Képiró Ágnes

„A szónak a könyv mint tárgy ad ruhát.”[1]

Gondolatok Révész Emese: Mentés Másként. Könyvillusztráció tegnapról mára című kötetéről

A kötet szerzőjének sorait idéző címadás utalás Révész Emese Mentés Másként című könyvének (Tempevölgy könyvek 39., 2020. 588 oldal) egyik meghatározó, a kötet egészén végigvonuló alaptézisére: hol, hova és miként pozícionálható a tartalmilag és küllemében is szépen kivitelezett, illusztrált könyv hazánk illusztrált könyveinek történetében, milyen szerepet tölt be az illusztrált kötet napjaink könyvkiadási gyakorlatában? Mind a hazai grafika, mind a művészi illusztráció kutatása kevésbé népszerű, sőt napjainkban is perifériára szorult területe a művészettörténeti, esztétikai kutatásoknak, holott a könyv minden kor kultúrájának szerves része, az igényes illusztráció a művészet közvetítésének, popularizálásának és esszenciálisan az oktatásnak is az eszköze. Éppen ezért Révész Emese kötetének egyik célja művészettörténeti diskurzusba helyezni az illusztrációtörténeti kutatást. A szerző illusztrációtörténeti kutatásaival e diskurzust mintegy programadóként elindítva, esettanulmányi mélységben vizsgálja és helyezi el egy-egy korszak könyvillusztrációs törekvéseit a tág kontextusban vizsgált periódus kulturális, irodalmi és képzőművészeti szcénájában. Filológiai alapossággal tárja fel a művek keletkezésének intézményes, kultúrpolitikai hátterét és összekapcsolja az illusztrációs grafikákat az alkotók életművével és a kortárs művészeti tendenciákkal. Nem könnyű a kutató feladata, hiszen a hazai illusztrációtörténeti kutatások sem irodalomtörténeti, sem művészettörténeti összefüggésben nem kerültek még szintetizáló feltárásra, a nemzetközi szakirodalomban is csak John P. Hartman nyújtott mindeddig összefoglaló áttekintést a műfaj történetéről a nyugati művészetben.[2] Ugyanakkor téves lenne azt kijelenteni, hogy a műfaj kutatása szűz terület a hazai művészet- és irodalomtörténeti kutatásokban, hiszen egy-egy alkotó vagy egy-egy mű, illusztrációsorozat feltáró elemzésére a szakma figyelme éppúgy kiterjed, mint a kép-szöveg viszonyok vizsgálatára irányuló teoretikus kutatások.[3]

A könyvillusztráció a művészettörténeti kutatás jellegzetesen összetett, interdiszciplináris területe. Az irodalmi könyvillusztráció önálló részterülete mellett összefügg a grafikatörténettel, könyvtörténettel és irodalomtörténettel is. Az irodalmi illusztráció interdiszciplináris jellegét hangsúlyozza a kötetben alkalmazott módszerek sokrétűsége: a szerző művészettörténeti szempontok alapján a vizsgált műveket és műsorozatokat egyaránt beilleszti az egyes korok grafikai törekvéseinek stiláris sokszínűségébe és az érintett alkotók életműveibe. Nagy hangsúlyt fektet az illusztrációtörténeti vizsgálatok kurrens metódusaira a kép-szöveg referencia vizsgálatok során, valamint párhuzamokat von az egyes illusztrált témák korábbi, akár előképként, képi referenciaként is használt alkotói törekvéseivel, de irodalomtörténeti szempontok alá vetve az irodalmi recepció és az irodalmi kultuszok összefüggéseiben is vizsgálja az illusztrációkat. Túl az illusztráció-vizsgálatokban releváns tudományterületek módszereinek alkalmazásán, intézménytörténeti – és ezzel szoros összefüggésben – kultúrtörténeti, kultúrpolitikai összefüggéseket is feltár.  Rávilágít arra is, hogy egy történeti korszak miként interpretál klasszikus és kortárs irodalmi műveket, továbbá sikertörténeti csomópontok mentén korszakolja a magyar könyvillusztráció történetének jelentős stációit.

