Papírhajó
Papírhajó

„Tulajdonképpen olyan, mint egy számítógépes játék, csak itt ti vagytok a főszereplők” ‒ Maksai Kinga megjelenés előtt álló új regényének részlete már olvasható a Papírhajón!
„Vajon csakugyan azzal a végkifejlettel járnának-e legjobban a szereplők, amelyikre a legjobban vágynak?” ‒ Rusvai Mónika fantasyjéről Timár Krisztina írt a Papírhajónak.

„Milyen jó nekünk, hogy már iskolások vagyunk” ‒ Arnóczki Ágnes és Hajnal Éva versével kívánunk csupa kellemes meglepetést a most első osztályba indulóknak!

„Szeptember. / Istenem, de hülye szó ez.” ‒ Fejér Máté versével hátha könnyebb elkezdeni…

„Köszöntsük hát nagy hurrával” ‒ és Nyulász Péter versével az új tanévet, a Papírhajón!

„Az ég csupa permet, olvadó ezüst” ‒ Fodor Veronika versei a Papírhajón.

„Az emlékek keltetőgépében”… ‒ Acsai Roland gyerekversei a Papírhajón.

Még tart a nyár, húzzatok bele! Még egy bőröndnyi könyv! Nyári, vakációs kalandok, mindenféle országokból, felpakolva – irány egy lakatlan sziget!
A szlovák gyermekkönyv-illusztráció címmel nyílt kiállítás a budapesti Szlovák Intézet és a pozsonyi Városi Galéria közös tárlataként Budapesten, a Szlovák Intézetben (1088 Budapest, Rákóczi út 15.) ‒...

„Ha a statisztikát nézzük, mert a matematikusok szerint a számok nem hazudnak, egy fénymásoló öntudatra ébredésének esélye, a tudomány mai állása szerint, a nulla felé konvergál.” ‒ Csillag Tamás...
