(A szerző portréját Todoroff Lázár készítette.)
Szepesi Dóra
Szöllősi Mátyást kérdeztük
Szeptember közepén jelent meg az Illegál című kötete, amely két kisregényt tartalmaz. A téma társadalomkritika, graffiti, underground… A Vendégjáték, illetve az Illegál egy-egy meghatározó életesemény idején játszódik.
Néhány éve kíváncsian figyelem pályád alakulását. Váltóáram című könyved 2017-ben elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-djíat, ezután Simon Péter címmel megjelent első regényed, amely egy harminchárom éves férfi küldetéséről, útjáról, kálváriájáról szól. A mostani kisprózákban sokféle társadalmi probléma felmerül, kirekesztettség, drogfogyasztás, szexuális zaklatás, nem épp a legfinomabb témák, viszont aktuálisak. Mi indítja be a prózaírói folyamatot?
Bizonyára azok a dolgok, amiket látok, tapasztalok magam körül. Nyilván nem csak az általad említett néhány, azonban az ilyen jellegű kérdések-problémák fölébresztik az ember figyelmét, engem legalábbis arra ösztönöznek, hogy foglalkozzak velük egy-egy szöveg kapcsán. A Vendégjáték egy korábbi novellából nőtte ki magát, és azt hiszem, hogy sokkal brutálisabb, radikálisabb lett, nem fogtam vissza magam, de másként nem is igazán működhetne. Egyszerűen kívánta a korábbi szöveg, hogy tovább-, azaz újragondoljam, szóval valamiféle kísérlet is, ebben a Simon Péterre hasonlít egyébként.
Az Illegál gerincét egy 15-20 évvel ezelőtti graffitizős banda sztorijára való emlékezés adja. Felelevenednek a „féllegál” és „illegál” helyeken történt graffitizések. Megfogott benne az emlékezés természetrajza, ahogyan a belső látvány szavakká, majd képpé válik. Ez egy izgalmas írói feladat.
Ismerek jó néhány arcot, akik elég komolyan benne voltak vagy épp vannak ebben a témában, magam is festettem néhány évig még a kétezres évek elején, és a sztori, amit feldolgoztam ebben a kisregényben, megtörtént eseményeken alapul. Érdekes, de nyilván nem véletlen, hogy amikor újra elkezdett foglalkoztatni a téma, sorozatban bukkantak föl azok a személyek az életemben, akiknek ilyen-olyan módon köze van a történethez, bizonyára ez is ösztönzött, elgondolkodtatott, előhozott bizonyos részleteket, élményeket, elősegítette, hogy még pontosabb, hitelesebb legyen a szöveg. Úgy szerettem volna megírni a történetet, hogy valóban átélhető-átérezhető legyen; hogy aki olvassa, érezze a beton, a festék vagy a vasúti kocsik szagát, járja át a hideg, amikor a rázós helyzetekről esik szó, és gyorsuljon a pulzusa, mikor az egyik karakter a vonat ablakán kizuhan. Többek közt ezért sem hosszú maga a kisregény, hogy ezek a részletek igazán működjenek és kiemelkedjenek. Persze, rengeteg részletet, mellékszálat, a graffitis világhoz tartozó akkori történetet, eseményt bele lehetett volna szőni, de úgy éreztem, akkor fog igazán működni, ha egy olyan pörgős, intenzív élmény maga az olvasás is, mint amilyen, mondjuk, maga a vonatfestés.
A graffitizés „komplett elmebetegség vagy az egyik legnagyobb flow, amit valaha átéltem” – idézem. Ezt csak az érezheti át igazán, aki átélte...
Így van, és ezért sem kezdtem bele sokáig ebbe a szövegbe – illetve néhány mondat, vagy egy fél oldal után nem folytattam –, mert nem éreztem magamban azt a lendületet, azt a húzást, ami annak az élménynek, flownak az átadását elősegíti. Aztán egyszer csak kibukott, az egész egy-két hét alatt szinte kifolyt belőlem, írás közben újra átéltem azokat az élményeket. Borzongató, de nagyon is euforikus állapotba kerültem, és amikor az az érzés elmúlt, nem is folytattam az írást, mert utána már csak toldozgatás-foldozgatás lett volna a többi. A graffiti nem csak arról szól, hogy szétbarmoljuk a falakat, mert hihetetlenül tehetséges emberek mozgolódtak/mozgolódnak ebben a közegben is, érdemes körbenézni a városban itt-ott; ha valaki igazán komoly alkotást keres, az meg is fogja találni, akár egy általad is említett féllegál helyen. A vonatfestés, vagy az egyéb illegál tevékenységek pedig nyilván az adrenalinról szólnak, komoly kihívások, és a szöveg elsősorban ezekre az érzékeny, rizikós pontokra mutat rá. Tóth Balázs barátommal készítettünk egy trailert a könyvhöz, ami még közelebb visz ehhez a világhoz, azt hiszem, erős és őszinte anyag lett.
A kerettörténetben egy kisebb életközépi (életharmadi) válságot ábrázolsz. Feloldásként Arvo Pärt Für Alina című művére utalsz, – az ember persze bele is hallgat –, ezzel a szöveg visszamenőleg különös aurát kap. Milyen a kapcsolatod a zenével?
Remek a kapcsolatom. Sok és sokféle zenét hallgatok, akár írás közben is, ez például a Für Alináról abszolút elmondható, igazán meditatív, átlényegítő zene, érdemes meghallgatni, sokszor. És ha valaki tényleg meghallgatja, hamar rá fog döbbeni, miért is működhet ez. Szerencsés vagyok, hogy korán kapcsolatba kerültem a zenével, és hogy tanultam is hangszeren játszani. Hogy nemcsak élvezője, kicsit létrehozója is voltam, s hogy aztán úgy is alakult az életem, hogy a munkám kapcsán is sok koncertet látogathatok, sokféle zenét hallgathatok nemcsak felvételről, élőben is, ami mindenféle zenei élménynél ösztönzőbb, mélyrehatóbb.
Író és fotóriporter vagy, ez a két alkotói tevékenység már a Budapest Katalógusban összefonódott. Jól érzékelem, hogy a fotográfus látásmód és az írás továbbra is hat egymásra?
Igen, szeretném, ha ez egyre inkább láthatóbbá válna, vagyis hogy a személyes projektjeim kapcsán készült fotósorozatokat (Indonézia, Oroszország, Kárpátalja) komolyabb szöveg is kisérje-kiegészítse, ez persze időigényes munka. Maga a fotós tevékenység nyilván hat a prózámra is, segít egy más nézőpontból vizsgálódni, hasznos a láttatásban, az építkezésben. Sajnos a kialakult járványhelyzet miatt lehetetlenné vált, hogy egyhamar Baskíriába utazzak, azaz hogy az Urálban folytathassam a munkát, de ez legalább lehetőséget biztosít arra, hogy az eddig készült felvételeket rendezzem, és hogy akár a szöveges résszel is alaposabban foglalkozhassam. Szeretnék a verseimen dolgozni egyre többet, érdekel a mitológia, és bizonyos történelmi személyek élete, karaktere, egy-egy momentum az életükből, a történetükből. Igyekszem lassan lezárni egy hosszú folyamatot, amely közel tíz éve tart, összerendezni azokat a szövegeket, melyek az új, Szégyenlős álmok munkacímű kötetemben kapnak majd helyet.
