Képzőművészet


Bullás József Fényrétegek című kiállítása
2020.07.28.–2020.08.30.
Ybl Budai Kreatív Ház
1013 Budapest, Ybl Miklós tér 911.

 

A kiállítás kurátora Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, aki tematikus rendben mutatja be Bullás József válogatott műveit. Az Ybl Budai Kreatív Ház szakmai partnere a tárlat megvalósításában a budapesti Deák Erika Galéria.

 

Megnyito__balr__l_De__k_Erika__Kata_.jpg
Megnyitó (balról Deák Erika, Bullás József, Petrányi Zsolt, Kaiser Vizi Kata)

 

Abafáy-Deák Csillag

 

Az elúszó, világító álom

 

Az est, amikor leszállott, az álomfejtők mindig összeültek a rőzse lángja mellett, és míg a lobogó lángok mindenféle furcsaságokat vetettek a falakra, ők csendesen beszélgettek a dolgaikról (Krúdy Gyula – Az álomfejtők). Bullás nem álomfejtő, ahogy talán a tárlatlátogatók sem, de mindenféle furcsaságok, rőzselángok égnek a falakon, a formák és a színek absztrakt ábrákká válnak. Szemünk mozgásban van, mintha keresnénk valamit, akár a kincsvadászok. Egymást fedő, keresztező és egymásból kibukkanó minták és színek már-már matematikai rendje köt le. Dekódolok, egyszerűsítek, befogadás ez. Bullás világa anyagtalannak tűnik, holott nagyon is az anyagi szinteket szólaltatja meg, hívja segítségül. A struktúrákat, a forma elemeit. Egy lehetséges világot, amely talán nem is létezik a valóságban.

 

1.sz.190801__akril__v__szon__8__2019.jpg
190801, akril, vászon,
80x70, 2019

 

Szemet kápráztató, akár azt is mondhatnánk, szemfényvesztés is, de a kifejezés ebben az esetben nem takarja a lényeget, nem fényvesztés, hanem fény-nyerés, rétegről-rétegre, ami eggyé lényegül, de úgy, hogy mégsem állandó, hanem a végtelen felé tart. A látvány nem csak megragad, de el is ragad, hullámon ringat, és mikor már elszédülnék, akkor már csak finoman ringat, de elaltatni sem akar, visz a végtelenbe. Virtuális tereket látok, egy-egy képnél a keleti szőnyegekre is asszociálhatok, de nem akármilyenre, varázslatos repülő szőnyegekre.

 

2__sz._121010__2012__olaj__v__ih__ly.jpg
121010, 2012, olaj, vászon,

120x95 cm, Fotó: Borsos Mihály


Bullás képi világa kapcsán felvethetjük, hogy - Mi történik, amikor ugyanaz történik? Mi a különbség két ugyanaz között? A kreativitás, a változás iránti érzékenység, a kontrasztok széles skálája, az anyagtól való függőség megszüntetése, a létre hagyatkozó ember vibráló szelleme, a szabadság érzésének és gondolatának megtestesülése által. Nem más ez, mint formába öntött anyagtalanság, test nélküliség, giccs és pótszerek nélkül. Nem ipari dizájnt látunk, nem nyomó- és nyomtató hengerek mintázatát, hanem végtelen spirálköröket, a művészet nyújtotta anyagi-technikai lehetőségek fel- és kihasználását. Bullás nem elszemélytelenedő világot állít elénk, egyéni stílusa összetéveszthetetlen, felismerhető, az ismétlődések csapdáit kerüli, egy-egy motívum visszatérő megjelenése ellenére is. A mozgás létezésének megragadása, bemutatása, ami hasonló, de mégsem az, lépést tart az idővel és önmagával, nem rohan előre, de bátran merít a múltból, változik, a jelenlét kitapintása ez, a nyitottság és többértelműség egyidejűségével.

 

3._sz._Bull__s_vide___r__szlet.jpg
Bullás József videójából részlet

 

Kitárulkozás ez, és egyfajta védtelenség, ilyen vagyok, ilyennek látom magamat. Egyfajta létállapot, amelyet Bullás folytonos kritikával illet, szemlél, nem akar mozdulatlanná merevedni, megkövesedni. Nem önmagát menti, hanem a művészetet, annak folytonosságát, megszakítottságával együtt. Mer és tud önmagától eltávolodni, a káosz és rend kettősségének határait feszegetve. Az időt mint jelenséget sem hagyhatom ki. Bullásnál az idő nem automatizmus eredménye, nem formai, hanem tartalmi (szemléleti, önreflexitáshoz kötődő) elem. Leszámolás azzal az illúzióval, hogy valami lineárisan változik, halad. Kompozíciói lezáratlanok, a vonalak és színek kifutnak a vászon szélein túlra, rácsozatai hasonlítanak a világűr háttérzajához, a háttérsugárzásához. A világ rendje képlékeny, a stabilitás csak átmeneti, reményteli állapot. Bullás képi világa nem önpusztító világot tár elénk, amelyet a megsemmisülés jellemez. Kompozíciós rendje tele van önellentmondásokkal, vagyis ennyiben szinkronban van világgal, az egyensúlytalansággal, amelyet megérteni akar, nem formai keretek közé zárni. Másképpen mondva: az önmegvalósítás kérdéseit fogalmazza meg újra és újra, mert az emberi lét mind ellenőrizhetetlenebbé, kiszámíthatatlanabbá válik, amelyben lépten-nyomon szembesülünk a kiüresedéssel, elszemélytelenedéssel, de a véletlenek szerepét is fontos elemnek tartja Bullás, a törvény alóli kivételt, a másságot.

 

4.sz_140810__olaj__v__szon__70__2014.JPG
140810, olaj, vászon, 70x80, 2014

 

Színmezői és színkombinációi a fényt mint jelenséget érzékeltetik, teszik láthatóvá és megfoghatóvá. Lehet-e szín nélkül a fényt megjeleníteni? Fekete-fehérrel, árnyékolással? Bullás színekre bontja a szivárványt, mintha prizmán keresztül nézne a világra, a fényre. Színdinamikája változatos, kombinatorikus rendszer alapján építi fel a színek hálózatát, struktúráját. Variációi, sorozatai a színmezők és színkombinációk lehetséges (kötöttséget, algoritmust meghaladó) formáit tárják fel. Világteremtés ez, saját szabályrendszerrel. Ragyognak, fénylenek a színek, néha suttognak, árnyékot vetnek, rétegeződnek. Homogének, de rendre feltűnik egy-egy szabálytalan, nem algoritmizált, nem algoritmizálható elem. Szabályszegés ez, tudatos és ösztönös is egyszerre. Előre eltervezett, konceptuális elemeket magában hordozó, és az alkotás folyamatában spontán módon létrejövő forma. Hullámokat látunk a képeken, a fény útját és természetét, a színek kölcsönhatását. A hiányt, a megszakítottságot.

 

5._sz.200107__akril__v__szon____2020.jpg
200107, akril, vászon, 50x50, 2020


Bullás nem az űrből szemléli világunkat, de nem is a természet közvetlen élményét foglalja keretbe. Mondhatnám, hogy a jégzajlást viszi vászonra, a megfagyott és mégis mozgó vízfolyamot, a mozgást és a mozdulatlanságot. Képei színhangzatok, teret formálnak, mélységet és kiszögelléseket, szigetek, zátonyokat, dűnéket, homokpadokat. Mozgó sivatagot, zöldes ligetekkel. Tér-idő álmot hoz létre. Hogy írta József Attila: Kék, piros, sárga, összekent / képeket láttam álmaimban / és úgy éreztem, ez a rend – (Eszmélet). Bullás nem melankolikus festő, ha színképzetei poétikusak is, vibrálók, légiesek, harmonikusak, formateremtése nem a valóságot követi, de a valóságból építkezik. A színek időkeréken mozognak, a rácsozat válik kerékké, mozgathatóvá, mozdíthatóvá. Bullás színben és formában mozog, válik mozdíthatatlanná, azaz önmagában időzik, miként a tigris és a szelíd őz. Mer egyszerre szép és csúnya lenni. A lazúrosan meleg és puha színek hideg színekkel váltakoznak, keverednek, tabukat döntögetve és tabukat igazolva. Ahogy tetszik. Erő és formátlanság szövődik egybe, válik érzéki (örömteli?) jelenséggé, általa a lét sugárzik. Az elúszó, világító álom.

