatlankodás után a távolságtartás elemi szabályára fittyet hányva rohamra indultak a vizsgáló ajtaja felé, mely mögött a szer beadása zajlott. Egy darabig a váró előterében a falhoz lapulva próbáltam magam kivonni a tülekedésből, de aztán a tömeg magával sodort, és nemhogy másfél méter nem választott el a köröttem lévőktől, de hátulról még rám is tapadtak. Rosszalltam embertársaim eljárásmódját. De nem az ő felelőtlenségük háborított fel, hanem az, hogy orvos, az egészség papja, aki a vizsgálóban a beadást celebrálta, és mikor kinyílt a mondott ajtó, és beesett hozzá valaki, látta, mi zajlik kint, nem jött elő, nem mondta, hogy emberek, mit csinálnak, semmit sem ér a vakcina, ha előtte megfertőzik egymást, nem óvta az életünket, holott felesküdött a védelmére.

(Ijedtség) Letelt a lappangási idő, mégsem kaptam Covid-19-fertőzést az oltóponton. Most meg az merült fel bennem, hogy hátha csak sós vizet nyomtak belém. Elhessentem magamtól, de megijeszt, hogy nincsen rá magyarázatom, miért lett volna az a fecskendőben.

(Kedvező feltétel) Ha abban halok meg, akkor M.L. talán évtizedek múltán is tudni fogja, mi volt gyerekkorában az a Covid.

(Olvasmány) Újabban elalvás előtt Kedves John című, Levelek Kaliforniába alcímű könyvem új kiadását olvasom az ágyban. Rövid időn belül másodszor, mert egy hónapja jelent meg, és kaptam korrektúrát. De nem azért teszem ezt, mert annyira tetszik, mert olyan jónak találom, bár közben olykor megfordul a fejemben, hogy nem is olyan rossz, amitől megijedek, hiszen a magunkkal való elégedettség a hanyatlás egyik biztos jele. Úgy alakult, hogy nem találtam soros Tolsztojomat az éjjeliszekrényen, és jobb híján ezt vettem kézbe, lévén, hogy kallódott belőle egy példány a hálószobában. A korrektúrázás gépies művelet. Az ember nem figyel annyira a tartalomra, inkább a betű- és központozási hibákra koncentrál, és minthogy szoros a határidő, még siet is. A kész könyvet másként olvassa, kivált az éjszaka csöndjében. Meg-megáll, elgondolkozik, az emlékeiben keresgél. Még nem értem a könyv végére, de már a harmadik éjszaka megdöbbentem. Nem annyira amiatt, hogy e fiktív levelekben, amelyeket l987 és l995 között írtam, többnyire rosszról, károsról számolok be – emiatt egy olvasóm meg is rótt –, hanem azon csodálkoztam elképedve, hogy mindezt kibírtam. Nem értettem, és az utolsó fejezet felé közeledve még inkább rejtély előttem, hogyan voltam erre képes. Rosszban, sőt, még rosszabban is volt részem később is, de azt nem így kürtöltem világgá. Csodálkozni, persze, csodálkoztam, és csodálkozom ma is, és ez így lesz már halálomig, amely után nem kell többé foglalkoznom az életemmel.

(Társ) Az öregségben az ember végül elveszít mindenkit, gyereket, barátot, ismerőst, és csak Isten marad neki, aki mindent tud róla, aki számontartja, akihez fordulhat, akinek panaszkodhat, akitől kérhet, aki megérti, aki a bizalmasa, társa.

 

Megjelent a Bárka 2021/4-es számában.


Főoldal

2021. szeptember 23.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Ecsédi Orsolya novelláiEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png