Láng Zsolt
(Patkó Éva fotója)
Megkérdeztük Láng Zsoltot
Legújabb regényét, a Bolyait május közepén a 2019-es év könyves terméséből a legjobbnak járó Libri irodalmi díjjal jutalmazták. Mit jelentett ez az elismerés?
A díj jelentős része magának a könyvnek szól, tetemes összeget a könyv úgynevezett médiatámogatása kap. Vagyis ez a díj nem a szerzőt tolja reflektorfénybe, hanem a könyvet, aminek személy szerint különösen örülök.
Bolyai Jánosról, a nemeuklideszi geometria alapjainak egyik kidolgozójáról írta a regényét. Munkája elején idézi Lambrecht Miklóst, aki úgy véli, hogy „[n]emigen akad olyan regényíró, aki B. J. geometriáját és annak hagyományostól eltérésének jelentőségét megértené és azt beépíteni tudná regénye vázába.” Mennyire beható matematikai ismeretekre volt szüksége a könyv megírásához? Mennyire mélyedt el a görbült terek világában?
Nem anyanyelvi szinten, de beszélem a matematika nyelvét, ráadásul szívesen teszem, azaz örömmel elmélyedek a görbült terek világában. Ellenben a könyvemben nincsenek matematikai levezetések. Egyetlen képlet szerepel benne, de hogy mit is jelent, Bolyai szépen elmagyarázza, ráadásul egy tudatlan cselédlánynak.
A svájci ösztöndíja alkalmával kezdte el tanulmányozni Bolyai jegyzeteinek digitalizált változatát. E feljegyzéseken kívül mennyire inspirálták a Bolyaiakról írott korábbi szépirodalmi feldolgozások és életrajzok?
A már említett előfejezetben megidézett könyveken kívül egyebeket is elolvastam, nélkülük biztosan másképp nézne ki az enyém. Néhány alapművel – amilyen a Paul Stäckelé vagy a Benkő Samué vagy az Ács Tiboré vagy a Tóth Imréé – találkozni egészen kivételes élményt jelentett. De ha az inspirációt kimondottan a Bolyai János alakjára vonatkoztatjuk, akkor nem tudnék rámutatni olyan szépirodalmi munkára, amelynek Bolyai-ábrázolásával rokonságot tartanék. Kéziratos hagyatékát olvasva, én másféle embernek képzeltem el őt.
Része volt az eredeti koncepciónak, vagy a regényírás folyamatában kristályosodott ki a könyv kettős szerkezete, a XIX. századi Bolyai-vonulat és a XXI. századi svájci cselekményszál?
Nem volt semmilyen koncepcióm, csak klisékből tudtam volna összerakni. Elkezdtem olvasni a Bolyai-feljegyzéseket, és egyszer csak észrevettem, hogy Bolyai ott ül a szobámban. Kezdenem kellett vele valamit.
Történelmi érdeklődése nem csak a legutóbbi könyvében érhető tetten. 1997-ben elindított regényfolyamával (Bestiárium Transylvaniae) bekapcsolódott a kortárs magyar irodalom azon vonulatába, amely a történelmi regény újragondolására vállalkozott. Miképpen fordult figyelme éppen akkor a múlt elbeszélésének lehetőségei felé?
1989 decembere után egy csapásra másként kezdtünk beszélni a múltról. Elsősorban a közelmúltról. A közvetlenül előttünk járó nemzedék munkáiban túl sok hazugságot találtunk, régebbi könyvekben kerestük az úgynevezett hagyományt. Így jutottunk el az erdélyi emlékírókhoz, Bethlen, Kemény, Apor, Kornis, Cserei, Jósika és a többiek, csodálatos csapat. Az említett regényfolyamnak, a Bestiáriumnak ők voltak az ihletői.
Hogyan határozta meg szemléletét a trianoni békediktátum, amelynek századik évfordulójára idén emlékezünk?
1989 nemcsak a múltról való beszédet változtatta meg. Elkezdődött egy másik élet. Elképesztő élmény volt, ahogy egyik pillanatról a másikra minden annyira tágas, kitárulkozó, pozitív tartalmú lett. Addig Trianonra nyomasztó traumaként gondoltam, amely minden rossz percünkért felelőssé tehető, onnan, azoktól a decemberi napoktól kezdve viszont minden rossz mellé odateszem 89-et, és máris egyértelművé válik, amit Bolyai János a teljes kirekesztettség körülményei között is rendületlenül hirdetett, hogy a világ nem ellenségünk, hanem pártunkon áll.
Egy 2006-os interjúban úgy fogalmazott, hogy egy spanyolul író nem biztos, hogy spanyol író, lehet argentin, kubai, mexikói is, viszont, aki magyarul ír, az magyar író, éljen bárhol a világon, Amerikában vagy Erdélyben. Mindemellett, mint előző válaszaiból is kitűnik, bizonyos helyi hatások mégis megkerülhetetlenek. Mennyiben más a határon túli magyar alkotó helyzete? Mennyire hat írásművészetére, hogy az erdélyi magyar irodalom közegében, és nem Magyarországon tevékenykedik?
Nálunk sem a nyelvhasználatban, sem az élményanyagban nincsenek akkora különbségek. Példának okáért egy Kaposváron játszódó regény világában teljesen otthon érzem magam. Ugyanaz a gyerekkor, ugyanazok a szülői intelmek, ugyanaz a túróspalacsinta. Legfeljebb az egrest ők köszmétének mondják. Egészen hasonló történetek. Bár most, hogy szó volt róla, rájöttem, az 1989-es romániai forradalom meghatározó élménye csupán a miénk, erdélyieké. De ez sem igaz, mert ez is közös: emlékszem a segélycsomagokra, a karavánokra, az azonnal nekiinduló magyarországiakra, akik az otthon maradtakkal együtt velünk ujjongtak. Szóval, az erdélyi és a magyarországi magyar író közötti különbség legfeljebb az üdítő változatosságot szolgálja, és egyáltalán nem meghatározó. Innen legalábbis így látszik.
A felidézett interjúban beszélt arról, hogy egy időszakban az erdélyi író a kisebbség szócsövének gondolta magát, ami azonban már jórészt a múlté. Hogyan látja ma az erdélyi magyar irodalom szerepét a nemzetiségi kultúra megmaradása szempontjából?
Van, ami elavul, van, ami megmarad. Ha az emlékírókat nézem, Bethlen Miklós Önéletírása bő háromszáz év után ma is élvezetes olvasmány. Miért? Vagy ott van az Apor Péteré. Teljesen más szemléletű művek, de mindkettő szépirodalmi remeklés, csúcs, klisémentes, szóhasználatában pontos, kíméletlenül őszinte, szellemes, játékos. Bethlen szó szerint a lábujjától a hajszáláig minden porcikáját számba veszi, Apor meg úgy ütögeti ide-oda a fura csengésű szavakat, mint egy pingpongbajnok. Balasztok nélküli művek, mentesek a kor írói kliséitől. De akár Bolyaival is példálózhatok. Az Appendixet, a párhuzamosság új tételét úgy fogalmazta meg, hogy nem használta a „párhuzamos” szót. Másképp mondva, a párhuzamosságot akként hozta át a mába, hogy kiemelte a régi szóhasználatból. Szóval, többnyire csak az marad meg, ami meg tud újulni.
Amikor ilyen nagyszabású regény végére ér, mennyire nehéz elengedni a hosszú alkotómunka után? Tud-e egyből más munkához fogni?
Úgy hírlik, sokan olvassák könyvemet, elengedhetem, nélkülem sem marad egyedül. Ami pedig engem illet, már benne vagyok egy másik munkában. Színdarabot írok Harag Györgyről.
(Kérdezett: Major László)