 

Kölüs Lajos

 

A fény szöktetése

 

6._sz._Enteri__r_Fot___Drajk__rsolya.jpg
Enteriör: Fotó: Drajkó E. Orsolya

 

Festészeti törekvéséről így vall a művész: Egy olyan absztrakt festészet létrehozására törekszem, ami ötvözi a „tradicionális” nyugati konstruktivizmust a keleti ornementikával kerülve a természet asszociációt, az irodalmiságot és a jel-képzést – idézi Petrányi Zsolt egyik írásában (http://vacimuv.hu/galeriak/...harman-nyiregyhazarol-indultak-/662). Hencze Tamás, Csáji Attila különböző utakon járva hozta és hozza létre a fény természetét, formai jegyeit (dinamika, áttetszőség, árnyék, örvénylés, átvilágítás) vizsgáló, megjelenítő alkotásait. Rokonművészek, szemléletük absztraktsága az, ami összeköti őket Bullással, továbbá az, hogy az említett művészek alkotásaiban valamiféle rend, rendezettség, stabilitás jelenik meg, miközben a tér és a mozgás illúzióját teremtik meg.

Interakciókat és keveredéseket látok, a multikulturalizmus és migráció, más szóval a befogadás és a hibridizáció hatását, a tárgyak és mintázatok tünékenységét, ugyanakkor képlékenységét, továbbá az eredeti mintázat egyre nehezebben való megragadhatóságát. A művész mindenfajta előítélet nélkül és merészen, a formák mély megérzése által úgy hatol be az építészeti örökségbe, mintázatok világába, mintha maga is oda (a bizánci világba) született volna. Mer új mértéket alkalmazni, van érzéke hozzá, hiszen ahonnan a mértéket veszi, létezik, de az örökség aranyszályai nem kötik meg fantáziáját. 

A tárlat középpontjában két nagyméretű kép áll diptichonként szemlélem őket, kétszárnyú oltárképként, képzeletbeli összecsukható, kettős elefántcsont táblácskával.

 

7.sz._180916___180x140cm__akriG__bor.jpg
180916 180x140cm, akril,vászon,
2018, Fotó: Horváth Gábor

 

Mindegyik képet ékszerűen vágja ketté egy háromszög. Lehetne akár egy félre hajtott vagy a szélfuvallattól félrerebbent függönyszárny. Beleshetünk a térbe, bent vagyunk a kép centrumában, fel-le mozoghatunk. Konok Tamás Piramidja keltette bennem azt az érzést, hogy lépcsőn járunk. Bullásnál nem fölfele, hanem lefele tágul az önálló életre keltett tér.

Az egész kiállítás egyfajta kalandtúra. Az árnyékolás dinamizmusa az, ami csal előre, még tovább, nincs megállás. Van tovább. Ahogy tágul az univerzum, végtelen teret nyitva a szemlélő előtt. Holott minden véges. Bullás nem használ képkeretet, rácsozatai, mintázatai kilépnek, kiszaladnak a kép teréből, szabadon úsznak, kelnek, haladnak tovább. Mint a fény az űrben. Sugárzón, hol felfénylenek az egymásba kapaszkodó, egymástól elváló formák, hol elhalványulnak, mintha interferencia oltaná ki belőlük a mozgás dinamikáját. A csend világa köszönt be. A nyugalomé. Eltűnt az idő? Minden történés egyidőbe esik? A jelenidejűség uralja életünket, gondolatainkat. Mintha nem létezne múlt és jövő, nem létezne emlékezet.