A hazai könyvillusztráció múltját és jelenét alaposan körüljáró, közel hatszáz oldalas kötet négy nagyobb fejezetre tagolódik: az első egység, a Variációk klasszikusokra hat nagyobb lélegzetű tanulmánya a megrendelő-alkotó, illetve a kultúrafogyasztó befogadó illusztrációtörténeti szempontból releváns aspektusaira kérdez rá, a jelenséget pedig igen tág időkeretben, a 18. század végétől a 20. század második feléig vizsgálja. E széles időintervallum már elég nagy történelmi rálátást biztosít olyan tendenciák leírásához, melyek az egyes korok illusztrációs megrendeléseinek külső és belső mozgatórugóit és alakulásait egyaránt mutatják, legyen szó az arckép, mint illusztráció egyes korszakokban betöltött szerepéről, vagy az illusztráció megjelenésének korszakonként preferált platformjairól (almanach, képesújság, képes folyóirat, könyv), illetve az egyes időszakok népszerű illusztrációs témáinak változásairól. A kötet további egységei a kortárs könyvillusztráció jelenségeire fókuszálnak. A maszkos szerepjátékok: kortárs szépirodalmi könyvillusztráció hét alfejezete napjaink felnőtteknek szóló illusztrált köteteiről értekezik, hangsúlyozva, hogy az illusztrált kötet bármely korosztály számára okozhat értéktöbblettel járó olvasmányélményt, s akadnak olyan illusztrált kiadványok is, melyeknek a felnőttek és a gyermekek számára egyaránt vannak értelmezhető rétegei. A megrendelő-alkotó viszonya ebben az egységben is tetten érhető, több íráson keresztül kifejtve napjaink felnőttek számára illusztrált köteteinek kezdeményezőit, akik jellemzően írók, kiadók vagy szerkesztők, de akár maga az illusztrátor. Mind ez a fejezet, mind a további kettő hangsúlyt helyez a kortárs magyar illusztráció jelene mellett a potenciális jövőjére is, emellett a Gyerek – könyv – történet és a Képvarázs – világ-kép: kortárs gyermekkönyv-illusztráció fejezetek mintegy harminc írásában a szerző megkísérli a képes gyermekirodalom beillesztését a kortárs társadalomtudományi és kultúrakritikai elméletekbe. Az illusztráció vizuális nyelve nem másodlagos az írott nyelvhez képest, hanem univerzalitásával áttöri a nyelvi határokat, sőt szöveg nélkül is kiválóan kommunikál, amelynek a legmarkánsabb példái Révész Emese kutatásainak utóbbi időben fókuszába helyeződött design-könyvek, vagy a szerző által adott terminusával élve, képkönyvek. A képkönyvek ugyanis olyan kiadványok, melyekben a narráció kizárólagos eszköze a vizualitás, és amellett, hogy a kortárs könyvművészet grafikai tekintetben leginnovatívabban fejlődő ága, szemben a legkisebb korosztály körében népszerű lapozókkal, bármely korosztály számára élvezetes és értékes kiadványok.

Révész Emese kötetében az illusztráció társadalomtörténeti hasznosságára és az illusztrációra, mint művészeti nyilvánosság egyik eszközére vonatkozóan is vizsgálódik és értékes megállapításokat tesz, kitérve a számítógépes grafika szerepére és az ezredforduló dominánsan vizuális kultúrájában szocializálódott Z-generáció vizuális anyanyelvéhez való adaptálhatóság lehetőségeire és eszköztárára. Nemzetközi kitekintést is ad, illetve a hazai illusztráció múltját és jelenét internacionális kontextusba helyezi, hangsúlyozva a külföldi gyakorlatok hazai beágyazódását, illetve azok recepcionális aspektusait. Nemes vállalkozás az illusztrációtörténet hazai vezető kutatójának egy kiadványba fűzni az utóbbi két évtizedben, de zömmel 2015–2020 között megjelent publikációit, melyek bár önmagukban is remek és teljes értékű írások, kronologikus és tematikus csoportosításnak köszönhetően megadják az illusztrált könyvek történetének azt a történeti ívét, mely egy korpuszon belül segít eljutni az századokkal ezelőtti művészi igényű illusztrált kötetektől napjaink jó gyakorlatáig. A kiadvány értékét erősíti, hogy a rendkívül széles műveltségű és élvezetes stílusban író Révész Emese a kötet fő témáját a tág kontextusban, kultúrtörténeti aspektusban tárja olvasói elé.