Schütz Gabriella
Párhuzamos világokban élni
‒ Hogyan született meg a gondolat, hogy a virtuális világról írj kalandos ifjúsági regényt?
‒ A gyerekek általános iskolás koruktól (vagy még korábban) használnak mindenféle kütyüket, ezek az életük részei, ahogy a számítógépes játékok is. Arra gondoltunk Lovász Andreával, a Cerkabella főszerkesztőjével, hogy izgalmas volna belevenni ezt a világot a regénybe.
‒ Mi ihlette az új regényedet?
‒ Az utóbbi időben több olyan filmet, sorozatot néztem, amelyiknek egy gyerekcsapat állt a középpontjában. Azt gondolom, ennek a korosztálynak – vagyis a 10‒14 éveseknek – amúgy is fontos a barátság, a közösség, tudnak azonosulni ezzel a dologgal. Lett hat nagyon különböző karakterem, és szerettem volna, ha átkerülnek egy másik világba, de nem úgy, hogy átmennek egy szekrényen, vagy beleesnek a nyúlüregbe (amúgy ezek persze zseniális ötletek), hanem úgy, hogy itt is vannak, meg ott is vannak. Olyan helyzetet szerettem volna létrehozni, ami átélhető egy mai tizenévesnek. Ami közel áll hozzá, mégis kicsit más. Így jött az ötlet, hogy játszódjon a történet a való világban és egy számítógépes játékban egyszerre. A nyomozós sztorik pedig nagyon érdekelnek egy ideje, úgyhogy magától értetődő volt, hogy erre fűzöm fel a cselekményt.
‒ Honnan ismered ilyen jól a fiatalok világát? Olyan nagyon élő az egész regényed...
‒ Gimnáziumban tanítok, így talán kicsit jobban képben vagyok, hogy mi foglalkoztatja a fiatalokat, gyerekeket, illetve sok tapasztalatot szerzek arról is, ők hogyan látják a világot. Emellett elég könnyen belehelyezkedem mások helyzetébe, így át tudom élni, milyen ma tizenévesnek lenni. Ráadásul, amikor írok, sokszor filmként látom magam előtt az egyes jeleneteket, talán ez érződik a szövegen. De nagyon figyelek arra is, hogy a párbeszédek életszerűek legyenek. Hogy az olvasó elfelejthesse, igazából egy megkonstruált szöveget olvas. Számomra egy ifjúsági regény esetében a karakterek állnak a középpontban, no meg, hogy velük mi történik, ők hogyan működnek egy-egy helyzetben. Lényeges, hogy a szereplők hitelesek legyenek a megszólalásaikban is.
‒ Segítségedre volt valaki, vagy ennyire otthon vagy a számítógépes játékok világában?
‒ A férjem – Gárdos János, aki a könyv illusztrátora is – korábban főleg számítógépes játékokon dolgozott, így, ha volt kérdésem, neki feltehettem. És persze kutatómunkát is végeztem, ez elengedhetetlen. A sok-sok információ alapján aztán kitaláltam egy olyan játékot, ami ugyan nem létezik, de amivel én magam is szívesen játszanék. Ez lett a Névtelen Világ.
‒ Ki a kedvenc karaktered, és miért?
‒ Ez nehéz kérdés, mert mindegyik szereplő fontos nekem. De ha választani kellene, Noelt mondanám. Sokszínű karakter, aki bizonyos szempontból nehezebb helyzetben van, mint a többiek. A szülei elváltak, az anyukájával kettesben él, szerényebb körülmények között. Emellett egy kissé túlsúlyos, kedves, vicces, szerethető fiú, akinek megvan a maga hóbortja: imádja a természetfeletti dolgokat.
‒ Miért különleges szerinted ez a kötet?
‒ Az volt a célom, hogy könnyen olvasható, kalandos, de mégis fontos témákat feszegető könyvet írjak. A gyerekek ma – akár tetszik a felnőtteknek, akár nem – két párhuzamos világban élnek. Az egyikben iskolába járnak meg különórákra, aztán leckét írnak. A másikban egész bolygókon uralkodnak, rejtélyeket oldanak meg, szörnyetegekké vagy félistenekké válnak. Ez egy mesevilág. Azt gondolom, sokszor ez utóbbi csábítóbb, ugyanakkor veszélyes is. Sok mindenen múlik, de felborulhat az egyensúly, és ez a fantáziavilág fontosabb lehet a valós életnél, az igazi kapcsolatoknál. Szerettem volna megmutatni, hogy milyen jó együtt tenni egy ügyért, hogy izgalmas, ha az ember a barátaival van. Kicsit visszavinni a mai fiatalokat az én gyerekkoromba, amikor főleg bringázással és közös játékkal töltöttük a szabadidőnket. Igazából, és nem kütyükön keresztül. (Persze akkor nem is voltak.) Ráadásul ez egy nyomozós történet, ami – reményeim szerint – még izgalmasabbá teszi a regényt. A főszereplők hatodikos gyerekek, eltűnik az egyik osztálytársuk, Erik, akit aztán egy számítógépes játékon keresztül kell megtalálniuk. A nyomozás során egyre árnyaltabb képet kapunk az egyes szereplőkről, és persze kiderült az is, hová tűnt Erik.
‒ Szerinted miért érdemes minél többet beszélni, olvasni a számítógépes világról, a játékokról, akár a könyved kapcsán is?
‒ Fontos volna, hogy a szülők, nagyszülők, de a tanárok is képben legyenek. Ahogy mondtam, olyan, mintha a gyerekek kettős életet élnének. És ez persze nemcsak a számítógépes játékokra vonatkozik, hanem a közösségi médiára, a különféle videófeltöltő applikációkra vagy a YouTube-ra is. Sokan követnek bizonyos internetes sztárokat, akiknek a véleménye, ízlése meghatározó számukra. Érdemes volna leülni a gyerekekkel, és megkérni őket, mutassanak egy-két applikációt vagy hírességet, akik nekik fontosak. És akkor már lehetne érdemben beszélgetni. Ugyanezt meg lehet tenni a videojátékokkal is. Számtalan erőszakos játék van, de van egy csomó olyan is, ahol problémákat kell megoldani, vagy ügyesnek kell lenni valamiben. Szóval valahogy ezt az egészet jó lenne beemelni a családba és az iskolai munkába is.
‒ Miben volt más írni ezt a regényt, mint a Mia & Maját?
‒ A történet jellegéből adódóan nagyon pontosan ki kellett találni, hogyan alakul a nyomozás. Miként léphetnek eggyel tovább a szereplők. Ezen kívül az Erik és a legfelső utáni emeletben hat szereplőt kellett mozgatni, ami szintén kihívást jelentett. És hát a két világ összefűzése is izgalmas volt.
‒ Mik az újabb terveid 2020-ra?
‒ Készül a Névtelen Világ második része, amiben szintén nagy szerepe lesz a technológiának, a digitális világnak, illetve vannak egyéb terveim is. Nagyon szeretnék kisebbeknek szóló meséket írni, és dolgozom felnőtteknek szóló szövegeken is.
(Maksai Kinga: Névtelen Világ. Erik és a legfelső utáni emelet, ill. Gárdos János, Cerkabella, Szentendre, 2019., 324 oldal, 2990 Ft)