 

8.sz.17121-2___140x180cm__olajikl__s.jpg
17121-2 140x180cm olaj,akril,vászon

2017, Fotó: Sulyok Miklós

 

A semmi középén érzem magamat, mintha ki sem léptem volna a térbe, egy másik világba, ki a szabadba. Belül vagyok, rácsozott világban, szigorú rend vesz körül. Hol van már Monte Christo grófja, aki kopogva adja hírül másik rabtársának, él. Szakaszok és rések állnak össze, hasítások, töredékek, ismétlődnek, rendjük organikus, mintha a DNS örökítő formuláját hordanák, vinnék. Egy-egy mutáció zavarja meg a kép elképzelt rendjét, valami kilóg a sorból, a mintázatból, ellentmondást, konfliktust hozva létre. Az az érzésem, hogy a képzeletem teremti a rendet, amely talán nem is létezik úgy, ahogy látom, vagy elképzelem.

 

9.sz_121010__2012__olaj__v__szcm__3_.jpg
121010, 2012, olaj, vászon,

120x95 cm

 

Bullás a lélek összetevőit tárja elém, absztrakt formában. Az ürességet, a hiányt, a pótolhatatlanságot, a magányt, az egyediséget, az univerzitást, az elkerülhetetlen kapcsolatot és kommunikációt. Mindezenközben az anyagtalanság illúzióját teremti meg, a geometrikus elemek, formák megfoghatatlan könnyedségét, vízióját  A létezés árnyait teremti meg, ahogy megszületnek a fény által, ill. a fény hiányából, sötét foltok jelennek meg. Olyan helyek, amelyeknek zug-hatásuk van, oduk, menedékek a testetlen lények számára.

A képek transzcendes hatása, képzete vitathatatlan. Mintha az isteni, szerkezetbe foglalt formulát találta volna meg Bullás. Káprázik a szemem, talán nem véletlenül, mindezt nem a szín- és formajáték teszi velem, hanem az alkotó puha, elmosódott geometriájú, ornamensen repetitív motívumai. A többrétegű rácsszerkezetek az irizáló hatásoktól a kép felett egy fényfátyolként lebegnek, a vonalak átlényegülése pulzáló ritmust hoz létre. (http://www.parizs.balassiintezet.hu/hu/programok/archivum/210016-archive-2013/554-kiallitas-0117-022/) Megszűnik a fiktív és a realitás közötti határ, sőt értelmetlenné is válik a határ léte, feltételezése, vagyis Isten jelen nem léte az igazi paradoxon. Hiába keresem, nincs, megszűnik a jelentésképző horizont, az azonosítás, a fókuszálás kényszere. Bullás képeinek homogenitása az, ami az elvont és érzékletes közötti kapcsolatot megteremti, egyúttal fragmentálja a kép szerkezetét és struktúráját, megalapozva annak többértelműségét, nyitottságát, újraértelmezhetőségét. Egyúttal ez az alkotói szemlélet egyfajta elszemélytelenedést is magába rejt, mintha Bullás tagadná a világban való létet, holott éppen fordítva van, művei által a perszonális-individuális jelenlétét éli meg, adja tudtunkra, vagyis végig velünk, nézőkkel kommunikál, hozzánk beszél, a végest és a végtelent összekapcsolva, rövidre zárva, azaz feszültségekkel, ellentmondásokkal telíti, megszólítottá téve a nézőt, aki egy bizonyíthatóan átjárt világba kerül, ahol a képiség olvasható, újragondolható, rekonstruálható. Bullás nem a világszerű összefüggéseket tárja elénk, hanem szubjektum által nem uralható, nem determinálható köztes-létet, az átmenetet, a láthatóság közvetítettségét. Ahogy Kovács András Ferenc írja: A többit sejtem. Nem tudom. (Pilinszky-portré. Lectio). (Vigília 72. évf. 3. sz., 2007. március).

 


Főoldal

2020. augusztus 27.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Molnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcái
Versek
Lövétei Lázár László: FeketemunkaSzilágyi András verseiTompa Gábor versei Jász Attila–Csendes Toll: A bölények kipusztulása
Prózák
Bene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: HűKovács Dominik˗Kovács Viktor: Az Öles-Szüdi vonalLégrádi Gergely novellái
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA