Képzőművészet

Pinczehelyi Sándor Csillagcipelés című kiállítása
Roskó Gábor A barlangi gőte titkos élete című kiállítása

2020.09.18 – 2020.10.30.
acb Galéria
1068 Budapest, Király utca 76.

 

 Pinczehelyi_S__ndor_Enteri__r.jpg
Pinczehelyi Sándor: Enteriőr

 

Abafáy-Deák Csillag

 

Csillagjárás

 

Roskó 2015-ös kiállításának címe: Az átkozott remény. Az ott bemutatott nagyobb méretű kompozíciók jelekre és az azok közötti viszonyokra épültek, és nélkülözték a narrativitást. A jelenlegi kiállítás a száz évig is élő barlangi vakgőtével mintha reflektálna az öt évvel ezelőtti kiállításra, és Roskó nem adná fel a reményt, vakon sem. Vagy talán éppen hogy feladta. A barlangi vak gőte pontosan száz év után támad, mindenütt ott van, a levegőben is, a spanyolnátha után száz évvel COVID19. Méghogy kopoltyúi vannak, ez a vírus csápja, ami bármihez odatapad, és hogy vak lenne, az se biztos, napvilágra jött. Pusztít, rózsaszín álruhában. A múltból jön, mintha Trianon centenáriumot szeretné még szomorúbbá tenni. Határokat feszeget.

 

1.sz.Rosk___Spinoza___lma__202225_cm.jpg
Roskó: Spinoza álma, 2020, akril, farostlemez,
149 x 225 cm


A másik teremben Pinczehelyi, ha nem is száz éves emléket, de az ötágú csillagot tálalja nekünk, popártosan, Coca-Colával ébreszti, és minket is. Sarló-kalapács is van, és ott az aratás eredménye, a szalma bála, ötágú csillagba szorítva, amit már korábban kiállított nagyobb méretben. Üzen a múlt, szelídebben? A vörös csillag sok fiatalnak egy Heineken sörös doboz dísze. A művész 2020-as fotósorozatán, amit karantén idején készített, tornaszerként is kezeli a csillagot, cipeli, csillagkeresztre feszíti önmagát, de ez már játék. Kiüresítés is, csak váza van a csillagnak.

 

2._sz._k__p_Pinczehelyi__M__vex51_cm.jpg
Pinczehelyi: Műveletek csillaggal, korpusszal II.
2020, giclée nyomat, 61x51 cm


Pinchelyi nem a politikum felől közelít az ábrázolás problémáihoz, hanem formai oldalról, a konstruktív, a dinamikus szerkezet, a tárgy-tömegkezelés, a stilizáló formaanalízis felől, miként lehet egy ismert jelet új szemszögből megközelíteni, intenzívvé tenni, rávilágítani jelentőségére, ill. jelentéktelenségére. Roskó szürreális-expresszív megközelítést választ karakteres portréiban, ha ez a szürrealitás-expresszivitás valós művészet-kultúrtörténeti jelenségen, személyek világán is alapszik. Közelről tekint alakjaira, az alakváltozásuk szembetűnő és szokatlan, emberi tulajdonságokkal vértezi fel az agancsos szarvast, aki olvas, ágyban fekszik. Az ábrázolt valóság-objektum képegységét megbontja ez a jelenség, de a gőte jelenléte is, kizökkenti (meghökkenti) a nézőt megszokott pozíciójából, egy irreleváns világban találja magát, amit értelmeznie kell, elfogadnia vagy elutasítani. Roskó a gőtével olyan objektumot helyez a képbe, amely mindenek fölött áll.

            Roskó Spinozája meztelen, mint a barlangi gőte. A kép triptichon felosztása mintha a hármas oltárt gondolná újra, és egyúttal a remeték szent életét is elénk vetítené, mondjuk Szent Ferencét, de itt nem látunk madarakat, csak egy gőtét, a középpontban. Roskó Dávid királya nem épít templomot a frigyláda számára, a földön ül, mint egy jógi. A figura meztelen, rongyaitól megszabadult, akár a másik képen látható Spinoza, magasba emeli a gőtét. Felmutatja.

 

3.sz_Pinczehelyi_Csillagcipel_100_cm.jpg
Pinczehelyi: Csillagcipelés I-VI. 1989, ezüst zselatin nyomat,
akril, ceruza, karton, 70x100 cm


Pinczehelyi kiállításának középpontjában az 1989-ben készült Csillagcipelés-sorozat áll. Pinchelyi Sándor, Csáji Attila és Kelemen Károly a hetvenes-nyolcvanas években a szocialista jelképeket vettek górcső alá, a hamisságát leplezték le, lefokozták, egy szintre helyezték a tömegáruval. Kelemen radírképei 2012-ben (Ernst Múzeum) is emlékezések, a kiradírozás a múlt részbeni kitörlését, egyben kitörölhetetlenségét is jelenti. Pinczehelyi 2020-ban nem radíroz, csak hullámokkal teremti meg az akkori és a mai időszak közötti távolságot és az idő rétegződését, az idő elfolyását. Rácsok mögé rejti mai önmagát, gesztusa dekonstruálás, egyben találkozás korábbi énjével. Nem a szimbólumra, hanem annak formai megjelenésére kerül a hangsúly. Bálázunk, egyenesen a kiállító tér közepén. Innen sokfelé vehetjük az irányt, csillagszerűen. Pinczehelyi nóvuma a hitelesség megkérdőjelezése, hatástalanít, az akkori ideológiával ellentétesen értelmezi a csillagot.

 

4._sz_Pinczehelyi__Csillag-szaszalma.jpg
Pinczehelyi: Csillag-szalma,
rekonstrukció 1988-2020, vasdrót, szalma


Roskó Gábor az időtlen múltba kalauzolja nézőit, egy olyan világba, ahol ismerős alakok tűnnek fel, szokatlan helyzetben, ezzel Roskó megszűnteti a kép történeti referencialitását, egyúttal a vizuális jelek lesznek az uralkodók, mindezek révén a mába emeli a látványt, az idegennek ható gőtét szerethetőnek látja, láttatja, mintha a gőte tűrné az ember közelségét. Vagy épp fordítva van, az ember tűri el a gőte jelenlétét? Fogékony a vírusokra?

Az élet a legszebb ajándék, 2020 című képen három férfit és az ágyban fekvő, olvasó, agancsos szarvast látunk. Haldoklót, akinek még tudata tiszta, és végrendelkezik, vagy helyette végrendelkeztek? Az agancs a felszarvazottságra is utalhat, fölényt jelez, potenciát és erőt. A három férfi arcán a tanácstalanság jelét látjuk, sőt a közönyét, rájuk nem tartozik semmi.

 

5._sz_Rosk___Az___let_a_legsze152_cm.jpg
Roskó: Az élet a legszebb ajándék,
2020, akril, farostlemez, 130 x 152 cm


Mindkét kiállításban világos a szándék, amelyet a visszatérés (visszanyúlás), és a visszatérés hogyanjában (a látás és a forma pop-artos megjelenítésében, a fény és az atmoszféra forma- és színátalakító erejében, az ábrázolt objektum érzékivé tételében) lelhetünk meg. Pinczehelyinél az elfedésben, távolságtartásban, stílbravúrban, a tartalmi asszociációk háttérbe szorításában, az optikai benyomásban.

 

6._sz_Pinczehelyi_Csillag__Coc100_cm.jpg
Pinczehelyi: Csillag, Coca-Cola,
1988, akril. vászon, 100x100 cm


Pinczehelyinél nem a művek elmesélhető tartalma, analógiája a fontos már, hanem önértékük, míg Roskónál a mítoszokban-vallásban-szürrealitásban-allegóriákban-sorsokban megjelenő idegen elem (gőte, szarvas) válik képszervező elemmé. Ami mindként alkotó szándékában közös, az a játékosság, az irónia, ahogy művészi-történeti előzményeikhez viszonyulnak, az átírásban, a paradoxonokban, az élmény és folyamat együttese által a történeti-pszichikai tudatunk megszólításában, illetve az, hogy ezek a művek szerves, evolúciós továbbfejlesztése korábbi művészi törekvéseiknek, egyik művész sem áll szembe korábbi önmagával.

 

7._sz_k__p_Rosk___D__vid_kir__100_cm.jpg
Roskó: Dávid király utolsó éneke,
2020, amril, farostlemez, 140 x 100 cm

 

Kölüs Lajos

 

Felpaprikázva


Roskó Gábor kamarakiállításán négy festmény: mindegyiken egy vagy több férfifigurát látunk. Ironikus és az allegóriák nyelven íródott, helyesebben festődött alkotások ezek. Roskó a címekkel is tereli figyelmünket és kíváncsiságunkat a szellemi és a hatalom által vezérelt világ felé. Négy kép, négy égtáj. Hol van itt kelet, és hol van itt nyugat? Van viszont észak, titok és idegenség. A hiány is jellemző, nincs női figura. Roskó mégis az egyesülés szentségét, a teremtést szimbolizálja, és az intimitást, a meglepettség, az önfeltárulkozás pillanatát ragadja meg. A gőte mint Örökkévaló jelenik meg, általa történik a teremtés, általa válunk valakivé, valamivé.

 

8.sz_Pinczehelyi__M__veletek_cx51_cm.jpg
Pinczehelyi: Műveletek csillaggal és japán felirattal II-III.
2020, giclée nyomat, 61x51 cm

 

A Dávid király a kiszolgáltatottság ünneplése. Védtelen a figura, már nem is akar védekezni. Szeret, szeret valamit, és ez a szeretet az ember legkényesebb, legszemélyesebb és legvédtelenebb pontjaként jelenik meg a képen. Tud szeretni, nem vesztette el a szeretni való képességét. Roskó dehumanizál, Napóleonja elveszti karizmáját, a lovas jelenetben. Lovat ad a vakgőte alá? Napóleon békés polgár képét sugározza, itt már nem is igen látni a zsarnokság jeleit, a zsarnok megfosztatott valamitől, ami addig igazi erejét adta. Tolsztoj nyomán mondhatnánk, hogy a legyőzhetetlenség mítoszától fosztatik meg a lovas figura.

            A testi szenvedélyekről is szólnak az alkotások, a társ utáni vágyról, önmagunkban is el vagyunk, de ez börtön is, amelyből szabadulni szeretnénk, mint ahogy Spinoza is teszi. Útra kel, úton van. Ezt a cselekvést Roskó a transzcendes érzetével is felruházza, a lélek ismeretlen határaival, rejtettségével, a szándéktalansággal, a véletlennel, mint olyan törvénnyel, amely minden mozgásban, cselekvésben megjelenik.

 

9._sz._Rosk_____ldatlan___llap120_cm.jpg
Roskó: Áldatlan állapot, 2020,
akril, farostlemez, 120x120 cm


Az élet a legszebb ajándék
című képen látható jelenet csöndes és diszkrét. Az ágyban fekvő agancsos szarvas olvas, mintha a Tudás Fájáról szakította volna le a gyümölcsöt, mely lehetővé tette számára, hogy tudjon olvasni. Elvesztette ártatlanságát, bűnbe esett? A képen látható három férfiben szégyenérzet (közöny?) bujkál, ez nem az ő művük, ha mégis, tagadni fogják, hogy közük van hozzá. Bár az agancsok az életerőt sugározzák, a nyugodtan fekvő szarvas teste elfogyóban van, be fog következni, amire senki sem számított. Vagy menthető az élet? Menteni kell akkor is, amikor már lehetetlen, nincs több gyógymód, gyógyszer.

 

10._szPinczehelyi__Fekete__csi100_cm.jpg
Pinczehelyi: (Fekete) csillag, Coca-Cola,
1988-1990, akril, vászon, 100x100 cm


A művészettörténeti kánon paradigmaváltó alakja, Pinczehelyi Sándor előtt tiszteleg az acb Galéria. Pinchelyi saját magát sajátítja ki, tulajdonítja el, egyben az ismétléssel, önreflexióval újrahangolja korábbi reminiszcenciáját, a korhoz igazodva. Visszaemlékszik, egy múltbéli tapasztalatot felidéz. Mintha emlékezeti javulást akarna elérni a múltbéli motívumok megjelenítésével, visszaidézésével. Egyben emlékállítás is, allúziókkal, valami talán korábban észrevételi küszöb alatt maradt, most ideje van erre az ismeretlenre rálátni, szóra bírni. Nem a történelem fantomjait keresi, nem is a kísérteteket. A kézzelfogható valóság reprezentációit gondolja újra. Az esztétikai autonómia irányába mozdul el, az önismétlés csapdáit elkerülve, a politikum, a politikai szempont háttérbe szorul, és indirektebb értelmezésnek nyit teret a formai absztrakciókkal.

            Pinczehelyi színekkel és formákkal dokumentál, hitelesít. A tér és idő ambivalenciájára irányítja figyelmünket, a reklám hatására, a forma időtlenségére és többértelműségére, jelentésváltozására. Már nem eszmékkel küzd, hanem a geometriával, testtel és jelképpel, a fotográfia adta lehetőségekkel. Nem a régi világ jelenre ható erejével néz szembe, hanem a változás szabadságával, hogyan is lehet az eredetit újraértelmezni, elszakadva az eredeti alkotás művészi-gondolati toposzaitól, de nem szakadva el a művész belső világától, miként is viszonyul régi önmagához, régi alkotásaihoz.

            A csillag rég nem szimbólum már, a vörös csillag tiltott jelkép. Finoman utal erre a tényre, egyben vállalva korábbi önmagát, művészi attitűdjét és gondolatait. Warhol nyomán megváltoztak az eredetiség és a kreativitás fogalmai, határok mosódtak el a másolat és az eredeti között. Pinczehelyi festői (fotós) retorikájának befogadása erőfeszítést igényel a tárlat látogatójától. Egyrészt túl kell lépnie az „aha” élményen, hogy ismeri azt a kort és szimbólumait, másrészt kapcsolatot kell keresnie az újonnan született művek és a ma között, a mai korban felvetődő ideológiai jelképekkel, szimbólumokkal.

 

11._sz_Pinczehelyi__Sarl_____s100_cm.jpg
Pinczehelyi, Sarló és kalapács II.
1988, akril, vászon, 100x100 cm

 

Az új alkotások olyan rezdülések, amelyekben ott van a mai világ vibrálása is. Nincs szó önmitizálásról, de paradox helyzetről igen, önmagát parafrazálja, keresztet állít a búzakalászokból (Műveletek kalásszal II., 2020). A keresztmotívum (önmaga árnyéka) jelenik meg a Műveletek csillag és japán felirattal II. (2020) és a Műveletek csillaggal, korpusszal II., (2020) című printeken is. Mintha minden elmosódna, összemosódna, semmi sem biztos, a semmi vált volna uralkodóvá. Korábban az űrt mutatta meg a valóság és a hazugság világa között ((Fekete) csillag, Coca-Cola (1988–1990), Csillagcipelés III. (1989). Ma vizuális-esztétikai értelmezés felől közelít ugyanazon jelképekhez, egykori alkotásokhoz, egykori önmagához.

            Mintha a múlt nem adná meg magát, mintha lehetetlen lenne az emlékezés. Felejtés van és üresség. A múlt a hullám-rácsok mögött van, láthatatlan. Ha fel is idézzük a múlt szimbólumait, ma már egészen más érzelmi-gondolati kontextusokkal bírnak. Valóban kiüresedtek. Talán végérvényesen. Disszonancia van a múltban történelemalakító folyamatokat jelképező szimbólumok és a mai világ szimbólumai között. Minden szelíddé vált. Miként Roskó agancsos szarvasa is. Nem menekül. Olvas. Nincs felpaprikázva.

 


Főoldal

2020. november 02.
Karácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcái
Erdész Ádám: Kassától KošicéigErdész Ádám: Édesek és mostohák
A múzeumok új barátja? (I.)Farsang Német-Gyulán
Károly Dorina: 21 grammAlexandrov Anna: 2021 látnoka leszólítNagy Milán László: 2121 – Nagy Lea: Huszonegy voltam
Kötter Tamás: Fair játék Légrádi Gergely novelláiDöme Barbara: Angyal a pincébőlOláh András: Mulasztásaink
Márton László: Nibelungok, I. felvonásMaruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik szín
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA