Kontra Ferenc
A leandervirág illata
Mindenki a borovi fenyők árnyékát kereste. Napozóágyak, úszógumik, szétterített törülközők, strandtáskák borították a kavicsos fövenyt. El lehetne menni egy távolabbi öbölbe is, ahol nincs tömeg, zsivaj, de az túlságosan nomád, nincs zuhany, uszadék rönkök és kövek a parton; kényelmetlen, inkább hanyatt feküdtem, hogy többet lássak a horizontból. A harmadik napon már ellustul annyira az ember, hogy nem keresgél parkolóhelyet az úttalan utak mentén, a sziklák között, csak azért, hogy egyedül legyen. Hiába kristálytiszta a víz, azért az a kényelmesebb, ha a hideg sör csak éppen karnyújtásnyira van, és még hideg is marad egy darabig a leanderbokor tövében, nem baj, ha percenként szaladnak át a törülközőnkön a gyerekek. Annyian azért nincsenek, hogy ne lehetne elviselni.
Ez mégiscsak a tenger, a partja végtelen. Békés nyaralóhely, arrább lehet menni, vannak kiépített napozók, lehet csónakot bérelni. A hosszú alkonyi sétákon el lehet olvasni a plakátokon, hogy mi mindent kínálnak. Nem akartam hinni a szememnek, volt olyan hajókirándulás, amely korlátlan italfogyasztást biztosított.
Már másnap feltűnt, melyik az a járat. Úgy nézett ki, mint a kalózhajók, fekete vitorlákkal, és amikor partközelbe ért, az utasai éktelen tombolásba kezdtek, a zene is odahallatszott, a dobok ütemére ugrált az egész hajó, és ahogy közeledtek, látszott, hogy mindenki részegen ordít, énekel, ahogy a torkán kifér, szemlátomást fiatalok, majd eldőlt a hajó, mert a part felőli oldalon hajoltak ki, és tomboltak, ahányan csak voltak, hogy tudassák: megérkeztek, és integetnek nekünk, mi pedig vissza. Ilyen a bohém és laza nyaralás. Makarska erről híres.
De lesz tűzijáték is a világítótoronynál, és itt rendezik meg az európai motoros találkozót a hétvégén, hirdette egy még nagyobb plakát.
Másnap délelőtt már erről szólt itt minden.
Megérkeztek, kapta fel valaki a fejét a távolról érkező, jellegzetes motorhangokra. Össze sem lehetet téveszteni a sorozatpufogás egybefolyó robaját.
Délutánra megérkezett az első nagyobb csoport, alapos feltűnést keltettek.
Úgy jöttek, mint egy militáns sereg. A városi strandot szinte teljes szélességében elözönlötték, már önmagában is feltűnést keltett a jelenlétük, egymással rivalizáló ruházatukat pillanatok alatt ledobáltak magukról, és anyaszült meztelenül, ordítva rohantak a felcsapó hullámok felé.
Csak így szétdobálni! Nem félnek, hogy valamelyik szegecselt szerkó esetleg megtetszik valamelyik itt nyaraló suhancnak, és elcsórja? Ezek egy vagyonba kerülhetnek…
Edzőterembajnokok, fél kézzel vízbe fojtanák, aki hozzá merne nyúlni a gatyájukhoz.
Nekünk rendezték ezt a sztriptízt? Honnan jöttek? Szakállasak, vörös szőrzet borítja őket tetőtől talpig, mint a rókákat.
Csak úgy, a körülötte állókhoz intézte a szavait fennhangon egy lány, és beszélgető csoporttá alakult nyomban az események hatására az éppen ott napozók közössége.
Easy Rider, fújta ki maga elé a füstöt dívásan csücsörítve egy java korabeli hölgy. Rebel without a case, ezek a címek nem ismerősek?
Nem szaunázni jöttek, felfogtad, baby, fűzte tovább egy suhanc.
Ennek a motoros kolóniának az a tradicionális védjegye, ha elérik a tengert, úgy vágtatnak a vízbe, mint a paripák!
Mint egy izomnövelő reklámfilmben.
Még sehol nem okoztak botrányt a feltűnésükkel?
Alig száz méterre van a naturisták kempingje, miért nem ott rohantak a habokba ezek a medvék?
Mert nem engedték volna be őket, éppen azért van bekerítve, hogy az ott nyaralókat és a területüket védjék.
Mindennek ára van.
Mi nem vagyunk bekerítve!
A leanderbokrok alatt hosszú sávban a motorosok levetett ruhái és holmijai hevertek. A „helybeli” turisták a látottak és hallottak hatására meg sem közelítették. Mintha egyúttal fertőzőek is lennének.
A leanderek errefelé fává nőttek. Nálunk nem nőnek ekkorákra, még így is a kert legszebb díszei. Mindegyik a tengerpartról származik, mert csak ezek az illatos fajták. Meglehetősen igénytelenek, a bőrönd alján néhány lenyesett ágacska mindig túléli az utazást, hogy aztán néhány hét alatt gyökeret eresszen otthon, egy befőttesüvegben, és egy év alatt akár méteresre nőjön. Csak télre nehéz a pincébe cipelni őket, mert egyre nagyobb dézsát követelnek maguknak az évek múlásával.
Szokásunkká vált, hogy nem kagylókat vagy kavicsokat gyűjtünk, hanem leandereket. Mert ezek velünk élnek. Mindegyikről tudjuk, honnan származik. Nemcsak a virágjuk alakja és színe jellemző, hanem a formájuk, a karakterük is. Legelőbb a rhodoszi sárga nyílik ki májusban, a nárciszra hasonlít. A nápolyi pink harsány színe olyan, mintha manapság keverték volna ki a genetika rafinált palettáján. A monacói fodros barackszínűnek a látványa is szecessziós. A San Marinó-i cserje ugyanolyan, mint eredeti élőhelyén, a sziklákon, nálunk sem nő nagyobbra, pedig bőséges táptalajt kapott, és olyan gömbvirágzatot hoz, mint a labdarózsa. Vele ellentétben a firenzei társa izmos fává nőtt, és a csúcsán kibomló széles, halványlila szirmai leginkább a mákéra emlékeztetnek.
A fűszeres, sós levegőbe a szellő folyton belevegyítette a dúsan virágzó, közeli leanderek illatát. Úgy szívtam magamba, mintha lélegeztetőgépre kapcsoltak volna. Egyik kedvenc novellámban Cholnoky László arról ír, hogy a leandervirág illatában az ősszomorúságot érezzük. A ködlovagok visszatérő motívuma volt, de mindegyikük másként fogalmazta meg a szecesszió melankolikus életérzését. A Leandervirág című novellája először a Nyugatban jelent meg, a bekötött példányban többször is elolvastam. Mindig ez jutott az eszembe a kertünkben nyíló leanderokról. Édeskés, egzotikus illatukban azonban sohasem éreztem szomorúságot, inkább a tengerhez kötöttem, mert felidézték a távoli kékséget, ahonnan származtak.
Magam mellé ejtettem a könyvet, amit éppen olvastam, mert olyan unalmas volt, hogy még a címét is folyton elfelejtettem.
Közben a motorosok jókedvűen, csapzottan visszatértek, és úgy vált ketté előttük a nyaralók tömege, mint Mózes előtt a Vörös-tenger.
Mitől van ilyen heves előítélet körülöttük, hiszen senkit sem bántanak, vetette fel valaki a kérdést az egyik felfújható krokodilon heverve. Mintha ezt már meg sem hallották volna. A délután a maga medrében zsivajgott tovább.
Másnap a teraszos részen foglaltam magamnak napozóágyat, állítható napvédővel, vettem két magazint és két napilapot, ezzel elvoltam egy darabig.
Nem vagyok korán kelő, a többiek már elolvasták a legérdekesebb híreket. Az itteni közvetlenség része az is, hogy mindig akad, aki fennhangon olvas, mindegy is, hogy kinek. Aki megérti, az meghallgatja.
A tisztázatlan halálesetek mindig feltűnést keltenek az újságok címlapján. Nézem én is a magam példányán, miről van szó. A szenzáció persze beszédtéma lett a parton; innen is, onnan is hallottam beszédfoszlányokat, egy üveg sör mellett elég durván tudnak fogalmazni. Azt is megjegyezték, hogy a leégett erdőkért errefelé nyaranta a külföldi turisták a felelősek, mert szórakozásból tüzet gyújtanak a vízparton, és részegen, drogosan nem gondolnak arra, milyen gyorsan felizzik a parázs a kánikulában.
Persze, a skandinávok kövekből kandallót formálnak.
Nincs is olyan nyaralási idény, hogy legalább a fél hegy le ne égne.
A száraz aljnövényzet, a gyantás borovi fenyő gyorsan lángra kap.
A rosszallás másik oka az volt, hogy a bulvársajtó lehozta a három motoros fotóját, a pólójuk egyértelművé tette, melyik országból érkeztek, izmos karjukon a tetoválásaik annál nagyobb felháborodást keltettek.
Bárki azt varrat magára, amit csak akar, éppenséggel közismerten gonosz jelképeket is.
Attól még nekünk lehet erről véleményünk, nem?
Néhány hivalkodó tetkó a kigyúrt vállakon jócskán visszavett a közvélemény empátiájából.
A teljes történetet csak a harmadik napon lehetett összerakni. Az első híradás szívhalálról szólt, amit a feltételezések szerint szintetikus drogok okozhattak. Mindhárman ugyanott, ugyanakkor haltak meg. Másnap nem közöltek újabb részleteket. A harmadik napon azonban néhány mondatban összefoglalták az esetet.
A három motoros éjszaka letelepedett a tengerparton, egy félreeső öbölben, nyilván ott akarták tölteni az éjszakát. A közelben, a hegyoldal tövében nyalábba bálázott száraz ágakat találtak. Talán ez adta az ötletet a tűzgyújtáshoz, a hangulatos vacsorához és italozáshoz, talán a Smoke on the Water riffjeivel, a tenger hullámain visszatükröződő lángokkal. Félig elfogyasztott italokat és ételmaradékot találtak körülöttük. A leander méreganyagait mutatták ki a szervezetükben, oleandrint, cianidot és neriint. A bulvársajtó sosem terheli az olvasóit ennél bonyolultabb orvosi szakkifejezésekkel, a cikk legyen rövid és rémítő. A toxikus anyagok a száraz leanderágakból szabadultak fel, ezt lélegezték be a füsttel, vagy fogyasztották el a nyársra szúrva sütögetett ételekkel, ami végül szívhalálhoz vezetett. Talán egész éjszaka füstölgött a parázs mérge, amit folyamatosan belélegeztek. Belegondoltam, hogy a leandernek minden része mérgező, leginkább a szára, amit meggyújtottak. Egy gyereknek egyetlen levél vagy virág is végzetes lehet. Ahol nem nyílik leander, ott honnan tudhatnák? A cikk megemlítette, hogy Diocletianus palotájában, Splitben a patkányokat leanderfőzetbe mártott nyers hússal mérgezték.
Összehajtottam a Slobodna Dalmaciját, és kimentem a szálloda elé, aztán tovább a felső, pálmafás sétányra, hogy majd egy padon olvasgassak tovább. Menekülő útvonal volt a forróságból, rálátással a tengerre, a nyitott teraszokra. A motorosok hosszú asztalára alig győzték hordani a pincérek a csapolt sört. A csíkos ponyva alatt hűsöltek a parton.
Megjelent a Bárka 2021/3-as számában.
